LĂĄtĂł -
szĂŠpirodalmi folyĂłirat
Ăśsszes lapszĂĄm » 1994. oktĂłber, V. ĂŠvfolyam, 10. szĂĄm »
FĂRUM
âZĂśld csendek aljĂĄbĂłl Ăşjrasarjad...â
TĂłth IstvĂĄn: KĂśzĂśs nevezĹ. Impress KiadĂł, MarosvĂĄsĂĄrhely, 1994.
(NĂŠpĂşjsĂĄg KĂśnyvek)
VĂŠlhetĹen TĂłth IstvĂĄn kĂśltĂŠszetĂŠrĹl mindent (majdnem minden kiolvashatĂłt)
elmondtak az ĂtĂŠszek, avatottak ĂŠs avatatlanok, mellĂŠfogtak a kontĂĄrok ĂŠs a
rossz szĂĄndĂŠk mifelĂŠnk bĹven prĂŠdikĂĄlĂł apostolai; megkĂśzelĂtettĂŠk az igazsĂĄgot,
a kĂśltĹi attitĹąd lĂŠnyegĂŠt az ĂŠrtĹk, a poĂŠtikai mondanivalĂłval azonosulni tudĂłk,
a kevesek.
Ăm a versszerzĹ â miĂłta a kĂśltĂŠszetnek vĂĄllalnia kell a megmĂŠrettetĂŠst, az ĂŠlve
boncolĂĄs ĂłdiumĂĄt ĂŠs a nyomtatott hozzĂĄfĂŠrhetĹsĂŠg tĂśviseit-virĂĄgait â Ăgy ĂŠrez:
âLĂĄtĂł vagyok, s rajtam ĂĄt senki sem lĂĄt;/ kĂśtĹanyag, mit bĂĄrki szĂŠtszakĂthat,/
de ĂĄt nem lĂĄthat rajtam senki sem.â (SzolĂĄrium)
Ha most katedrĂĄt koptatĂł tanĂĄr lennĂŠk, rĂĄtekintenĂŠk az osztĂĄlyra â kĂvĂĄncsi
kamaszok ĂźlnĂŠnek velem szemkĂśzt â, ĂŠs fĂśltennĂŠm a kĂŠrdĂŠst (a terem fĂślĂŠ
kikanyarogna egy Ăłdon selyemszalag kopott ezĂźstbetĹąkkel, olyan sima lenne, mint
Babits Esti kĂŠrdĂŠsĂŠben a virĂĄgok szirma): De vajon igazat
mond-e a kĂśltĹ e szonett utolsĂł hĂĄrom sorĂĄban? Nem csupĂĄn a sĂŠrĂźlĂŠkeny
szemĂŠlyisĂŠg, a kĂśltĹ vĂŠdtelen ĹszintesĂŠge, a hasonlatban rejlĹ ĂĄtlĂŠnyegĂźlĂŠs
mondatja vele a fenti versmondatokat, mintegy varĂĄzsszavak gyanĂĄnt, hogy tĂĄvol
tartsa a savanyĂş leheletĹą szĂśvegrĂĄgcsĂĄlĂłkat?
Ekkor akadna egy kĂŠpzeletbeli tanĂtvĂĄny, aki fejĂźnkre idĂŠznĂŠ a Lakat rejtĂŠlyt
dicsĹĂtĹ sorait. LĂĄtva hajthatatlansĂĄgunkat, egy mĂĄsik szonettrĂŠszlettel
igyekezne megtĂĄmogatni ĂĄllĂĄspontjĂĄt, a kĂśltĹ vallomĂĄsĂĄnak hitelĂŠt: âS mert
ĂŠppen a legsebezhetĹbb pontom/ ez a lebegĹ lidĂŠrcvĂĄr marad,/ rĂĄm tĂśrhettek,
mint orgyilkos szavak;/ segĂtsetek a porban megtapadnom.â (Gondolataim)
Itt azonban elbizonytalanodna, ugyanis az elrejtĹzĂŠs ĂŠs kitĂĄrulkozĂĄs csapdĂĄit
nehĂŠz elkerĂźlni, holott TĂłth IstvĂĄn kĂśltĂŠszete minduntalan a kĂŠt Ĺsi csapdĂĄt
rejti az olvasĂł ĂştjĂĄba. A termĂŠszeti jelensĂŠgek, a tĂĄrgyak ĂĄlruhĂĄja, jelmeze
mĂśgĂźl kitetszik a vallomĂĄst tevĹ vĂŠdtelensĂŠge ĂŠs magĂĄnya, s aki lĂĄtszĂłlag
bezĂĄrkĂłzik, tulajdonkĂŠppen magĂĄval hĂv belsĹ titkos Ăştjaira: kelj fĂśl ĂŠs
kĂśvess! A vilĂĄggal lassan megbĂŠkĂŠlt, ĂśnmagĂĄval mĂŠg hadakozik, mikĂśzben a
termĂŠszethez fordul, az Ĺt ĂślelĹ erdĹhĂśz, kristĂĄly-levegĹhĂśz, ĂŠghez, ragadozĂł
madarakhoz, otthonĂĄhoz â a SomostetĹhĂśz s az AlfĂśldhĂśz. A kerek rĂĄmĂĄba foglalt
kĂŠpeken az ihlet szĂĄrnyĂĄt Ăśsszevonja, szĂŠttĂĄrja szabĂĄlyosan. Alant rĂśpĂźl,
fĂśldkĂśzelben marad mindvĂŠgig. ElmĂşltak az ĂŠgre rĂśpĂźlĂŠs illuzĂłrikus ĂŠvei.
