Slavomir Mrožek
VATZLAV
Szereplők:
VATZLAV
DENEVÉR
DENEVÉRNÉ
JOZSÓ, a fiúk
GÉNIUSZ
JUSZTINIA, a lánya
ÖDYPUSZ
BARBÁR
MACIEJ
FÁCÁN
IDEGENVEZETŐ FULDOKLÓ
Valamint: Katonák és a nép
Első felvonás
1. jelenet
(Tengerpart, vihar)
(Vatzlav és a Fuldokló)
VATZLAV A foglyok hajója a viharban a sziklákon összetört, és elsüllyedt a part mentén. Nem tudom, milyen partnál, de biztos, hogy szülőföldemtől messze. Élve a szerencsétlenség adta lehetőséggel, kiúsztam a partra, vagyis... az igazat megvallva, maga a tenger dobott ki. Köszöntelek, új élet! Fogoly voltam, most meg hajótörött. Hajótörött fogoly, fogoly hajótörött, fogoly az összetöretésig. Egy összetört a fogságból. Szabad, mert összetört, de túl összetört ahhoz, hogy örülni tudjon a szabadságnak. Talán ha pihenten már... De jaj, a társaim mind elpusztultak...
FULDOKLÓ Segítsééééééég...
VATZLAV Mégse mindegyik. Heeej, te élsz?
FULDOKLÓ Haldoklók!
VATZLAV Hát nem mondtam? Ez is pusztulni fog. Én megmenekültem. A Gondviselés keze lehet ebben, természetesen, ha egyáltalán létezik Gondviselés. Bár ami azt illeti, esetemben nincsenek kételyeim.
FULDOKLÓ Segítsééég! Fulladok!
VATZLAV A kiáltás megerősíti feltevésemet. A helyzete egyre rosszabb.
FULDOKLÓ Honfitárs!
VATZLAV Honfitáááárs? Szóval földim. Hogyha honfitársam vagy, akkor hagyj békében! Tán honfitárs zavarhatja honfitársát? Vagy talán honfitárs végképp azt akarja, hogy honfitársa soha ne szabadulhasson csúfos emlékeitől? Miféle honfitárs, ki arra emlékeztet: rabságban voltál. Nem vagy a barátom, de még a szabadságé sem, hogyha élni akarsz megmérgezve mások szabadságát. Nincs tehát semmi ok, hogy a magam és a szabadság szép ügyének kárára megmentsem őt.
FULDOKLÓ Áruló!
VATZLAV Áruló? Kit árultam el? Szavamat adtam talán, hogy első adandó alkalommal nem szököm meg börtönömből? Talán szerencsétlen társaimnak megesküdtem, hogy ha hajónk összetörik, velük megyek a tenger fenekére? Egyiket sem. Így, ha egyáltalán elárulhatnék most valakit, az csakis a Gondviselés lehetne, amely éppen engem választott ki. De ezt nem teszem. Találkára megyek végzetemmel, és azt mondom...
FULDOKLÓ Meghalok!
VATZLAV Ne zavarj, irigy fuldokló! És azt mondom tehát: íme, itt vagyok. Te kívánod, Gondviselés, hogy szabaddá váljak, gazdag legyek, hatalmas és boldog. Rendben van, egyetértünk! Megesküszöm neked, Gondviselés, nem fogsz csalódni. Bízhatsz bennem. Ez meg az Ő válasza: A szerződést megkötöttük.
FULDOKLÓ Ments meg!
VATZLAV Érts a szóból, ember! Éppen most esküdtem föl! Úgy látszik, megértette... abbahagyta a kiáltozást. Akkor gyerünk! Megszabadultam a tanútól. Senki sem gátolja már, hogy elkezdjem új életemet. És itt senki sem ismer... Éppen jön valaki. Milyen jól öltözött. Bizonyára gróf! Ha megkérdezi, ki vagyok, és honnan származom, úgy mutatkozom be, mint régi nemesi család sarja. Talán nincs jogom? A szenvedés nemesít.
2. jelenet
(Vatzlav, Denevér, Denevérné)
DENEVÉR Jó ember, nem láttál errefelé egy fuldoklót?
VATZLAV Ó, szörnyű tenger! Ó, kegyetlen tenger! Nézd csak meg, mennyivel sósabb az árva könnye, mint a te vízcsepped, s lásd, szememben mennyivel több könny ül. Elárasztalak, tenger, könny-óceánomban!
DENEVÉRNÉ Milyen kétségbeesett!
VATZLAV Ó, szegény apám!
DENEVÉRNÉ A papája neki?
VATZLAV Ma, a viharban hajónk összetört a part mentén... Tudják, mi a hajó?
DENEVÉRNÉ Micsoda kérdés.
VATZLAV Aki a mi hajónkat nem látta, fogalma sincs, milyen egy igazi hajó: árbóca ötven méteres, vitorlája pedig annyi, hogy akár harminc szél is egyszerre elfért benne, mégis ernyedtek maradtak. Az ágyúkat már nem is számolom. Minden nap bedobtunk a tengerbe kettőt-hármat...
DENEVÉR Miért?
VATZLAV Csak úgy, szórakozásból, hogy nagyot csobbanjon. Akadt belőlük elég. És a tat aranyból volt...
DENEVÉREK Aranyból?
VATZLAV Bizony, királyi hajó volt. A királyé, aki hatalmas uralkodó. Hajózgattunk, s amerre lobogónkat meglátták a népek, arcra borultak Őelőtte.
DENEVÉRNÉ Minek?
VATZLAV Mert Ő azt szerette.
DENEVÉRNÉ És hol van most?
VATZLAV Ó, szörnyű tenger! Lásd árvája könnyeit! A fia vagyok.
DENEVÉR A papa tehát megfulladt. És a hajó?
VATZLAV Az is tengerfenékre ment.
DENEVÉR Mitől süllyedhetett el egy olyan szép hajó?
VATZLAV A luktól, ami rajta volt.
DENEVÉR Egy olyan szép hajón?
VATZLAV A legszebb luk volt, amit ember valaha láthatott.
DENEVÉR Mit csináljunk vele?
DENEVÉRNÉ Szegény ember. Adj neki valami aprót.
VATZLAV Mit? Aprót egy királyfinak?
DENEVÉR Úgy látszik, bolond.
DENEVÉRNÉ Vagy részeg. Mondják, a külföldiek gyakran részegek.
DENEVÉR Adj neki szivart.
VATZLAV Hej, mi van avval az apróval?
DENEVÉR Hadd gyújtson rá.
VATZLAV Nem akarom ingyen. Megveszi?
DENEVÉR Köszönöm. Van sajátom.
VATZLAV Volna valami állás?
DENEVÉR Jó házból származókat nem alkalmazok.
VATZLAV Anyai részről szinte senki vagyok. Szakácsnő gyermeke.
DENEVÉRNÉ Tudnál valamit a számára?
DENEVÉR Mihez értesz?
VATZLAV Mindenhez!
DENEVÉR Az túl sok.
VATZLAV Nem, nem mindenhez. Csak ehhez meg ahhoz.
DENEVÉR Például?
VATZLAV Tudok állatokat utánozni. Miáuu, míáuu, kukurikuuuu, gágágá, éljen, beeee, meeee, takarodj. De bőghetek is.
DENEVÉR Bőgni? Ez érdekes.
/Denevémé súg valamit Denevérnek./
DENEVÉR De beválik-e?
VATZLAV Beválok, szavamat adom!
DENEVÉR Ereszkedj négykézlábra. Na, milyen?
DENEVÉRNÉ Nekem tetszik.
DENEVÉR Most pedig futkározz! Jól van, szerződtetlek.
VATZLAV Ó, köszönet érte, uram!
DENEVÉR Mától fogva medve leszel!
(Medvepofát rak Vatzlav fejére.)
VATZLAV De hát ember vagyok...
DENEVÉR Biztos vagy benne?
VATZLAV Medve, medve... Miért nem inkább agár?
DENEVÉR Kutyám elég van, erdeim az üresek. Vadak kellenek.
VATZLAV Ez azt jelenti, hogy... mit is kell csinálnom?
DENEVÉR Cammogni az erdőben, medveformán.
VATZLAV Ennyit?
DENEVÉR Meg néha bőgni.
VATZLAV Mi sem könnyebb.
DENEVÉR Olykor juhokat rémisztgetni.
VATZLAV Olyan frászban tartom őket, hogy... de ez már rám tartozik. Ez volna minden?
DENEVÉR Semmi több. Fogd az előleget!
VATZLAV Hogy. Csak ennyit? Egy nehézsúlyú vadért?
DENEVÉR A többit majd később megkapod.
VATZLAV Jól van, beállok. Valamiből meg kell élni. De mondd! Gyakran vadásznak errefelé?
DENEVÉR Ha van mire, igen. De ne feledd! Mostantól egy szót se! Vadállat vagy, némának kell lenned. Felejtsd el, hogy érted, ha hozzád beszélnek. Felejtsd el a nyelvedet!
(Vatzlav kinyújtja a nyelvét.)
