Fülöp Gábor

Versmarasztaló

Zsóka lányom azt mondja:
„neked, apa, magától jön
a vers”.
Lehet.

Arról viszont már én tehetek,
ha el is megy.
Pedig marasztalom:
„Hess, vers, hess!”

Egyensúly

Hadilábon állni

még egy asztal sem tud.

Bizonytalan dolog

lábainkra bízni a politikai

egyensúlyt.

Ezért megy mostanában jól
a mankógyárosoknak.

Könnytár

Könnytárakat kellene
alapítani.

Az olcsó és jó mulatság
lenne:

Városi Könnytár,
Megyei Könnytár,
Országos Lacrimaria.
És ezek igazgatói is
jól járnának:

nem hiába siránkoznának
naphosszat
(pénzhiány),
hiszen ezzel csak
állományukat gyarapítanák.

Disznóölés

Kirángatták az ólból a disznót,
visított,

s én mint egy cowboy
álltam ott,

tenyeremben kés helyett –
az ujjaim.
Ne félj –

mondta a haverom,

ebből a visító disznóból

lesz majd a sonka.

Nem hagyta magát a

majdani sonka,

négyen fogták le a disznóól

mellett.

Visított, akár a kisgyermek, és

ekkor nyakába döfték a kést.

Folyt a vére, hörgött, rángatózott,

reménytelen röfögéssel felelt

késélre az élet.

Figyeltek is – engem –

mind a négyen

a böllérek.

Hiszen vértelen volt

a kezem,

és rajtam a farmernadrág.
Méregettek tehát,
mint egy szarvasmarhát.
Gabikám, te költő vagy
– így mondták –,
ha segíteni akarsz,
fogd a disznó farkát.
Kitárhatod már ujjaid,
és befoghatod a füled –
ez többé nem visít.
Gondolj majd rá húsvétkor,
ha megkezded a sonkát.