Lászlóffy Aladár
Szürke, lehetetlen estén
avagy a visszatekert olvasmány
Hungaró-Balaton vizén
hungaró-ringtam ma biz én,
éppen hangszóróba mondták:
Westfáliát visszavonták,
s indultunk is szépen hátra,
lassulva, a hanghatárra,
összeálltak a töröttek,
Don-kanyartól visszajöttek,
Waterloo előtt úgy esett,
hogy egész nap nem is esett...
Semmi sincs úgy, ne féljetek!
Helyes ejtés: „jépa, jetek!...”
s amit ledob majd a gólya
Japánra – az tényleg pólya,
most a hitelező tizet,
felfele folynak a vizek
s kezdődik a parti mattal – – – –
Ismerkedj e folyamattal:
Atlasz, mint cirkuszi fóka
rámászik a földgolyóra,
mint féltékeny lányos apu,
őrzi sárkányát a kapu –
megmarad itt minden elem,
mégis más a történelem:
mint Puskin vetette csóva
trón-követel Pugacsóva,
minden lelőtt kalmük kém él,
kimarsolunk Vereckénél
s hókusz rajtafogjuk azon
pókusz nem is volt Trianon.
Szürke, lehetetlen estén
szorgos emberiség, rest ÉN –
madártávlatból a semmi
nekifogott végbemenni,
savaseső, tinta-zápor
maradt Alexandriából.
Hátrálhatunk: elég vad drill
szankülottoknak a kvadril,
még egy perc és átlőtt hátunk
közepén keresztül látunk
lepkehálós Gutenberget,
amint Marco Polót (Bélát) kerget,
kinek zsebéből a betű
hull, mint a tibeti tetű,
s megpillantjuk Kleopátrát
ki a bad boyokon lát át:
aki ma Mosztárra lövet,
holnap pattintja a követ,
tenger a szárazt beissza
s előáll az ős-premissza...
No csak azért: jövet-menet
itten álljon meg a menet.
Innen nézve már egyétek
meg a gőgös vármegyétek!
Hol az a csap s máris Dózsa
alatt kihűl a gázrózsa,
pénz is, dohány is koholmány
s már nem eladó a dolmány,
mint egy rege, mint egy monda,
dohog, nyöszörög a nyomda
s kétdimenzióban, épen
ott maradunk mind a képen:
arcok, harcok, hírek, kertek –
csak egy kicsit feltekertek.