Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1997. március, VIII. évfolyam, 3. szám »
Domokos Johanna
Confondu
nem
szerelem de tér mely nem szerelem otthon miért összekeverem ami fáj azzal ami
itt
többszázvalahányban te szép, te vízumos föld ég mit csinálsz tündéreiddel
eszembe jut kaméliás arány véges és végtelen között’rétet mezőt mert mindjárt meghalok! sebes hegyi patakot’
olyan óhatatlanul tétovák a mozdulatok
ölelni – mert – ölést
adni – mert – visszatartani
hogyan
a történet kezdetlegességében és befejezhetetlenségében szépeleg nagyban is lehet csekély a vég
itt és ott különbségének nem alávetetten
tenéhategyöngéd örömök öröméből
tenéhategyöngéd kínok örömébe
mert e szerelembe belehal ok
ne váljon el földtől az ég tőlem ki vagy
szűz naivitás, az utóbbi ezer évről nincs tudomásom
addigjátszani tüzet míg garamból goromba jaj dehogy: boromba rózsa lesz- tüzes
saját magasságodból felügyelve nyelv és ölelés mozgóterének szabadságával: tágíts
mert szabad SZABAD szabadság, létben rejtett vagy
szirmok: virágfi viráglá viráglá virágfi viráglá virágfi viráglá virágfi viráglá
abból lépek ki mi
kétvirággal közös hogy bejárjam e rétet nyomtalan
beléphessem a körültés a kertben virágokról
beszélnek apák testvérek barátok kedvesek többi egyek
s kié nem vagyok azok sért(őd)nek meg
találkozásnak elment a hangja
ölelésnek szerelemszaga
ének
– nyelvbebujtatottbű nyelvbebujtatottbá –
énekek éneke
találkozásból elidőzés ennyi nem amivel beérni látszom
mert nagyban is lehet csekély a vég
itt és ott különbségének alávetetten
ürességéről elterelik figyelmen könyvek bútorok virágok(mert így látom látszatgyáram egyik futószalagán)
élek, ének
többesszám derűjével: úgy érezzek hogy igaz legyen voltra
változásra
kettőnk arcát másként is felölthetni
kétvirág, kétvirág
nem haladok gyorsan mert szület(t)em
maszkot és maszkost szere(t)t’aime
szováta
elmaszatolódik előttem az idő: s milyen mér meg: kétvirág
így (adatolható) lenni utána meg megint lenni
pihennemnemnem kell-ekell-ekell létezésemsem
pihennemnemnem kell-ekell-ekell létezésemsem
pihennemnemnem kell-ekell-ekell létezésemsem
ének: –
nyelvbebujtatott bű és bá: bo va? –
a) bohóc b) boldog c) bolha
választ ad a vízióra, mi az mi ez ki az ki ez
abbóllépekkimikétvirággalközöshogybejárjamerétetnyomtalanbeléphessem
haza menni haza bár magam sem haza úgy szeretem goromba nem feledhetem
boromba
a kőrült
vulkán mélyéből vágy hogyan visz tovább koldusúton: célállomás
otthont ölelni meggömbölyödött világvégekre
/egyszerű: ürügyek fogytán nem történetiesül a várakozás
egyszerű: vesekövül a látszat a vágyakozás
gyönyörű ambiguitás: egyszerű/
nem szerelem
de tér mely nem szerelem
otthon
miért
összekeverem
ami fáj azzal ami itt eszembejut
kaméliás
arány véges és végtelen között
sem szabállyal sem jóslattal tanáccsal tiltással sugallattal engedménnyel már nem
kívülre kívülről indított utak nézd rajtam ezt az ékes kapcsolatot, nézd rajtam ezt
annyira mintmagam
virágszirmok lándzsájával tartóztat le: mi végre vagy ekképp
az ékes ajándékot rosszul érzem magam más ver bennem tanyát lelkét
magam elől leplezem magam
(névmásvész kötőszóhadjárat)
kába gyönyör darabok: koldusruhám
hogyhogy nem válok testneműből
hazugneművé, vagy hát hogyan válthatnék
meg
középvégletek
(a)mennyire vagytok megközelíthetőek
SZABADSÁGOK SZABAD AKARATOK SZABADOK
Nem nevemre nem nyakamra múlik az idő (kiegészítést mondanak hanemek, hanemek, hanemek)
Tétovázni?
parttalan helyzetben virág vagy gnóm
akar nem lenni az – ahol van
mert nagyban is lehet csekély a vég
és én valakit ide elbujtattam
ölelni – mert – ölést
adni – mert – visszatartani
hogyan
nem szerelem de tér mely nem szerelem otthon miért összekeverem ami fáj azzal ami
itt
többszázvalahányban te szép, te vízumos föld ég mit csinálsz tündéreiddel
eszembe jut kaméliás arány
véges és végtelen között
’rétet mezőt mert mindjárt meghalok! sebes hegyi patakot’
(olyan óhatatlanul tétovák a mozdulataim)