LĂĄtĂł -
szĂŠpirodalmi folyĂłirat
Ăśsszes lapszĂĄm » 1994. februĂĄr, V. ĂŠvfolyam, 2. szĂĄm »
Kelemen Hunor
MINDENNAPI ĂRDĂGĂNKET
Hetekkel ezelĹtt egy ĂŠjfĂŠl utĂĄni ĂłrĂĄban, nyugovĂłra tĂŠrtemkor ĂrĂłasztalomon
befejezetlenĂźl hagytam egy verset. FĂĄradt voltam mĂĄr nagyon, gondoltam, mĂĄsnap
dĂŠlelĹtt folytatom, Ăşgysem lesz mĂĄs dolgom. Nem nehĂŠz kitalĂĄlni, micsoda
meglepetĂŠsben volt rĂŠszem reggel. Igen, a vers be lett fejezve. Semmi sem
hiĂĄnyzott belĹle, ĂŠs semmi sem volt fĂślĂśsleges benne. Ilyennek kĂŠpzeltem el az
este, csak leĂrni nem volt erĹm. Ăs valaki leĂrta helyettem.
Akkor ĂŠjjel egymagam voltam a hĂĄzban. A lĂĄnyok, GabĂł ĂŠs JulĂĄj, nem voltak
itthon. Ĺk nem lehettek tehĂĄt. Az ajtĂłt bezĂĄrva talĂĄltam, a biztonsĂĄgi lĂĄnc is
a helyĂŠn ĂĄllt ĂŠrintetlenĂźl. DĂŠlelĹtt a verset legalĂĄbb szĂĄzszor Ăşjraolvastam,
ĂŠs a tĂśrtĂŠnteken hosszasan eltĹąnĹdtem. MĂŠg az is felmerĂźlt bennem, hogy talĂĄn
ĂŠn fejeztem be. De nem, ĂŠs nem, ĂŠs nem! EmlĂŠkeznĂŠk. DelĂrium trĂŠmensz kizĂĄrva.
Napok Ăłta egyetlen korty alkoholt sem ittam. Ăs legĂŠkesebb bizonyĂtĂŠk arra,
hogy mĂŠgsem ĂŠn voltam, az az utolsĂł versszak, amely egy kedves tĂśltĹtollammal,
az ĂŠvekkel ezelĹtt rejtĂŠlyesen eltĹąnt Mont Blanckal volt Ărva, az akkoriban
hasznĂĄlt zĂśld tintĂĄval. Ezer kĂśzĂźl is felismernĂŠm. Ăm ennĂŠl
mĂŠgiscsak rejtĂŠlyesebb volt, hogy az ĂrĂĄs az ĂśsszetĂŠveszthetĹsĂŠgig hasonlĂtott
az ĂŠn ĂrĂĄsomra. TalĂĄn a betĹąk egy icipicit kisebbek voltak, de csak ennyi
kĂźlĂśnbsĂŠget ĂŠszleltem.
DĂŠlutĂĄn az egyetemre mentem, ahovĂĄ PĂŠter hĂvott, ĂŠs tanĂtvĂĄnyainak, leendĹ
ĂşjsĂĄgĂrĂłknak rĂśvid elĹadĂĄst tartottam. HazatĂŠrvĂŠn, szobĂĄm ajtaja alatt, ĂŠs ez
volt a furcsa, nem a bejĂĄrati ajtĂł alatt, tehĂĄt szobĂĄm ajtaja alatt, egy
nĂŠgyrĂŠt Ăśsszehajtott levĂŠlke vĂĄrt rĂĄm. Egy diĂĄk Ărta, hogy magyar irodalom
ĂŠrettsĂŠgi vizsgĂĄn azt a bizonyos, nem ĂĄltalam befejezett verset hĂşzta, ĂŠs
megbukott. âEzĂŠrt az ĂŠleteddel fizetsz, te szemĂŠt. Napjaid meg vannak
szĂĄmlĂĄlvaâ â ĂŠr vĂŠget a levĂŠl, amelyet ugyanazzal az elveszett Mont Blanc
tĂśltĹtollal ĂŠs zĂśld tintĂĄval Ărt a titokzatos levĂŠlĂrĂł. KeltezĂŠs: 2033. jĂşnius
30. Ez mĂĄr szĂĄmomra is tĂśbb volt a soknĂĄl. RĂĄdiĂłt hallgattam, televĂziĂłt
nĂŠztem, tĂśbbszĂśr ellenĹriztem a naptĂĄrt, mĂg csak meg nem gyĹzĹdtem, hogy
valĂłban 1993ban vagyunk, mĂĄjus 27-e van, nekem mĂŠg egyetlen kĂśtetem sem jelent
meg, ĂŠs mindĂśssze 25 ĂŠves vagyok.
