Demény Péter
Kérés
Ha kopogtatnak, én vagyok,
Zárjál be ajtót, ablakot,
Ne hidd el, hogy a szerelem
Hálója szorul szíveden;
Szópince legyél, hallgatag,
Építs magad köré falat,
Kedves mondatod óborát
Ne löttyinthessem vissza rád,
S ne csókolhassam szeretet
Ürügyén ajkad és szemed –
Mert ha belépek, megvakulsz,
Ösztönöm lándzsáiba hullsz,
És felüvöltesz, mert a kéj
Fő forrásává lesz a vér –
Hát jobb, ha egyre csengetek,
Lázasan mormolom neved,
Majd azt gondolom: elhagyott. –
Kinyithatod az ablakot.
Madárijesztő
Egyedül állsz az ázott, szürke tarlón,
S tán elmennél, de gyökered a föld,
A fejed megy szét, mert a gondolat:
Egy kupac szalma, mely mindent betölt.
A lábaidnál vadkanok röfögnek,
Csordájuk mellől látod a telet.
Közeledik, és arcodba tapos.
S csak annyit mondasz: Elvégeztetett.
 
Történet
Az Ember éjjel látható:
A hegy, a part, a hold, a tó –
Minden elem köré szorul,
Nyomja kibírhatatlanul;
Halak tátognak a fején,
És szúrja íriszét a fény,
És hátán viszi a hegyet,
S a homokba vert gyökeret!
S csak reggel lesz ismét szabad:
Lehullnak róla a halak,
A fény elhagyja a szemét,
És elveszíti gyökerét;
Majd lecsusszan, kettéreped,
És sírhantjává lesz a hegy!
Weöres-apokrif
Három alma ül egy ágon,
Te vagy mind a tizenhárom,
Te vagy mind a tizenhárom,
Lepke lép a szempilládon.
Közeledik három körte,
Tizenhárman veszünk körbe,
Tizenhárman veszünk körbe,
Szerelmesen sündörögve.
Három körte, három alma,
Lepke-álmunk lepke-anyja,
Lepke-álmunk lepke-anyja,
Apróságok nagyhatalma.