Kovács Ferenc
KISTÖRTÉNELEM HÁROM MENETBEN
PROLÓGUSSAL ÉS EPILÓGUSSAL
Előttem egy kis levélköteg, zsineggel gondosan átkötve. Anyósom, Elekes Józsefné, született Horváth Irén „hagyatékából” került elő. Írhatnám idézőjel nélkül is a hagyatékot, mert a hatalmas dobozban vaskosabb kötegeket is találtunk. Mind leveleket. Rendszerezve, osztályozva: lányától, fiától, leány- és fiúunokájától, ismerősöktől, barátoktól, színészektől, színésznőktől és még Bözödi Györgytől is, akihez kibogozhatatlan rokoni szálak fűzték az Elekes családot, és aki gyermekkori játszótársa volt anyósomnak: a harmincas évektől gyakran felkereste a családot, „pihenésül”, ahogyan ő mondta volt, hogy Kolozsvárott is érezze Bözödön magát.
Mielőtt tovább lépnénk – egy cseppnyi kistörténelem. Az első világháború után nagyon sok bözödi került hosszabb-rövidebb időre (egyesek véglegesen is) Kolozsvárra. Csak a szűk Elekes családból: Elekes József, Konczné Elekes Julianna (az előbbi testvére) valamint Koncz Mózes, Koncz András és Elekes Judit. Voltak azonban Bereiek, Fodorok, Ádámok (akiket én is megismertem), szóval egy egész kolónia, amelyet a bözödi származás mellett az unitárius egyház tartott össze. Közülük kerültek ki az egyházi ingatlanok házmesterei, még kollégiumi pedellus is akadt köztük... Valamennyien azért jöttek Kolozsvárra, mert Bözödön kevés volt a föld – vagy itt kellett tehát letelepedni és egzisztenciát teremteni, vagy pedig az itteni keresetből az otthoni földdarabkákat úgy ahogy gyarapítani... A családból Elekes Józsefek az elején, úgy látszik, még nem döntöttek határozottan a két lehetőség között. Kertet vásároltak valahol a Kerekdomb szélén (akkori Bánát utca), ahová kalákában kis házat húztak föl a bözödiek segítségével – hanem odahaza la földecskéi vettek... Rendre kapaszkodtak „felfelé”: az ablakmosó munkásból házmester lett az unitárius egyház egyik ingatlanában (Széchenyi tér 40), később bankszolga, majd Ibusz-altiszt, a hadifogság után pedig díszletmunkás a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Elekes Józsefné viszont az Erdélyi Kárpát Egyesület gondnok-takarítónője volt, amiért szolgálati lakás is járt a valahai Rhédey-házban, a Jókai utca 2 szám alatt.
Talán csak ennyit a kistörténelemből, mert az előbbiekben említett levélköteg átvezet a nagyon is nagytörténelembe. Tartalma: egy emléklap, egy kis formátumú füzet dalszövegekkel és jegyzetekkel, levelek az 1940-es „koncsentrálás” idejéből, a harctérről és a hadifogságból.
Az emléklap, úgy is mint prológus
Az összehajtogatott lapon, kívül, ákom-bákom írás: „Elekes József IV. osztályé ez a emlék lap adakozót karácsonba 1915 1916 ban Bözöd.”
Az emléklap nyomtatott, rajzos; két katona, feltűzött szuronya puskával, köpenyben az egyiknek a sapkabélés fülére húzva. Dideregve melegednek a tűznél... A füst vonalai közt, a vonalakból kialakítva öt kicsiny, meztelen és pufók gyermekangyalka. Lepkeszárnyakkal. Kettő hegedül, egy mintha táncolna, a másik kettő karácsonyfát díszít. A karácsonyfa a kép felső jobb sarkában áll, négy égő gyertyával. Ugyancsak a háttérben baloldalt fent egy templom: toronnyal, világos ajtóval-ablakokkal, sok apró emberalakkal... Templomba menőkkel. Az emléklap szövege nyomtatott, csak az adakozó neve és az aláírás kézzel írott, illetve az aláírás kézírásos, de szintén nyomtatott... A szöveg: „Emléklap Elekes József IV. oszt. részére ki az 1915. évi honvédelmi harczban vitézül küzdő harczosok, valamint az elesett hősök özvegyeinek és árváinak karácsonyi öröméhez adományával hozzájárult. A m. kir. honvédelmi ministerium hadsegélyző hivatala. Kirchner altngy – cs. és kir. altábornagy. Az iskola pecsétje M. Kir. Ált. El. Népiskola Igazgatósága Bözödön.”
Első menet: koncsentra
1939 végén és 1940-ben nálunk is megkezdődtek a háborús készülődések. A nyugati határoknál elkészül a Carol-vonal tankárkokkal, vasbeton kazamatákkal (Maradványaik még mindig látszanak, a tankárkok pedig kitűnő csukázóhelyekként szolgáltakszolgálnak a környékbeli horgászoknak.) Keleten, a szovjet határ vonalán a romániai kisebbségek tartalékos hadkötelesei végzik a megfeszített erődítési munkálatokat. Túlnyomó többségük természetesen magyar Elekes Józsefet (mint később kiderül) 1940. január 5-én hívják be a Brassó környéki Szentpéterre, de kilenc nap múlva, január 14-én hazaengedik. Február 6-án azonban ismét berendelik. Innen az első levél.
Cím: D-mna Elekes Iosif-né
Piáta Miháj viteáze No 6 Cluj portar
Feladó: Elekes Iosif Jud. Brasov Svontu Petre
Postabélyegző: Sinpetru 14 FEB 40
Édes fijam Irén és kedves kicsi gyermekeim tudatlak beneteket hogy én jól vagyok még idáig mert it vagyunk Szent péteren ugyan ot ahol elöb voltunk és azért nem írtam elöb mert vártam hogy mi lesz velünk hova visznek vagy nem is visznek el haza engednek mert most csak 500 ember e van szükség és a töbit el engedték de inkáb a közelieket és aszt beszélik hogy mikor ezek visza jönek akor mi végleg haza megyünk tehát az nem volna késö mert 23 kán visza jönek és minket el engednének 26 kán adig ki bírjuk de nem bisztos mert adig még sok változhat minden esetre egyelőre az a jo hogy még iten vagyunk és jol vagyunk vigyázatok ti is magatokra és mindenre adig ne írj amíg nem írok sokan még most sem jötek visza és semi sem biztos. Csokolak számtalanszor a kicsikel együt.
940 II 12
A szentpéteri címet azonban valakitől megtudhatta Elekes Józsefné, és a figyelmeztetés ellenére mégis írt... Hanem a levelét visszaküldték Kolozsvárra. A címzés oldatán piros ceruzával két szó: Retur Cluj.
