KomjĂĄthy Jenő

MagamrĂłl

Akartok a lelkembe lĂĄtni?
Ismerni mĂŠly rejtelmeit?
Nem remegek mindent kitĂĄrni,
Mi benne ĂŠrzĂŠs, eszme, hit.

Szeretni ĂŠs gyűlĂślni mĂŠlyen
Tudok s kimondom szabadon;
A sorssal szembeszĂĄll kevĂŠlyen
Szilaj, erős akaratom.

Szeretem azt, amit gyĂźlĂśltĂśk,
Mi ĂŠget, mint a nyĂĄri nap,
Lelkembe lĂĄngot lĂĄngja ĂśntĂśtt,
FĂślĂśttetek magasra csap.

GyűlĂślĂśm azt, amit szerettek,
Az aljast ĂŠs a kĂśznapit,
MiĂŠrt titokba gyĂĄva reszket,
SilĂĄny szerelme nem vakĂ­t.

ErĂŠnyem egy van: a szabadsĂĄg;
EzĂŠrt hevĂźlnek a nagyok,
Ezt rettegi a lelki vakság: –
BűnĂśm is egy van, hogy vagyok.

Hogy itt vagyok e torz vilĂĄgon,
Hol rózsa vértalajba’ kel,
Hol ĂśsszeĂŠg fertői lĂĄngon
E tiszta, bĂĄtor, hű kebel.

De ĂśsszeĂŠg bĂĄr, Ăşjra-ĂŠl majd
A szellemĂźdv s az ĂŠgi kĂ­n
És földöntúli szenvedély hajt
Új létet szálló hamvain.

Nem sĂźllyedek mĂŠgsem kĂśzĂŠtek,
Mert lelkem tiszta, mint a nap,
Nem ĂŠri vĂŠsz, nem fogja vĂŠtek,
Mert mindennĂŠl hatalmasabb.

Mert lĂĄngja hit, hatalma eszme,
S tudvĂĄgy emĂŠszti szĂ­vemet,
Istennek ĂłriĂĄs szerelme
Átjårja minden ízemet.

S ami hevĂ­t, amit imĂĄdok.
Csak ĂśnnĂśn lelkem lelke az;
És legyen üdv vagy legyen átok,
Csak lelkem ĂĄtka, Ăźdve az.

Nem ismerek ĂŠn mĂĄs hatalmat,
Csak ami szĂ­vemben ragyog;
Idegen Isten! nincs hatalmad!
Magamon Ăşr csak ĂŠn vagyok.

Óh, tudtok-é lelkembe látni?
MegĂŠrtni mĂŠly rejtelmeit?
Óh, lehet-é nektek kitárni,
Mi benne ĂŠrzĂŠs, eszme, hit?

MagdalĂŠna

KĂśnnyek tĂźzĂŠtől ittasodva
Lehullott rĂłla a lepel,
S előttem ĂŠjhajĂĄt kibontva
A legszebb asszony tĂŠrdepel.

És hogy szemét, a tiszta kéket
A bĂĄnatkĂśnnytől csillogĂłt,
RĂĄm fĂślvetĂŠ az ĂĄrva lĂŠlek:
KĂśrĂśttem minden veszve volt.

Ihlet ragadja menten elmĂŠm,
Hatalmas, bűvĂśs őrĂźlet,
A rĂŠg elmĂşlt ĂŠletre kelvĂŠn,
Eltűnt a perc, a kĂśrnyĂźlet.

SzemlĂŠlve lĂĄzas kĂźszkĂśdĂŠsit,
Elfog egy nĂŠvtelen varĂĄzs,
És egy csodás álomba szédit:
Hogy ĂŠn vagyok a MessiĂĄs!

MegvĂĄltalak. Ne sĂ­rd a voltat:
Én vagyok az örök jelen!
Én vagyok az, ki köthet, oldhat,
Hatalmam fĂśnnen ĂŠrezem!

Te vagy, ismerlek, MagdalĂŠna.
TerĂłlad szĂłl a SzentĂ­rĂĄs,
Kit szenttĂŠ avatott a bĂĄnat -
És én vagyok a Messiás!

