Kinde Annamária
HA SEMMI NEM JÖN EL
Pályázatunkra érkezett írás.
Sohasem tudom meg, hogy valóban az én nevem állt-e azon a plakáton.
Végét járta már a kánikula, amikor útra keltünk. Bár ezt akkor még nem tudhattuk, hiszen a hőmérő higanyszála már ötvenhetedik napja tanyázott kitartóan a negyven Celsius-fok körül. A kék Opelben cigánytáborhoz voltunk hasonlatosak: Macska, Csecsemő, bili, Nagybajszú Nagyapó, Kati Mama, valamint a temérdek Zanyja. A kocsi tetején kisebb-nagyobb motyók, a hátuljából kilógott a babaruha, úgyhogy nem volt rajta semmi feltűnő, stílszerűen belesimult az Északi-sarkot célzó, feltörekvő balkáni környezetbe.
Egy ideig haboztam: tartsak-e velük vagy sem. Régebben, amikor a törzsi hagyományokhoz híven nyaranta útra keltek, többnyire szívesen otthon maradtam a soktornyú rezidenciában, és zavartalan nyári álmot aludtam a zöld huzatú szivacsmatracon, a kánikulát és a világot kirekesztő, lefüggönyözött ablakok mögött. Végül úgy döntöttem: ezúttal velük tartok. Rég nem jártam már a világban, fogalmam sem volt arról, mi történhet mostanában odakinn. Kíváncsiság bűnébe estem.
Az utazás a megszokott, otthonos, meghitt légkörben zajlott. Macska és Csecsemő élénken reagáltak a kanyarokra. Bár kényelemről szó sem eshetett, mindenki igyekezett a lehetőség és az Opel határain belül kiharcolni magának a létezéshez elengedhetetlenül szükséges teret. Déltájban már Kati Mama és Nagybajszú Nagyapó vezetői képességét is kezdték vitatni a családtagok.
Estére valahogyan mégis megérkeztek Ilka néne házába.
Ilka néne falun született, később egy nagyközségben lakott, ma már egy kisvárosban él, természetesen mindezt úgy, hogy sohasem költözött ki a hosszú parasztházból, melynek minden helyisége a tornácról nyílt. Leánykorában Ilka néne kifejezetten hasznosnak ítélte ezt a beosztást. Később, amikor már a saját leányának tisztességét őrizte a leleményes udvarlóktól, már kevésbé volt ínyére a dolog. Most pedig, hogy már jócskán a nagymamakorban jár, és egyre reumásabbak a telek, érthető, hogy egyre rosszabb véleménye van a hagyományos paraszti építkezésről. Várja a nyarat, amikor olcsó üdülésre felkeresik a rokonok, s végre van kinek panaszkodnia.
A megszálló seregek röpke takarítással és ágyneműszellőztetéssel vették birtokukba a tanyát, aztán nyugovóra tértek. Különösen a Zanyja szorgoskodott kilóitól nem várt lendülettel. Allergiás volt a koszra. Nem éppen minden fajtájára, de a következetesen lerakódó, bútorokba, edényekbe maródó nyomorpiszoktól kifejezetten irtózott. Ha ilyen környezetbe kényszerült, és ezt kénytelen volt szemtől szemben tudomásul venni, apró, tűzviszketésű kiütések borították be vékonyabb bőrfelületeit, vagy nagy, varangyos herpeszkiütés ült a szájára. Úgyhogy inkább takarított.