 
Cím: Elekes Iosif soldát Judetul Brásov
Svontu Pétre
1940 II-h 14-én
Édes fiam Józsi lapodat megkaptam amit már alig vártam és örvendek hogy jól vagy most már könyeben érzem magam hogy írtál de még aludni se tutam hogy olyan soká nem írtál, a Jóska felesége is kétszer járt itt hogy nem tudok-e valami hírt, mi jól vagyunk mind csak te hiányzol. Béla még mindig sírat hogy meg fázol. Iten úgy esik a ho már hét napja szünet nélkül hogy álandoan kel seperjek, csak a fáért búsúlok hogy mi lesz velünk ha nagy hideg lesz. Gazdád se job még hozzá a nacsága is csak 300 lejt adot Szombat este és eminek cipöt kelet vegyek 368 leivel üzletbe. Hétfön nem akartam a bankba segíteni de kért a nacsága mert Miklós be csapta nem jöt el és én kelet majdnem egyedül csinályam és este a nagy mama is ide jöt és ügyelt a gyermekekre. 190 tejre vetem fát mióta elmentél és a héten lesz csak elég, most csókolunk számtalanszor és jó egéséget kívánunk csak már hamar lene a viszont látás – Irén.
Drága apukám fázik-e csókoljuk Bélával apukát Emike
Írjál röktön.
A következő levél már Beszarábiábóf jön, Hiliseu-Gafencuból.
Kelt Hilişeu 940 IV/ 26-kán. Édes fijam Irén és aranyos kicsi Gyermekeim tudatlak hogy szerencsésen meg érkeztünk már regel korán it voltunk jol vagyunk hála Istenek semi különöseb új ság nincs minden a régi még meg sem érkezet az egész most szálingóznak mi jol utaztunk gyönyörű vidéken jötünk át gyönyörű idö volt és van it is it van Juszta Mozsi is most négy transzport van it. csak a szálas nem valami jo de ami anál is fontosab sok mindent tölem ne várj mert nincs mit írjak. a visza eresztésröl szósincs majd egy hónap múlva ha az Iste meg segit és egéséget ád. most it heverünk kertekbe és alszunk ezek után bezárom rövid sorajim. Csokolak beneteket számtalanszor vigyázatok magatokra és intéz mindent jol a segéjt pedig járd el hogy kapjál vid el eszt a lapot... a kerületi rendörségre és ezel is ki kapod
Csokolak Józsi
Hogy is írja Elekes József? „sok mindent ne várj tőlem nincs mit irjak.” Furcsán szűkszavúak ezek a levelek... És majd a harctérről meg a fogságból írtak is. A katonai cenzúra szabja szűkre a szövegeket. Jól vannak, egészségesek. Ennyi. Pedig írhatna sok mindent: a munka nehézségéről, a szállásról, az ellátásról. Véletlen egybeesés, hogy ők éppen az édesapámék csoportját váltották le Hilişeu-Gafencuban. Apám, a marossárpataki Kovács Ferenc 1939-1940 fordulóján öt kerek téli hónapot szintén ott húzott le, öt gyermekét hagyva itthon. Nyolcan-tízen laktak helybeli parasztházaknál – a háziakkal, kecskéikkel egy szobában. Itthonról azonban levélről levélre ömlik a panasz.
A levél kelte: május 4. – a postai bélyegzőé: Cluj 8. mai 40.
Címzés: Elekes Iosif Soldát Detásament 13 Sápátor
Regimentul 89 Jud Dorohoi Comuna Hilişeu Gafencu
A feladó címe majdnem olvashatatlan, rajta a postai bélyegző.
Kelt Cluj 1940 V/ ho 4-én Édes Józsi lapodat meg kaptam amit már alig vártam de csak harmadikán. mi jol vagyunk hála Istenek amelynek párját kívánom szivemböl. Juci is meg érkezet keden regel és máma el is ált egy özvegy románpaphoz 850 lejért jo volna ha be válna András is visza ment a hotelbe... Joska dolgozik csak szombaton becsapot mert fél ketökor álítot be a bankba és én már mindent meg csináltam csak kivül marat de aszt hitem hogy ösze esek ugy el voltam fáradva de nem épen atol a vikszolástol, mert regel neki fogtam ithon súrolni lépcsőket és kapukat lekentem ablakot pucoltam. továbá elsején kin voltunk a kertbe és Juci nem gyözöt eleget gyönyörködni hogy milyen szép otan. A Házbért még nem hozták fel el ültek hazulról hogy ne találkozunk. Hétfőn meg indulok asztán a segélj dolgába, vigyáz magadra lelkem ne hogy meg csömöröj és beteg légy végy egy kis pálinkát az üvegbe és igyál, a pokrócra vigyáz ne hogy el lopják. most töbet nem irok csokolak a gyermekekel együt és egéséget kivánok. Édes Jozsi írjál hamar választ tudod Hogy milyen roszul esik ha nem írsz. mi it meg leszünk valahogy csak te vigyáz magadra hogy beteg ne légy. a címet ird máskor ere a felére mert alig lácik a béjegzőtöl Isten veled és velünk is.
A levél oldalán: „Béla már el hatta mind a két sapkáját sokat mérgelődöm mind ezekér.”
Cím: Dna Elekes Iosif Piátá Miháj Viteázé No 6 Cluj
Feladó: Soldat Elekes Ioszif
(A levelezőlapon 6 lejes portóbélyeg,
mert a lapon csak 1 lejes bélyeg van.)
Kelt lapom 940 V 14-kén Édes fijam Irén leveled meg kaptam amejböl mindent megértetem épen eben a percben kaptam meg és írokis hogy tugyad hogy jolvagyok hála Istenek értem ne búsúj mindent el intézek csak légy nyugot. még a héten irtam egy hoszu levelet írd meg ha meg kapod Isten veletek vigyáz mindenre jol csokolak a gyermekekel együt Isten veletek a viszont látásra.
Az említett hosszú levél hiányzik, bár a következő válaszlapon szó esik róla... És egy olyan asszony napi gondjairól, aki a házmesteri munka mellett elvégzi a férje bankbéli tennivalóit is.
A következő levél két összetartozó levelezőlapból áll. A levél írója meg is számozta őket I. és II. jelzéssel.
Kelt Cluj 1940 V ho 18 este
Édes fijam Jozsi a levelet meg kaptam amit atol a soförtől kültél mejnek nagyon meg örültem egy részt más részt meg szomoritotatok. az 1-jén irt lapodat is meg kaptam 8kán és kültem egy hoszu zárt lapot nem tudom hogy meg kaptad-e, most egéségünk jo van Hála Istenek mejhez hasonlot kivánok szivemböl az Istentől, továbá tudatlak arol is hogy 150 leit atak ház bérbe ere a honapra Szabó nem dolgozik már régen asztán tugya a fene hogy a töbit mikor kapom meg. ugy ki vagyok fogyva a pénzből hogy aszt se tudom sokszor hogy mit csináljak mert nem mostam mióta elmentél a tegnapig mer a diákok most jötek visza és most a gazdádnak is mostam már be is vasaltam máma vagy 200 lejre összesen de már meg van a heje is. ojan drága minden a piacon is hogy az embernek meg ál az esze. a kisaszony is kicsalta a kezemből a héten aszt az 500 leit amit it hagytál és még kel agyon 200 lejt és akor még megy a fa ára, de most nagyon roszul talált ez is, a szandádat is oda adtam-csinálni, 200 lejbe kerül, a tandíjt be kelene külgyem 100 lej mert mingyár it van a vizsga, a leánykának ruhát kel csinájak a vizsgára, Béla is elhagyta a fehér és a piros sapkáját mióta elmentél és most kalapot kéne vegyek, ropant sokat mérgelődöm velek pedig pufálom eleget de nem is törödnek velem, már én alig várom hogy haza kerüj mert rúdra kerül a böröm ma hónap, úgy le vagyok fogyva, már számolom a napokat hogy mikor telik le az a hónap. hát Édes fijam én úgy gondoltam hogy azt a főd szerződést külgyem haza egy ajánlót levélbe és te így is úgy is menél haza felé és Tompa bélával csináltatnád meg a szerződést a fődröl és írd alá és ha vissza jön el külgyük
(Címzés ugyanaz, feladó szintén, az előbbi lap folytatása.)