DENEVÉR Dugd azt el, és légy néma! Van medvénk! Szamóca! Coki Szamóca!
3. jelenet
(Vatzlav)
VATZLAV Van medvénk! Hogy mit kell megérjek!? Üdvözöllek, új élet! Hisz lehetett volna sokkal rosszabb is. Mint medve, a vadon ura vagyok, és fölötte állok az állatoknak. Na jó, vegyük számba birtokunkat. Vigyázz, erdő, urad közeleg!
4. jelenet
(Tengerpart, erdővel)
JOZSÓ Itt vagyok hát az erdőben. Nem látok tovább három lépésnél, de mégsem fordulok vissza. Itt nem tudom, mi vár rám, otthon pedig már mindent ismerek. S bizony ott, hol minden kiszámítható, nincs remény.
DENEVÉRNÉ (a kulisszák mögül) Szamóca! Szamóca!
JOZSÓ Ó, mama, mama!
DENEVÉR (a kulisszák mögül) Szamóca! Szamóca!
JOZSÓ Ó, apa, apa! Mikor térnek már végre vissza? Apukám az Anyukámmal. Nagyon nem szeretem, ha magukra maradnak. Mit csinálhatnak az erdőben? Valami titok köti össze őket. Valamit lepleznek. De ki elől? Előlem. Mert ki is vagyok én? Egy gyerek. Ebből következik, hogy az a titok nem való gyerekeknek. Biztosan bűnös titok. Az éjjel azt álmodtam, hogy odajött hozzám apukám. Az egyik kezében villa, a másikban kés volt. Aztán odajött az anyukám is. Apukám egymáshoz dörzsölte a kést meg a villát, anyukám pedig bekent vajjal. Betettek a sütőbe. Apuka – kérdeztem –, ez most meglepetés lesz? A papa meg azt válaszolta: még kell rá majoránna. Apuka – kérdeztem –, minek majoránna? Még túl fiatal vagy, egyszer majd megérted – felelte. És észre sem vettem, máris be voltam szórva majoránnával és különféle más fűszerekkel. Nézd, pirul – mondta a mama. Úgy finom – mondta apuka –, ropogósan a legjobb.
5. jelenet
(Jozsó, Denevérek)
JOZSÓ Ó, mama, mama! Ó, papa, papa!
DENEVÉR Mitől vagy ilyen piros?
DENEVÉRNÉ Tüzel a fejecskéd.
JOZSÓ Az örömtől van mama, hogy ismét látlak benneteket. (Oldalra ki) Ó, Istenem, hazudok.
DENEVÉRNÉ Mi is örülünk.
DENEVÉR Olyan szomjúság fogott el!
JOZSÓ Hozok vizet.
DENEVÉRNÉ Ha, ha, vizet!
JOZSÓ Egy pohár bort.
DENEVÉR Ha, ha, bort!
JOZSÓ Vagy sörbetet!
DENEVÉRNÉ Ha, ha, sörbetet!
DENEVÉR Szamócát akarok!
JOZSÓ Jó, szamócát hozok.
DENEVÉR Ne fáraszd magad.
JOZSÓ Jó, megparancsolom a szolgának, hogy készítsen egy púpozott tállal.
DENEVÉR De friss legyen ám!
JOZSÓ Frisset szedek.
DENEVÉRNÉ Szedjél csak, mi közben elmegyünk.
JOZSÓ Veletek mehetnék...
DENEVÉRNÉ Nem, magunkban akarjuk élvezni a sétát.
JOZSÓ Már megint magatokban?
DENEVÉRNÉ Isten veled! Szamóca! Szamóca!
JOZSÓ Vajon mit csinálhatnak az erdőben? Gyerünk! Lopakodjunk a sűrűjébe!
6. jelenet
VATZLAV Uff, nehéz kenyér a medveség. És gyakran vadásznak, ha akad mire. Bár maradtam volna fogságban, semhogy a bőrömet kockáztassam a szabadságban. Mert ha jól meggondolom, nem is olyan rossz dolog a rabság. Az ember melegben van, s bár a levegő egy kicsit bűzös, lélegezni azért lehet. Még ha undorodva is. De meghalt-e már valaki undortól? Nem. Voltak azonban olyan esetek, amikor azok pusztultak el, akik az undortól undorodtak. Úgy kell nekik! Gőgösek voltak, s ezáltal bűnt követtek el, hisz magukat nagyobbra tartották másoknál. Még hogy nem képesek kibírni? Mások képesek? Az Úr Isten egyformán adott orrot mindenkinek, miért lépnek hát fel az egyenlőség ellen? És hol is lenne nagyobb egyenlőség, mint a börtönben? És mivel természettől fogva mindannyian egyenlőek vagyunk, a szabadsággal szemben a természet törvénye a börtön oldalán áll. Az erkölcs úgyszintén. Mert a szabadságban éhen is lehet halni, míg a börtönben mindig adnak valamit enni... Úgy érzem, nem értékeltem kellőképpen a rabságot. Nyugodt életút, biztos öregség... íme ezeket dobtam el magamtól. És mindjárt jönnek a vadászok, hogy leterítsenek. Minek is nekem az olyan szabadság, amelyben medve vagyok és nem vadász? Éljenek a medvék! Le a vadászokkal! Már itt is vannak! De nem, ez egy gyerek.
7. jelenet
(Vatzlav és Jozsó)
JOZSÓ Ó, erdő, erdő! Reménnyel töltesz el!
VATZLAV Kicsit bolondosnak és meglehetősen zsengének látszik.
JOZSÓ Remény! Remények!
VATZLAV Zsenge, erénytelen, tehát gyáva. Előreugrom és megijesztem. A fenébe is! Ennyi maradt meg nekem, hogy frászt hozhatok valakire. (Üvölt)
JOZSÓ Miért kiabál az úr? Fáj valamije? Rosszul érzi magát?
VATZLAV Nem látod, te taknyos, hogy medve vagyok?
JOZSÓ Igazán? Akkor brummogjon és bőgjön!
VATZLAV Nem reszketsz?
JOZSÓ Csöppet sem.
VATZLAV De én bestiális vagyok! Hogy-hogy nem félsz?
JOZSÓ Most már éppen azért, mert tudom, hogy kicsoda. És ami már ismert, nem is olyan szörnyű.
VATZLAV És ha fölfalnálak?
JOZSÓ Akkor föl lennék falva, vagyis még annyira sem lennék ijedt, mint most.
VATZLAV Könnyű neked, tapasztalatlan vagy. Emlékszem olyan időkre, amikor még az elhunytaktól is féltek, mert nem voltak biztosak benne, hogy meghaltak-e vagy még élnek. Apám rettegésben nemzett, anyám pedig félelemben szült. Világrajöttöm után mindjárt vissza is fordultam, és anyám ölébe vetődve könyörögtem, hogy fogadjon vissza. De nem akart beengedni, mert akkoriban a vétkesek rejtegetéséért súlyos büntetés járt. Utána iskolába küldtek, amit kitüntetéssel végeztem. Bizony, a diplomámon az áll: a félelem doktora. Így hát azt tanácsolom neked: félj tőlem, rózsaszál. Reszkess!
JOZSÓ Nem, kedves uram, én tőled nem tartok.
VATZLAV Ó, én szerencsétlen!
JOZSÓ Nehéz gyermekkorod volt, elismerem. Próbálj nem gondolni rá.
VATZLAV Ó, sors, átkozott sorsom!
JOZSÓ Boldogtatan voltál, most igyekezz hát örvendezni.
VATZLAV Ó, fájdalom, ó, szép fájdalmacskám!
JOZSÓ Lehetnénk barátok... Itt a kezem!
VATZLAV ó, szép szenvedéseim, kedves bánataim!
JOZSÓ Felejtsd el, ha bántódás ért!
VATZLAV Elfelejteni a múltat, evilági virágocskám? Szép idők voltak azok! Érted? Senkit nem vertek annyit, mint engem. Mint minket! Érted? Senkit! És erre büszke vagyok. Az egész világon nem találsz mást, aki annyi nyaklevest kapott volna. Ez a mi szentségünk, a felkenetésünk. Nem engedjük senkinek, hogy elorozza tőlünk a mártíromság keser-édes dicsőségét.
Verejtékünkből tömjén szálljon,
Trágyánkból össze szobor álljon!
S ha valaki azt mondja: őt is verték,
Tudja: rajtunk tellet ki a mérték,
Elsőbbségünkhöz nem férhet hát kétség!
JOZSÓ Világos. Emlékművet akar állítani vereségének.
VATZLAV Térdre előtte!
JOZSÓ Gyengeségből gyúrni érdemet!
VATZLAV Imádkozz!
JOZSÓ A dicsőt keresi, uram,
Saját megalázottságában!
VATZLAV Na és, tán lehetetlen?
JOZSÓ Érthetetlen önmarcangolása,
Hisz magához illő négykézlábosan...
Boldogságát vigyorral miért nem tetézi,
Ha egyszer jól érzi magát ugyan, Amikor magát rosszul érzi?