A szomszĂŠd srĂĄcra kezdtem gyanakodni, de amikor az emlĂtett tĂśltĹtoll
elveszett, akkor a vĂĄros mĂĄsik felĂŠben laktam. Ennek ellenĂŠre becsengettem a
szomszĂŠdhoz, akinek a kisfia egĂŠszen furcsa dolgokat talĂĄl ki idĹnkĂŠnt. A
mĂşltkoriban pĂŠldĂĄul elhitette a negyedbeli gyerekekkel, hogy ĂŠn vagyok az
ĂśrdĂśg. ĂllĂtĂłlag rettenetes dolgokat mondott rĂłlam. FĂŠltek is tĹlem a kĂślykĂśk.
Amikor becsengettem a szomszĂŠdhoz, a kissrĂĄc a mĂĄsnapra felhagyott leckĂŠjĂŠt
Ărta. Valami olyasmit talĂĄltam ki, hogy elromlott a hĂşsdarĂĄlĂłm, ĂŠs most nagyon
rĂĄmjĂśtt az ĹrĂślhetnĂŠk. MikĂśzben a szomszĂŠd elĹkereste a szerszĂĄmot, ĂŠn lopva
belepillantottam a gyerek fĂźzetĂŠbe. Mondanom sem kell, ĂĄrtatlannak bizonyult a
srĂĄc.
Ăjszaka nem tudtam aludni. Nem ĂŠreztem kĂźlĂśnĂśsebb fĂŠlelmet, ĂĄm a titok ĂŠbren
tartott. Hatalmas adag teĂĄt fĹztem, ĂŠs rĂłzsafa pipĂĄm tĂĄrsasĂĄgĂĄban az erkĂŠlyen
ĂŠjszakĂĄztam, ĂŠberen figyelve a bejĂĄrati ajtĂłt. Igaz, azt is tudtam, hogyha jĂśn,
nem az ajtĂłn fog belĂŠpni. De lehet, hogy mĂĄr a hĂĄzban van. Az sincs kizĂĄrva,
hogy itt Ăźl velem szemben, vagy mĂśgĂśttem ĂĄll, grimaszokat vĂĄg ĂŠs rĂśhĂśg a
markĂĄba. Vagy belebĂşjt a bĹrĂśm alĂĄ. EgyszĂłval, mindenre felkĂŠszĂźltem. Ăs nem
tĂśrtĂŠnt semmi. KorĂĄn reggel aztĂĄn Ăśsszecsomagoltam, ĂŠs az elsĹ vonattal egy
tĂĄvoli kisvĂĄrosba utaztam, ahol Lee Eszterrel ĂŠvekkel ezelĹtt mĂĄr jĂĄrtam, ĂŠs
tudtam, hogy abban a kisvĂĄrosban ĂŠl egy nagyon Ăśreg, beavatott asszony. Az Ĺ
segĂtsĂŠgĂŠre szĂĄmĂtottam. KĂŠsĹ dĂŠlutĂĄn ĂŠrkeztem a vĂĄroskĂĄba. Zuhogott az esĹ, de
ennek ellenĂŠre utam egyenest az Ăśregasszonyhoz vezetett. Alig ĂŠrintettem meg az
ajtĂł melletti csengĹt, a sĂśtĂŠt, bĂźdĂśs folyosĂłra a szomszĂŠd ajtĂłn egy vĂŠnember
dugta ki a fejĂŠt. âNincs itthon, ma dĂŠlelĹtt temettĂźk elâ â rikĂĄcsolta. Na, mĂŠg
csak ez hiĂĄnyzott. MegrĂŠmĂźlve siettem ki a hĂĄzbĂłl, ĂŠs cĂŠltalanul kezdtem jĂĄrni
a csitulni nem akarĂł esĹben. Hogy, s hogy nem, egyszer csak a temetĹ kapujĂĄhoz
ĂŠrtem, ahonnan a sĂrhoz kĂśnnyen eltalĂĄltam. A friss fĂśldbe beĂĄllĂtott
fakereszten egy Ăśsszehajtogatott papĂr fekĂźdt, rajta az ĂŠn ĂŠvekkel ezelĹtt
titokzatosan eltĹąnt Mont Blanc tĂśltĹtollam a bordĂł bĂĄrsonnyal bevont dobozĂĄban.
