Kiss Jenő
Hová jutunk?
Mind későbben sötétedik.
A nappal egyre hosszabb.
Mit láthatunk, észlelhetünk,
viszont az egyre rosszabb.
Nem bújik éjbe a gonosz,
nyíltan cselekszik, nyíltan,
úgy, hogy láthassuk: mily nagy ő!
S egész sleppjével itt van!
Kapcsold be bármely rádiót,
csak borzalmakról hallasz.
Szörnyűségek térképe lett
a békés rajzú atlasz.
Mi lesz ebből, hová jutunk?
Ki tud felelni erre?
Remélhetünk még? Várhatunk
valami jobbra, szebbre?
1994. március 20.
A szépség zivatarja
Szólok, szólok, de magamban beszélek.
Nem jutnak hozzátok a verseim.
Ha nem kérik, nem sózom rájuk őket.
Manapság úgysem divatos a rím.
Maradjanak hát itt, zengő halomban.
Egyszer szétfújja őket majd a szél.
S míg szállva szállnak, meghökken ki hallja:
a szépség zivatarja hogy zenél!
1994 március 23.
Írok
„Papír előttem s toll a kezemben.”
Mondjam tovább is? Vagy tán énekeljem?
Mert írok, írok egyre, itt magamban,
vigaszt keresve jótékony szavakban.
Csak írok, írok, hisz mást mit tehetnék?
Felzeng a ma s fel a sok színes emlék.
1994. március 30.
A trójai fa-ló
Aeneas, te Trójából kerültél
Latiumba, hogy ott létrehozd
azt a várost s azt a birodalmat,
melyre büszkék itt most annyian.
Te tudtad, hogy győzni mint lehet
egy fa-lóval, sunyin, aljasul,
ezért választottad te a nyílt
küzdelmet, ha úgy kívánta azt
néped érdeke, ráhagyva ezt a
tartásod az utódokra is.
Később megfeledkeztek terólad,
eszközzé vált ismét a fa-ló,
az a minden kincset felfaló,
ismét, ismét eluralkodott a
sunyi, aljas birtokbavevés.
Meglepő, ha az van itt, mi van?
Nem. Tanuljunk így hát Homérosztól,
s készüljünk fel,
készüljünk fel az önvédelemre.
1994 április 7.
 
Hogy jobb?
(Víz napja, föld napja, környezet-
és természetvédelmi hónap.)
Nincs kedvem lefeküdni.
Majd alszom én, lesz rá időm.
A box-társam nem üt ki,
békén hagy, hadd lássam: mi jön?
Hisz annyi történhet, nem?
S erre pár óra is elég.
Ne érdekeljen engem,
ha valami kigyúl s leég?
Az átkos balszerencse
a földön eluralkodott,
hogy mind kétségbe ejtse
a sok-sok szebbről álmodót.
Igen, kétségbeejtő,
mi itt meg ott ma végbemegy.
Nyakad szegi a lejtő
s a megnyílt mélybe vet a hegy.
Fegyverből van elég s öl,
de ez a természet dühe!
Rádtör a semmiségből,
miként a bölcsre a hülye.
Földrengés, tűzvész, árvíz,
váratlan vulkán-kitörés –
E sok csapás hová visz?
Megül, állandósul a vész.
Nincs kedvem ágyba bújni.
Vagy mégis inkább az a jobb?
Észt vésztőn csak aludni,
míg felváltja a balt a jobb?
1994. április 9.
 
Kapcsolat
Jézus, beosztod napomat,
sugallód: mikor mit tegyek.
Úgy megnyugtat e kapcsolat,
lám, bot nélkül jövök-megyek,
s felém virágok intenek.
1994. április 16.
A jelen forgatagában
A bomba érezheti így magát
mielőtt felrobbanna.
Vet szét az indulat, a düh,
a legkisebb sem egyszerű,
hordóvá nő a kanna.
A bomba érezheti így magát
mielőtt felrobbanna.
Mást várok ettől, mást amaztól,
de mindig más lesz az a más,
gorombán szólva: kitolás.
Ne álmélkodjék senki sem, ha
vet szét az indulat, a düh,
ha elkerül, el, a derű,
ha bonyolult az egyszerű,
ha bombának érzem magam,
mely felrobbanhat bármikor –
Más sincs ma, csak mi dúl, tipor.
1994. május 14.