VATZLAV De legalább félnének tőlem! Mert hol itt az igazság, ha nekem kell félnem mindenkitől, de tőlem nem retteg senki? Nem, ez így nem méltányos. Azért mondom néked: addig nem lesz igazság a földön, amíg én valakit úgy meg nem ijesztek, hogy menten elájul. Ismersz valaki alkalmasat?
JOZSÓ Úgy érti, esendőbbet?
VATZLAV Ó igen, ez a helyes kifejezés!
JOZSÓ Senki a láthatáron.
VATZLAV Persze, nem magamért. Az eszméért!
JOZSÓ Akkor ne aggódjon. Majd csak kerül valaki.
VATZLAV Kedvellek, fiú. Tudod, nekünk onnan a tengeren túlról, érző szívünk van. Arról vagyunk ismertek, hogy szeretjük kiönteni a szívünket, kitárni lelkünket.
Ó, mi nem vagyunk gőgösek, mint sokan közületek,
Kik inkább meghalnak, semhogy kitárnák lelküket.
Mi lehet póriasak, de nyíltszívűek mélyen,
Csak őszintén pajtás, egyértelműen!
JOZSÓ No, akkor azt mondd meg, jártak erre egy gyermek szülei?
VATZLAV ... Világosan és tisztességesen,
Becsületesen és szerelmesen!
JOZSÓ A kérdésre válaszolj!
VATZLAV Nyújtsd a pofikád! Egészen elérzékenyültem.
JOZSÓ Megtudhatom végre?
VATZLAV Irtóra kedvellek téged!
JOZSÓ Mondd hát, jártak erre?
VATZLAV Hogyha az az öreg, fösvény medvekizsákmányoló az apa, akkor láttam, amint hitvesével arrafelé ment.
JOZSÓ Mássz föl a fára, és nézz körül! Mit látsz?
VATZLAV Embereket.
JOZSÓ Hogy néznek ki?
VATZLAV Miként a söpredék.
JOZSÓ Egyféle mind?
VATZLAV Neeem, dehogyis. Látom munkaadómat a feleségével.
JOZSÓ Vajon mit csinálhatnak, amikor úgy összefonódnak, amikor teljesen egymásba...
VATZLAV He, he, majd kiderül.
JOZSÓ Amikor piócák képében egy testet alkotnak a néppel...
VATZLAV Mert ezek piócák!
JOZSÓ A nép teste tele vérszípóval, undorító tapadóikkal odaragadnak a nyakára... Ó, apám, apám...
VATZLAV Micsoda? Az volna az apád?
JOZSÓ A nép vérét issza!
VATZLAV No, szép kis apád van!
8. jelenet
(Jozsó, Vatzlav és a Nép. Zene, ének.)
A NÉP Szívj, szívj minket, urunk!
ASSZONYOK Itt a kisdedem, nagyon ízletes. Ne kíméld őt, uram!
A NÉP KÓRUSA Ne sajnáld magadtól!
FÉRFIAK Íme egy hajlott korú, idős emberegyed,
Bár már kiszíva rég, csócsálni még lehet!
A NÉP KÓRUSA Ne sajnáld magadtól! Kevés vörös vérsejtünk maradt ugyan, de azért hívunk... Kérünk... Könyörgünk... Szívj, idd vérünk, urunk!
9. jelenet
(Jozsó, Vatzlav)
JOZSÓ Ó, apám, hát ezek a te szamócáid! Leplezted előlem irtóztató vacsoráid, uzsonnáid...
VATZLAV Dicsekedett volna?
JOZSÓ Talán így reggeliztél is?
VATZLAV Nincs kizárva.
JOZSÓ Szamócáról zengedeztél, és a nép vérét szívtad!?
VATZLAV Úgy van!
JOZSÓ Vérszopó lenne az apám? Akkor én nem akarok többé egy vérszopó fia lenni!
VATZLAV És ki leszel?
JOZSÓ Medve.
VATZLAV De hogyan?
JOZSÓ Cserélj velem. Add nekem bőrödet.
VATZLAV Hogy lemondjak szeretetre méltó, bozontos szüleimről? Tisztességes, fekete orrú apámról és négylábú anyámról? Alighanem elveted a sulykot.
JOZSÓ Ó, kedves négylábú, testáld rám származásodat!
VATZLAV De hát úgy szeretem!
JOZSÓ Tedd meg értem!
VATZLAV Hadd gondolkodjam egy kicsit. Elfajzott egy utódnak kell lennem ahhoz, hogy lemondjak az őseimről. Egy elfajzott fiú pedig soha nem mond le a szüleiről ingyen. Merthogy ingyen nem éri meg neki. Ebből az következik tehát, hogy ingyen nem tudom átadni őket. Mert ha ingyen adnám, nem lennék elfajzott, így hát világos, mint a vakablak, hogy csak elfajzott fiú mondhat le az őseiről. Érthető?
JOZSÓ Vedd az órámat!
VATZLAV Ó, így már döfi! Érzem, ahogy elfajzok.
JOZSÓ Rendben?
VATZLAV Nem, nem, valójában még alig fajzottam el...
JOZSÓ Itt a gyűrűm is.
VATZLAV Megteszi apukáért. És anyukáért?
JOZSÓ Nincs semmi másom.
VATZLAV Hah, így állunk hát. Vegyük akkor úgy, hogy apukát egészen eladtam, anyukát csak félig. Talán jobb is így, legalább nem adtam fel teljesen származásom. Legyél hát medve!
JOZSÓ Isten veletek, Denevérek!
10. jelenet
(Fácán és Maciej)
FÁCÁN Kiszívták, Maciej?
MACIEJ Hát igen, szinte csontig.
FÁCÁN Az öregúr engem is majd szárazra cuclizott.
MACIEJ Ő még csak hagyján. Legrosszabb az öregasszony. Ments Isten, hogy rád tapadjon.
FÁCÁN Ez a mi sorsunk.
MACIEJ Az emberek beszélik, hogy készül valami.
FÁCÁN Rémlik, mintha hallottam volna...
MACIEJ Psssszzz...
FÁCÁN Dejszen semmit se mondtam.
MACIEJ Beszélni se kell, hallják magát.
FÁCÁN De ijedezős!
MACIEJ Nem félek én, de jobb lesz suttogni. A Jakab állítólag látta az Igazságot!
FÁCÁN Hol?
MACIEJ A bereknél fürdött a tóban.
FÁCÁN Meztelenül?
MACIEJ Hát persze, anyaszülten. Úgy hírlik, csodaszép nő.
FÁCÁN Tudja mit, Maciej? Menjünk a tóhoz Igazságot nézegetni.
EGYÜTT Menjünk a tóhoz Igazságot nézegetni!
Menjünk a tóhoz Igazságot nézegetni!
11. jelenet
(Géniusz, Jusztinia) (Zene)
JUSZTINIA Ó, apám, apám!
GÉNIUSZ Mi történt, kislányom?
JUSZTINIA Koszorút kötni mentem a rétre...
GÉNIUSZ Eddig semmi baj. Illik hozzád.
JUSZTINIA Amikor kész lettem a koszorúval, elnéztem a tóhoz...
GÉNIUSZ Miként máskor is – ártatlan foglalatosság.
JUSZTINIA Nézegettem magam a víz tükrében, s egyszerre csak előbukkant a bokrok mögül egy paraszt, és bámulni kezdett...
GÉNIUSZ Nem lehet megtiltani a jóravaló parasztjának.
JUSZTINIA Ő nem volt jóravaló.
GÉNIUSZ Illetlen beszéd! Csak a gazdagok becstelenek, a szegények tisztességesek.
JUSZTINIA De ez nem volt.
GÉNIUSZ Honnan veszed?
JUSZTINIA Onnan, hogy amikor levettem a ruhám, mert le akartam magam hűteni a tóban...
GÉNIUSZ Levetkőztél?
JUSZTINIA Fürdeni akartam...
GÉNIUSZ Na és?
JUSZTINIA És akkor elővette a botját, és fenyegetni kezdett.
GÉNIUSZ Botját?
JUSZTINIA Valami olyasfélét.
GÉNIUSZ Aztán mi történt?
JUSZTINIA Féltem, hogy megöl és elszaladtam. Alig tudtam fölmarkolni a ruhámat a partról.
GÉNIUSZ Helytelenül viselkedtél.
JUSZTINIA Engedtem volna, hogy megtámadjon?
GÉNIUSZ Nem állt szándékában...
JUSZTINIA Úgy hadonászott azzal a szörnyű szerszámmal...
GÉNIUSZ Jókedvében volt.
JUSZTINIA Rázta, ütögette...
GÉNIUSZ Nincs semmi abban,
Minthogy a szegény paraszt,
Ha jókedvre derül,
Hadonászik s rázogat,
Mindennel, mi kezébe kerül.
JUSZTINIA Nem akart bántani?
GÉNIUSZ A világért se.
JUSZTINIA Én pedig már azt hittem, hogy...
GÉNIUSZ Nem kellett volna, kislányom.
JUSZTINIA Szóval, hogy lesznek a gyerekek?
