KovĂĄcs AndrĂĄs Ferenc
Magna Hungaria
A hatvanĂŠves Ilia MihĂĄlynak szeretettel
Mondják a vének: megtartó erősség,
Magas mentsvár, erődítmény a nyelv!
TemĂŠrdek, mint egy csipkĂŠzett oromfal:
FĂŠlelmetes, mert ĂŠgi szirten ĂŠpĂźlt!
Ravasz barĂĄtok, prĂŠdikĂĄtorok
Papolnak így – nem szótlan elhagyottak.
A szĂĄj palĂĄnkja nĂŠmasĂĄggal ĂĄrkolt
VĂŠdelmi gyĹąrĹą jĂłl kĂśrĂźlkerĂ­tve:
MagĂĄba zĂĄr, bĂĄr ellensĂŠg sehol...
TĂĄn szerteporzott, elporladt a szĂŠlben...
MĂĄr ostromzaj se dĂśng... De megmaradtunk.
De Isten tudja, kik vonultak itt el...
Keresztesek, germĂĄn pĂĄncĂŠlosok,
KazĂĄrok, tĂźrkĂśk, novgorodiak,
Tatár hordák, tévedt iráni népek –
Kis cselvetők Bizáncból, Niceából...
Nem tudható... Nem érthető a csönd.
Hallgatni sem mer mĂĄr a hallgatĂĄsunk.
A szĂĄj palĂĄnkja nĂŠmasĂĄggal ĂĄrkolt
VĂŠdelmi gyĹąrĹą, zsĂşfolt sĂ­rgĂśdĂśr...
VĂŠgĂźl pediglen egy-kĂŠt szĂł marad:
Makacs fogak kĂśzĂźl majd Ăşgy bukik ki,
Mint vár fokáról messzekémlelő,
Ki nem volt harcos népvezér, sem őrszem –
CsupĂĄn a szellem tĂĄvolĂĄba nĂŠzett,
Mert lĂĄtni jĂśtt, mikor talĂĄlat ĂŠrte...
VĂŠletlenĂźl, mellĂŠkesen, hiĂĄba.
Úgy hull a sajgó semmiség ölébe
A hang, a lĂŠlek ismeretlenĂźl,
Mint elfelejtett védő, senki sarja,
Fölösleges bámész lenyilazott –
S a mindensĂŠg pusztĂĄn sĂźvĂ­t tovĂĄbb...
Bölcsek beszélik: elveszett erősség,
Lakatlan vár, panaszfal, kő a nyelv.
TĂśmĂśr, kemĂŠny, mikĂŠnt a vĂŠgĂ­tĂŠlet -
Nem érthető, mert magunkat sem értjük.