KIS LÍRAI ANTOLÓGIA
A debreceni Árkász
„Les åmes sensibles ne sont pas de longue durée” (az érzékeny lelkek nem hosszú életűek) – mondotta róla a nagykőrösi prédikátor és professzor, Fodor Gerzson.
Vitéz Mihály úgy hívta fel a figyelmet magára, hogy nagy hirtelen meghalt. Még mielőtt koszorúja (oszlopa, szerepköre, életműve) elkészült volna. Vitatkozhatott aztán fölötte a múzsákat magyar parlagra idéző tudományosok serege; hol volt ő már!
Különben is: kit érdekel a sírirat gúzsban táncoló görög-latin-rokokó jelentésköre, a sírkő tervezett lepkéje vagy pillangója! A „sírkő” azóta már a harmadik „végső” helyen áll, és különben is ércből készült, Vitéz Mihály hamvait pedig feldolgozták a gyökerek, körülvette kórház és panelből zsúfolt lakónegyed, elfelejtette egyéb tananyagokkal együtt a felnőtt magyar ember. Hacsak halottak napján nem akar éppen holt költőt koszorúzni.
Ne firtassuk, miféle minerálékat láttak azok az urak, akik 1953-ban felbontották Árkádia e kései pásztorának „porszekrényét”, hátha ott nyugszanak a sírba vitt egyéb versek, elvégre egyik anekdota szerint a fájó szívű költő-anya odalopta fia teteme mellé a poétai produktumokat is. Semmi poézis nem lappangott a koporsóban, az sem tűri a bezártságot.
Á propos minerále. Aquae Scabiosae (unciam unam), Aquae Cerasorum Nigrorum (unciam semis), Lapidis Oculorum Cancrorum, Praeparatorum (grana sex), Nitri Depurati (grana quinque), Syrupi Papaveris rubri (drachmas tres)! Ezt a rákszemkőből, vörösmák-főzetből, kagylóporból, sóból-vízből keverhető medicina Csokonai József receptkönyvében várja feltámadását a következő használati utasítással: „Minden órán a gyermek patiensnek egy kisded kalánkával kell bé adni, az üveget jól felrázva. (Petécsben vagy Nátha szeplőben lévő kis gyermekeknek való orvosság, á mely az én kis Mihály fijacskámnak is használt 17-a Májii 1779.)”
Használt: szemét rányitotta a láthatatlan világra.
Arra, amely parányi, vagy első látásra jelentéktelen. Arra, amely folytonosságot jelent istennek és földi fiak, görög harmónia és talján grácia – és magyar, bár nem kizárólag nemes virtus és ars között.
Virtus, no nem a héroszoké, az olyan idegen volt Csokonainak, mint Áfrika fövenye, Lapphon hidege. A hadviselés csakis szerelmi küzdelem az ő számára, s ha nem az: emberi gyarlóságok vetélkedése, játék – de legalábbis mulatság. Virtus a kaland merészsége: a kihívás égi és földi rózsák (Rozáliák), tövisek (lelketlen hatalmasok) és maga a halandóra mért sors felé Még nem Is függ fogason magyar kard és sisak; de ő nem kergeti, meggyőzi, hanem csalogatja, lefegyverezi – megálmodja, megnevezi a szabadságot.
Ars: karikákat eregetni pipafüstből, kitalálni Bacchus titkát borból, pillantó szemekből, lomha beszédből, átélni a mámor ízét a nyelv böjtjeinek és farsangjainak váltakoztatásával. Valahol volt barátja is, Arion, Pálóczi, a pajzán énekek kőmíves gyűjtőgetője; volt eszményképe is, Metastasio, a múzsák és bécsi udvari nék kegyeltje, talán Bürger és Kleist, de mégis inkább az olasz epekedők, Guarini, Tasso, Zappi.
Itáliában az Accademia dell’ Arcadia poéta-pásztorai nemcsak élettörténetet, költői formát, találkahelyet, hanem nevet is választottak maguknak. Ebből az identitáscseréből mifelénk szigorú szabadkőmíves-ranglétra és névválasztás lehetett csak Pásztorköltőnk, Csokonai Árkász-nevét nem ismerjük (s volt-e, egy volt-e vajon), szabadkőmíves karrierjéről sincs tudomásunk. De az irodalomtörténeti legendárium a Cimbalom nevet vele hozza kapcsolatba (vagy jobban illik hozzá Fársáng alakváltó szerepköre? Mindegy: az is azt mondja: „Ürüljön boros asztalom./ Némuljon meg a tzimbalom,/ Szűnjetek meg, hahoták!”).
Cimbalom. Muzsika és kedély. Álarcok. Ki-ki választhat magának.
EGYED EMESE