Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1996. október, VII. évfolyam, 10. szám »
IRODALOM ÉS ISKOLA
Árva Bethlen Kata (1700–1759)
Dr. Juhász Istvánnak, aki közvetítőm volt
a Bethlen Katával való találkozásomban
1995. október, Olthévíz
Bethlen Kata udvarháza előtt, amelyben 1723 és 1759 között lakott, ott áll egy
fa. A fa meghalt, de mégis áll még. Ennek az az oka, hogy a teteje a föld alatt
van, a gyökere pedig fent. Furcsa látvány. Mintha a mennybe gyökerezett volna.
Felülről táplálkozik.
A falut a helybéli református lelkésszel járva, szembejön velünk egy hamarjában
összeállított bizottság. Megtudták, hogy a tiszteletes úrnak külföldi vendége
van. Négy kendős néni, éppen eléggé meghajtott fejjel, beszélni kezd. „Ne
haragudjon, tisztelt asszony, Bethlen Kata nagyon sokat tett minékünk. Azóta
nincs pártfogónk. Annyi a javítani való: templom, tanári lakás, parókia...
Kicsi a gyülekezet. Nem lenne olyan kedves segíteni rajtunk?” „Nem vagyok
Bethlen Kata.” Kicsit tréfálkozó válaszomra azt mondják: „Tudjuk, hogy
találtunk egy igazi Bethlen Katát.”
Ha a mai napig így emlegetik, és már a nevétől is csodát várnak, akkor valami
hatásos dolog történhetett a tizennyolcadik században. A helybeli unitáriusok
ugyan az ellenkezőjéről tesznek tanúbizonyságot: „Rossz nő volt. Minket nem
tanított varrni, szőni, hímezni.” Pedig hogy nagyon tudott hímezni, annak
helyben is megtalálható a bizonyítéka. A gyülekezet kincsei közé tartozik egy
ezüst fonállal átszőtt karmazsin színű úrasztali abrosz. Egy ilyen gyönyörű
munkához ihletés kell, de képességek és kitartás is. (Többször is bele van
varrva a két betű: B. K. Úgy tűnik, ezzel is nyomát kívánta hagyni életének.)
Erdélyi (református) embertől könnyű rokonszenvet aratni valakinek, főleg, ha
Bethlen Katával foglalkozik. Az egyenesen „a miénkké” tesz. Ugyanabban az
értelemben, ahogyan a hévízi asszonyok is kifejezték: sokat tett minékünk.
Bethlen Kata valóban az erdélyi reformátusság pártfogója volt. Könyveket
gyűjtött, két templomot épített, ösztöndíjat ajándékozott szegény diákoknak,
fedezte Bod Péter leideni útjának költségeit, tizenöt udvari papja volt, aki
nála vallásos környezetben élhetett, tudományban és hatásos emberek
megismerésében gyarapodhatott, és azzal Erdély-szerte hasznos lehetett az
anyaszentegyház megerősítésében. A könnyen szerezhető rokonszenv abból a
meghitt bizonyosságból fakad, hogy aki vele foglalkozik, „látja a mi
helyzetünket, egyetért velünk, tehát a mi pártfogónk is”.
Bethlen Kata nevét mindenki ismeri. Jelképévé lett a nagy rekatolizáció elleni
harcnak, a régi fejedelmi Erdély megvédésének. Igazi erdélyi volt, azaz magyar,
református és gondolkodó. A jelkép lényege: a hitéért, az egyházáért vívott
harcban megélt szenvedései. Mert hitéért, egyházáért csakugyan megszenvedett.
Küzdelme a halálát követő, a különböző elnyomás-félék ellen vívott harcokban is
példaértékű volt, de ugyanúgy hasznosítható a jelenkor szenvedéseinek
eltűrésében, a kitartásban.
Könnyű volna Bethlen Katáról írva az erdélyi magyarságnak hízelegni. De ez
ihlet és nem kedv avagy érdek kérdése. Nincs mit nyerni vele. Unalmas és lapos
lenne, mert csak a már megismert vélemények ismétlése volna. Ennek már számos
példáját találtam az önéletírást, az imádságokat és megmaradt leveleket
(kevésbé) tárgyaló szépirodalmi és egyháztörténelmi cikkekben: „Bethlen Kata a
korábban olyan nagy értéket produkáló erdélyi memoárirodalom «hattyúdala»„;
„Bethlen Kata önéletírása és ellenreformációs támadásra a bigottságig menő
kálvinizmussal válaszoló arisztokrata özvegyé...”1 „Bethlen Kata
minden vallásossága ellenére nem volt a szív embere: csak Istent és önmagát
szerette, és kivont karddal őrködött lelki üdve fölött. Első férjétől idegen
maradt, mert az más vallású volt. Isten irgalmasságát kérte, hogy esztendőre
vegye el vagy őt, vagy férjét. Isten irgalmassága a férjét vette el.”2
„Mély áhítatú imádságos lélek volt gróf Teleki József földbirtokos özvegye.