SzĂŠthajtogattam a papĂrt. âNapjaid meg vannak szĂĄmlĂĄlvaâ â Ărta rajta
ugyanazzal a zĂśld tintĂĄval ugyanaz a kĂŠz.
Nem sokkal kĂŠsĹbb teljesen tanĂĄcstalanul ĂźldĂśgĂŠltem az ĂĄllomĂĄs barĂĄtsĂĄgtalan
vendĂŠglĹjĂŠben. A kĂśvĂŠr ĂŠs piszkos kezĹą pincĂŠrnĹtĹl csupĂĄn ĂĄsvĂĄnyvizet
rendeltem. ZsebembĹl elĹhalĂĄsztam a kereszten megtalĂĄlt tĂśltĹtollat, ĂŠs
mosolyogva, ismerĹsen forgattam a kezemben. A pecsĂŠtes papĂrszalvĂŠtĂĄn ki is
prĂłbĂĄltam rĂśgvest. ZĂśld tintĂĄval a kĂśvetkezĹket Ărtam: Meg fogsz dĂśgleni, te
szemĂŠt. Napjaid meg vannak szĂĄmlĂĄlva. A mosoly hamar lehervadt arcomrĂłl, ĂŠs
mint bĂĄrki menekĂźlĹ, arra gondoltam, hovĂĄ is mehetnĂŠk. NagybĂĄtyĂĄm jutott
eszembe, aki lelkĂŠsz a hegyek kĂśzĂśtt megbĂşvĂł fĂźrdĹvĂĄrosban. Ĺ mĂŠgiscsak Isten
embere, hĂĄtha tud segĂteni. Isten hĂĄzĂĄban meghĂşzom magam nĂŠhĂĄny napig, ez tĹąnt
az egyetlen ĂŠsszerĹą megoldĂĄsnak. IndulĂĄs elĹtt felhĂvtam fĹnĂśkĂśmet, ĂŠs mondtam,
rĂśvid ideig hiĂĄnyozni fogok. âIsmĂŠt az ĂśrdĂśggel cimborĂĄlszâ â hallottam a fĹnĂśk
hangjĂĄt, ĂŠs nem tudtam megĂĄllapĂtani, hogy ezt kĂŠrdezi vagy ĂĄllĂtja. Azt
viszont mindenkĂŠpp furcsĂĄltam, hogy az ĂśrdĂśgĂśt emlĂtette.
NagybĂĄtyĂĄm riadt arccal fogadott. KorĂĄn reggel ĂŠrkeztem, s Ĺ ma hajnalban azt
ĂĄlmodta, hogy egy versemĂŠrt fĹbe lĹttek. Reggeli kĂśzben rĂŠszletesen elmesĂŠltem
a tĂśrtĂŠnteket, majd arrĂłl beszĂŠltem, hogy az orszĂĄgban, ahol ĂŠlek, mĂĄr
versekĂŠrt nem lĹnek senkit fĹbe. Azok az idĹk elmĂşltak. Ma mĂĄr senki sem figyel
a versekre. EttĹl mintha megnyugodott volna nagybĂĄtyĂĄm. Ăs megĂgĂŠrte, hogy
imĂĄdkozni fog ĂŠrtem. Napokig ki sem mozdultam a hĂĄzbĂłl. A SzentĂrĂĄst ĂŠs rĂŠgi,
nagytudĂĄsĂş kĂśnyveket olvastam. Igyekeztem elfeledni a tĂśrtĂŠnteket. Persze, a
lehetetlennel prĂłbĂĄlkoztam, mert folyton eszembe jutott, hogy egy fĂźrdĹvĂĄros
papilakjĂĄban rejtĹzkĂśdĂśm, ĂŠs nem tudom, hogy ki elĹl. Ăgy aztĂĄn naponta
tĂśbbszĂśr arra gondoltam, amit el akartam felejteni. AztĂĄn egy reggel azzal
ĂĄllĂtott be nagybĂĄtyĂĄm, hogy baj van. Azt suttogjĂĄk a hĂvek, hogy a papilakban
