Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1995. december, VI. évfolyam, 12. szám »
Példázat arról, mely’ sok módon lehet az étket megkavarni
Mottó: Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy írjunk.
Morbidello (gyomorkeserű, fanyarkásan)
Levelet hozott a postás. L. mester körkérdésileg érdeklődik tőlem, mit szólok
hozzá: mit eszik az erdélyi író, és mit enne?
Jó kis kérdés.
Elgondolkoztam. Homlokom belső képernyőjére máris kivetítettem az Erdélyi
írólakoma címlapját, rajta egy tüchtig szakács, nagy fakanállal, amint
erdélyi íróbecsináltat kavargat. A kályhánál kukta szítja a tüzet. Kondérban
költő rotyog, kritikus abálódik. A séf parázs fölött esszéírót forgat. Egyebek
a pecsenyéjüket sütögetik.
Készül az ebéd.
Az étek ingerlő: áldozati bárány saját levében.
Az erdélyi írók ugyanis egymást eszik.
Montgomery-i lakoma
Edward király Anti-Walesben nyaralt. Montgomeryben ebédre hívta a bárdokat. A
bárdok Volgán érkeztek. Ebédre dicsfény, hálapára. Ebéd végeztével minden
antivelszi bárd átvette megérdemelt jutalmát – plecsnit, zsozsót, melyik mit –,
„mert mind ki bírta mondani, hogy éljen Eduárd”.
A mese végén Edward mégis földobta a talpát.
(Mérgezett volt a nyelv.)
Térjünk a tárgyra
Gróf Wass Albert de Czege, (volt) erdélyi író floridai rezidenciája előtt ült
és a riporternek mesélt (a magyar tévé filmjét öt éve láttam).
– Kedvenc étele?
– Több minden, de semmi sem esett olyan jól az életben, mint a háborúban, négy
nap éhezés után egy kóbor patkány, sütve.
Na, de komolyan
Nincs jobb, mint az erdélyi konyha, mert aszongya: itt találkozik a nyereg
alatt puhított ló és a vinettás kenyér; a tejszínes barackleves, a marhabélszín
vadas mártással és kenyérgombóccal; a lecsó tarhonyával és a szilvás gombóc; a
túrós puliszka zöldhagymával meg a rakott káposzta paprikás kolbásszal;
nemkülönben: a szilvaízes derelye és a tárkonyos bárányleves. Meg a birsalmasajt
(párja nincs), és az ordás palacsinta, kaporral (ennek sincs).
(Álljunk meg egy szóra! Mit eszik az író, vagy mit eszem én? Mert
én nem vagyok író. M.S. mester szerint esetleg segédfogalmazói rangig
fölvihetem, ha még húsz évig termelek az eddigi iramban. Na mindegy, ha
nekifogtam a menünek, egyem végig.)
Három morzsa
1. Móra Ferenc háromfogásos ebéde: kenyér, héja és bele.
2. Szopogattál-e már kettő előtt tíz perccel, az utolsó sorban, lebukva a pad
alá, táskában-talált kenyérsarkat, kopogó keményei? Remek.
3. Ismered Farkas Árpádot? Jegyezd meg te is: Lipovánok.
(...) „Csak kis népek fia néz így: árva
tíz ujj rácsai mögül a világra;
s nem zabál, ha éhes, nem eszik –
az élelmet magához veszi!” (...)
Válasz a kérdésre
(Hol volt, hol nem volt, egyszer ez a Banner úr – hatalmas fakanállal a kezében
– eléadott egy műsort, emlékszel? Irodalmi étkeket, írói csemegéket tálalt,
ízesen. Hirtelen csak a Szabó Gyula puliszka-meséje jut eszembe, de most is
összefut a nyál a számban.)
Az erdélyi író eszik: gombolyag pityókát, túróval és vöröshagymával; vasárnap
húslevest, bordán sirített csigával. Estére aludttejet mázas bögréből. Éretlen
diót, a padtársa uzsonnáját. Murokfőzeléket bundás kenyérrel. Esetleg brióst
kakaóval, zsömlét vajjal, prágai sonkát vékony szeletben, kövérje nélkül. A
menzán fuszulykalevest fokhagymával, pirítóst zsírral, teát brómmal. Flekkent,
sört. A pindzsé-távában pacallevest ecetes, csípős paprikával. Kolbász zsírját
vagy zakuszkát borkánból mártogatva. A vonalon parizert, papírból; kiránduláson
keménytojást, parázson sült keserűgombát; a depóban miccset mustárral. A
katonaságnál rizsetkrumplitmakarónit. Leánykérőben bécsi szeletet
szalmakrumplival és sült paprikával; esküvőn ugyanazt vegyes savanyúsággal és
diótortát. Keresztelőn csirkemájat, temetéskor töltött káposztát. Vendégségben
sóbafőtt marhahúst almaszósszal. A szerkesztőségben perecet, az alkotóházban
pisztrángot vajban, a magyar írószövetség fogadásán svédasztalt eszcájgostul.
Szótár, erdélyiül nem tudóknak
vinetta = padlizsán, kékparadicsom, tojásgyümölcs
puliszka = sós vízben főtt kukoricadara
tárkony = Artemisia dracunculus
orda = juhtej savójának forralásakor kiváló sajtszerű tejtermék
gombolyag = hajában főtt
pityóka = baraboly, kolompér, krumpli, burgonya
vöröshagyma = lilahagyma
bordán sirített csiga = levesbe való tészta
murok = sárgarépa
fuszulyka = paszuly, bab
flekken = rostélyon sült nyakas karaj (tarja)
zakuszka = darált zöldség olajban eltéve
borkán = befőttes üveg
parizer = párizsi
pindzsé-tává = pinge tava (románul): „lökd a tálcát”, tkp. önkiszolgáló étterem
depó = vasútállomási büfé
miccs = mici (románul): „csórékolbász” (csóré = meztelen; itt: bőr nélküli).
Mit ennék én?
Elmondom.
Kolozsvár, Kismező utca, kora nyári délután. Öten ülnénk az asztal körül: Édesapám,
Édesanyám, János, Kati és én. Az asztalon keményített damasztabrosz; a fodros
szélű türkizkék üvegtálban karamelles gríz borsodóval. Molnár nagymama alpakka
kiskanalai. Apró falatokat vágnék a grízből, megmártogatnám a sodóban, lassan
szétnyomnám a szájpadlásomon, közben hallgatnám, mit beszélnek a nagyok.
Gyanítom, hogy ezt az ételt már kihúzták az étlapról.
Örökre.
1995. július
28–29.
KUSZÁLIK PÉTER