Térey János
Májusi kalapács
Akárhány hektár víz alatt,
akárhány öttagú fiúcsapat,
a vonatról belátható Nagyalföld
késztet végigfutni a vadmagyar kört,
akkorra én már mint a vaj,
öntömjén apostola, hajh,
Szamos vizén, rögeszme rabja,
hajókirándul Esmeralda,
oltárhoz lép, arája Aurulnak,
beintenek a hatalmas Turulnak,
s a szőke hullát Szolnokon
virágba borítja sok jó rokon;
akkorra én már mint a kámfor,
ki voltam elkülönböződni bátor,
vírus megfúrja gépedet
és letölti az állományt,
te meg szemléled réveteg
ez irtózatos látományt,
gazdag napom, a számomra-vasárnap,
egy jóltemperált hangzat áthat,
vagyok a hangok nagy tanára
és barangolni vár a skála;
ekkorra én már mint a méz,
leszek ént veszíteni kész,
akárhány gyíkarc, főgyökér:
akárhány csörte mind vétlenül ér,
tusakodom ködevő nézetekkel,
jelentésed kioltom, ember;
az asztali beszélgetés
megintlen késhegyig menő,
és nem sejted, kis gyülevész,
hogy valódi képem minő:
vagyok: közöttetek kovász,
de mindőtöknek hű adósa,
cianid-ittas vízfolyás
tisztogatója és hajósa,
bizalmi válság, hidegháborúság
idején mellemen ragyog a vért,
s hazafiként kezeskedem
bármelyik hitsorsosomért;
komor circulus vitiosus
forgat, de nem veszíthetek,
mert értetek vagyok morózus,
s egymagam az Üdvhadsereg,
és indulómhoz nem tapad
rádióbarát változat;
s ti, bérből-fizetésből élők,
nyelvetek rajtam köszörülitek,
harminc ezüstpénz nem fiadzik,
hizlalhatják parvenü-képzetek;
s a Tisza habján hordja hősét,
óv a lelki előkelőség,
májusi napunk hőt adó,
szavam drákói rendszabály,
bizony, meghalt a csőlakó,
biza, nem dúl a rút viszály.