Református vallásához rendületlenül ragaszkodott, hittestvéreit áldozatosan
támogatta, imádságaival a lelkiekben is segítségükre sietett.”3 „Emelkedett
szellemű önéletrajz. Növeli értékét, hogy nő a szerzője.”4 „E főrangú
hölgy a vallásos rajongás meglepő képe.”5 „E rendkívüli hitbuzgalom
mellett, mely életírása olvasásakor részvéteket ébreszt, jellemének másik
oldala vigasztaló képet nyújt. Éppen olyan eszes, mint szelíd és jótékony nő
volt.”6
Bethlen Kata a miénk. De melyik? A rossz nő? Az eszes? Az imádságos? A
jótékony? Az, aki írt, nő létére?
Majdnem minden irodalomtörténet szentel rá egy pár sort, amely továbbítja a
tetsző vagy nem tetsző jelképet formáló felületes véleményt.
„A miénk”: azt jelenti, hogy azt mondjuk róla, ami éppen nekünk kell.
Kutatási vágy vezet a marosvásárhelyi Teleki Tékába. Első léptemre elküldenek
onnan. Nincs mit keresnie a hölgynek itt. Menjen Kolozsvárra, Budapestre,
Bécsbe. Egy pár szíves asszony kevés szóval segít visszajönni, és ott kutatni
Bethlen Katát, ahol Bethlen Katát kutatni illik.
A miénk. Ismerjük őt.
Szadecky Kardoss Lajos által összegyűjtött anyagot kapok a kezembe: Gróf
Teleki József özvegye, Bethleni Bethlen Kata Grófnő Írásai és Levelezése. Kétkötetes.
Rajta a Bethlen-család keresztes, arany országalmát harapó, koronázott kígyós
címere. Történelmi pillanatokat dob az ölembe a Gondviselés: nekem adatik meg
lapról lapra felvágni az egész kötetet. Kiadási időpontja (1922) óta senki sem
olvasta. Legalábbis a Tékában nem. Szűzies az olvasmány, ugyanúgy, mint az
olvasás.
A miénk. Anélkül, hogy ismernénk őt.
Egy jelképnek nem is fontos, hogy a jelképet használó csoport a jelkép
eredetét, lényegét ismerje. Az amúgy is működik a „mi” érzésének megtartására
és megerősítésére. Ám ismeret nélkül véleményt formálni veszélyes dolog, mert a
vélemény a tudat alatti áramlatokra támaszkodik, és hozzájárulhat a kollektív,
irracionális kiborulásokhoz.
Németh László egyike azon kis számú irodalmi férfiaknak, akinél világos, hogy
Bethlen Kata műveit igazából olvasta és független véleményt formált róla. Más
sorokat idéz, mint a többi. „Nem tudok magyar nőt mindmáig, aki ilyen nagy
levelező lett volna. S nő: itt nem filatel ritkaság, hanem kedély és világ,
amely sok női levelekben szokott megnyílani. A mi protestáns Antigonénk erdélyi
Sévigné is. S ha ez ellentmondás, az ellentmondás Bethlen Katában élt. Aki az
életrajzban csupa indulat, küzdelem, magány, tollából folyó társalgásaiban
tizennyolcadik századi etikett tartó, a maga érzéseit az érintkezés bájának
alárendelő úrihölgy.”7 „Igazán levélhang, minden szónokiasság
nélkül... Irodalmi szándéka nem lehetett e levelekkel, nem úgy, mint Mikesnek
vagy később Kazinczynak; az író azonban kimutatta magát irodalom nélkül is...
Az életrajz kemény, sokszor szilaj hangja – a társasélet szemérmén át – humorrá
vagy metsző tréfává törik.”8
Sokszor előforduló tünet az önéletrajz értékelőinél, hogy a helyzettől
elszigetelten, kényelemből, egyetlen mondat alapján megítélik az íróját.
Egy-egy mondat alapján Bethlen Katát is keménynek vagy bigottnak ítélik.