GÉNIUSZ Micsoda?
JUSZTINIA Felnőtt vagyok már, tudnom illik.
GÉNIUSZ Az egy elvont folyamat. Akár a természetben. Gondolj a virágokra, a madarakra... A természet önmagáért beszél. Tudattal nemzettelek, és gondolatból szültelek, pontosabban az Értelemből. Így hát apád és anyád vagyok egyszemélyben.
JUSZTINIA Nekem ilyesmiben nincs tapasztalatom, de azt hiszem, ez lehetetlen Hogy tudattal, a gondolatból... Különben nehéz?
GÉNIUSZ Attól függ, kinek. Nekem nem, mivel én az emberiség zseniális irányítója vagyok.
JUSZTINIA Ez igaz. Senki sem ér fel hozzád bölcsességben, apám... vagyis anyám... Most hogy hívjalak?
GÉNIUSZ Mapa vagy Pama.
JUSZTINIA Muszáj hinnem neked. És mivel te vagy a legbölcsebb, akkor, ha jól sejtem, nem ok és cél nélkül nemzettél engem. Miért hoztál hát a világra?
GÉNIUSZ Jó kérdés. Örülök, hogy vág az eszed, mert ez arról tanúskodik: vitathatatlanul az én lányom vagy. Tudd meg hát, hogy a világban igazságtalanság uralkodik
JUSZTINIA Az mit jelent?
GÉNIUSZ Egyesek gazdagok, mások meg szegények.
JUSZTINIA És nekem mi közöm ehhez?
GÉNIUSZ Várj egy kicsit. Köztudott ugye, hogy nincs a világon olyan dolog, aminek ne lenne meg a maga ellentéte. Tehát ha létezik igazságtalanság, akkor igazságnak is lennie kell.
JUSZTINIA És van?
GÉNIUSZ Nincs.
JUSZTINIA Kár.
GÉNIUSZ De lennie kell.
JUSZTINIA Hogyhogy kell, amikor nincs?
GÉNIUSZ Mire való az Értelem? Értelemmel, lányom, minden elrendezhető, mert a világ értelmezhető. Tehát, ha nincs igazság, ki kell találni. Én Értelemmel termékenyítettem meg a Szükségszerűséget, s így szültelek téged. Te magad vagy az Igazság.
JUSZTINIA És ez mit jelent, vagyis milyen vagyok?
GÉNIUSZ Ésszerűen szükséges és szükségszerűen ésszerű.
JUSZTINIA De mit kell csinálnom?
GÉNIUSZ Semmi többet, mint eddig. Fürödni a tóban, esténként a hajad kibontani, reggel meg feltűzni...
JUSZTINIA Ez igazán könnyű.
GÉNIUSZ De nem tilthatod meg, ha egy szegény falusi nézegetni akar. Engedd, bámuljon csak jóllakásig.
JUSZTINIA Olyan furcsán nézegetett...
GÉNIUSZ És ne takargasd magad fölösleges öltözékkel.
JUSZTINIA Fürdéshez mindig levetkőzöm.
GÉNIUSZ A parton?
JUSZTINIA A parton. Miért?
GÉNIUSZ Hogy is mondjam csak... Te vagy az Igazság, és látványod felkelti az igazság iránti nemes vágyat. S az ilyen vággyal fűtött szegények fellázadnak a gazdagok ellen, és nagy tettekre vetemednek. Új rendet vezetnek be, s abban te leszel a királynő.
JUSZTINIA Királynő!? Jaj, de csodás!
GÉNIUSZ Menj, mutasd meg magad a népnek!
JUSZTINIA Megyek máris!
GÉNIUSZ Hadd lássanak teljes szépségedben!
JUSZTINIA Légy csak nyugodt!
GÉNIUSZ Eddig Denevér rútsága vicsorgott, most a te szépséged csillogjon. Várj! Ne dobáld le egyből ruháidat, mint az utcalányok, akik nem ismerik a meztelenség bemutatásának művészetét. Vetkőzz körülményesen, mintha haboznál közben. Ezzel azt érzékelteted, mintha magadnak vetkőznél és nem a nézőknek. Kezd az apróbb holmiknál. Előbb csak keveset fedj föl, majd fokozatosan tárd ki gyönyörteljes testedet. Tarts sűrűn szüneteket. Semmi sincs vonzóbb a bizonytalan bizonyosságnál. Hadd tűnjék úgy, hogy szemérmességed kerekedik felül. Viszont maradjanak bizonyosak, hogy ez nem következik be, mert végül is a bizonyosság a legnagyobb vonzerő.
JUSZTINIA Számíthatsz rám. Annyira fogok tetszeni nekik, hogy a világ végére is eljönnének velem!
GÉNIUSZ Szolgáljanak hát ezek az apró fondorlatok egy nagy ügyet. Én addig tengerentúli országokba utazom, hogy szövetségeseket keressek. Számosak a népek, melyeknek híresztelni kell neved, megmagyarázni, mit is jelent, hogy a mi oldalunkra pártoljanak. Várj visszatértemre, Isten veled, lányom!
JUSZTINIA Isten veled, apám!
 
12. jelenet
(Jusztinia, Vatzlav)
VATZLAV Igazság? Hallottam már róla, de most látom először. Na jó, majd kiderül, hogy mit tehetünk. Kisasszony! Pillants csak oda kérlek, milyen szép madárka! Miért a földre tekinteni, amikor az égre is lehet? Kisaszszonyom! Ha már mindenképpen a földre akarsz nézni, akkor tessék, látod, itt egy elragadó virág! Hát nem gyönyörű? Újabban egyre több idegen tekereg errefelé, tengerentúli jött-mentek, kiket országunk szabadsága és gazdasága csábított. Mindenfelől ide húznak. Nagyon veszélyesek ezek, szökött rabok! Azt mondják: szabadságot és igazságot akarnak. Én pedig azt mondom, hogy mindenkinek annyi szabadság és igazság jár, mint amennyire rászolgál. És ha egyszer a hazájukban rabságba estek, azt jelenti, hogy semmi jobbra nem szolgáltak rá. Neked, Kisasszony, elmondhatom – engem mindenki kedvel. De főleg a nők. Nem bírtam előlük elmenekülni, szinte szétszaggattak. Volt úgy, hogy bezárkóztam otthon, boldogan, hisz a némberek kívül rekedtek, olvastam az újságot, vagy fütyülgettem, mert a hallásom se rossz ám, hát egyszer csak hirtelen, buff, egy nő repült be a szalonomba az ablakon keresztül. Annyira ragaszkodott hozzám szegényke, hogy vakon röpködött, amíg csak be nem törte az ablakot. Lett is abból bonyodalom, mert üvegezésre egy egész vagyont adtam ki. Az üvegesek már jól ismertek, és amelyik csak találkozott velem az utcán, már jó előre üdvözölt, hajbókolt és egyre azt fújta: Ajánlom magam az emlékezetébe. Készül valami üvegezés?
(Zene. A pusztaság tengerparttá változik.)
13.jelenet
(Géniusz, Idegenvezető)
IDEGENVEZETŐ Uram, én tovább nem megyek.
GÉNIUSZ Vezess át a hegyen, utána már magam ia eltalálok.
IDEGENVEZETŐ Nem, oda nem megyek.
GÉNIUSZ Miért?
IDEGENVEZETŐ Azért, mert ez az út visz a határhoz, és a másik oldalon az a parancs, hogy minden tevét kasztrálni kell!
GÉNIUSZ De hisz te nem vagy teve!
IDEGENVEZETŐ Látszik, uram, hogy nem idevalósi. Ők előbb kasztrálnak, és csak utána vizsgálják meg, ki a teve.
GÉNIUSZ Miért adtak ki ilyen parancsot?
IDEGENVEZETŐ. Mert vágni könnyebb, mint kipótolni.
GÉNIUSZ Mégis, mi az indoka ezeknek a műtéteknek?
IDEGENVEZETŐ Semmit sem ért, uram. Azoknak, akiknek nincs, nem lehet kipótolni, de le lehet vágni, akinek van.
GÉNIUSZ Értem. Ami a tevének van, az a tulajdona, és a magántulajdon a társadalom veszte. Az eljárás tehát jogos.
IDEGENVEZETŐ Ó, ez az, uram. Pontosan ez az. Ily módon a tevének nincs ugyan magánja, de kárpótlásul vékony hangon énekelhet.
GÉNIUSZ Ha az igazság dicsőségére énekel, akkor gyönyörű lehet az ő dala.
IDEGENVEZETŐ Hallod!? Ők azok!
GÉNIUSZ Megyek e hang után. Ének, vezess!
Vége az első felvonásnak.
II. felvonás
1. jelenet
(Fácán és Maciej)
FÁCÁN Még néhány méter és számomra nem lesz érdekes az az igazság. Már felhólyagosodott a bal sarkam a kisasszony keresésétől, és érzem, hogy ha hamarosan nem találjuk meg, a jobb is fölhólyagosodik. Hol van az a Berek?
MACIEJ Nem lehet messze.
FÁCÁN Honnan veszi?