Csecsemő nyugodtan átaludta az éjszakát. Másnap sem tiltakozott egy szóval sem, amikor ott hagyták a reszkető fejű Ilka nénével, mivel a család hosszú gyalogtúrára indult a környező dombokra a kánikulában. Kati Mama, gyakorló szadista lévén, sokszor kínozta látható élvezettel mind saját magát, mind családjának tagjait. Ilyen akció volt ez a mostani kirándulás is, amely a legtöbb szenvedést a Zanyjának ígért. Egyrészt izzadva kellett cipelnie mázsás testét vízszintes és függőleges kilométerek beláthatatlan során, másrészt el kellett szakadnia Csecsemőtől. Aki alapjában véve mégiscsak zokon vehette ezt az eljárást, mert mire a család többi tagja megtért a testet-lelket erősíteni hivatott gyalogtúrából, módszeresen bekente kakival Ilka nénét, és a helyiség valamennyi hozzáférhető részét. Kati Mama, a fődiktátor a látványtól előbb nevetőgörcsöt, majd idegrohamot kapott, mindjárt ezután rögtönítélő bírósággá alakult, és rövid úton kinyilatkoztatta: Csecsemőnek eddig tartott a nyaralás. Másnapra várták Ilka nénéhez Szomszédékat, akik imádják Csecsemőt, mert sajátjuk, aki kellőképpen kifárasztaná és idegesítené őket, nem lehet nekik. Vigyék haza, és maradjon is náluk, amíg a család immár csecsemőtlen nyugalomban befejezi rituális nyári kirándulását.
Zanyja zokogott, Csecsemő szolidaritásból üvöltött, a szomorúság hangjai meszszire szálltak az éjszakában.
Zanyja csupán testileg volt jelen ezután a családi körben. Lelke Csecsemőnél időzött, s ezáltal megkímélte magát a rafináltabb kínzásoktól. Többek között az én kínzásaimtól is. Ugyanis teste az én telephelyem is, ebből kifolyólag időnként nagy csaták zajlanak köztünk, hogy ki is irányítsa az életünket. Számomra az lenne a legkézenfekvőbb, ha Zanyja, ez az érzelmes, gyáva, cselekvés-, döntés- és gondolkodásképtelen nőszemély egyszerűen eltűnne a színről, és hagyná végre, hogy helyrepofozzam valamiképpen romokban heverő fizikumunkat. Az indulat most, mi tagadás, elragadott kissé, mondhatná ilyenkor Cseh Tamás vagy Bereményi Géza. De nem mondják. Így hát én mondom.
A családtagok szerint Zanyjának agyára ment a Csecsemőtlenség. Nem eszik, nem alszik, csak hallgat naphosszat, és maga elé mered. Egy reggel pedig eltűnik, de olyan alaposan, hogy elő sem kerül a történet végéig. Hiánya senkit sem látszik zavarni. Nagybajszú Nagyapó a kertben beszélget a paprikákkal. Macska a verebeket kergeti. Kati Mama összeszorított szájjal mosogat, Ilka néne boldogan és önfeledten panaszkodik.
Elérkezett az én időm.
Járatlan erdőben vezet az utam. Kapaszkodó fenyvesben araszolok. Mohos kövekre, síkos gyökerekre lépek. Még egy hegygerinc, még egy völgy. Így megy ez késő délutánig. A nap még nem éri a fenyők csúcsát, amikor kezdek alászállni a kráterbe. Sűrű erdő rejti a tágas tisztást, ahol, mint eddig minden évben, idén is megrendezik a versenyt.
Óriásfenyő sátra alá vackolom magam. Elalszom, azzal a mámorítóan megnyugtató érzéssel, hogy amit csak akarok, minden sikerülhet.
Másnapra elvész az erdő varázsa. Langyos, szemetes piactér a tegnapi tisztás. Bódék, táblák, hirdetőoszlopok. Az egyiken mintha a nevemet látnám feltűnni a körforgásban. Áll már az eredményjelző tábla is, megterítve a zsűri hosszú asztala. Mellételepszem egy szusszanásnyira. A fehér abrosz alatt lágy krumplis tésztába markolok.
Éles malacvisítás hasítja át a kopácsolás, kiabálás zajfüggönyét. Szakállas, vézna, görnyedt hátú férfi kergeti a jobb sorsra érdemes, mozgékony állatkákat. Segítsetek! Segítsen már valaki! – kiabálja.
Mindkét kezemben malac sivít. Sohasem fogom megtudni, igaz volt-e a nevem azon a plakáton.