a pénzt, csak nehogy le dátumoza, mert akor sokba kerül az ileték csak akor majd ha a pénz a kezébe lesz. ha eszt nem akarod el intézni akor ne is menj ara felé mert nem érdemes hogy az időt tölcsed. it egyéb újság nincs csak hogy a házát el atta nagy mama 520000 ezerér. Marosi Dénes vete meg és ki is fizete már és Kisnek 120000 leit kelet fizesen, aztán képzelheted még 1-jén elata és én most 11-én tutam meg mástol, ö nem monta meg pedig jár minden nap ide és el képzelheted hogy micsoda écakám és napom volt és aztán más nap szombaton regel jöt korán és megmonta igaz hogy hangosan meg montuk ő is én is a mi fájt de asztán meg békültünk és ki mentünk a temetőbe keten. más házat még nem kapot pedig járja naponta a várost az ügynökökel és ropant izgatót atól félek hogy nem bírja ki. máma is mind hagyakozot nekem hogy fele az enyém s az ingoság is mind ha meg hal és hogy az iratokat hol kapom meg de ez csak mind levegő ha nincs írás én már montam esztet is. nagyon vár tégedet haza hogy adig csak vesz házat és költöztesük el, ha aztán nem volna it hát ide jöne de így nem akar. én nagyon kérlek hogy sok időt ne tölcs otthon mert tudhatod hogy nekem nincs se napalom se écakám azota hogy a pénz meg semisül és én a nélkül maradok, csak kérlek hogy ne mongy egy szot se othon eről hogy ne tugyák meg a sojmosiak. csokolak a gyermekekel és egéséget kívánok ne búsuj mert az Isten meg segit és letelik, szerbusz lelkem az Isten segitsen. Isten veled és velünk Irén
A mindennapi gondok mellett két fontos dolog: a szerződés (földet akartak venni Bözödön, egy év múlva meg is veszik) és a nagymama háza. A nagymama, a keresztmama meg Szász néni egy és ugyanazon személy. Elekes Józsefné nagybátyjának az özvegye, egyben a levélíró keresztanyja, aki az udvarhelyszéki Kissolymosról származott Kolozsvárra. Az örökségből azonban semmi sem lett. Szász néni pénzét elvitte a bankház csődje.
Címzett: Elekes Iosif Soldát detasament 13
szápátor Bat 3 Reg 89 Posta militar 131
Feladó: Elekes Józsefné P. M. Viteázul No 6 Cluj
(Kolozsvári posta: 4 Iun 40 – Oficiul Postal
Militar No 131 – 7 Iun 40)
Kelt Cluj 940 VI hó 3 án Édes Józsi én 14-én írt lapodat meg kaptam 20 án és ne haragugy hogy nem irtam idáig mert két lapot irtam egyszere az elöt valo nap és gondoltam hogy már jösztök 1 jéig de úgy lácik hogy hiába várunk. most üzent fel Antalné hogy kapot egy lapot, hát én már olyan ideges vagyok hogy futni szeretnék de a sok dolog nem engedi úgy le vagyok fogyva hogy meg ijecc tőlem mikor haza jösz. 26 án M. Juliska haza ment az apját meg ütöte a guta és, Bélát haza vite és én azért engetem el hogy írtad 1 éjéig haza jösz és akor visza hozod de még se napalom se écakám mert nem írták hogy hogy érkeztek meg. most irtam a harmadikat oda is és hogy Juliska ha jö hóza vissza a szerződést is. el küllem ajálva. 10 én megy az a soför visza és montam hogy küldenék pénzt és csomagot de nem bisztat hogy el viszi-e. edig nincsen pénzed se semid látod sose fogacc szot nekem vited volna el még az 500 leit most nem föne azért is a fejem. irjál hogy tehetek-e postára pénzt vagy csomagot a ház bért sem aták meg 300 leit a májusit. K (ereszt) mama is vár téged hogy segicsünk költözni a Felegvári volt házokat vete meg. Julius 1-én költözik, nagy meglepetés fog érni. most alig várom hogy már gyere haza. Emi 9 én fog vizsgázni. Nagy mama adot 200 leit hogy vegyek fehér cipőt és zoknit neki és kel egy ruhát is vegyek. Csokolak Emivel együt. Isten segicsen hogy minél hamarabb viszont lásuk egymást. Isten veletek és velünk, most Mozsi megint dogozik gazdád háromszor is jő naponta hogy nem-e jösz azonal írjál.
A válaszlevél 1940 augusztusában kelt. Ez az első írás, amelyből nemcsak a betegségről kapunk hírt, de a tények mellett ebből érződik ki először szomorúság, türelmetlenség, helyzete méltánytalansága. Elekes József különben is ritka szemérmességű, kevésszavú ember volt. Soha egyetlen csúnya szót sem hallottam tőle. Részéről ennyi elkeseredés is sok volt. Különben a „koncsentrálásból” ez az utolsó levél.
Címzett: D-na Elekes Jozsef-né
Stráda Mihai Viteáze No 6 Cluj
Feladó: Elekes Iosif Brasov
(Postai bélyegző: Brasov 24 Aug 40 – Cluj 26 Aug 40)
Kelt Braso 940 VIII. 23 kán
Édes fijam Irén és szeretet kedves gyermekeim kivánom hogy ezen pár sorajim találjanak a leg job egéségbe minyájatokat mert énekem bizony meg gyengült most it vagyok az infirmériába az ezrednél egy hétig kin voltam az erdőn ide nem mesze tegnap jötem bé mert a lábaim ki sebzetek és meg dagat és most it szomorkodom egyedül minden nap egy öröké valóság de azér ne búsúj csak meg segit az Isten és joban leszek és talán nem tart már sokáig édes fijam ahogy ezt a lapot meg kapod azonal válaszoj és írjál meg mindent hogy vagytok mi van othon Szabo hazajöt é szóval mindent irjál meg máma kel megjöjenek azok is akik visza voltak marasztva már várom hogy mi lesz velük továbá tudatlak hogy Antal jol van de ö is beteg volt vagy 3 nap mond meg a feleségének ha nem ment haza írd meg hogy van Szász néni Juci szóval mi van a ház körül csokolak minyájatokat emmuskát és Bélust Jucit és Szász nénit és üdvözlök mindenkit a levelet így címezd Szoldátul Elekes Joszif Reg 89 Infántéri Ekhipa de Podáré la inferméri.