MACIEJ Mert, ha messzire volna, az azt jelenti, hogy rossz irányba megyünk.
FÁCÁN Tudja mit, Maciej? Úgy gondolom, hogy ha rossz irányba megyünk, akkor jobb lesz, ha visszafordulunk.
MACIEJ Mit nem mond?
FÁCÁN Minek oda menni, ahová nem kell.
MACIEJ Azt gondolja? Jó, akkor forduljunk vissza. De ha arra is messze lesz?
FÁCÁN Ha rossz irányba megyünk, akkor messze lesz, de ha jófelé, akkor közel.
MACIEJ Tudja mit, Fácán? Én meg azt gondolom, hogy kend meg egy barom.
FÁCÁN Mit beszél?
MACIEJ Mer’ maga egy hülye, Fácán!
FÁCÁN Maga egy majom!
MACIEJ Mit mondott?
FÁCÁN Amit hallott.
2. jelenet
(Verekedéshez készülődnek. A függöny mögül Vatzlav hajol ki.)
VATZLAV Úgy tűnik, nincs köztetek egyetértés. Miről vitáztok?
EGYÜTT Az igazságról!
VATZLAV Akkor joggal vitatkoztok, mert az igazság érdemes erre. De miért pont egymás közt?
FÁCÁN Mert ez egy majom!
MACIEJ Ő meg barom!
VATZLAV Azért akarod őt megverni, mert majom, avagy azért is, mert te meg barom vagy?
MACIEJ Na látod, te barom? Válaszolj az úrnak!
FÁCÁN Buuuuu... Uram, Ön igazán udvarias... Kit tisztelhetünk az úrban?
VATZLAV Művész vagyok.
FÁCÁN Igazán udvarias művész... Szóval mi itten egy bizonyos hölgyet keresünk, akit a Jakab látott a Berekben, meztelenül a tóparton. Tud valamit felőle?
VATZLAV Az Igazságot keresitek?
FÁCÁN A... a... azt!
VAZTLAV Akkor azt tanácsolom, ne vesztegessétek az időt azzal, hogy megtudjátok, ki a barom, meg ki a majom. Biztos vagyok benne, hogy utatok végcélja megváltoztatja majd a ti szegényes, egyszerű életeteket. Meggyőződésem, hogy az Igazság emberré tesz benneteket, még ha igaz is, amit egymásról vallotok.
FÁCÁN Na, mit szól hozzá, koma?
MACIEJ Menjünk! Menjünk! Lássuk az Igazságot!
VATZLAV Csak semmi tülekedés, uraim! Mindenkinek jut hely a belépti díj ellenében.
FÁCÁN Belépti díj? A Jakab ingyen látta!
VATZLAV Azért kell fizetni, mert így nektek is, nekem is megéri. Ingyen ellenben, csak nektek. Az igazság pedig éppen abban rejlik, hogy mindenkinek egyenlően megérje. Ne legyetek hát igazságtalanok, ti, akik az igazságot keresitek.
FÁCÁN Fizetünk, Maciej?
MACIEJ Adja féláron!
VATZLAV Féláron? Na, viszlát.
FÁCÁN Úgy látszik, nem enged.
MACIEJ Akkor fizessünk.
VATZLAV Szerencséjük van, az utolsó két jegyet, adom. Foglalják el a helyüket, uraim, foglalják el a helyüket!
FÁCÁN Uraim? Ez hozzánk beszél?
MACIEJ Biztosan téved.
VATZLAV Nincs tévedés. Az ügyfeleim nekem urak. Foglalják el a helyüket. Pillanatokon belül megjelenik önök előtt az Igazság. Tessék, csak tessék! Használják ki az alkalmat, és nézzék meg!
MACIEJ A Berekben kellett volna lennie!
FÁCÁN A tóparton!
VATZLAV Falusi bunkók! Azt képzelitek, hogy az igazság nádasban nő, mint a káka? Hogy térdig vízben gázol, mint a kócsag? Nem, emberek. Az Igazság nem a természet, hanem az értelem alkotása. Ezért oly gyöngéd teremtmény! Ti pedig azt akarnátok, hogy a kedvetekért a szabad ég alatt lépjen fel, esőben, szélben, hidegben és tűző napon? Ráadásul ingyen? Szégyellném magam a helyetekben! De lám, íme, előttetek az Igazság!
VATZLAV Maga látja, Maciej?
MACIEJ Maciej úr!
FÁCÁN Mer’ én nem látom. Szóval ne vicceljenek. Kár az időnkért.
VATZLAV Itt van! Figyelem! Kezdjük!
3. jelenet
(Zene. Vatzlav felhúzza a függönyt. A színpadon Jusztinia, strip-tease-t mutat be.)
VATZLAV Az emberek szabadnak és egyenlőnek születnek. A társadalmi különbségek semmi mással nem indokolhatóak, csak a közös haszonnal. Mindenfajta politikai társulás célja az ősi és természetes emberi jogok megőrzése, úgymint szabadság, tulajdonjog, biztonság és védelem az elnyomás ellen.
FÁCÁN Ez kell az embereknek!
MACIEJ Hja, ha ezáltal embernek lehetne lenni!
VATZLAV Minden cselekedetnek, ami másnak kárt nem okoz, szabadság a mozgatórugója. Így hát a természetes jogoknak nincsenek más korlátai, csupán azok, amelyek a társadalom többi tagjának ugyanazon jogok élvezetét biztosítják.
FÁCÁN Vágjon szájba, komám!
MACIEJ Aztán, koma, minek?
FÁCÁN Mert visszaadom.
VATZLAV A jog csak azt tilthatja, ami társadalmilag káros. Az ember bármit cselekedhet, amit a jog nem tilt.
FÁCÁN Ne túrja az orrát, Maciej!
MACIEJ Az én orrom, mit zavarja az magát?
FÁCÁN Nem zavar, de ocsmány látvány.
MACIEJ Csakhogy nekem szabad!
VATZLAV És senki sem kényszeríthető arra, hogy azt tegye, amire a jog nem ad eligazítást.
FÁCÁN De hát nem muszáj vájkálnia!
VATZLAV A jog közakaratból ered, és mindenki számára kötelező, akár védi, akár vádolja. A jog előtt minden állampolgár egyenlő s egyenlő esélye van minden méltósághoz, helyhez és közalkalmazáshoz, Senki nem válhat üldözötté a véleményéért, sem a hitéért, feltéve, hogy azok kinyilvánítása a közrendet nem zavarja.
MACIEJ Szar.
VATZLAV Ez most vélemény vagy hitvallás?
MACIEJ Hogy is mondjam...
FÁCÁN Ő ekképp beszél, de másként gondolkodik.
VATZLAV A vélemények és a gondolatok szabad áramlása a legértékesebb jog. Ha tehát ez vélemény vagy hitvallás, akkor minden rendben. De ha ez egyszerűen csak szar?
FÁCÁN Na, mi ez, Maciej?
MACIEJ Szar.
VATZLAV Ő anarchista?
FÁCÁN Dehogyis. Csak határozatlan.
VATZLAV No, majd elválik. A tulajdonjog szent és sérthetetlen. Ez alól senki sem lehet kivétel, kivéve, ha törvényesen jóváhagyott közérdekről van szó, s azzal a feltétellel, hogy előzetesen igazságos kártérítésben részesül. Minden embert ártatlanként kell kezelni mindaddig, amíg bűnössége bizonyítást nem nyert. Ha letartóztatása feltétlenül szükséges, a jog megtilt mindenféle zaklatást az őrizet alatt. Mert az emberek szabadnak születtek!
FÁCÁN Liberté!
VATZLAV Az emberek egyenlőnek születnek!
MACIEJ Egalité!
VATZLAV Az emberek egymásnak testvérei!
MACIEJ és FÁCÁN EGYÜTT Fraternité!
VATZLAV A világban létezik az igazságtalanság!
MACIEJ és FÁCÁN Létezik!
VATZLAV Ha létezik igazságtalanság, akkor igazságnak is léteznie kell!
MACIEJ és FÁCÁN Léteznie kell!
VATZLAV És hogyha mégsincs igazság, ki kell találni!
MACIEJ és FÁCÁN Ki kell találni!
VATZLAV Te vagy az Igazság! Mutasd meg magad a népnek! Hadd lássanak teljes szépségedben! Hadd keltse fel látványod az igazság iránti nemes vágyat! S e vágytól fűtött szegények fellázadnak majd a gazdagok ellen, és hősi tetteket hajtanak végre. Új rendet vezetnek be, amelyben Te leszel a királynő! Liberté!
FÁCÁN Liberté!
VATZLAV Egalité!
MACIEJ Egalité!
VATZLAV Fraternité!
MACIEJ és FÁCÁN Fraternité!
VATZLAV Íme az igazság!
 
4. jelenet
JOZSÓ Óh, apám, apám! Az én apám vérszopó, aki a nép vérét issza. Apám! Anyám! De nem. Hisz én medve vagyok, ők pedig már nem a szüleim. Vérszopók! Vérszopók! Az a valaki ír most nektek, aki tegnap még a fiatok volt!