Legtöbb helyen ez az első házassággal kapcsolatban történik. Az anyja Katát
akarata ellenére adta feleségül kedvenc fiához, a katolikus Haller Lászlóhoz.
Nem lágyította meg szívét a lánya tiltakozása. Érzelmi zsarolással és csalással
kényszerítette leányát a mostohatestvéréhez. Miközben az első szülést követő
három hónapig gyermekágyban fekszik, valódi pszichológiai terrorral próbálják a
fiatal anyát rákényszeríteni az áttérésre. „Én arra nagy keserves szívvel azt feleltem:
Ez az igaz Isten, akit én gyermekségemtől fogva tiszteltem, és mostan is
tisztelek. Cselekedje azt a nagy irgalmasságát énvelem, hogy esztendő ilyenkor
legyünk elválva egymástól, vegyen el az Isten vagy engemet, vagy kegyelmedet.”9
Ez a dramatikus jelenet – ha ilyen! – nemcsak egy túl vallásos makacs
fiatalasszony jellemének tükre, de annak a történelmi helyzetnek is, amelyet a
Bécsből irányított, ismét teret hódító katolicizmus és a mind jobban sarokba
szorított reformátusság közötti harc jellemez. A jelenetnek Bethlen Katán kívül
több szereplője van. Elsősorban a fiatal Haller László, akinek – bár láthatta,
hogy Katának mennyire fontos helyet foglal el életében a hit, és kinyilatkozta,
hogy szereti (akarata ellenére kellett neki) – meg sem fordult a fejében, hogy
a lány kegyeinek fejében hitet váltson. Ott van az anyja is, aki tizenhat év
után már ismerhette volna a lánya jellemét, mégis csak a boldogtalan házasság
árán ismeri meg igazán a lányát.
A legtöbb bírálat esetében hiányzik a tárgyilagosság. Előre bevett bástyákból
folyik a lövöldözés Bethlen Katára.
A legtöbb szakértő (szépirodalmi vagy egyházi) lényegében nem tud mit kezdeni
Bethlen Katával. Szekfű Gyula és Benkő József választja a legkönnyebb utat: meg
sem említik.
Mi lehet a Bethlen Kata körüli kétértelműségnek az oka?
Olvasása alapján felmerül egy pár gondolat.
1. Az egyik nehézség az lehet, hogy nő. Lehet, hogy ez a tény nem gerjesztette
igazán munkára a kutatókat. Az őt kutató férfiak általában figyelmen kívül
hagyták, hogy mit jelenthetett nőnek lenni a tizennyolcadik században. Katát
kiskorától kezdve sok veszteség érte. Az apja, aki a reformátusságba bevezette,
korán meghalt. Négy gyermekét veszítette el, kettőt úgy, hogy elvették,
kegyetlenül elszakították tőle. Egy lelki egységre vágyó fiatal lánynak csupa
testi egységhez kellett alkalmazkodnia. Ő és két gyermeke hatalmi harcok
tárgyává lett, bármennyire is igyekezett ezt elkerülni, vissza-visszacsapva
éles nyelvével. Az önéletírásban nyitottan számol be lelki sebeiről, de arról is,
hogy hányszor éreztették vele: hallgatnia, engedelmeskednie kellett volna.
Méltatóinak általában elkerüli a figyelmét Kata és a két első gyermeke közötti
viszony. A kapcsolata Pállal csak formális volt, Borbálával válságos.
Szánalomra méltó Borbála próbálkozása, hogy anyjához közeledjen. Kata nem tud
bánni e torzított kapcsolattal, túl mélyek benne a sebek, eluralkodik rajta a
tehetetlenség. A kettejük közötti kapcsolat leírva mégis érdekes és tanulságos.
