Az orvos válaszol
Kedves Máglya Úr!
Megkaptam körlevelét, melyben arra kér, hogy étrendem részletes leírásával támogassam a Vak Vezet Világtalant nevű lap számára készítendő felmérését a hazai írók menüjéről. Úgy gondoltam, hogy nemcsak a listát küldöm el, hanem egy szakember elemzését is. Ezért részletes levelet írtam M. Észtő Lajos gasztropszichológusnak, aki A Világ Gyomra gasztronómiai hetilap egészségügyi rovatát vezeti, és értékes tanácsokkal látja el a hozzá forduló olvasókat. A levélhez frissen megjelent kötetemet is mellékeltem, mondanom sem kell, a magamfajta kultúrembernek kijáró megkülönböztetés és a gyorsabb válasz reményében. A levelet és a kötetet kihagytam az inasomnak, hogy postázza. Albert nem vette észre a levelet, és csak a tiszteletpéldányt küldte el. A lelkiismeretes professzor postafordultával válaszolt. Levél híján a kötetet elemezte gasztronómiai szempontból. Már nincs időm tisztázni a helyzetet, ezért elküldöm ezt a furcsa írást, és a terjedelmes, gazdag táplálkozási listát, melyet Albert elfelejtett postázni a professzornak.^* Felméréséhez sok sikert kívánok.
Égető öleléssel,
Troppauer Hümér,
költő
Tisztelt Költő Úr!
Beleolvastam a könyvébe, és tudván azt, hogy a költő önmagát önti a versbe, azt hiszem, gasztropszichológiai megállapításaim helyesek.
Köztudott, hogy maguk, költők bohém, züllött, hitvány népség, akik nem vigyáznak sem a maguk, sem a mások egészségére. Maga egyik végletből a másikba esik. Herceg, hátha az ige is eljő! című verséből idézek: „Gyomrom a cethalat emészti.” Hát, kedves uram, lehet, hogy maga, mint az efféle emberek általában, übermenschnek képzeli magát, de ez nem mindig jár übergyomorral is. Egy cethal bármilyen gyomrot szétfeszít, vagy legalábbis megfekszik. Valaki kiszúrt velem című irománya ugyancsak torkosságról tanúskodik: „S hiába falom a ludat,/ mégis széthasad a tudat.” Rájöhetne már, hogy lelkének rothadása nem ok arra, hogy halálra zabálja magát. A magafajtánál előbb-utóbb úgyis bekövetkezik a hasadás.
Nyilvánvaló, hogy a cethal és a sok lúdpecsenye a kötet közepéig megfeküdte a gyomrát. A következő gasztrikus utalások ugyanis már emésztési zavarról árulkodnak: „Hát homokot eszem, mint a tyúkok,/ hogy megemésszem a magány/ horgára tűzött álmokat.” Ha azt hiszi, hogy engem átver azzal, hogy a lelki bajai miatt nyeli a homokot, súlyosan téved. Igen becsülendő, hogy amikor fáj a gyomra, akkor már nem az atyaúristenhez hasonlítja magát, hanem a tyúkokhoz, de azért jobban tenné, ha Bilagitot fogyasztana. Az altatók helyett is. Mert ugyanannak a versének (Száz évem alatt) a lábjegyzetében ez áll: „Falja a száj az altatót.” Ugye, hogy nem tud aludni, ha túl sokat eszik?! És vigyázzon: a túl sok altató egyéb komplikációkat is okozhat, és ámbár maguknál nagy divat félévenként öngyilkossági kísérletet elkövetni, jobb volna nem játszadozni a tűzzel!
Ugyanott, legalul, szerepel egy ilyen sor is: „A jövő húsevő virág” kényszerképzet után: „Nyelvem alatt hangyák ketyegnek.” Hát kedves Költő úr, ez már undorító perverzió. Hát mi maga? Ember vagy tapír?
Kötete második felében a másik végletbe esik, bizonyára a kellemetlen élmények következtében. Nincs étvágya vagy étele? – nehéz eldönteni. Kissé homályosan fogalmaz, például így: „S a valóság csak arra jó már, hogy táplálkozhassék az álom” vagy „Hazámban most érik a meggy/ – gondolom néha. Máskor meg/ a banán illatát álmodom”. Ezekben a sorokban a táplálék, úgy tűnik, egy más szférába tevődik át. Kísérti a tudattalanját, de a valóságban maga étlen marad. A korábbi rossz tapasztalatok súlyos nyomásán kívül ennek az étvágytalanságnak a túlzásba vitt és érthetetlen nyalakodás is oka. A „Budapest utcáit is nyaltam” és a „Habzsoltam fanyar melletek,/ édes, rothadó szátok” sorokra célzok.
Hűtőszekrényének leírása is árulkodik konyhájának rendetlenségéről: „A mélyhűtőben, az emlékek közt,/ mindig ott leszel, ó Yvette.” A táplálékról már csak metafizikai kontextusban tud nyilatkozni: „hogy szerelmed zsírja mindhalálig/ kenje a boldogság kenyerét”. Te jó ég!
Azt hiszem, ennyi elég is. Kedves uram, legyen szíves, és térjen észhez! Túl sokat zabálni valóban káros, és maga meg is járta a cethallal és a libákkal, úgyhogy nyomós oka volt csökkenteni a mennyiséget. De azért pinanyalásból nem lehet megélni. Dobja ki az emlékeit a mélyhűtőből, és rakja meg tisztességes ennivalóval, és hagyja a fenébe a metafizikus zsíros kenyereket! Fogyasszon helyettük valódit! És igazán elcsaphatná azt a sok ribancot, akit magasztal a költeményeiben, és kereshetne magának egy rendes asszonyt, akire rábízhatja a gyomrát. Például azt, akire hűtlen módon ráunt Az ablakaink csak jönnek, mennek című versében. Ne mind übermenschedjék annyit, mert ráfázik, inkább egyék maga is úgy, mint a többi ember, akin a kultúra jelszavait hangoztatva élősködik!
Tisztelettel,
M. Észtő Lajos,
gasztropszichológus
Közzéteszi ORBÁN JÁNOS DÉNES
^* Sajnos, a különös sorsú lista ezúttal is kimaradt a küldeményből. Úgy látszik, költőnk inasa szerfölött szórakozott. (Szerk. meg.)