Egyed Emese

Festékek
(Csak négyfalvers)

(Mondád: legyen Reverdy modorában,
merthogy olvastál egyszer valahol
talán a Nagyvilágban
A világ nagy
tőle egy verset.

Miről?
... Miről is?
Azt nem tudom, mert olvasni is jó volt.
De emlékezni, az az igazi.

A versre?
Tán a versre...
(A helyzetre.)

Mert az a helyzet, zuhog az eső
a szarvasbőgést csak az eső látja
Az erdő nézi...
Minket meg a sorsunk
ide bezár a falak közé.
Falra
és mennyezetre és padlóra látok.

Pedig olyan
Pedig nézni a lángot
Pedig a gallyak süket reccsenése
A csönd
már elenyészett pihegése

Nézd, arany fellegen!
Nézd: tovaúszik!
A hangok közt, a váratlan, örökké
tartó csendben halld, mivé lesz hang
Rögökké? nem hörgés ez
nem
is
bőgés,
csak zeng
csak búg
csak vagyunk: néma erdő

Haza sem tér az álmok közt tekergő.

(Sem nagyvilágban sem a kis mienkben
nem lelhető fel Reverdy, s a verse.
Az emlék arany hamuba keverve:
ujjad hegyén - készítheted a maszkot...)


Látogatás

A második verset
hadd írjam magamnak.
Szép homályos kertek útján,
ragyogó hazugság útján
lugaslugasabbnak.

A játék csak játék.
A bajunk sem baj már.
Moha, kövirózsa, szó
fakapuknál.

Pedig fürtük fogytán.
Pedig új bor nélkül.
Gondolat - emlékül.
Óbor íze? Pára, por.

(Füst volt venyigéből,
parázs vers feléből,
tűz harapott más felébe:
itt a vége.)