Nem hoztam ĂźdvĂśt gazdagokra,
SzĂ­vĂśk kemĂŠny, szĂ­vĂśk hideg;
Égő fĂĄjdalmak csipkebokra
Te szomorĂş, beteg szived.

Óh, Magdaléna, tört virágszál!
– Tudom, te vagy és senki más –
Áldåsom ßdve mind reåd szåll,
Hisz ĂŠn vagyok a MessiĂĄs!

Velem jĂśssz. Elviszlek magammal
Oda, hol nincs bĂĄnat, se bűn;
Hol az erĂŠny megvĂ­hatatlan
S legfőbb gyĂśnyĂśr szeretni hűn.

A boldogsĂĄg, a fĂŠny honĂĄba,
AtyĂĄm hĂĄzĂĄba viszlek el.
Nem hagylak e rideg világba’,
Hol minden lelki vĂŠszt lehel.

Nem hagylak itt, hol bűn lehelni,
Hol szĂşr a nap ĂŠs fojt a lĂŠg,
Hol nem akar ĂŠletre kelni,
Mi odafenn fogantatĂŠk.

Boldog, ki sĂ­r, boldog, ki sĂłhajt,
Boldog, ki hisz, szeret, remĂŠl!
És aki üdvözülni óhajt,
Csak bennem hisz, mert bennem ĂŠl.

NĂŠzd: lĂĄt a vak ĂŠs lejt a bĂŠna!
Én tettem azt és senki más!
Az ĂŠgbe viszlek, MagdalĂŠna,
Mert ĂŠn vagyok a MessiĂĄs!

A kis lelkek

NĂŠzd, milyen ifjĂş tart felĂŠnk!
Szemébe’ rémes, büszke láng,
BaljĂĄban a napfĂĄklya ĂŠg,
SzĂŠtszĂłrva milliĂł sugĂĄrt.

JobbjĂĄval egy zĂĄszlĂłt emel,
Mely, mint szivĂĄrvĂĄny, hĂŠtszinű,
És csillagkoronát visel,
SzĂŠp homlokĂĄn fĂśnsĂŠg s derű.

Hittől, haragtĂłl tĂźndĂśkĂśl
Bősz arca oly fĂŠlelmesen?
VillĂĄmot szĂłr ĂŠs ĂśldĂśkĂśl
A lobogĂł, dĂŠmoni szem.

S ki az mĂśgĂśtte, nĂŠzd a nőt!
TĂĄn az ĂśrĂśk szĂŠpsĂŠg maga,
Minőt a kĂśltők ĂĄlma szőtt?
CsĂĄb s tisztasĂĄg Ăśsszhangzata.

Oly szűzies, mĂŠgis merĂŠsz,
VakĂ­tĂł szĂŠp, szeplőtelen;
Ihlet, gyĂśnyĂśr, lelkesedĂŠs
TĂĄmad, amerre csak megyen.

De minket mĂŠgis ĂĄrnyba von,
És elpirítja lányaink;
A fĂŠny a szerĂĄf-homlokon
FelgyĂşjtja kisded hĂĄzaink!

S amint a lĂĄngifjĂş rohan,
AszĂşvĂĄ lesz a zĂśld vetĂŠs.
Mindent megĂśl e vad roham,
Mit kezĂźnk ĂĄpol ĂŠs becĂŠz.

BĂĄr dics kĂśrĂ­ti homlokĂĄt,
NyomĂĄban vĂŠsz. ĂŠs viharok,
HalĂĄl kisĂŠri nyomdokĂĄt,
Amerre bĂźszkĂŠn elrobog.

Csöndhajlokunk, békés tanyánk’
FĂśldĂşlja mĂŠg e lĂĄzadĂł!
Ha zsĂşptetőnkbe kap a lĂĄng,
Nem lesz c vĂŠghez foghatĂł.

A renyhe csĂśnd drĂĄgĂĄbb nekĂźnk,
Mint dĂşlĂł eszmĂŠk vad heve,
DrĂĄgĂĄbb nĂśvĂŠnyi ĂŠletĂźnk,
Mint a lĂĄngok kĂśltĂŠszete.

