Veress Gerzson
Kis éji fene...
Bogdán Lászlónak
A mindünket tatarozók
mintha megléptek, odébbálltak
volna – napszámuk fizetetlen,
s „jogos jussért” sem appeláltak...
A gyermekkor-tatarozók
furcsa nénik s bácsik csapatja.
...Mi azt hittük, e csontbrigád
mit vetett egykor: learatja.
A gyermekkor-tatarozók
önként mama- és tatarozzák
keresztre szánt fiaikat:
testünk szögekkel behavazzák.
A kamaszkor-tatarozók
nem hullámpléh barakkban laknak:
fittyet hánynak szél- s vízfogó
tetőknek, jótékony falaknak.
A kamaszkor-tatarozók
vigyázzák léptünk és beszédünk
– kötelességük óvni minket,
s fölvigyázni: hogy s mint beszélünk!
A férfikor-tatarozók
nyakkendőtűje csilló gyöngyház;
nerc-stóla, szuper-dezodor:
illata csakúgy körülhintáz.
A férfikor-tatarozók
patyolat-múlttal büszke-épek:
lelkiismeretük foltozatlan,
ülepet riszálnak az égnek.
 
Az öregkor-tatarozók
– bakái az Üdvhadseregnek?
átmintázzák a voltukat,
s könyvelnek szellőt... – förgetegnek.
Az öregkor-tatarozók
is megléptek kifizetetlen,
pedig már egyben volt az összeg
legillendőbb illedelemben...!
Mi lesz nélkülük? Elhagyatva
miként tengetjük, ami hátra?
– Poe úr, mondja, Hollója mit szól
e valahai-sohamárra?
„Világ Ura! Ne nézd a számlapot!”
Világ Ura, ne nézd a számlapot,
mint éjeinkbe rémisztőn világít.
Siralomvölgy, hol élni van jogunk:
poklok bugyra a tékozló világ itt.
Mély nyeldekelne, mi meg esdve kérünk:
Nagyjóurunk, ne még, lelkünkre ne!
Eljő időnk, hogy mánust föd a mánus,
s akkor mennünk kell országodba le.
Ám addig is: adj bízó holnapot,
és lányt meg asszonyt, szerelemre készt,
hisz ha kondul a legvégső harangszó,
birodalmad amúgy is elemészt...
Adj tál lencsét, kupánkba hegy levét,
együnk-igyunk az indulás előtt,
nóta-bokrétás asztaltársaságot,
mielőtt elrebegnénk az agyőt.
Világ Ura, ne nézd a számlapot,
véges létünkről vedd tekinteted.
Ringispílünk forduljon egy utolsót:
földi futásunk – mondjuk – ég veled!
 
Karácsony
szeretet lángocskáiban elégek
arcomra lebben csillagok szárnya
ne félj ez nem az én arcom
kézen fogva a feltámadásra
kézen fogva a feltámadásra
kézen fogva megszületésig
a megjósolt csodáknak szava nincsen
advent-zsoltáron szállni az égig
elhallgatott csodáknak csöndje nincsen
tél csöpög gyertya-szakállról
időtlen havazásból az isten
fehér fényekből épül a jászol
szeretet lángocskáiban elégek
karácsony harangjai körbeállnak
tudom várjátok megszületésem
fejem fölé a holdat glóriának
Szenteste
Gyalogcsillag baktat az éji égen
Fürdik harangok csengő szózatában
Szenteste van milljomnyi Betlehem
Sugárzik a mennyei havazásban
Világnyi szennyben is ragyog a jászol
A Megváltó rí fénytől glóriásan
Mit jövendöltek íme eljövel
Indul a lelkem hogy e csodát lássam
Ég meghasadt hogy pillangóit ontsa
Öntse a földetpatyolat-fehérbe
Tisztán zendül föl angyalok kara
S visszhangja kél a szívek rejtekébe’
Káderes már nem lesked ablakodba
Karácsony fáján gyúl-e gyertyák lángja
 
Mint egykoron – beh jól emlékezem
A lefüggönyzött rejtező szobákra
Add jó Urunk szenteltessék ez ünnep
A határt nem ismerő szeretetnek
Mely kisugárzik egész évnyire
És parttalanságában azt mutasd meg
Hogy lebírói lehetünk a rossznak
Mely mételyezné múló földi létünk
A számadásnak majd-óráiban
Megvallhassuk hogy istenesen éltünk