Nichita Stănescu
Ének a nagy útra
I
KandĂşr miĂŠrt is nem lettem,
egy zĂśld ĂŠs egy barna szemmel,
hosszĂş karommal, bajusszal,
csĂ­kos, kunkori farokkal
II
Mikor ĂŠjfĂŠlt Ăźt az Ăłra,
s az ĂŠj hava ĂśsszegyĹąlik,
háztetőre púposodva
ĂźvĂśltsek a puszta holdra
III
És akkor hét háziasszony
kĂśvekkel jĂłl megdobĂĄljon,
s istentelen ĂĄtkot szĂłrjon,
mert elĹązte ĂĄlmuk torkom
IV
Hét ház tetejéről szóljak,
vicsorgatva, undok mĂłdra:
csak a hely kĂśt, nem a gazdĂĄk,
koncĂŠrt szeressenek kutyĂĄk!
 
V
És ismét hét háziasszony
kĂśvekkel jĂłl megdobĂĄljon,
de ĂŠn egyre csak ĂźvĂśltsek,
addig mĂ­g a hold le nem megy
VI
KandĂşr miĂŠrt is nem lettem,
egy zĂśld ĂŠs egy barna szemmel,
csĂ­kos, kunkori farokkal,
hosszĂş karommal, bajusszal
VII
Ha hajnallal Ăşj nap tĂĄmad,
szedjem egyre csak a lĂĄbam
a farkamon egy bĂĄdoggal,
zörgőn, csörgőn, kábultan
VIII
A szomszĂŠdsĂĄg lĂĄnymacskĂĄit
kĂśtekedve Ĺązzem untig.
Mind kĂślykezzen fiĂşt nekem,
egy zĂśld ĂŠs egy barna szemmel
IX
S mikor Ăźtne mĂĄr az Ăłra,
hĂĄrom hordĂłn a bortĂłcsa
jĂł savanyĂş dĂ­szlet volna
Ăşgy kĂźltelki csapszĂŠk mĂłdra
X
Egy rĂŠszeg cigĂĄnyzenĂŠsz akkor
torkĂĄt kĂśszĂśrĂźlje hatszor,
s az asztalra tĂĄmaszkodva
fogjon egy rekedtes dalba:
 
XI
„Hej..., élet, élet: gyere ki
ĂŠs tĂĄncolj nekem ideki,
nĂŠzd csak, nĂŠzd csak... ott az ĂĄrok
partján a holt kandúrt látód...”
Bukarest, 1954. nov. 14., vasĂĄrnap
Melyet kezdtem az utcĂĄn szerdĂĄrĂłl csĂźtĂśrtĂśkre, hajnali nĂŠgykor
a vĂĄros kĂśzpontjĂĄban.
A kandĂşr balladĂĄja
I
KandĂşr miĂŠrt is nem lettem,
csĂ­kos, kunkori farokkal,
hosszĂş karommal, bajusszal,
egy zĂśld ĂŠs egy barna szemmel
II
Az ĂłrĂĄn, mikor Ăźggyel-bajjal
ĂśsszegyĹąlik az ĂŠj hava,
háztetőre púposodva
ĂźvĂśltsek a puszta holdra
III
És akkor hét háziasszony
kĂśvekkel jĂłl megdobĂĄljon,
s istentelen ĂĄtkot szĂłrjon,
mert elĹązte ĂĄlmuk torkom
 
V
És a hét hegyéről, fentről
vicsorogva vĂĄlaszoljak:
nem a gazdĂĄk, csak a hely kĂśt,
kutyĂĄk ĂŠhesek a csontra!
V
Majd ismĂŠt hĂŠt hĂĄziasszony
kĂśvekkel jĂłl megdobĂĄljon,
de ĂŠn egyre csak ĂźvĂśltsek,
addig mĂ­g a hold le nem megy
VI
KandĂşr miĂŠrt is nem lettem,
csĂ­kos, kunkori farokkal,
hosszĂş karommal, bajusszal,
egy zĂśld ĂŠs egy barna szemmel
VII
Ha a hajnal Ăşj napba kezd,
nyakamba vegyem a lĂĄbam
– farkamon egy bádoglemez –,
zörgő-csörgő kábultsággal
VIII
Mocskosan ĂŠs fĂĄradtan majd,
hasamban a hĂŠtszentsĂŠggel
begĂśrbĂźlve takarĂłzzam
szĂĄradĂł fehĂŠrnemĹąkkel
IX
Egy patkĂĄnyt szembetalĂĄlva
Ă­vbe hajlĂ­tsam a hĂĄtam,
kĂśpjek, kĂśpjek, s az utcĂĄkat
sej-haj, kĂłszĂĄn tovĂĄbb jĂĄrjam
 
X
A szomszĂŠdsĂĄg lĂĄnymacskĂĄit
cĂŠllal hajkurĂĄsszam untig,
mindtől egy-egy kölyköm legyen,
felemĂĄs, zĂśld-barna szemmel
XI
S mikor elkĂśzelgett vĂŠgem,
a tenyerek kancsĂłjĂĄbĂłl
a kĂźltelki vad sĂśntĂŠsben
ki ne fogyjon a fanyar bor
XII
„Hej, élet, élet..., te nagy úr,
tĂĄncolj nekem Ăşjra, tĂĄncolj,
nĂŠzd, hogy hever ott a sĂĄncon
a holt kandúr, halott kandúr...”
Ploieşti, 1955. augusztus 11.
jĂĄnk kĂĄroly fordĂ­tĂĄsai