Ebből az időből a levelek mellett fennmaradt egy kis formátumú füzetecske is. Az első lapokon dalszövegek. „Volt nekem egy vasárnapom Akor nyílót elöször a rozsa” – így kezdődik az első. A többi is hasonló. A füzet utolsó lapjain azonban érdekes bejegyzéseket és egy levelet találunk.
Az első bejegyzés: „Kelt 1940 V ho 14 kén. Ezekel a kolegákal együt szenvedek it a mesze idegenbe a drága jo hazámtol távol és szereteimtől akik mesze szakadtak tölem. Hilişeu-Gafencu. Fábián Tamás, Márton Zsigmond, Bíró Dániel, Lőrinc Kálmán, Péter Sándor, Orbán Elek, Máté István, Rádulj Károly, Antal József, Tordai Mózes, Elekes József koncsentrás szenvedő bajtársak itt egy szálason vagyunk.”
A második bejegyzés (talán kihallgatásra készült, hogy engednék haza) valójában egy szívszorító számítás... Román nyelven, úgy, ahogy ö tudott: „prezentát 5 Januáré plecat 14 Januare, prezentát 6 februári pune lá 16 Márté, jár ám prezentát la 25 Ápri ám foszt pune lá 18 Júli, akumá ám prezentát lá 10 Auguszt pune nu stiu de küt, odáte 9, a dová dáte 38, máj odáte 54”– és az összeg: 101 nap... Ha mindezekhez hozzáadjuk az augusztusi napokat (utolsó levelét augusztus 26-án írta), az majdnem négy hónap. Az év első nyolc hónapjának a fele. Négy hónap ingyen kényszermunkán, otthon maradt, anyagiakban segély nélküli családdal, „koncsentrás szenvedő” kisebbségi bajtársak között... Nem lehet csodálkozni azon, hogy szabadulni szeretne attól a hazától, amelyik így bánik kisebbségeivel.. A feltételezhetően 1940 augusztusának legutolsó napjaiban írt harmadik bejegyzés erről látszik tanúskodni... Nincs abban „hazafias” öröm, csak zavar, riadalom és félelem. A harmadik bejegyzés a füzet utolsó két oldalán valójában egyetlen levél. Elküldte-e, vagy sem? Ezt most már nem tudhatni.
Kelt Soraim Brásov
édes fijam Irén tudatlak hogy hála Istenek Jól vonék csak a hirek nagyon meg szomoritotak mert ugy halom hogy mi nem estünk bele és visza maradunk ha így lene akor te is határoz amíg velem lesz valahogy mit is csinájunk mi lesz a házal és velünk ha igaz hogy Kolozsvár nem esik visza akor ad el a házat ahogy veszik de Isten örizen hogy ugy legyen velünk mert nem tudom mit csinálnak mikor engednek el tehát fel kérlek szépen ne veszisd el a fejedet jol intéz mindent mert meg segit az isten csak türelem és vigyázat sokat ne mozogjatok az ucán és ne beszój valotlan hireket vigyáz a gyermekekre Bélát ne had tekeregni nehogy a zürzavarba el veszen most töbet nem írok csokolak a gyermekekel együt számtalanszor és mindenjot kivánok nektek maradok a viszontlátásig Jozsi.
(Először írja le a levél végén a nevét.)
Második menet: tábori levelezőlapok
A tábori levelezőlap nyomtatványként is beszédes. Kétféle van belőle: egy zöld színű meg egy rózsaszín. A színek is beszédesek: a zöld színűt a frontról küldik, a rózsaszínűt a frontra. A zöld színűn, a címzés oldalán, keretben hely a Hivatalos Bejegyzések számára. A rózsaszínen, a címzés része alatt, figyelmeztetés: „A címzett csapattestének, alakulatának megnevezése szigorúan tilos!” Egyszóval: minden katonás, előírásos. Már ez is megriasztja a levélírót: vigyázat, a közlendők is előírásosak kelletik legyenek! Amint a levelekből látszani fog – azok is. És még valami: minden lapon üzenet, jelszó, jelmondat, afféle lozinka. Figyelmeztetés. A zöld színű címzés-oldalán balra, fent: „Magyarország kitartása és áldozatkészsége teszi győzelmessé fegyvereinket.” Hallod, te elvit, családtag, rokon, feleség, szülő! Tőled függ a katona sorsa! És mit üzennek a rózsaszínű lapon a hozzátartozók a frontra? „Magyarország jövő békessége és felvirágzása – a szovjetoroszországi harcmezőkön dől el.” Ha számításba vesszük, hogy egy reménytelen kimenetelű (mert az volt) háborúról van szó, amelynek a katonák sem látták sok értelmét – ezek az „üzenetek” enyhén szólva cinikusak, fölháborítóak. Ennek ellenére hatásuk megvolt. Ha a munkaszolgálatról levelekben nem is akadt panasz, csak az itthoniak panaszkodtak, ám ezúttal a frontra küldött levelekben sincs panaszkodás. A nehézségekről hallgatnak. Minden rendben van, csak hazakerülj.
Elekes Józseftől nem maradt tábori lap. Tőle csak a testvérének, a frontra írt egyik levelét találtuk meg. Az első frontról érkezett levél 1944. április 17-én kelt. A Hivatalos Bejegyzéseknek fenntartott helyen: „Ellenőrizve 1944. április 18.” Az ellenőrző tiszt ismerős: Gagyi László zászlós. Még másik két levelet is ő ellenőriz. A címzés nem a feladó írása.
Cím: Elekes József Kolozsvár
Széchenyi tér 40 sz.
Feladó: Elekes Ferenc honvéd,
tábori posta szám F. 922
Kelt lapom 1944 április 17
Szeretet kedves jó tesvérem Jóska és kedves családod hogy vagytok nem vagytok é betegek én jól vagyok hála istenek melynek párját kívánom a ti számotokra is a jo istentől ird meg hogy Juci ot vané nem tudom hogy mi lesz othon a nyáron ki dolgozik most töbet nem írok tisztelek és csokolok számtalan szor csókolom a gyermekeket és irént és jucit választ várok
Ugyancsak Elekes Ferenctől, Gagyi László ellenőrzésével.
Az ellenőrzés ideje: 1944. május 12
Ellenőrizve: Gagyi L. zls.
Cím: Elekes József
Széchenyi tér 40 Kolozsvár
(Feladó nincs, a levetet más személy címezte.)
Kelt lapom a meszi távolból 1944. V ho 11
Szeretet kedves tesvérem Jóska és irén tudatom hogy meg kaptam a hozám küldöt lapotokat mejnek nagyon megörültem írod kedves tesvérem hogy ne busujak hát én nem is busulnék ha othon egéségesek vonának de tudom hogy mind a keten gyengék te irod hogy haza vited a gyermekeket hát aszt nagyon jol csináltad mer ot mégis csak biztosab hejen vanak írod hogy juci is othon van hát anak örvendek csak tudnának kijöni mert othon most sok a dolog bisztosan zárom sorajimat számtalan szor csokolak
Ferenc
Tizenegy nap múlva: másik levél. A sztereotípiák („melyhez hasonlót” stb.) közül csak kibuggyan a levélíróból két gondolat. Az egyik: az állandó „ha nem találnék haza meni”, amiről többet még ennyire szemérmesen sem ír a továbbiakban. A másik: a közeledő nyár. Mi tesz az otthoni nyári munkákkal?