*
KĂŠt kulcsszĂłval is megnyĂlnak TĂłth IstvĂĄn huszonkettedik kĂśtetĂŠnek, a KĂśzĂśs
nevezĹnek versei. MindkettĹ az emberisĂŠg legmĂŠlyebb,
legkorĂĄbbi ĂŠlmĂŠnyeibĹl, tapasztalĂĄsaibĂłl szĂĄrmazik, ĂŠs szimbĂłlummĂĄ vĂĄlhat,
kĂśltĹi kĂśzeggĂŠ: por ĂŠs ĂĄrnyĂŠk.
Ha az elsĹtĹl, a konkrĂŠt jelensĂŠgtĹl az ember kĂśnnyebben fĂźggetlenĂtette magĂĄt
az ĂŠrtelem tĂĄrgyilagossĂĄgĂĄval, ĂĄllĂtvĂĄn, fĂślismervĂŠn, hogy a por a nem-ĂŠn
tartomĂĄnyĂĄbĂłl valĂł, akkor a keresztĂŠny embert â Kelet hatĂĄsĂĄra â a SzentĂrĂĄs
szavai mindig emlĂŠkeztetik a legnagyobb, bennĂźnket a FĂślddel ĂśsszekapcsolĂł
tanulsĂĄgra â por a lĂŠt ĂŠs nemlĂŠt szĂĄllongĂł, lerakodĂł igĂŠje: âPorrĂĄ alĂĄzva,
vĂŠgleg felĹrlĹdve,/ nem vĂĄrva mĂĄst, ĂŠs el sem szĂĄllva innen;/ kerekek, lĂĄbak
alatt lenni minden/ lĂŠtezĂŠsnek a kĂśzĂśs nevezĹje.â (ElĹszĂł)
MĂĄsutt ez a por sokkal fojtĂłgatĂłbb, megtapad a torkunkon, szemĂźnkben, holtig
hordozzuk a ruhĂĄnkon, mint lĂĄthatatlan ĂrĂĄst az otthonrĂłl: âcsak ez a szĂźrkĂŠn/
kavargĂł,/ amelytĹl fĂźstĂślĂśg/ a tarlĂł;/ amelytĹl fulladoz/ a puszta;/ amely
visszahull/ kiĂŠgett falunkra/ - jĂşliusok/ kitĂśrt VezĂşvja.â (Por)
Avagy jelentheti a kĂśltĹi univerzumban nembelisĂŠgĂźnk panteista tudomĂĄsul
vĂŠtelĂŠt, hiszen kĂśltĹnk szĂĄmĂĄra rĂŠgĂłta olyan termĂŠszetes eszkĂśz (cĂŠl) a
versbĂślcselet, amikĂŠnt a dombok zĂśldĂźlnek ĂŠvrĹl ĂŠvre a TeremtĂŠs nagyobb
dicsĹsĂŠgĂŠre, âHol testem e tĂĄjra szegeztĂŠk,/ sajogj HiĂĄnyzĂł VĂŠgtelensĂŠg,/ s
LĂBNYOMKĂNT por aljĂĄra nyomva,/ emlĂŠkeztess hĹąs horizontra./ MikĂŠpp a por,
amelyben jĂĄrtam,/ szĂłtlanul formĂĄzta a lĂĄbam:/ Ăşgy fogadjak el mindent TĹled,/
hogy fĂśldkĂŠnt szolgĂĄljam a FĂśldet.â (FohĂĄsz egy lĂĄbnyomĂŠrt)
MĂĄsfelĹl az ĂĄrnyĂŠk, a mĂĄsodik kulcsszĂł, lĂŠtĂźnk lenyomata, alteregĂłja;
nem csupĂĄn a fĂŠny negatĂv princĂpiuma, hanem fĂŠlelmĂźnk ĂŠs emlĂŠkeink gyĂśtrĹ
