Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1994. november, V. évfolyam, 11. szám »
Kelemen Hunor
NYOM NÉLKÜL
Én egy rendkívül ügyes rablógyilkos vagyok. Mindig minden nyomot eltüntettem
magam után. Csupán egyetlen nyom maradt meg: minden nyom eltüntetésének nyoma.
Ezzel magyarázható, hogy sohasem kaptak el, pedig mindenki tudta: a tettes én
vagyok. Egyszer mégiscsak rám bizonyítottak valami disznóságot, azért dugtak a
diliházba, ahonnan ezeket a sorokat írom. Harminc sort kellene írnom az én
történetemről, így kérte az egyik ápoló... Már nem is tudom, hányadik
rablógyilkosság után, amikor az egész FBI, Interpool és Scotland Yard utánam
járt, de nem talált semmi nyomot, csak azt az egyetlent, a nyom hiányát, tehát
sarkamban a szimatokkal, egy kora hajnalban elindultam, hogy rátaláljak a
másikra, magamra, aki ugyanő, mondhatnám borgesul, mert két rablógyilkosság
között mindig Borgest olvasok. Nyomomban velük a neonok fényében megálltam egy
fegyverkereskedés kirakata előtt: a hagyományos lőszerszámok mellett különböző
korok és népek kardjaiból is választhatott a becsületes szándékú vevő. Egy
elkövetkező akcióra készültem, szamurájkardot kívántam e külön alkalomra
beszerezni, amellyel a kiszemelt áldozat szürkeállományát volt szándékomban két
egyenlő és egymástól jól elkülöníthető részre osztani. Álldogáltam a kirakat
előtt, képzeletben már túl voltam az egészen, csak az utolsó előtti nyom
eltüntetése volt hátra, amikor hozzám lépett egy peckes járőr, és szabályosan a
személyazonosságom felől érdeklődött, s azt kérdezte, hogy ebben a korai órában
miért ott és miért olyan gyanúsan. Mondtam a peckes járőrnek, hogy én vagyok,
és keresem a másikat, aki ugyanő, azaz ugyanén, és... De nem sikerült
befejeznem a mondatot, mert azok, akik a nyomomban voltak, rám vetették
magukat, mentőt hívtak, mert hogy állítólag élet- és közveszélyes vagyok,
bolond figura, hasznavehetetlen. Amikor magamhoz tértem, egy zöld liget közepén,
fehérre meszelt falak között találtam magam, körülöttem fehér köpenybe
bújtatott bűnüldözők. Rokonszenves társaság. Azt akarják kiszedni belőlem, hogy
miként tüntettem el nyomtalanul a nyomokat? Nem vagyok
teljesen hülye, nem fogom elárulni, mert tudom a bűn
természetét, és biztos vagyok, hogy ők rögtön felcsapnának rablógyilkosoknak.
Egyelőre keresem a másikomat, próbálgatom idecsalogatni. Nagyon szomjas lettem,
pezsgő után vágyakozom, ölni tudnék érte. Persze nyomtalanul. Csak minden nyom
eltűnésének nyoma maradna, ami, kedves uraim, nem elégséges a bírósági
eljáráshoz. Vigyázzatok, nagyon vigyázzatok!! Lejárt a határidő, viszem hát a
szöveget az ápolónak, ezért most zárom soraimat.