az ĂśrdĂśg rejtĹzik. Mert lĂĄttĂĄk. Ărzik jelenlĂŠtĂŠt. NagybĂĄtyĂĄm nyugtatta Ĺket,
hogy csak az unokaĂśccse van a hĂĄzban, de a megyebĂrĂł addig erĹskĂśdĂśtt, amĂg
nagybĂĄtyĂĄm beleegyezett, hogy nĂŠhĂĄny ember ĂĄtkutassa a hĂĄzat. âNem jĂł a hĂveket
megharagĂtaniâ â fejezte be mondandĂłjĂĄt nagybĂĄtyĂĄm. âRosszabbak lesznek, mint
maga az ĂśrdĂśg. EnnĂŠl tĂśbbet Ăşgysem tehetek ĂŠrted. Csak imĂĄdkozomâ â tette
hozzĂĄ, mikĂśzben kiment a szobĂĄbĂłl. Az Isten nem Ăślheti meg az ĂśrdĂśgĂśt. Mert
akkor rĂĄ sem lenne szĂźksĂŠg talĂĄn â gondoltam, ĂŠs az ablakon kinĂŠzve lĂĄttam,
hogy jĂśnnek az emberek. FĂźrgĂŠn tĂĄvoztam, a hĂĄtsĂł kapun termĂŠszetesen. A hĂvek
tĂŠnyleg olyanok voltak, mint maga az ĂśrdĂśg.
Alig indult el a vonat, kĂŠt komor, mĂĄr-mĂĄr bamba fiatalember Ăźlt be mellĂŠm.
âFodor Ĺrnagy kĂźldĂśttâ â suttogta az egyik. âAzt mondta, vigyĂĄzzunk magĂĄra.
Tartsuk magĂĄn a szemĂźnket.â âHogy mit csinĂĄljanak?â â lepĹdtem meg. âVigyĂĄzzunk
magĂĄra, ember, veszĂŠlyben van az ĂŠlete. Meg akarjĂĄk Ăślni.â SzĂvderĂtĹ dolgokat
mondtak, de untam. Ăs tudtam: hiĂĄba kĂŠrnĂŠm, nem mennĂŠnek el. Ăgy aztĂĄn ĂŠn
sĂŠtĂĄltam ĂĄt egy mĂĄsik fĂźlkĂŠbe. A kĂŠt alak nem jĂśtt utĂĄnam, de ĂŠreztem, nem
veszĂtenek szem elĹl.
Minden baj nĂŠlkĂźl hazaĂŠrkeztem. ĂrĂłasztalomon patanyomokat talĂĄltam ĂŠs egy
Ăşjabb Ăźzenetet, mely arra emlĂŠkeztetett, hogy napjaim megvannak szĂĄmlĂĄlva.
AzĂłta is rendszeresen kapok levelet, ugyanazzal a tollal Ărva, amely ismĂŠt az
ĂŠn birtokomban van. A levelek tartalma is ugyanaz. A halĂĄlra emlĂŠkeztetnek.
Lassan ehhez is hozzĂĄszoktam, akĂĄr a titok felderĂthetetlensĂŠgĂŠhez. Ăs a
halĂĄltĂłl nem fĂŠlek. MĂĄr rĂŠgĂłta jĂł barĂĄtom. Naponta talĂĄlkozom vele, naponta
hozzĂĄm simul. JĂĄtszom a halĂĄllal. TalĂĄn azĂŠrt, mert szeretek izgalmas ĂŠletet
ĂŠlni. NemrĂŠgiben a feketepiacon egy forgĂłtĂĄrcsĂĄs revolvert vĂĄsĂĄroltam. A tĂĄrban
egyetlen golyĂł van. Naponta egyszer megpĂśrgetem a tĂĄrcsĂĄt, a hideg acĂŠlt a
halĂĄntĂŠkomhoz nyomom, ĂŠs meghĂşzom a ravaszt. Rulettezem a HalĂĄllal. De ez mĂĄr egy
mĂĄsik tĂśrtĂŠnet.