megragadhatatlansĂĄga. T. I. tĂśbbszĂśr is nekiveselkedik a szimbĂłlum kĂśltĹi
megfogalmazĂĄsĂĄnak. A mĂĄr idĂŠzett SzolĂĄriumban pontosabban sĹąrĂt,
lĂĄttat, mint a kĂŠsĹbbi ĂrnyĂŠkban: âSzĂŠtvĂĄlasztĂłja vagyok
kettĹtĂśknek:/ arcomon ĂŠgsz, tarkĂłm ĂĄrnytĂłl lohad./ Mint fĂŠny-ĂĄllĂtĂĄs, ĂĄrnyĂŠk
cĂĄfolat,/ bennem vitĂĄztok, s Ăgy Ăśssze is kĂśtlek// kettĹtĂśket, kik nem lĂĄtjĂĄtok
egymĂĄst./ KĂsĂŠrĹi vagytok az utaimnak,/ nem sejtve, mĂĄsik oldalam milyen.â
Ugyanez a kettĹssĂŠg teszi emlĂŠkeinket szĂŠppĂŠ nappal, ĂŠs nĂśveli nagyra az
ĂŠjszakĂĄban (ĂrĂśksĂŠg).
*
BĂĄr a kĂśtet elĹhangjĂĄban a szerkesztĹ azt ĂĄllĂtja, hogy âTĂłth IstvĂĄn mindig is
tĂĄvol tartotta magĂĄt a napi politikĂĄtĂłl, kĂśltĂŠszetĂŠben alig van utalĂĄs konkrĂŠt
tĂĄrsadalmi jelensĂŠgekre, esemĂŠnyekreâ, a KĂśzĂśs nevezĹ olvastĂĄn mĂŠgis
az az ĂŠrzĂŠsĂźnk tĂĄmad, hogy nem mĂşltak el nyomtalanul a kĂśzelmĂşlt esemĂŠnyei, a
kĂśltĹ utĂĄn nyomultak az utĂłbbi esztendĹk vĂĄltozĂĄsai: a vershelyzetek sora,
tĂŠmĂĄinak fĂśldrajza kitĂĄgult, szĂŠlesebb horizontĂş tĂĄvlatok birtokĂĄba jutott. S
ha nem lenne tetĹtĹl talpig kompromittĂĄlt a kifejezĂŠs, megkockĂĄztatnĂĄnk azt az
ĂtĂŠletet is, hogy nyĂltabbĂĄ vĂĄlt benne a kĂśzĂśssĂŠgvĂĄllalĂĄs; szĂłkimondĂĄsĂĄbĂłl
eltĹąnĹben a szemĂŠrmes belsĹ cenzĂşra, kĂŠtelyei mĂŠlyebbrĹl fakadnak fel a
tĂśkĂŠletlen, dadogĂł, ĂśnzĹ, kĂśzĂśmbĂśs kĂśrnyezettel valĂł szembesĂźlĂŠs nyomĂĄn, a
hazudott szenvedĂŠlyeknek, Ăşri lĂłcsiszĂĄroknak kihĂvĂĄsĂĄt elfogadva, szembeszegĂźl
a hamis, ĂŠrtĂŠktelen indulatokkal. UtolsĂł verseiben kĂśzvetlenebb, csĂpĹsebb,
keserĹąbb. Verseinek Ăze-zamata felerĹsĂśdĂśtt. A klasszicista eszmĂŠny
halovĂĄnyabban ĂśltĂśzteti a verseket, nĂŠhol karcosak, ĂŠrdes felĂźletĹąek,
ami manapsĂĄg sokkal inkĂĄbb erĂŠnynek szĂĄmĂt, mint bĂĄrmikor.
