LĂĄtĂł -
szĂŠpirodalmi folyĂłirat
Ăśsszes lapszĂĄm » 1996. jĂşnius, VII. ĂŠvfolyam, 6. szĂĄm »
LĂĄszlĂł NoĂŠmi
Ănek a kĂśdben
Kavics vagyok, itt gyĹąrĹązik
kĂśrĂźlĂśttem az ĂŠjszaka.
Fekete foltos kĂłbor eb
nyĂźszĂt, figyel, kĂsĂŠr haza.
MegĂĄll, fĂźlel, ha szĂłlĂtom
oldalra hajtja kĂŠtkedĹn
fejĂŠt, ha indulok tovĂĄbb
ĂĄrnyĂŠkomat beĂŠrve jĂśn;
ĂŠs jĹ ilyenkor hinni azt,
hogy ĂŠrti, amit gondolok,
ĂŠrdekli, mit mesĂŠlnek el
ĂśnkĂŠnt a fĂĄk, a hĂĄzsorok;
hogy kitalĂĄlja megkopott
kockakĂśvek kĂśzĂśtt a por
virraszt-e, vagy komĂłtosan
ĂĄlmai ĂştjĂĄn kĂłborol
akĂĄr magam, narancs, fehĂŠr,
fekete fĂŠnykĂśzĂśkben itt
amint megyek, kevĂŠs idĹm
kiĂźrĂźl, Ăşjra megtelik;
kerengve kerget, hĂvogat,
hĂdlĂĄbtĂłl toronyhoz vezet,
felvillant sok csalĂłka fĂŠnyt,
keretbe foglal egy teret...
A fel-felsejlĹ arcokat
csak hĂŠzagosan ismerem:
homlokzatoknak mindig mĂĄs
fĂŠny-ĂĄrnyĂŠk rajza jĂśtt velem;
sĂĄrban, avarban, hĂłban ĂŠs
beĂŠrett telihold alatt
nevet kapott a lĂĄmpa is
ami mĂśgĂśttem elmaradt,
duruzsolt ablak ĂŠs kapu,
boltĂv boltĂvnek meghajolt,
oroszlĂĄnfej-kopogtatĂłknak
ĂśblĂśs harang-hangja volt;
kĹfalba, fĂĄba faragott
szĹlĹfĂźrt, gĂśmb, virĂĄg, levĂŠl
kibomlott, fĂŠnylett sĂkosan:
esĹ szerette, tĂŠpte szĂŠl;
a tĂŠren kĂśrbe-kĂśrbe jĂĄrt
ĂĄrnyĂŠkkĂŠnt lĹ, lovas, kereszt,
kĂŠzen fogott a vĂĄros, ĂŠs
ĂŠreztem, mĂĄr el nem ereszt,
mert arca szĂĄz, ĂŠs hangja szĂĄz,
s egy tehetetlen teste csak;
de abban ĂŠl, figyel, vigyĂĄz,
mikor kutyĂĄim alszanak.