Tábori Postai Levelezőlap
Az ellenőrzés ideje: 1944. V. 24.
Postai bélyegző kelte: 1944. V 25.
Címzett: Elekes József urnak
Szécsényi tér 40 Kolozsvár
Feladó: Elekes Ferenc Honvéd
A Tábori posta száma F 922
Kelt lapom meszi idegen Földröl V ho 23
Szeretet kedves jo tesvérem Joska nagy öröm lepné meg az én szívemet ha ez a pár sor írásom a leg job egésségbe találna titeket is most nekem jo van hala istenek meljnek párját kívánom számotokra a jó istentöl továbá tudatlak hogy meg kaptam a hozám küldöt lapodat a meljet nagy örömei fogatam továbá kedves tesvérem mitől a zisten őrizen ha nem találnák haza meni hát légy egy kicsit gond viselője a gyermekeknek de eröl haza semit se írjál mer így is eleget keseregnek nem tudom hogy milesz velök a nyáron ki dolgozik most töbet nem írok tisztelek és csokolak mind ketőtököt választ várok
Ellenőrizve: 1944. VI. 17. – Gagyi L. zls.
Címzett: Elekes József urnak
Szécsényi tér 40 Kolozsvár
Feladó: Elekes Ferenc honvéd
A tábori posta száma: F 922
Kelt lapom 1944 év 6 ho 15 kén
Szeretet kedves tesvérem Joska és Irén tudat lak hogy hála istenek jo egéségem van mejnek párját kivánom a ti számotokra is a joistentöl továbbá tudatlak hogy meg kaptam a hozám küldöt lapot amit irén írt és meg értetem belőle mindent ameljbe irod hogy hozátok visza a gyermekeket hát aszt roszul teszitek mert ot csak job nejt vótak továbá te irod Irén hogy irjam meg azt hogy csomagot lehet é küldeni hát én aszt nem tudom hanem ha lész szíves hát próbáld meg a postán ha fel veszik akor eljö most töbet nem irok tisztelek és csokolak családodal együt választ
Ellenőrizve: 1944. VII. 17.
Cím: Elekes József Ibusz altiszt
Szécsényi tér 40 (kihúzva – és alatta)
Jókai ucca 2 Kolozsvár Feladó: Elekes Ferenc honvéd
A tábori posta száma: F 922
Szeretet kedves jótesvérem Joska tudatlak hogy meg kaptam a hozam küldöt lapodat ameljböl jó egéségeteket olvastam most nekem is jó egéségem van meljnek párját kívánom számotokra is a jóistentöl hát elég sajnos a ti hejzetetek is de ne busuj mert eccer mindenek vége lesz csak bizzunk a jóistenbe továbá arol is tudatlak ha egy kis szeretet csomagot küldenél valakinek a nevén hát jó volna mert it jól esik és othonrol kipotolják mert csak igy lehet küldeni szálitó levélre irjál valami újságot mert it minden nap várjuk a levelet de bátyámnak hijába írtam mert ő még egyetse írt nekem...
(A ceruzával írt további sorok elmosódottak, olvashatatlanok. Az említett nagyobbik testvér, aki nem írt, Budapesten élt akkor. Ez volt Elekes Ferenc utolsó levele a frontról. Később még hallunk róla.)
Maradt még három lap. Kettőt (folytatásosat) Elekes Józsefné, egyet Elekes József írt Elekes Ferencnek. A Hivatalos Bejegyzések keretben azonban mindhárom lapon azonos feljegyzés: „Vissza a feladónak! Eltűnt!” Valamennyit Botond L. őrvezető írta alá.
Postai bélyegző kelte: 1944. VIII. 5.
Cím: Elekes Ferenc honvéd
A tábori posta száma: F 922
Feladó: Elekes Józsefné háztartásbeli
Kolozsvár Jokai u 2 az. II em. 2 sz.
I. lap
Édes Feri a 24 i írt lapodat meg kaptam iletve kaptuk és neharagugy hogy iljen késöre válaszolunk de rengeteg dolgunk volt az átt költözésel én Julius 5-én mentem a gyerekekel Bözödre ugy mentem hogy legalábis 1–2 honapig ot maragyak de nem sikerült a tervem mert Jozsi kapót egy gyönyörű lakást 1 szoba konyha spájz van a II. emeleten ahol az Ibusz van és 14-én el költözöt szegény egyedül és én táviratra 16 án haza jötem a gyermekek nélkül, és most rendbe raktunk mindent és 2 án haza ment hogy hoza visza a gyerekeket mer nem akarom hogy kinlógyanak vélek mert nekik is elég van
II. lap
Cím – feladó ugyanaz, a közlés is: Vissza a feladónak! Eltűnt! Botond örv.
és még atol is tartunk hogy Józsit behivják és akor én még mozdulni sem tudok inen hogy értük menyek hétfön regel vagyis 7 én érkeznek ha Isten segíti akart vagy 3 rom nap Jozsi aratni sajnos töbet nem tud mert nekem nagyon nehéz sokat kel takaritni 7 szobát és azon kivül a mi lakásunk és az Ibusz is, de meg csináljuk szivesen csak az isten adna békét Édes Feri szivemből küldenék neked egy kicsi jó finomokat de szeretet csomagot most nem lehet és mást nem tudok mert Ilona nem adot egy kockát ide nekem ha bár kértem de aszt hiszi hogy az nem lene oljan jo mint az övé ha meg jönek akor még írunk és küldünk képet is csokolak sokszor és ne busuj mert Isten velünk
Irén
Ebben az időben kapták a Jókai utcai lakást A „nem adott egy kockát” arra vonatkozik, hogy a frontra csak hivatalos vevénnyel lehetett csomagot küldeni. Az egyetlen panaszos szó is elhangzik a levélben. Nem a nehézségek a lényegesek, mert: „csináljuk szivesen csak az isten adna békét”. Nem kimondottan, de ez érezhető az Elekes József által írt, ám visszaküldött levélből is.
Dátum nélkül, a postai pecsét is elmosódott.
Cím: Elekes Ferencz honvéd
A tábori posta száma: F922
Feladó. Elekes József Ibusz altiszt
Kolozsvár Jókai ucca 2 sz. Ibusz
Kedves tesvérem Ferencz tudatlak hogy jolvagyunk hála Istenek csak mindig érted agodunk most jötem haza a gyermekekel hétfön Jol vanak odahaza mind csak te légy nyugot és vigyáz magadra az aratást az esőzés egykicsit hátrálta de most megin jó idővan és megy lasan minden csak nebusuj a gyermekek szépen nönek Juli pláné nagyon aranyos má jol beszél és bátor János a régi nyápic ezek után csokolunk az egész csatád iten nagyon várjuk a viszont látást
Jozsi
És végül: az utolsó tábori lap.