Van benne kĂŠszsĂŠg ĂŠs akarat a megmĂĄsulĂĄshoz, az Ăşj szĂnek elfogadĂĄsĂĄhoz ĂŠs
kikeverĂŠsĂŠhez. Ugyanis fokozottabban ĂŠs konkrĂŠtabban veszi tudomĂĄsul a
tĂśrtĂŠnelembe, a hazĂĄba vetettsĂŠg sorskĂśtĂŠsĂŠt, olyan technikĂĄval ĂŠl, mellyel
egymĂĄsra mĂĄsolja a termĂŠszeti ĂŠs tĂśrtĂŠnelmi tĂĄjat; az erkĂślcsi tisztasĂĄg ĂŠs
kĂśtelessĂŠg, a poĂŠta doctus ĂŠs a primer esztĂŠtikai indulat egyensĂşlya
termĂŠszetesebben vĂĄlik sajĂĄtjĂĄvĂĄ az 1990-tĹl Ărott versekben. âSzĂłlnak a
vĂĄrbeli harangok,/ mint egy idegen csillagon:/ aki ily csendben menetel,/ attĂłl
egy szĂłt sem vehet el/ kihallgatĂĄs vagy tilalom.â A vers cĂme, akĂĄr az elĹbb
idĂŠzett elsĹ sor; a megĂrĂĄs dĂĄtuma 1990. februĂĄr tizedike â kĂŠt nappal az
emlĂŠkezetes gyertyĂĄs-kĂśnyves erdĂŠlyi (vĂĄsĂĄrhelyi) menetelĂŠs utĂĄn. Ăs az
(Ăśn)kĂnzĂł kisebbsĂŠg lĂŠtĂŠlmĂŠnybĹl szĂźletik meg a Varadinum-ĂźnnepsĂŠgekre a
mĂŠltĂłsĂĄgteljes fojtott fohĂĄsz: âE fĂśldi lĂŠt bĂĄrhogy alakul mĂĄr â/ fogadj
kihallgatĂĄson legalĂĄbb,/ hisz Te kirĂĄly vagy most is odaĂĄt./ Sorsunk valahogy
hozd szĂłba az ĂrnĂĄl.// E nĂŠgy fal kĂśzt egy talpalatnyi fĂśldĂśn/ â amely
ĂśrĂśksĂŠgedbĹl megmaradt â/ ne szoruljon rĂĄnk semmifĂŠle bĂśrtĂśn.â (KĂśnyĂśrgĂŠs
Szent LĂĄszlĂłhoz)
TĂłth IstvĂĄn kĂśltĂŠszete most mĂĄsfĂŠle fĂŠnytĂśrĂŠsben lĂĄtszik, ugyanis a verseiben
eddig csak bĂşjkĂĄlĂł-kiĂĄradĂł transzcendentĂĄlis LĂŠny elfogadĂĄsa ettĹl fogva az
istenkeresĹ gyĂśtrelem patakmedrĂŠben kap irĂĄnyt, mĂŠrtĂŠket. A hit, az azonosulĂĄs,
a visszatalĂĄlĂĄs az ima bensĹsĂŠges tengerĂŠhez termĂŠszetes. TĂłth IstvĂĄnnĂĄl nem
damaszkuszi Ăşt, szĂł sincs holmi divatnak tetszĹ pĂĄlfordulĂĄsrĂłl. A megrendĂźlt
ĂŠrtĂŠkek karsztvidĂŠkĂŠt maga mĂśgĂśtt hagyva, a bizonyossĂĄgot keresi, a
fel-felkĂśdlĹ vĂĄlaszt, a megnyugvĂĄst (NagycsĂźtĂśrtĂśk, Ĺ, De profundis, FohĂĄsz
egy lĂĄbnyomĂŠrt).
KevĂŠs e kĂśtetben a jĂĄtĂŠkos, csipkelĹdĹ vers (Yorik, SemmĂtĹszĂŠk, ZĂśldek), holott
ezek is a kor falĂĄra ĂrhatĂł Ăźzenetek. Sokkal tĂśbb az idĹ ĂŠs kĂŠnyszerĹą elvĂĄlĂĄs
diktĂĄlta epitĂĄfium.
Ăgy kell elfogadnunk e kĂśltĂŠszetet, melyet a kĂśltĹ kora borĂşssĂĄ tesz, legjobb
esetben elĂŠgikussĂĄ. Ăm a vesztesĂŠgeket egyenkĂŠnt megszenvedve, mĂŠgsem mondhat
le a versrĹl. ArrĂłl a mĹąvĂŠszetrĹl, amely ma mĂĄr (mĂŠg?!) egyre kevesebb embernek
jelent valĂłs szĂźksĂŠgletet.
MĂŠg bĂzik, remĂŠnykedik. Istenben? CsodĂĄkban? Az emberi termĂŠszet visszatĂŠrĹ
megĂşjulĂĄsĂĄban?
A felelet az idĹk mĂŠhĂŠben ezutĂĄn foganhat meg.
SEBESTYĂN MIHĂLY