Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1994. november, V. évfolyam, 11. szám »
Vida Gábor
A KÖLTŐ ÉS A DETEKTÍV
A költő egy használaton kívül levő zuhanyozóban lakott a sokadik emeleten.
Innen tűnt el, amikor mindenünnen eltűnt. Csak bolyhos papucsa, szakadt könyvei
és maroknyi papírfecni maradt utána. Azok, akik utólag barátaiul szegődtek,
semmi mást nem tudtak mutatni a detektívnek, annál többet meséltek. A
legképtelenebb történeteket hordták össze, mígnem kérdésessé vált, hogy
létezett-e a költő, létezett-e ilyen ember? Nincs hulla, szemtanú. Nincs nyom.
Nincs eset. A detektív mégsem volt elégedett, nem zárta le az ügyet, és a
hol-volt-hol-nem-volt költő barátait nem küldte el a jófenébe, mint azt
álmatlan éjszakáin gyakran megfogadta. Naphosszat beszéltette őket, és közben
úgy tett, mintha jegyzetelne, és az a sok zagyvaság fontos volna:
személyleírás, ismerősök, ellenségek, szeretők. Mindenki tudott valami
érdekeset, mindenki biztos volt abban, hogy keresett személy nem utazott el,
nem ölték meg, nem rabolták el. Az volt a felháborító, mindenki ezen őrjöngött,
hogy: ELTŰNT. Mert dilettáns volt, mert zseni volt, mert elvitte az ördög, vagy
kimentették innen az angyalok...
Időnként a detektív, mikor elunta a kihallgatásokat, lopva megmászta az
emeleteket, és órákig ácsorgott a zuhanyozóban. Egy kiszikkadt kagyló szélére
óvatosan kirakta a hagyatékból származó cetliket, és különböző sorrendbe
rakosgatta őket. Nem volt költői alkat, nem olvasott verseket. Idővel
félretette a szemüvegreceptet, az újságkivágásokat, a jelentéktelen üzeneteket.
Végül négy papírszeletkéje maradt. Nehezen olvasható kézírással a következő
mondattörmelékek álltak rajtuk:
Mindig velem maradsz
soha se mondd
öld meg a kételyt
zárom soraimat.
Lemásolta a sorokat egy jegyzettömbbe, a papírdarabkákat szétszórta. Kulcsra
zárta maga mögött az ajtót. Hazafelé menet arra gondolt, hogy a költő dilettáns
volt. Meggyőzte magát erről. Másnap ismét ott volt a zuhanyozóban. Más rendbe
helyezte a sorokat. A papírdarabkákat valaki már összeszedte.
Öld meg a kételyt
Sohase mondd
Zárom soraimat
Mindig velem maradsz
– Nem jó – mondta félhangosan, valami nem jó. Újrakezdte.
Sohase mondd
Zárom soraimat
Öld meg a kételyt
Itt egy kicsit várt, majd hozzátette:
És velem maradsz
Elégedett volt magával. Összerakott egy verset. Egy detektív. Közben valami
csendes izgatottság szállta meg. Fel-alá járkált a zuhanyozóban, előbb csak
suttogva, majd hangosan mondogatta a verset:
Sohase mondd
Zárom soraimat
Öld meg a kételyt
És velem maradsz
– Nem jó – hördült fel valaki a háta mögött.
– Nem jó!
Öld meg a kételyt
És veled marad
A detektív hirtelen megfordult, és csípőből tüzelt. Egy alak elvágódott, kicsit
még vonaglott, majd semmi. A detektív eltette pisztolyát, bezárta maga mögött
az ajtót. Lent a kapunál rendőrök várták.
– Maga lőtt? – kérdezte a hadnagy.
– Igen.
– Gyilkosság alapos gyanújával letartóztatom.