SZEMLE
Egy regény előzményei
Kisgyörgy Réka: Angyalok kenyere. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1993.
E könyv novelláit és „Álomlátó”-ját, mint az a címből is kitetszik, egy regény előzményeinek tartom, s hogy miért, azt az alábbiakban szeretném elmondani.
1. A táj Mózes Attila falumonográfiájára, az Egyidejűségekre, illetve Bodor Ádám Sinistra körzetére emlékeztet. Legmarkánsabban talán a Lupsáné lapjain rajzolódik ki: hegyes-medvés vidék, de ezek a hegyek agyonnyomják az embert. Ugyanaz a hangulat, mint az előbb említett két szerzőnél: nem alföld, de a domborzati formák jelenléte nem szabadságot sugároz, hanem kilátástalan magányt.
A nevek – és nemcsak a személynevek, hanem a földrajziak is – Erdélyt idézik: Lupsáné, Bükszád, Nadia, Bran (Törcsvár), Curticăpeanu, Huttera Ingrid stb. És van pár szereplő, amelyik több írásban is előfordul: Ágota, a Monoszlóy lány.
A vágyak helyszíne Bolívia lehetne: róla álmodozik a Monoszlóy lány és Nadia. És Dél-Amerikára, illetve konkrétan Garcia Marquezre emlékeztet az a szadizmus is, vagy túl élénk fantázia, amit a novellákban találunk meg olykor: B Ágota úgy álmodja anyósát, amint annak „feje és a két hatalmas melle egy traktorgumi-belsőben folytatódott, így préselték be egy magasra állványozott gyerekkoporsóba, s a tőről metszett harisnyás lábakat alul gyűjtötték egy halomba”. (Julia Roberts) De míg a Száz év magány írójánál a barokkos stílus miatt az ilyesmi legtöbbször a humor forrása, addig Kisgyörgy Rékára az áll, amit a novella folytatásában olvashatunk: „Rémséges látvány, mondhatnánk, s hihetetlenül pontos.”
A legszembetűnőbb viszont valamiféle “sújtott nemiség” jelenléte: az Angyalok kenyere Ágotája összefekszik a súlyos beteggel, akit ápol; D. Julianna vérzik, miközben férjét megcsalja; A küret főszereplője undorodik Antaltól; Lupsánét a Monoszlóy lány teszi magáévá; Nadián és Margiton a parkban három fiú „megy keresztül” stb.
Megdöbbentő a morbid elem gyakorisága is: vér és erőszak uralja az írásokat; találkozunk gyilkosokkal és öngyilkosságot elkövetőkkel; az Égi vendégség szereplői ravatalon fekszenek. Mindenki úgy cselekszik, mintha utolsó tettét hajtaná végre – s a vég mindig mocskos, vagy ami rosszabb, kétértelmű.
2. Ezek tehát az egész köteten végigvonuló motívumok. De próbáljuk megfogalmazni azt is, hogy mi a kerülendő e fiktív regény lapjain.
Úgy gondolom, egy igazán fontos s a szövegkörnyezetből kiugró közlést nem kell oldalanként többször is megismételni. A szerző ezt teszi, például a Péntek, jelen időben, ahol a „csirkék/ bárdolatlan galambok” metafora sulykoltatik belénk, vagy a Julia Robertsben, ahol a „férfi-majdani férj” szókapcsolatot szajkózza az író.
Nem értem, mi keresnivalója egy Bukarestben végzett profi rendezőnek a bükszádi motel környékén, vagy a Schiller-drámák avas szagának egy sasfészekhez vezető úton, mikor semmi utalás nincs rájuk. Ezekben nem tudok egyebet látni, mint az eredetiségre való görcsös igyekezetet.
3. Azok a novellák, melyek mind stílusukkal, mind szerkezetükkel megállják a helyüket: Angyalok kenyere, 1967. november 8., Égi vendégség. Kétségkívül ezekhez kell számlálnunk az Álomlátót is, melyben a különféle álmok úgy kerülnek papírra, hogy az az érzésünk, az alvó is így látta őket.
Reméljük, Kisgyörgy Réka jól feleli meg általunk kissé módosított kérdését: „Mit kellene mondanom (...), hogy közös történetünk A REGÉNY (...) legyen?”
DEMÉNY PÉTER