PRÓZATÁR
M. S. mester korai remekéről
(Ferenc komĂĄmnak ajĂĄnlom)
Szeretek olvasni.
Szeretem a jĂł Ă­rĂłkat.
Nem szeretem a hosszú 1ére eresztett okoskodásokat, a hermeneutikai értekezéseket (hermeneutika = magyarázattan, értelmezéstan; szövegek megértésének, magyarázatának elveit és szabályait vizsgáló tudományág), utálom a vén filoszok habos dumáját X. író műveiről, ugyanis X. regényei nem arról szólnak, amit a filosz belemagyarázott, hanem amit X. megírt.
Nem ĂŠrtelmezĂŠst kĂ­vĂĄnok Ă­rni, csupĂĄn fĂślhĂ­vom a figyelmet egy kis remekre, s az Ă­rĂł egyebĂźtt elejtett vallomĂĄsĂĄt fĹązĂśm hozzĂĄ.
A zsokéra a Napkelet című kolozsvári folyóirat 1921-es évfolyamában bukkantam. (Hogy megjelent-e egyebütt? – nem tudom.)
Az Ă­rĂł 21 ĂŠves volt akkor.
Hetvenhárom évesen, Naplójában fogalmazta meg azt, amit huszonegy évesen már tudott és alkalmazott: „A nagy titok, minden remekmű titka a Húzás. A könyörtelen pillantás, ahogy a művész, az író, a zeneszerző meglátja az alkotásban a feleslegeset, a csak-ötletszerűt és irgalmatlanul elhajít mindent, ami nem tartozik organikusan a műhöz. Szobrot faragni, könyvet írni, zenét komponálni sokan tudnak. Húzni csak kevesen.”
Még egy adalék – az író neve: Márai Sándor.
Nem fĂślvett, hanem vĂĄlasztott nĂŠv.
A Bibliai nevek ĂŠs fogalmak cĂ­mĹą kĂśnyv szerint: MĂĄra annyit tesz, mint szomorĂşsĂĄg, keserĹąsĂŠg.
FĂślĂśsleges folytatnom.
OlvassĂĄk a MĹąvet.
KUSZÁLIK PÉTER