Azért, mert nő, talán könnyebben lehet őt a „pietista vallásosság” sarkába
szorítani, „érzelmekkel”, nem tudományosan foglalkozni. Így történhetett, hogy
a vallásossága alig képezi kutatás tárgyát, de az is keveseket érdekel, hogy
miként működött nála a szó és a tett összehangolása. Már életében is küzdött a
megkülönböztetés ellen. 1759-ben így ír a fogarasi egyháztanácsnak címzett
levelében: „Több sértegető beszédek között némelyek ily szókat is szólottak:
Asszony ő, ne szóljon mindenbe, mert nekünk nem procátorunk, nem reá bízták a
dolgot. Bizonyos, hogy én procátor nem vagyok, azt én tudtam; azt is olvastam,
hogy Szent Pál megtiltotta, hogy a közönséges gyűlésekben az asszonyok
szóljanak, de azt nem olvastam, hogy az akkori híveknek és keresztyén asszonyi
állatoknak... előmozdítani akarván az Isten anyaszentegyházának terhét, hogy
szólniak szabad ne lett volna... mert én szintén olyan igaz tagjának tartom
magamat, mind közönségesen az Isten anyaszentegyházának, mind különösen a
fogarasi ecclesiának, mint akármely férjfi is.”10
Asszonyszemeit nem kerüli el a fogarasi leányok oktatási helyzete. Fogarason
segíti az egyházat, hogy a nemes leányok oktatására is legyen „oskolamester”,
„mert fájdalommal szemlélhetni a mostani ott való leányok állapotját.”11
Nem várta, hogy helyzet adódjon, helyzeteket teremtett amelyekből tanulhatott:
könyvekből, udvari papjaitól, orvosoktól. Általában minden beszélgetésből. Nő
volt, nem mehetett külföldre tanulni, de azokkal, akik – az ő támogatásával is
– külföldön tanultak, szoros kapcsolatot tartott fenn, elsősorban Bod Péterrel.
Hogy nagy tudása ellenére miért nem hagyott hátra igazi irodalmi művet?
Valószínűleg az imádságos könyvek és a vallásos önéletrajz az egyetlen
engedélyezett kifejezési módja egy intelligens asszonynak a tizennyolcadik
század Erdélyében.
Dr. Markos András szerint gyenge volt az íráskészsége. Ha igaz is, oktatásának
minősége és állandó betegeskedése miatt lehetett így. Bod Péter, aki másolhatta
és nyomdára készíthette elő a kéziratot, bizonyára hű maradt az eredeti
szöveghez, mert nagyra becsülte a grófnőt.12
2. Bethlen Kata nem írt irodalmi célból. Az önéletrajz néhol rámutat az írás
céljára: „Hanem inkább az én feltett jó végem, hogy lássák meg mások a
kegyelmes Istennek nagy erejét az én igen nagy erőtlenségemben. És ha kiknek az
Isten nehéz kereszteket ád, vegyék észre azt innen is, hogy a Jóisten soha az
övéire olyan próbákat nem ereszt, amelyeknek elviselésére elegendő kegyelmet is
ne adna.”13 Amiután elmeséli a pestis elől való menekülését, azt
írja: „... ezeket ily hosszason azért írtam meg, hogy innen is látassék meg az
Istennek csudálatos gondviselése az ember körül.”14
Amikor a gubernátor üzen a gyermekek elvételéről, megírja, hogy a dekrétumról
már álmodott. „Egy esmeretlen ember előmbe jövén így szólott: ... de amely
dekrétumot most hoztak, attól te ne félj, mert az Isten a mennyből küld más
dekrétumot, mely ezt elrontja. Ezt én azért jegyzettem fel, hogy innen is
kitessék az, hogy az Isten sokszor az övéinek csudálatosan megjeleníti dolgait
azoknak vigasztalásokra; mert azt a dolognak kimenetele is megbizonyította.”15
„Írom sőt inkább azért, hogy szegény lelkek, akik a titkos kísértéseknek
mélységes örvényében uszkálnak, lássák meg, mely kedves, jó és gyönyörűséges
végét adja az Isten az ő választott hívei szenvedéseinek még ebben az életben,
hát még jövendőben. Ennek felette, hogy vegyék észre azt is, hogy Istennek nagy
ereje, mely nagy erőtlenségekben végződik el, és mutattatik ki, én
mindenekelőtt példa lehetek, ki magamban felette erőtlen vagyok, és legkisebb
terheknek elhordozására alkalmatlan: de abban, aki engemet megerősíthet, erős
vagyok.”16
Ezek mind az élő hitéről szóló leírások. Vagy vallomások az Istennel való élő
kapcsolatának a megtapasztalt különböző formáiról. Ismertetni, sőt tanítani
akarja – nagyon konkrétan –, hogyan fejeződik ki a hit.
3. A vallásossága nem átlagos minőségű. Sokaknak megfoghatatlan és érthetetlen,
ezáltal elidegenítő és visszariasztó is lehet.
Előfordult, hogy előre látta, ami bekövetkezett. Kora előrehaladtával
gyógyított is, ám erről nem szívesen beszélt, ez az ő titka volt és maradt.