Cím: Botond L. örv.
A tábori posta száma F 922
Feladó: Elekes József Ibusz altiszt
Jókai ut 2 sz. Kolozsvár
Kelt 1944 Augusztus 28-án
Méljen tisztelt Botond ur, Hálával és tiszteletel tartozom önek hogy az öcsémnek irt lapokat visza külte és meg kérem szépen hogy írja meg hogy mi ota tünt el és hol mert kécségbe vagyunk esve érte ugy szintén szegény öreg Édesanyánk és felesége, Előre is Hálás köszönettel maradok Elekes József és cs.
A levél megmaradt. Amint látszik, nem küldték el. 1944 augusztusának végén vagyunk – Románia háborúból való kiugrása felgyorsította az eseményeket. Miképpen azt jó előre sejtették: Elekes József is megkapta a SAS-behívót. A tordai harcokban könnyebben megsebesült, kórházba került, onnan meg vissza a frontra. Levél nem érkezett tőle, a front állandó és gyors mozgása, valamint Kolozsvár eleste miatt. Értesítés mégis jött. Egy rendes, nem tábori levelezőlap: pár sor, ceruzaírással. A vonatból dobhatta ki, miközben Focşani felé vitték, hadifogságba. Címzés nincs a lapon.
Kérem azt a jo szivü egyént ki e sorokat meg találja értesicse Elekes Józsefnét hogy férje életben van és egéséges Kolozsvár Jókai uca 2 szám II emelet méj hála és sok szerencse kisérje az idegent
Ünnepélyes és méltóságteljes sorok a nyomorúságban is... Mert emberi szolidaritást is szült a világégés. Sok ezer hasonló levél ért el valahogyan a címzettekhez. Jószívű idegen akadt, a „sok szerencse” pedig azokban a vészterhes időkben igazán mindenkire ráfért.
Harmadik menet: hadifogság
A vonatból kidobott levelezőlap után az első értesítés 1946. július 18-án írt levelezőlap. A szovjet vöröskereszt és vörös félhold hivatalos és kimondottan a hadifoglyoknak készített levelezőlapja. Pocstávájá kártocská vojennoplennvo – fonetikusan írva. Címzése nem a feladó írásával, még magyarul szól: Elekes Józsefné Kolozsvár Jókai út 2 szám II. em. Magyarország. És oroszul: Vengrija.
Feladó: Elekes József (a név cirill betűkkel is)
CCCP Mockba – s a további rész is oroszul:
Krasznoj Kreszty Pocstavaja Jascsik 523/5
Nem csoda, ha a cimzés miatt több mint négy hónapra rá érkezett Kolozsvárra, amint azt a posta pecsétje bizonyítja: Cluj 25. noe. 46. A levél már a feladó kezeírása. Drága jo társam Irén és aranyos drága Emi és Bélám értesítelek beneteket hogy még élek és jol is vagyok hála a jó Istenek csak értetek fája szivem csak bár aszt tudnám hogy éltek és egéségesek vagytok bár enyivel is minden nekem most még a fejem se fáj hála Istenek hogy vagytok irjatok sokat ha tutok irjatok mindenkiről edig bizonyára nagyok vagytok édes gyermekejim még irtam egy lapot Decemberbe nem tudom meg kaptátok é most sorajim bezárom maradok a meszi távolba fájós szivel de remélem a mielöbi boldog viszont látást csokol minyájatokat apátok akit talán már el is felejtetetek üdvözlet minden rokonak és ismerösnek 946 VI118 milio csok nektek drágáim
Jozsi
A család tehát már két éve semmit sem tudott a családfőről, Elekes József sem az övéiről. Július 18 án írt levelére immár négy hónapja nem kapott választ. Kétévi bizonytalanság, százezrek bizonytalansága. A lassan szállingózó hírek még jobban megkavarják ezt az állandó bizonytalanságot: az értesülések kicserélése, terjesztése-terjedése, a jósnőkhöz járás, a különböző módszerek kipróbálása, amelyekkel a távollevőről „hírt” lehet szerezni... Én csak menekültem a front elöl, és hét hónap múlva már otthon is voltam. Édesanyám azonban élete végéig esküdözött, hogy látott engem... Két gyertya közé tettek egy vízzel telt poharat, s bele egy karikagyűrűt. Abban a gyűrűben látott engem egy szőke meg egy barna lánnyal... Megbolydult világ váltakozó reményteli és reménytelen várakozása ez a két esztendő.
Elekes József, miután július 18-án írt levelére nem kapott választ, tesz egy újabb próbálkozást: majdnem napra négy hónap múlva 1946. november 16-án újabb levelet ír. Sem a címzés, sem a levél nem a feladó kezeírása. A cím azonban más: megpróbál a saját házukhoz írni (ahol akkor is bérlők laktak), a Bánát utca 154 szám alá. Címzett-feladó magyar nyelven, csakhogy az ország ezúttal Románia.
1946. XI. 16.
Kedves feleségem és gyermekeim! Tudatom veletek, hogy élek és egészséges vagyok, amit Nektek is kívánok a jó Istentől. Úgy érzem, nem sokára hazamegyünk, addig is vigyázzatok magatokra, hogy jó egészségben örülhessünk a viszontlátásnak A mielőbbi viszontlátás reményében zárom soraimat és csókol számtalanszor mindnyájatokat, hú férjed Jóska. Választ várok. Üdvözlöm a rokonokat és ösmerősöket.
Nem tudhatta, hogy négy hónapja irt levelét otthon még nem kapták meg. Majd csak tíz nap múlva örülhet a család. Erről inkább beszéljenek a levelek... Egyszerre három választ írnak az örömteli napon, 1946. november 27-én.
Első itthoni levél a fogságba a szovjet vöröskereszt levelezőlapján. A címzésen a név magyar és orosz nyelven egyként szerepel, a cím maga csak oroszul. A feladó: Elekes Józsefné Cluj Str N. Iorga No. 2 et. II. Romania.
Drága jo társam Josi nem tudom le írni az örömet hogy irhatok neked és élsz az utobi idöbe minden reményem elvesztetem de most már látom hogy van egy irgalmas Isten aki mindeneket kormányoz és visza adot nekünk mi jol vagyunk hál Istenek mind a hárman küldök képet is leg közeleb és itt lakunk ahol laktunk és én a vasutnál vagyok azóta iletve az Üvénél hejeted fel vetek az ibuszhoz, VII hó 18 án irt lapodat kaptam csak meg. M. Juliska it lakik velünk, Törökék most voltak nálunk disznót hizlalnak nekem karácsonyra haza megyek le vágni ök nagyon jok hozánk a nyáron két hónapig voltak a gyerekek náluk. milioszor csokolom aranyos uramat Irén
Édes aranyos apukám én már a gimnáziumba járok és Béla II-ba Csókolom milliószor
Emmuska és Béla
1946 XI 27-én
A román vöröskereszt-szervezet francia, román és orosz nyelven nyomtatott lapja. A cím románul: Elekes József prizonier – CCCP Mockba – Crucea Rosie cutia postala No. 523/ 5.
