JĂĄnoshĂĄzy GyĂśrgy
Ének az éjben
Egy fĂŠrfi ĂŠnekel az ĂŠjben,
tĂĄn bĂĄnatĂĄt dalolja ki
a csillagokba valaki,
vagy csak dudolgat, hogy ne féljen –
nem tudhatom, szavĂĄt nem ĂŠrtem:
oly tĂĄvoli, oly tompa, halk,
mint sziklasĂşlyu katafalk
alĂłl egy mĂĄsvilĂĄgi tĂŠrben.
De tĂĄn nem is mĂĄs ĂŠnekel,
itt szĂłl a hang suttogva, bennem,
fĂĄzĂł agyamban ĂŠs szĂ­vemben:
partjĂĄrĂłl ĂŠn rebegem el
az ĂŠjnek, e fekete tĂłnak,
Ăśreges, balga siratĂłmat.
Falun
Paraszti egyhangĂş robotban
telnek a lesĂĄntult napok,
agyad nyĂźszĂ­tve belerokkan,
szĂĄd ĂŠrtelmetlenĂźl habog,
 
itt nevedet is elfelejted,
elmédből emlék sem fakad,
nem bĹąvĂślsz fel sohase sejtett
igĂŠket, ritka szavakat,
itt nem nő vers, csak gyatra mákony,
ĂĄtizzadt, lucskos ĂŠjszakĂĄkon
hiĂĄba szĂ­tod lelked ĂźszkĂŠt.
Bokor aljĂĄn gubbaszt a MĂşzsa:
kocsismĂłd kĂĄromkodva hĂşzza
talpĂĄbĂłl a goromba tĂźskĂŠt.
Hogy kibĂ­rjam...
A doktorok zsĂĄkmĂĄnya lettem:
néhány megőrzött sárga, csorba
fogamban, redves Ăźregekben
fogorvos prĂłbĂĄlgatja sorra
fĂşrĂłit ĂŠs a kacska szondĂĄt;
meszes erekkel ĂŠpp hogy ĂŠlek;
mĂĄjam, vesĂŠm versengve rontjĂĄk
baktĂŠriumok, gondok, ĂŠvek;
vagyok lĂśttyedt zsĂ­rtĂłl dagadva
professzorok cukorfalatja:
tĂśmkĂśdnek mindenfĂŠle ronda,
rossz Ă­zĹą szerrel, hogy segĂ­tsen
kibĂ­rnom, mĂ­g minden bajomra
orvosszert ad legvĂŠgĂźl Isten.
 
Úszó sziget
KĂśrĂźlkerĂ­tnek Ăşj ĂŠs Ăşj bajokkal
az ĂŠvek, nem kĂĄrhoztathatna mĂĄr
nagyobb magĂĄnyra semmilyen konok fal,
Andokba rejtett kĂźklopsz-sziklavĂĄr.
Olyan vagyok, mint kannibĂĄl pirĂĄnyĂĄk
lakta folyamban ĂşszĂł kis sziget,
hovĂĄ csupĂĄn megtĂŠpett tollu kĂĄnyĂĄk
tĂŠvednek mĂŠg; hangomra rĂŠg siket
az égbolt és a parti rengeteg –
de csikaszok nĂłtĂĄja, emberek
beszĂŠde Ăşgysem jutna el agyamhoz;
idegen arcĂş fĂśldek kĂśzt kalandoz
velem az ĂĄr, estĂŠre belehĂĄnyva
az ĂŠrzĂŠketlen, cĂĄpĂĄs ĂłceĂĄnba.
Szilveszteri elĂŠgia
Mind elhullatta levelĂŠt a naptĂĄr,
nincs rajta, csak egy végső, árva lap már,
holnap pucĂŠron hagyja a falat:
az ĂŠv nem tĂśbb egy kurta tĂŠli napnĂĄl.
Életed is elvesztegette lombját,
fĂźtty ĂŠs zsivaj fĂźledben egyre tompĂĄbb;
hallgathatod mĂŠg langyos ĂŠg alatt
lankĂĄkon bĂłklĂĄszĂł csordĂĄk kolompjĂĄt?
Egyetlen lapra vékonyult a naptár –
de jaj, mĂśgĂśtte nem szĂźreti bordal,
nem hĂĄrsmĂŠzet kĂ­nĂĄlĂł, teli kaptĂĄr:
 