Az életformája messze állt a kor átlagemberétől, és ez pletykálkodásra
serkentett. „Rajtam... megesett, hogy nyavalyáimból csúfságot formáltanak...
Hogy magamat az afféle időtöltő haszontalan társalkodástól teljességgel
elvontam, abból újabb mocskolódásravaló alkalmatosságot vettenek.”17
Élete múlásával mind jobban szereti a visszavonulást, a csendességet. Egy kis
csoport hű, jó baráttal állt állandó kapcsolatban. Bethlen Kata szenvedéseinek
sokasága közismert. Ő maga nyitottan, konkrétan írja le problémáit, de nem
panaszkodik. Ez azért feltűnő, mert nyílt szakítás a megszokott magatartással,
nem mindennapi tehát. A panasz azt jelenti, hogy a panaszkodó ember nem vállal
felelősséget a helyzetéért, de azt felebarátaira vagy Istenre hárítja. Bethlen
Kata nem utasítja el a szenvedést, ellenben keresi a szenvedés értelmét,
ezáltal felelősséget vállal a saját életéért. Ez nem emberfeletti dolog, de a
tudatos emberséggel járó feladat. Ami nem azt jelenti, hogy magától könnyen
megoldható. Hiszen a kétségbeesésen nem lehet átlépni. Többször is ír erről.
„Mert bokros keserűségemben annyira elmerültem volt, hogy néha forgott oly
veszedelmes gondolat a szívemben, hogy az Isten sem vigasztalhat már engemet
ezen a világon.”18
Van bátorsága a gyötrődések mélységébe leszállni. Nem elégszik meg a
megtaplósodott mindennapi sóhajtásokkal: „hát mit csináljunk, ilyen az élet?!”
Az ilyen mondatok csak a nem tudatosan élő embernek elégségesek. És
kényelmesek, mert fölöslegessé teszik az önvizsgálatot. De önvizsgálat nélkül
minden, a vallásosság is lapos és felületes marad. Anélkül elkopik, csak egy
közönséges módja lesz a szociális csoportosulásnak vagy a társadalmi „rendnek”.
Aki mellőzi az önvizsgálatot, az nem épít templomot, sem iskolát. Nem mozdít
hegyeket, csak vakondtúrásokat.
4. Bethlen Kata önéletírása és imádságai a kereszténység misztikus irodalmához
tartoznak. Summája az életének, az Istennel való élő kapcsolat keresésének.
Vágyakozik az Istennel való egyesülésre. Állandóan úton van, el-elbukik, feláll,
továbbmegy.
Néhány helyen az önéletírás tanúskodik az őt transzformáló tapasztalatokról:
„Engemet is, erőtlent, szintén a halál árnyékába bevitt, úgy hogy mintegy
szemléltem porrá való testemnek a lélektől való elválásának módját.. De ő,
kimondhatatlan nagy hatalom, nagy erő, nagy jóság, nagy kegyelem, melyet az
Úristen énvelem, porral és hamuval szemléltetett ezen terhes nyavalyámban. Mert
az halálnak árnyékában is velem voltál, édes Istenem, és az halálnak
keserűségét változtattad kimondhatatlan örömre... Mert mintha ugyan testi
szemeimmel láttam volna az én kegyelmes megváltómnak érettem a Gecsemáné
kertben való véres verejtékezését, halállal való keserves bajvívását, érettem
való keserves halálát és azáltal az bűneimért való elégtételét: melynek is
testi fájdalmimat annyira megkönnyebítette, hogy én a fájdalmak éppen semmi
erejét nem érzettem: sőt gyönyörködve, kimondhatatlan nagy örömmel szemléltem,
mely gyönyörűséges dolog a léleknek a testnek sátorából kiköltözni... az én
testemnek teljességei elfogyott erőtlensége is, mintha nem engemet illető lett
volna, szemlélvén szüntelen a nagy erőtlenségek között az Istennek nagy erejét:
mely által nékem úgy tetszett, hogy én egészen erőből állok. Egyszóval soha én
lelkemet megvidámító gyönyörűségesebb állapotban nem voltam.”19
,,Mikor már oly nehezen voltam, hogy szómban is hibázni kezdtem volna, szemeim
világa elveszett, éppen csak a lélek és elevenség volt még bennem, Isten
kegyelméből eszemen voltam, és úgy gondolkodtam, hogy mindjárt a szoros
számadásra állíttatom elő. Egész elfolyt életem, mintha aznap lett volna, úgy
eszembe jutott... Akkor megismerteté velem az én jó Istenem, hogy amiket
éntőlem azelőtt elvett, úgymint az én gyermekeimet és férjemet, nem kellett
volna azokban az én örömömet helyeztetnem, mert ezek múlandók voltak, és ha
akkor szintén jelen lehettek volna is, énnekem semmit sem segélhettek volna.