De mára elveszett azokért,
Akik éheztek! Egalité!
A kiszipolyozott nemzetért,
Vadállat zsákmányakért! Fraternité!
Az erdőben rátok várok medveként,
Mert itt a bosszú ideje.
A bosszú ideje!
Medve!!
5. jelenet
JOZSÓ Nem ismertek rám, szerencsére. Vagyis átváltozásom elérte a kívánt hatást. Senki sem ismer már meg. Elkezdem hát az új életet. Óh, milyen jó lerázni a múltat, és mindent elölről kezdeni! Igaz, eddigi életem nem volt hosszú, de annál csúfosabb. Hé, várjanak!
VATZLAV Majd ha bolond leszek!
JOZSÓ Mi van, nem ismered meg régi barátodat?
VATZLAV Á, te vagy az? Már azt hittem, hogy én.
JOZSÓ Begyulladtál?
VATZLAV Fogalmad sincs, hogy én milyen ijesztő vagyok. Ismerem magam.
JOZSÓ Elfelejtetted talán, hogy átadtad nekem a bőrödet?
VATZLAV Olyan szétszórt vagyok mostanában.
JOZSÓ Látszik. De mitől?
VATZLAV Rengeteg a gondom.
JOZSÓ Mivel foglalatoskodsz?
VATZLAV Ezzel is, azzal is, eddig, de most kilátásban van egy jó üzlet. JOZSÓ És megy a dolog?
VATZLAV Egyelőre nem a legjobban, de ha beüt, meghívlak egy... sörre.
JOZSÓ Hívj meg most!
VATZLAV Még semmi sem biztos.
JOZSÓ Szükségem volna rád. (Megmutatja neki a levelet)
VATZLAV Mondtam, dolgom van! (Vatzlav a levél elolvasása után) Vigyázz, nehogy megsértsd a jogot!
JOZSÓ Az mire való?
VATZLAV Hogy erkölcsünket védje.
JOZSÓ És az erkölcs?
VATZLAV Civilizációnk ebből ered.
JOZSÓ És az nem lehetséges, hogy erkölcsünk civilizációnkból következik?
VATZLAV Így is fel lehet fogni...
JOZSÓ Pusztuljon akkor a Denevérek civilizációja, amelyből a Denevérek erkölcse ered, avagy pusztuljon a Denevérek erkölcse, amelyből civilizációja következik! Akár így, akár úgy, de pusztuljon mind a kettő!
VATZLAV De legelőször te pusztulsz el, undorító erdő! Jó lehetsz az állatoknak, de nem a tisztességes állampolgároknak, akik verejtékes munkával szedték össze filléreiket. Mert mi is van egy ilyen erdőben? Medvék és betyárok.
JOZSÓ Liberté!
VATZLAV Az előbbiek rossz példát mutatnak, mert nem dolgoznak, és nincs semmijük!
JOZSÓ Egalité!
VATZLAV Mutatják továbbá, hogy lehet mit sem csinálni, mivel sem rendelkezni, és mégis megélni!
JOZSÓ Fraternité!
VATZLAV A betyárokról meg jobb hallgatni, nehogy falra fessük az ördögöt. Indulás. Héj, gyerünk! Vigyázz, hogyan lépsz?!
FÁCÁN Fáj a lábam.
VATZLAV Ahhoz semmi közöm!
FÁCÁN De hát, uram, egalité!? Az igazság egyenlősége szerint az én lábam olyan, mintha a tied lenne.
MACIEJ Minket szeretni kell ám, fraternité, mert mi vagyunk az egyszerű nép.
VATZLAV Hé, te mitől lettél ilyen nagyokos?
MACIEJ Én egyáltalán, uram... Az újságokból tudom...
VATZAV Na tessék, ilyenek a mai viszonyok!
6. jelenet
VATZLAV Tessék, ilyenek a mai viszonyok! Amióta kitalálták ezt az igazságot, mindenki csak Fácánról és Maciejről beszél. Maciej szenved, szenvedj te is. Szinte már aludni vagy enni sem lehet nélkülük. Mert ha alszol, „ne aludj” – mondják –, Fácán se alszik. Ha eszel, „ne egyél”, mert Maciej sem eszik. Lenyugszik a nap: „Ne nyugodj le, nap, mert Fácán sem nyugszik még.” Az ördögbe veletek meg a lábatokkal!
FÁCÁN Ne káromkodjon, uram! Előttem még csak hagyján, de ha a társadalom meghallja, kitagadják!
VATZLAV Attól nem félek! Régen a hal hal volt, a szegény, szegény. Most azonban minden összekeveredett. Az igaz, hogy a hal most is hal, de a szegény szálkává változott, és a torkodon akad, amikor halat eszel.
MACIEJ Ez még hagyján, uram! De beszélik, hogy nemsokára a hal minket is, meg titeket is felfal. Mindenkit, egyformán.
DENEVÉRNÉ Hal? Miféle hal?
MACIEJ A nagy cethal. A leviatan.
FÁCÁN Jön a világvége!
VATZLAV Pont most? Amikor úgy ahogy kezd minden beindulni?
DENEVÉRNÉ És miről lehet felismerni a világvégét?
MACIEJ Először is besötétedik...
DENEVÉR Épp besötétedett...
FÁCÁN Nincs olyan sötét, uram, dereng a hold.
DENEVÉR Hála Istennek!
FÁCÁN Bár nem hold az, uram, egy szellem közeledik, gyertyával.
7. jelenet
ÖDYPUSZ Gyertyát gyújtottam, hogy senki lelkiismerete ne nyugodjék, mert az az igencsak szomorú tapasztalatom, hogy világos nappal könnyebb bűnbe esni. Még könnyebb alkonyatkor, de a legkönnyebb éjszaka.
DENEVÉRNÉ Bandita! Még a szeme sem áll jól!
MACIEJ és FÁCÁN Egy szent!
VATZLAV Szent? Inkább színésznek nézem.
DENEVÉR Színész vagy bandita, egyre megy. Az egyik kérelemmel, a másik félelemmel gyötör. Hé, itt nem adnak elő semmit?
MACIEJ és FÁCÁN Áldj meg minket!
ÖDYPUSZ A hangokból felismerem, hogy csak kettőjük istenfélő.
MACIEJ Nem akar áldani.
ÖDYPUSZ Gyerünk tovább! Nemsokára éjszaka lesz. Ne becsüljétek le a sötétséget! Az erdő veszedelmes, de még inkább az sötétben.
VATZLAV Nem félünk sem az erdőtől, sem a sötétségtől. Miért kéne félnünk akkor a sötét-erdőtől?
ÖDYPUSZ Mert a sötétben nem lehet megkülönböztetni a jót a rossztól.
DENEVÉRNÉ Annál jobb, mert ha a rossz láthatatlan, nem fog kísértésbe vinni bennünket.
ÖDYPUSZ Rosszabb, mert sötétben úgy is lehet vétkezni, hogy mi magunk se vesszük észre. Valaha én is így jártam, és az lett a büntetésem, hogy megvakultam.
DENEVÉR Miért kaptál büntetést, ha tudtodon kívül vétkeztél?
ÖDYPUSZ Mert a jog az jog. Volt szemem, és úgy viselkedtem, mint egy vak. Így hát meg kellett vakulnom. Most a jog őre vagyok.
VATZLAV Hej, minek akkor neked gyertya, ha vak vagy?
ÖDYPUSZ Ez a gyertya, uram, mindannyiunkat véd a rossztól.
DENEVÉR Vagy vaknak tetteti magát, és akkor szélhámos; vagy valóban vak, és akkor őrült.
VATZLAV Mindjárt megbizonyosodunk.
ÖDYPUSZ Jaj akkor, ha gyertyám elalszik! Hadd égjen! Hadd égjen!
VATZLAV Színész. Tudtam, hogy ebben az erdőben betyárok és medvék vannak, de a színészekről megfeledkeztem. Hát ti mit bámultok?
MACIEJ Uram, ebből a tréfából még szerencsétlenség lehet!
VATZLAV Mit mereszted úgy a szemed?
FÁCÁN Vagy valami szörnyűség!
8. jelenet
(Az előbbiek, de most Maciej és Fácán nélkül.)
VATZLAV Ők is megőrültek. Mindenki megbolondult. Hé, várjatok! Mindenki megbolondult!
DENEVÉR Állítólag egy medve lázítja alattvalóimat. A parasztsággal pertraktál, zendülésre uszít. Jutalmat adok a bőréért! Szólok a fővadásznak, készítse elő a hajtást. Hej, ti ott! Lássátok el a kutyákat, ellenőrizzétek a puskákat, és legyetek készenlétben! A mozsárágyúknál pedig állandóan égő kanóc strázsáljon!
9. jelenet
(Vatzlav, Maciej és Fácán)
VATZLAV Maciej! Fácán!
MACIEJ Furcsa. Felhőtlen az ég, mégis sötétség van.
FÁCÁN Messze még az este, de már csillagokat látni...
MACIEJ Szél sincs, de susog az erdő.
