HÍVÓSZÖVEG
A képzelt város
... talán volt egyszer. Lehetett a neve Atlantisz, Cuzco, Prága vagy Kolozsvár. Talán elmerült a tengerben, felszállt a köddel, ellenség dúlta, sivatag borította el, vagy csak magába roskadt, alkotói elhagyták, elmentek máshova, egy másik városba, egy másik dimenzióba. Ám az is lehet, hogy csak most épül, alapkövének most keresik a megfelelő helyet; az istenek jóindulatát kérik, hogy legyen ilyen hely. És lehet, hogy a várost nem álmodta meg senki. A képzelet olyan tartományában van, hova ritkán jut el ember, de ha mégis, a fáradságos visszaúton magával hozhat valamit: egy kavicsot, érmét, cserépdarabot. Nem hírnök ő, csak egy vándor, aki visszatéved hozzánk. Jót, rosszat mondatokkal hálál meg, mert létezik valahol egy város. Lehet a neve Párizs, Bukarest vagy Moszkva. Pusztul vagy épül, alászáll a magasból, vagy felmerül a tengerből. Ki érti ezt? Lehetnék polgára, száműzöttje vagy bolondja. Kitalálhatnám, megfesthetném legalább egy házát, egy szegletkövét, járhatnék utcáin, alhatnék parkjaiban. Ki érti ezt? Létezik valahol egy város, az én városom, arra vár talán, hogy elképzeljem, megértsem, hogy elképzelhető legyek én is. Milyen egy város? El lehet-e képzelni vagy örökre abban az ismeretlen tartományban marad, hova sosem jut el ember? MI A VÁROS?
Ez egy hívószöveg, olyan szövegeket szeretne magához hívni, vonzani, amelyek hírt adnak a Te képzelt városodról, amelyik van vagy nincs, volt vagy lesz, de papírra kérezkedő mondataid azt bizonyítják, hogy: VÁROS. Szövegeknek adok találkát egy találka alakú téren (Elek István), és majd meglátjuk (egymást). Tisztelettel várakozik
VIDA GÁBOR