Minden örömömet azért egyedül csak őfelségében kellett volna helyeztetnem, mind
boldog és boldogtalan állapotban... Attól az időtől fogva... tőlem elvétetett
kedveseim iránt is csendesebb és Isten akaratjában jobban megnyugvó szívvel
voltam.”20
Bethlen Kata ezekben az idézetekben a megfoghatatlant igyekszik megfogalmazni.
Egy úgynevezett „majdnem-halál-tapasztalatról” van szó és egy testből felszállásról.
Öröm és erő a kulcsszavak. Az örömöt a szívében érezte, az erőt az egész
testében. Érdekes módon írja le a lelki szemmel való látást: „mintha ugyan
testi szemeimmel láttam volna”. „Mintha nem engem illetett volna”, mutat rá egy
másik helyen a léleknek a testből való felszállására. Ez is bizonyítja, hogy az
önvizsgálódás, az elmélyülés során kapcsolatba került a nem fizikai valósággal.
Az egyszerű, tárgyilagos kifejezésmód, amellyel beszámol ezekről, bizonyítéka
annak, hogy a tapasztalatok hitelesek és valódiak. Nem fújta fel magát egy
lapos eksztázisért. Nyitott volt, oda tudta adni magát az Istennek. Érdekes,
hogy a „kegyelem” nála majdnem azonos az „erő”-vel. Egy olyan eseményben
részesült, amely megváltoztatta őt. A kegyelem ettől kezdve nem csak egy szó,
de egy valóság. Keresztyén képekkel és szavakkal írja körül az élményeket,
amelyek egyetemesek, az egész világon, minden vallásban előfordulnak. Bethlen
Kata egy bizonyos történelmi térben és időben élt, és ennek a kornak a szavai
állnak rendelkezésére. A református hagyományban nőtt fel, abban tudta a
legjobban feltárni és felfedezni lelkének igazságát.
Nem helyes azt mondani róla, hogy az egyháznak vagy a hazának élt, vagy akár az
erdélyi reformátusságnak. Egyház, nemzet, haza mind csak formák voltak,
amelyeknek segítségével – mint eszközökkel, szerszámokkal – az Istennel való
egyesülést kereste. A cél nem az egyház volt, hanem Isten dicsősége. Ha az
egyházat fenyegetés érte, Isten dicsőítésének alkalmát érte fenyegetés.
Ilyenkor tüzesen harcolt azok ellen, akik szerinte ezt a veszélyt okozták.
Az örömöt kívánta hirdetni. Erejével épített. Emberi lelkeket és két templomot.
A következő sorrendben:
Saját lelkében templomot épített.
Csak azután épített kővel és cseréppel.
Ha nincs kőtemplom, az baj.
Ha van kőtemplom, de nincs belső templom az még nagyobb baj.
JEGYZETEK
1. Erdély rövid története. Akadémiai Kiadó, Bp., 1989, 387.
2. Szerb Antal: Magyar irodalom történet. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1972,
171–172.
3. Pintér: Irodalomtörténet. Imádságírók alatt: 127.
4. Uo.
5. Csengery Antal, Budapesti Szemle, 6. kötet. 13.
6. Uo. 6.
7. Németh László: A minőség forradalma. Kisebbség. II. Püski, Bp., 1992. 1043.
8. Uo. 1048.
9. Bethlen Kata Önéletírása. Szöveggondozás és utószó: Bitskey István.
Szépirodalmi Könyvkiadó. 25.
10. Gróf Teleki József özvegye Bethleni Bethlen Kata grófnő Írásai és
Levelezése. Szadecky Kardoss Lajos. Grill udvari Könyvesboltja, Budapesten,
1922. 505.
11. Uo., 503.
12. Dr. Markos András: Bod Péter és Bethlen Kata. Református Szemle, 1969.
szept.-dec. 344.
13. Önéletrajz 7.
14. Uo., 34.
15. Uo., 41.
16. Uo., 177–178.
17. U.o.,122.
18. Uo.,70.
19. Uo.,133–134.
20. Uo., 70–71.
MAGDA VAN DER ENDE