MACIEJ Hagyjon békén, komám!
FÁCÁN Mi mást tennék?
MACIEJ Ki tudja azt? Tán trombitál, de az is lehet, hogy mennydörög, aztán ebből kerekednek villámok.
FÁCÁN Csakugyan.
MACIEJ Nem megmondtam?
FÁCÁN Ki hitte volna. (Tüsszent, mennydörgés)
MACIEJ Most láthassa!
FÁCÁN Tudja mit, koma, megpróbálom még egyszer!
VATZLAV Ne merészelje!
FÁCÁN Na, mi van, nem dörög.
MACIEJ Na nem.
FÁCÁN Még be is sötétedett. (Tüsszent, mennydörgés, lövések)
MACIEJ Hagyja abba! Mondtam már kendnek, hogy fejezze be!
FÁCÁN Dejsze’ nem én voltam!
MACIEJ Nem hiszek én már magának!
VATZLAV Maciej! Fácán! Segítség! Segítség! Tűz van! Tűz van!
 
10. jelenet
(Üres színpad) (Háborús hangok, zörejek)
11. jelenet
VATZLAV Tűz van! Tűz van! Segítség! Segítség. Ó, megfeszített munkával telt éveim! Ó, a vagyonom!
MACIEJ És mindez az ő náthája miatt.
FÁCÁN Már jobban vagyok.
MACIEJ Mikorra már leégett a házam.
FÁCÁN Az enyém is odalett.
MACIEJ Nincs is jobb egy kis fagynál vagy havazásnál.
FÁCÁN Vagy jégverésnél.
MACIEJ És mit szólna egy áradáshoz vagy ragályhoz?
FÁCÁN Eh, maga mindig válogat. Nekem jó, amit adnak.
MACIEJ Mert komám, maga egy sötét alak. Még azt se tudja, mi fán terem a szifilisz.
12. jelenet
MACIEJ Mi újság, egykomám?
FÁCÁN Valami szúr a hátamban.
MACIEJ Nálam is hasogat.
FÁCÁN Huzatot kaphattunk.
BARBÁR Máris vége a háborúnak. Mindig mondtam, hogy ezekkel nem lesz valami bősz küzdelem. Ti kik vagytok?
FÁCÁN Én Fácán, ő meg Maciej.
BARBÁR Nem a neveteket kérdeztem. Szegények vagy gazdagok?
MACIEJ és FÁCÁN Ó, szegények, uram, szegények!
BARBÁR Na, nektek akkor sikerült. Mi azért jöttünk, hogy felszabadítsunk benneteket. Egyeseket támogatunk, másokat kiirtunk. Az igazságot támogatjuk, ahogy szent atyuskánk tanított minket. Hogy örökké éljen. Tetszik nektek?
FÁCÁN Elragadó!
MACIEJ Ó, istenkém, milyen élethű!
FÁCÁN Milyen pirospozsgás!
BARBÁR És fölöttébb okos! Mindent tud! Azok ott kik?
JOZSÓ Gazdagok! Denevérek! Alattvalóik vérét szívták!
BARBÁR Ez igaz?
FÁCÁN Hát bizony, szívták egy kicsit.
MACIEJ Tagadhatatlanul!
BARBÁR Fölakasztani őket!
MACIEJ Hadd éljenek!
BARBÁR Véditek az elnyomókat?
FÁCÁN Ő azt akarta mondani: éljen az, aki akaszt, nem az, akit akasztanak.
BARBÁR Így mindjárt más.
FÁCÁN De még mennyire! Hisz neki van esze. Igaz, Maciej?
MACIEJ Világos, aki lóg, az már nem élhet. Ebből következik, hogy csak az élhet, aki akaszt.
BARBÁR Fölöttébb eszesek vagytok.
FÁCÁN Muszáj nekünk, uram. Mi a nép vagyunk-e bölcsességünk is népi.
MACIEJ Elégedett vagy, uram?
BARBÁR Most mehettek.
FÁCÁN Hálásak vagyunk, uram!
MACIEJ A lábadhoz borulunk!
BARBÁR És emlékezzetek: föl vagytok szabadítva! Velük pedig a bitófára!
FÁCÁN Menjünk, Maciej! Ez azt jelenti, hogy ezentúl magunk köll szívjunk is.
MACIEJ No igen, hát szívunk.
BARBÁR Őket is felakasztani! Aztán időben levágni, hogy hálásak legyenek. Élhetnek, de előbb egy kicsit haljanak meg. Így tanulnak hálát! A bölcsességről pedig leszoknak.
13. jelenet
ÖDYPUSZ Panaszt akarok tenni!
BARBÁR Ne zavartasd magad, öreg. Kedvelem a besúgókat.
ÖDYPUSZ Az, amit művelsz, ellenkezik minden isteni, emberi és természetes joggal!
BARBÁR Várj csak egy kicsit. Te ki fia-borja vagy?
ÖDYPUSZ Az isteni, az emberi és a természetes erkölcs példázata vagyok.
BARBÁR Na, lám csak, tessék, csak tessék. Ha nem tévedek, fontos személyiség lehetsz errefelé.
ÖDYPUSZ Ó, bizony, uram. Mint példakép, pótolhatatlan vagyok.
BARBÁR Tehát, ha hivatalos személy...
ÖDYPUSZ Az én hivatalom a világ rendjén nyugszik.
BARBÁR Fontosabb talán a királyénál is?
ÖDYPUSZ Valaha király voltam, de lemondtam az uralkodásról, hogy a jog védője lehessek. Ebből következik, hogy hivatalom magasabb a legmagasabb állásoknál is.
BARBÁR Azt akarod mondani, hogy nálam is fontosabb vagy? Sőt, netán még a mi szentatyuskánknál is?
ÖDYPUSZ Semmi sem szent.
BARBÁR No, legények, gyertek hamar, tanítsátok meg az öreget, hadd ismerje meg az életet! Gyertek fürgén egy páran!
ÖDYPUSZ Mit jelentsen ez?
BARBÁR Csak annyit, hogy megkefélnek.
ÖDYPUSZ Én Ödypusz Rex vagyok!
BARBÁR Hívhatnak, ahogy akarnak. Mi, az atyuska segedelmével, nem egy magadfajtát megtréfáltunk már. Igaz, fiúk?
KATONÁK Újjé!
BARBÁR Látod? Örvendhetsz, hisz a kedvedben kívánnak járni.
ÖDYPUSZ Megerőszakolni engem? Idős embert?
BARBÁR Ha egyszer muszáj?!
ÖDYPUSZ A mindenható ég irgalmazzon!
Hunyjon ki a nap, örök sötétség legyen...
De egymás között, az miféle élvezet?
BARBÁR Ki beszél itt élvezetről? Annyi benned a báj, mint egy vén bakkecskében. Mi ezt az igazság dicsőítésére tesszük meg veled.
KATONÁK Hurrá! Hurrá! Hurrá!
BARBÁR Na meg, hogy példát mutassunk. Lássák az emberek, milyen szilárdak, kemények vagyunk, ha még tégedet is képesek vagyunk megszorongatni, ami, szavamat adom, igazán művészet.
KATONÁK Hurrá!
BARBÁR De mi meg nem hátrálunk,
Elcsípünk, pedig sírni fogunk.
Nem igaz, fiúk?
KATONÁK Hurrá! Hurrá! Hurrá!
ÖDYPUSZ Minek hoznátok áldozatot?
BARBÁR Hogy ne légy többé oly büszke!
Király voltál? És példakép?
Nagymenő? Tiszteletre szülve?
Még jobb is így, hogy nem pusztán paraszt.
Vajon az maradsz, magas patriarcha,
Miközben dug egy szakasz katona?
S ha a kultúra, a művészet hőse voltál, kis hamis,
Megdurrantanak akár a tudomány oltárán is.
Lehettél a jog éber őre, jámbor lelkiismeret,
Míg fürészel, valóban megismerheted.
Azt is, fent mi van, s főleg lent.
A kezünk között visszanyered,
Valódi értelmedet!
Bár tiszteletreméltó és fontos a szereped,
Mi megmutatjuk, hogy alattunk a helyed!
Vigyétek, gyerekek!
ÖDYPUSZ Jaaj.
 
14. jelenet
BARBÁR Hé te! Ki vagy?
JOZSÓ Medve.
BARBÁR Nekem úgy tűnik, hogy teve.
JOZSÓ Púp van a hátamon?
BARBÁR Ki tudja azt? Talán van, talán nincs. Ha van, azt jelenti, hogy dugdosod, mert semmi sem látszik belőle. Vagyis becsapod a törvényes hatalmat. Ha meg nincs, akkor is biztos, hogy eldugnád, ha volna. Így vagy úgy, bűnös vagy, mert ma mindenki csal vagy csalni akar. Én mindenesetre tevének számítalak.
JOZSÓ De én szabad vagyok! Vadállat! Egy szabad medve!
BARBÁR Most már biztos, hogy teve vagy.
JOZSÓ Nem szolgálok senkit.
BARBÁR Mintha csak egy tevét hallanék.