ezer Ăşj baj vĂĄr, Ăşj kĂ­nnal, nyomorral,
Dovre-manĂłk tĂĄncuk vihogva ropjĂĄk,
s gĂśdreivel halĂĄlfej vigyorog rĂĄd.
Szieszta Bosch paradicsomĂĄban
Bosch mester festett paradicsomĂĄban
az ifjĂşsĂĄg forrĂĄsĂĄban fĂźrĂśdtem,
pucĂŠr fiĂşk vĂĄgtĂĄztak kĂśrĂźlĂśttem,
őz és szelíd párduc nyaldosta lábam,
egy szundĂ­tĂĄsnyi ideig ĂśrĂśmben
lubickoltam, madarak lakodalmĂĄn
nĂĄszt Ăźltem ĂŠn is egy gĂŠmlĂĄbu, halvĂĄny
virágtündérrel óriási gyöngyben –
aztĂĄn szĂŠtpukkant gĂśmbje hirtelen,
s eltĹąnt vele a vĂ­g, parĂĄzna ĂŠden:
magam bĂłklĂĄsztam szĂşrĂłs szirteken,
előttem csak a semmi, s messze, hátul,
a teremtés előtti vaksötétben
Bosch mester kuncogott sunyin, kajĂĄnul.
A Kis Magyar Brehmből
Éti csiga
HĂĄtĂĄn hordozza hĂĄzĂĄt, otthonĂĄt:
olyan, mint rĂĄkos tĂślgy lehullt gyĂźmĂślcse,
ĂŠpp akkora, hogy szorosan betĂśltse;
lerĂĄgott zĂśld s ezĂźstĂśs lepedĂŠk
 
jelzi, mint csĂşszkĂĄl ĂĄrkon-bokron ĂĄt
magĂĄnyos ĂştjĂĄn kertbe, martra, dombra;
magĂĄnak ĂŠl, vilĂĄg romlĂĄsa, gondja
nem Ăśli: hĂĄtĂĄn ott a menedĂŠk,
hol egyszemĂŠlyes bĂŠke vĂĄrja, kinti
zivatarok szele meg sem legyinti –
de arra persze nincs garancia,
hogy nem tapossa szĂŠt egy birka lĂĄba,
vagy nem gyĹąjtik be, hogy kĂŠjjel hasĂĄba
temesse majd egy Ă­nyenc francia.
SzeszĂŠlyes szonett az egyszarvĂşrĂłl
Csavart szarvĂĄval rengeteg vadonban
csatangolt, furcsa, lĂłpofĂĄjĂş kecske,
jól elrejtőzve kincsével a durva,
kapzsi vadĂĄsztĂłl bozĂłtos zugokba;
csak alkonykor surrant ki nĂŠha onnan,
hogy Ăśles szarvĂĄt szĹązleĂĄny-Ăślecske
zsongĂ­tĂł fĂŠszekmelegĂŠbe fĂşrja,
ĂŠs ĂŠdeset szundĂ­tson megnyugodva.
Nem lĂĄtta senki mĂĄsfĂŠl szĂĄzadĂŠve.
A boldog erdőt, hol egyszer bolyongott,
kiirtottĂĄk tankok, fejszĂŠk, tĂźzek,
nincs pĂĄrna, min pihenjen pazar ĂŠke.
Hajh, odalettek a barĂĄti lombok,
naiv legendĂĄk, szĂŠp, szelĂ­d szĂźzek!
 
Szirti sas
TĂśmĂśr ĂĄrnyĂŠka hull csupĂĄn a fĂśldre,
ő hallgatag vadászként hűs magasban
kĂśrĂśz, kĂśvĂŠr zsĂĄkmĂĄnyra lesve, lassan:
Zeusz villĂĄmai kĂśzĂśtt honos,
Olümposzi ősétől örökölte
éber szemében azt a szikla-békét –
mert nyugodt ĂŠs derĹąs, akĂĄr a kĂŠk ĂŠg,
csak irgalmatlan, sohasem gonosz:
a termĂŠszet tĂśrvĂŠnyeinek enged,
mikor csőrét a nyúl szívébe vájja
Darwin KĂĄrolyt szolgĂĄlja ĂŠs a Rendet,
az ember gyilkos indulata tőle
idegen, ő a fellegek királya,
s Kárpátok orma lesz a temetője.