(A címzés nem a feladó írása. A levél kelte megegyezik az előbbiével.)
1946. XI ho 27-én
Drága egyetlen apukám Julius 18 án írt lapodat meg kaptam végre hogy írhatok neked, felejteni nem felejtetünk volna el soha amig élünk az igaz hogy utolsó időben minden reményem el veszet nagyon nehéz nálad nélkül de most már szivesen dolgozom és reményei hogy Isten meg tartot nekünk, és meg is agya a boldogviszont látást mi jól vagyunk értünk ne busuly. Édesanyád is él még Szász néni is jol van András és Feri is Moszkvába van sógor haza jöt üdv letél küldi Matejovics a gondnok itt az eké nél (EKE) minden szombaton bál van én meg vacsorát is főzök nekik pénzér még 100 embernek is nagyon várlak édes Jozsim nagy tervem van ha haza jösz Isten segitsen meg csokolak Édes egyetlenem irok ez után söt hetenkint
Irén
A román vöröskereszt lapja
A címzés az előbbi módon, románul, nem a feladótól származik
1946 XI. 27. – Ez tehát aznap a harmadik levél, amelyet a végre megismert címre írtak.
Édes aranyos apukám. Kimondhatatlanul megörültünk amikor megkaptuk azt a lapot. És az teljesen alaptalan, hogy mi elfelejtettük a mi apukánkat. Senki se hiányzott úgy nekem mint apuka. Nagyon kicsi voltam még akkor mikor apuka elment most már a IV. gimn-ba járok, kezdek bátor lenni mint ahogy nagy lányhoz illik, a régi tervemről még nem mondottam le. Szeretném ha apuka itt lenne köztünk már hogy újra lássam legalább egy órára. Két karácsonykor nem volt már itthon velünk apuka. Remélünk és törekszünk. Édes jó apukám kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket s ha későn kapja meg a levelet, boldog újévi ünnepeket. Millioszor csókolja szerető leánya,
Emma
Az első két lapot a fogságból nem követi újabb, de itthonról a levelek változatlanul mennek...
A román vöröskereszt lapja.
A címzés az előbbihez hasonló.
Édes egyetlen apukánk Juliusi lapodat meg kaptam XI ho 26 án amelyben az örömünket le ími és ki fejezni nem tudom mi jol vagyunk mind értünk ne busulj csak vigyáz továbra is az egéségedre és Isten után reméljük a mielőbi viszont látást anyád is él és Ágnes férjhez ment Juci is it van Szász néni is csokolnak mind az öszes én a vasutnál vagyok álásba itthon isel végzem a dolgomat, értem ne busuly fijam mert mi jol vagyunk Csak te hiányzol de már hátha nincsen anyi hátra minda menyi eltelt Édesék is meg kapták a lapodat és koma ki külte ide csokolnak ök is Januárba haza megyek hózók (hozzok) hizlalnak egy disznot de még halogasuk hát ha te is haza jösz adig az örömünk határtalan Csokolunk mind a hárman Irén és gyerekeid Emi és Béla mit dolgozolot?
1946 XII 9 én
Édes jó apukám, ez tőlem a második levél, amit küldök. Mi hála a jó Istennek jól vagyunk, kívánunk apukának is hasonlót. Már IV. gimnazista vagyok, Béla II-ikba jár. Most karácsonykor szavalok két verset Reményik Sándor költeményeiből. Nagyon jól tudok szavalni. Juliska nálunk lakik. Szeretném, ha megint együtt lehetnénk, legalább egy pár percre és mogcsókolnánk egymást úgy mint régen. Apuka meg sem ismer ha haza jön és meglássa, hogy milyen nagy gyermekei vannak különösen milyen nagy lánya. Kivánok boldog újévet és csokolom az én drága kicsi apukámat milioszor szerető lánya Emma és fia Béla. Ágnes férjhez ment Lócra.
(És még aznap, 1946. XII. 18 án még egy levél, a családtól.)
Édes drága jo apukám mi jol vagyunk értünk ne busulj, lapodat meg kaptam ez az ötödik lap amit írok neked kívánok minden jot neked Édes – nagyon fáj hogy már a harmadik karácsony is it van és még nem lehetünk egyűt, de kérem Istent hogy segítsen minél elöb haza, minden gondolatunk veled lesz és ne búsuly Édesem mert meg segit az Isten, én is meg erösödtem a sors meg tanicsa mindenre az embert Szász néni is csókol, Mariska is és Juliska is cs. itt lakik nálam. Csokolunk milioszor Édes apum Isten veled és velünk András is Moszkvában van, Irén.
Édes jó apukám közeledik szent karácsony és nagyon fáj, hogy nem lehet legalább a harmadik karácsonyon velünk. Mi mindnyájan jól vagyunk, hasonlót kívánunk apukának is szerető lánya Emma és fia Béla.
„András is Moszkvában van” – írja Elekes Józsefné. Otthonosan hangzik: ott valahol a másik utcában. Abban az időben televízió nem lévén, rádió is kevés volt. Moszkva tehát irreálisan messze tehetett, valahol az Óperenciás tenger partján.. Honnan is tudhatta volna a levélíró, hogy az elhurcoltak nem Moszkvában vannak, hanem valahol még az Óperencián is túl, egymástól távol, az Ural lankás lejtőinek közelében. „Mit dolgozol ot?” Kérdi a feleség. Erre a kérdezett nem válaszolt. Hazatérvén is csak szűkszavúan: „Szakácskodtam, erdőt vágtam, tőzeget fejtettem.” De a kosztról sem sokkal többet: „Elmúlt a fekélyem. Diétás volt.”
Közben valóban jelentkezik a frontról eltűnt Elekes Ferenc is. Bözödre írott levele talán véletlenül került e levélcsomag közé... Később az unokaöccs, az előbbi levélben már „moszkvaiként” jelzett András is ír, levelet küld a család kolozsvári részének is.
Cím: Elekes Ferencné Udvarhelj megye
Bózöd Transilvania Romania
Feladó: Elekes Ferenc Mockba
Krasznij Kreszty Pocstov. Jáscsik No. 186/ 4
Kelt lapom 1946 X. ho 6 kán
Elfelejthetetlen kedves családom és hozam tartozók tudatom hogy hála istenek jól vagyok kívánok nektek is a legjobakat most töbet nem irok maradok a viszont látásig hű társad
Ferencz
Cím: Elekes Józsefné Kolozsvár (Cluj)
Str Jókai No 2 etaj II.
Feladó: Koncz András hadifogoly
CCCP Mockba Krasznij Kreszty P. 190/1
1947. II. 2.
Édes jó ángyom! Lapját megkaptam minek nagyon megörültem most jól vagyok egészséges csak a boldog szabadulást várom számtalanszor csókolom a gyerekekkel gyüt maradok a boldog viszontlátás reményében András maga írhat jó sokat.
Elekes Józsefnek több mint egy fél évet kellett várnia az első levelére írott válaszra. 1947. február 4 én kelt a következő levele. Az öröm, hogy az övéi élnek, illetőleg a további otthonról kapott hírek nagyon megnyugtathatták... Három utolsó levele egyre derűsebbnek tűnik.