JOZSÓ Le a hatalommal!
BARBÁR Kétség nélkül teve! Vigyétek és vágjátok le neki tevei szerszámát. Jobb lesz, ha nem ily vastagon muzsikál!
15. jelenet
(Néptelen színpad, Barbár alváshoz készülődik.)
BARBÁR Szamóca! Szamóca!
VATZLAV Alszik. Hogy elterpeszkedett... És nem is a saját helyén-földjén. A másén. Mit álmodhat egy ilyen? Amíg nem orozta el vagyonomat, lehet, azt álmodta, elveszi. De most? Nem maradt számára más, minthogy azt álmodja, elveszíti. Ebből az következik, hogy azelőtt szebb álmai voltak. Nyöszörögj csak, nyöszörögj! Biztosan furdal a lelkiismeret. És lidércnyomásod van, mint minden rablónak. Csak visszaadnád azt, ami az enyém, s barátok is lehetnénk. Miért tartsunk haragot? Én nem sértődtem meg. Visszaadod szépen, amit elvettél, s már itt sem vagyok, egyikünk se fog a másikra neheztelni... Hú, hogy vonyít... Eh, kár a szóért. Világos, hogy jószántából nem adja vissza. Nem, nem madárkám, ne gondold, hogy olyan könnyen megszabadulsz tőlem. Ami az enyém, az az enyém, a szó szoros értelmében. Tehát hozzám tartozik. Te csak akasztgass kedvedre, meg vagdoss, a te dolgod, de ha az én tulajdonomról van szó, azt már nem hagyom! Add vissza! Elég volt ebből!
BARBÁR Hé, őrség! A mieink közül való vagy? Földi? Ki vagy?
VATZLAV Idegen.
BARBÁR Ahhoz túl sovány, hogy itteni lenne, ahhoz meg túl kövér, hogy közülünk való. Habár tagadhatatlan, hogy a helybeliek fogynak, miközben mi hízunk. Ám akkor meg túl kövér itteninek, és túl sovány a mienkének. Jobb, ha őrizetbe vesszük. Ha nem fogy le holnapig egészen, vagy nem hízik meg teljesen, a hóhér kezére adom. Mert az elképzelhetetlen, hogy sehová se tartozzon. Én meg elutazom. Számosak még a népek, melyeket föl kell szabadítani, hogy a mi oldalunkra álljanak. Vezess engem, ének!
16. jelenet
(Barbár és katonái elhagyják a színpadot. A díszletmechanizmus fölemelkedik. Ezen fekszik az összekötözött Vatzlav. Bejön Maciej és Fácán.)
MACIEJ Egyenlőségnek indult – Egalité! –, oszt’ most magának mégis hoszszabb van.
FÁCÁN Lehetetlen. Éppen hogy a maga kötele hosszabb.
MACIEJ Én igazán nem fukarkodom, de ha már minket egyformán fölakasztottak, akkor egyformán is kellett volna levágjanak. Miért legyen magának hosszabb kötele?
FÁCÁN Nekem mindegy, de az már igazán szégyen, hogy az egyiknek több van, a másiknak meg kevesebb.
MACIEJ „Szabaduljatok meg a többlettől.”
FÁCÁN „Szabaduljatok meg a fölöslegtől.” De ha mégsincs adakozó kedvében, elmegyek panaszra megszabadítónkhoz, aki minket egyformán akasztott föl, s amiért neki örök hála. Ő biztos nem engedi, hogy magának túl hosszú kötele legyen.
FÁCÁN Kiváló gondolat! Ő biztosan lerövidíti majd a magáét!
MACIEJ Ő biztosan rendezi káromat!
FÁCÁN Biztos nem engedi, hogy kár érjen!
MACIEJ és FÁCÁN Biztos, hogy igazságot teremt!
17. jelenet
FÁCÁN Hej, uram, gyere kérlek, ítélkezz felettünk!
MACIEJ Mondd meg, melyikünk kötele hosszabb?
FÁCÁN Az övé!
MACIEJ Az övé!
VATZLAV Ha azt gondoljátok, hogy a másik kötele a hosszabb, akkor cseréljétek ki, de nekem hagyjatok békét, mert a ti köteleitek miatt még kapok én is egyet, s még arra se marad időm, hogy megvizsgáljam, vajon az én kötelem hosszabb-e a tiéteknél.
MACIEJ Hosszabb?!
FÁCÁN A miénknél?)
MACIEJ Azt lesheted!!
FÁCÁN Üsse, koma!
(Ütik Vatzlavot.)
VATZLAV Itt valaki nem tartotta be a szavát. Vagy a Gondviselés, vagy én. Szövetséget kötöttünk, s habár mindketten kitettünk magunkért, együtt semmi sem sikerült. Szerettem volna szabad, gazdag és boldog lenni, de soha egyik se voltam igazán, bár azt nem mondhatom, hogy a szabadságot nem ismertem volna meg, vagy hogy nem lett volna pénzem, és ne lettem volna elégedett néha-néha. Nincs tehát, Gondviselés, amit szemedre hányhatnék, de nincs is mit megköszönnöm! Mert mindent egybevéve, mit is mondhatnék el magamról? Hogy pontosan ugyanannyit voltam szabadságban, mint rabságban, annyiszor éhes, mint ahányszor jóllakott, annyit vidám, mint szomorú. Fel kell hát bontani a szerződést a Gondviseléssel, hogyha ebből se neki, se nekem nincs semmi haszna: a bevétel és a kiadás ugyanannyi. Egyébként az élet mint hivatás értelmetlen elfoglaltság.
19. jelenet
VATZLAV Hej! Mi ismerjük egymást. Nem te vagy véletlenül annak a tiszteletreméltó egyénnek a lánya, aki kitalálta az Igazságot?
JUSZTINIA Nem.
VATZLAV Hogyhogy nem? Az Igazság nevét adta neked, s meghagyta, hogy mutogasd magad a pór népnek, amivel egyébként egész jól kerestem annak idején.
JUSZTINIA Az már nem én vagyok.
VATZLAV Lehet igazad is, hiszen lány voltál, most meg látom, gyermeked van. Mutasd, ne szégyelld magad... Hmmm... Ő is emlékeztet valakire.
JUSZTINIA Nem akartam anya lenni.
VATZLAV De hisz az vagy. Nem értem...
JUSZTINIA Én nem tudtam, hogyan születnek a gyerekek...
VATZLAV Mégis, mit gondoltál?
JUSZTINIA Hogy a tudatból...
VATZLAV Mii?
JUSZTINIA Hogy szellemi folyamat...
VATZLAV Azt hiszem, elvesztette az eszét, szegényke.
JUSZTINIA Az apám azt mondta: Tekints a virágokra, a madarakra... ők ugyanúgy... A természet önmagáért beszél... Tudattal nemzettelek és értelemből szültelek... Királynőnek kellett volna lennem...
VATZLAV No, jól van, nyugodj meg... Így van, megőrült.
JUSZTINIA A világ ésszerű...
VATZLAV A világ?
JUSZTINIA Én hittem benne.
VATZLAV Szerencsétlen teremtés. S most hová viszed a nagyapái bölcsességének eme gyümölcsét?
JUSZTINIA A tóhoz.
VATZLAV Bele akarod fojtani?
JUSZTINIA A halak értelmesek, nem bántják őt.
VATZLAV Add inkább nekem a fattyút! Hé, hová szaladsz?
JUSZTINIA Kipanaszkodom magam a madaraknak!
20. jelenet
VATZLAV Ezer hal és madár! Mit csináljak én most ezzel a fattyúval? Nincs mivel etetnem, különben is, ki nem állhatom a gyerekeket! Vajon elhiszik rólam, hogy szoptatós anya vagyok? Mondjam azt: az általános fejlődés hatására odáig jutottam, hogy még gyereket is szültem? Mivel hiszek a Fejlődésben, az Értelemben és az Igazságban, nekem is kell higgyenek. Csakhogy akkor engem a gyerekkel együtt megölnek. No, indulás! Hiába, jártasabb vagyok a menekülésben, mint az üldözésben. Szerencsére, mert már nincs is hová elmenekülni. Valaki és valami elől én már nem menekültem... Ezúttal még az ügyességem sem használ, mert íme, visszaérkeztem a tengerpartra. Hullámok verdesik a partot, sirályok rikoltoznak, pusztaság, és ameddig a szem ellát, sehol egy hajó. Minek nekem ennyi tér, ha továbbmenni úgysem tudok. Látod a másik oldalt? Én sem. Mégis, ha egyszer odaérnénk, lehet, hogy rendes ember válna belőled. Mert itt a legjobb esetben is csak gazemberek között nevelkednél. Hallottam, hogy volt, aki gyalog járt a vizén. Azt is hallottam, hogy a víz ketté vált, és az emberek száraz lábbal keltek át a túlsó partra. Brrr, hideg van. Ti csak várjatok itt. Ha nem térek vissza, az azt jelenti, hogy sikerült. És akkor jöhettek utánam.
Vége
JÓZSA PÉTER fordítása