A cím nem a feladó írása:
Elekes Józsefné Cluj Str. Iorga No. 2 Romania
Feladó: oroszul, az ismert cím.
Drága anyukám és aranyos gyermekeim ezen pár sorajimal tudatom veletek hogy megkaptam aszt a három lapot amejet XI. ho 27 irtál és azután még egyet enél nagyob öröm nem is érhetet volna egy fogjot hála az égnek hogy mindenki él és ahogy irod jol vagytok Istenek hála most még egy másik nagy örömöt várok a mi elöbi szabadulást amejben bízunk hogy mielöb el is jön most meg üdvözletem és csókjaim küldöm mindenkinek és titeket meg milioszor csókol aputok a nagyon meszi távolból 1947 II ho 14 Isten veletek
Címzés a megszokott, a feladó írása – a feladó címe oroszul, más írás.
Tisztán olvasható az eddigiekről hiányzó kolozsvári posta pecsétje: Cluj 29 APR 47.
Kelt 947. III. 30-kán
Édes fijam Irén és Drága aranyos gyermekeim Emma és Béla kívánom, hogy ezen pár sorajim talajon minyájatokat a legjob egéségbe mert nekem is jo van hála az Istenek édes fijam tudatom veletek hogy hála az égnek már kaptam töletek 6 levelet ketött az én aranyos nagy lányomtol amire nagyon büszke is vagyok ijen nagy gyerekektől már elis várom hogy írjanak de a diják fijam meg ugy lácik nem tud írni levelet más különben én jol vagyok mindenap várjuk a haza térést az üdvözleteket köszönöm szépen én is viszonzom öket titeket meg milioszor csokol aputok a meszi távolbol Isten veletek
Az utolsó levél. Cím, feladó a megszokott. Kolozsvári postabélyegző:
Cluj 19. IUN. 47
Kelt 947. V. 2.
Drága aranyos Anyucim Irén
névnapod alkalmára irom ezen rövid pár sort kívánom hogy érj sok névnapokat a két kis prunkujal (PRUNKUJ – ti. poronttyal) boldogan erőben és egéségbe a multat el felejtve és én is köztetek legyek és ismét mint régen boldogan és világal nem törödve nyugotan egy hoszu békés korszakban sok sok éven át élni. ugy szintén ha késön érkezne akor a fijamnak is kivánom hogy érjen sok és boldog születés napokat örize meg öt az Isten veszéjtöl tárcsa meg az egészséget és agyon neki jo elmét hogy nagy ember lehesen belile minyájunk örömére és dicsőségére ölel beneteket és csókol szerető apátok a meszi távolbol. Csokolom külön is az én aranyos kis Emma lányomat milioszor apátok
A továbbiakra nézvést írásos nyomok nem maradtak. Ezeket én is csak a történelmi tényekből és a család emlékeiből ismerem. Az észak-erdélyi foglyokat Románia nem akarta befogadni. Hosszú ideig, hetekig várakoztak a máramarosszigeti elosztó táborban. Aztán végre megindították őket – vissza a Szovjetunióba. Az idő tájt (1947 őszén?) sok ilyen vonat haladt át a kolozsvári vasútállomáson. Foglyokat váró asszonyok, gyermekek százai szorongtak a vonatokra várva. A vasúti főnökség, hogy a tülekedést elkerülje, a kisbácsi állomáson állította meg a szerelvényt. Jajgató, zokogó tömeg indult rohanvást a Kolozsvártól pár kilométerre fekvő megálló felé. Köztük: Elekes Józsefné két gyermekével. És szerencséjük volt... Az egyik tehervagonban valóban ott volt Elekes József is. Társai helyet szorítottak neki, a szovjet kiskatonák pedig megengedték, hogy beszélhessen az övéivel. Három év után találkoztak a hadifogságban hosszú szakállat növesztett férjjel, apával. Rövid időre... A fogoly még átadta feleségének a fronton és a fogságban mindvégig megőrzött jegygyűrűjét – és rögtön el is kellett válniuk. Indult a vonat a további bizonytalanság felé...
Mit is írt Elekes József utolsó, fogságból küldött levelében? „A multat elfelejtve” élni. Sohasem beszélt fogsága éveiről... Mit felejtett el? És valóban elfelejtette-e? Vagy úgy hordozta magában, akár azt a repeszdarabot, amelyet sebesülésétől haláláig csípőjében hordott? Ma sem tudhatni: mire voltak jók a leányával avagy magányosan tett szótlan kirándulásai, amelyekről vedernyi mogyoróval, szederrel, gombával tért meg. Nem volt mord, derűs volt, nagyon tudott örülni. Ritkán, szépen, csendesen még énekelt is... 1965-ben ötvenkilenc éves korában halt meg. Pár másodperc alatt. A szíve végzett vele, pedig sohasem volt beteg. Elekes Józsefné huszonhat évvel élte túl. Tartalmas és nyugodt özvegyi életét sok könyv és az állandó levelezgetés töltötte ki...
Epilógus
Ez az emberpár nagyon közel állt hozzám. Nekem ők nem egyszerűen csak Elekes József és Elekes Józsefné voltak írhattam volna érzelmesebben, vagy az objektivitást fitogtatva-mímelve elszociológizálhattam, elpolitológizálhattam volna... Meglehet, elemezgethettem volna részletesebben lélektanilag is a szövegeket. A levelek tényszerűsége kényszerített a szűk, inkább a környezetet, családi kapcsolatokat tisztázó száraz kommentárra. A levelek tényszerűségében, szűkszavúságában volt azonban egy meghökkentő, megdöbbentő vonás... Ezek az emberek valami sorsszerű kötelességtudatból fogadták azokat a körülményeket, eseményeket, amelyekbe életük során kerültek. Nem tiltakozást, de még tehetetlen dühöt vagy átkozódást sem találni a sorokban... Még a sorok mögött sem. Talán csak keserűséget. Mint ahogy annak az embernek a sorsában sem, akiért ez az epilógus készült... Nem ráadásként, nem az érzelmeim okán. Édesanyámnak volt egyetlen testvéröccse, Hajdú János. Tizenegy, illetve kilenc évesen lettek árvák. Görög katolikusok voltak. Elkerültek, messze sodródtak egymástól. Nagybátyámat, még a húszas években, görög katolikusként (Maros megyében nem volt magyar görög katolikus egyház) nagylelkűen románnak deklarálták... Pedig nem is tudott románul. Koronkán élt, Marosvásárhely mellett. 1943-ban mint románt behívták munkaszolgálatra... 1944 őszén a Tiszától, Szolnok környékéről jött haza. Toronyiránt. Először Marossárpatakra ment. Kimosakodott, édesanyám tiszta ruhát adott neki. Kérlelte: maradjon pár napot még, zavaros idők járnak, fogdossák össze és viszik fogságba az embereket. Bátyám nem hallgatott rá, sietett a családjához, Koronkára. Sáromberkén ügybuzgó román csendőrök fogták el a románul nem beszélő románt. Magyarként hurcolták gyűjtőtáborba. Földváron halt meg. Vérhasban.