Kereslek

Kereslek tĂźndĂśklő titokzat,

Az ĂŠg fĂślĂśtt, a fĂśld mĂśgĂśtt.

MĂĄr szĂźntelen felĂŠd tĂśrĂśk csak,

Örökké csak feléd, magasság,

FelĂŠd, Ăłh, mĂŠlysĂŠg, szakadatlan!

Átszelem a zengő magast,

BejĂĄrom a sĂźket mĂŠlysĂŠgeket,

FĂŠltĂŠkeny messzesĂŠgbe rontok,

A porszemek szivĂŠbe mĂŠlyedek,

Hogy tĂŠged megragadjalak.

SzĂ­vem az. ĂŠgő vĂĄgyĂĄstĂłl repes

Ölelnem, bírnom tégedet! –

ÖrĂśmmel dobnĂĄm ĂŠn elődbe

VirĂĄgzĂł, ifjĂş ĂŠltemet,

KĂśzĂśnnyel nĂŠznĂŠm fĂŠnynapok kihunytĂĄt,

VilĂĄgok vesztĂŠt egykedvűn fogadnĂĄm:

Csak tĂŠgedet lĂĄthassalak!

Kereslek, vĂŠgtelen vilĂĄgszem,

A porvilĂĄgok s napszemek kĂśzĂśtt.

FelĂŠd nĂŠzek szĂźntelenĂźl,

Nem hunyorĂ­tva, tĂĄgra nyĂ­lt szemekkel,

S e mozdulatlan, megkĂśvĂźlt szem

Megsejti boldog rĂŠmĂźlettel

Nemegyszer kĂśzellĂŠtedet,

De mindenuntalan eltűnsz előlem;

ElĂŠg, ha pillĂĄm egyet rebben,

Ha megzavar egy nyers, alanti hang.

Vagy egy kihĂ­vĂł, torz, alanti kĂŠp:

Az ĂŠgi, tĂşlĂŠrzĂŠkeny Ăśsszhang

Kisiklik s elmosĂłdik menten.
Nem lakhatom folyvĂĄst magasban,
Örvényt se fúrhat mindig elmém,
FĂśnsĂŠges Ăştam megzavarja
Hétköznap gondja, szolgasor –
Pedig ha minden Ăśsszedől is,
Meg kell talĂĄlnom tĂŠgedet!
Kereslek, mĂŠrhetetlen mĂŠrtĂŠk,
TĂśrtek kĂśzĂśtt Te egyedĂźl egĂŠsz;
FĂśltĂŠtlen nagysĂĄg s mĂŠgis lĂĄthatatlan
ParĂĄnyisĂĄg, mert hisz elrejtĂśzĂśl.
Te vĂŠgtelen szegĂŠny, mert vĂŠgtelen dĂşs:
Nem osztja senki gazdagsĂĄgodat;
BősĂŠged Ă­nsĂŠg, szabadsĂĄgod ĂśrvĂŠny,
MindenhatĂł Ăşr s foglya Ăśnmagadnak!
MeglĂĄtlek-ĂŠ, Ăłh, lĂĄthatatlan?
MeglĂśglak-ĂŠ, megfoghatatlan?
Nem nyughatom, mĂ­g el nem ĂŠrlek;
Nem Ăźl pillĂĄmon enyhe ĂĄlom,
MĂ­g arcod fĂŠnyĂŠben nem Ăşszhatom,
SugĂĄrlĂł lelkedet nem ihatom
Istenre szomjazĂł szivemmel,
S nem lakozol testemben Ăłh, dicső,
Teremtő, lelkező lehellet!
Hogy bennem ĂŠlj, ĂĄthalok ĂŠn BelĂŠd,
HalĂĄlos vĂĄggyal rohanok FelĂŠd,
Epedek Érted földöntúli hévvel,
Hogy lĂŠged szĂ­nről szĂ­nre lĂĄssalak!

A semmi

Nem lesz belőlem semmi sem:
Így van megírva könyviben
A vĂŠgzet ĂĄtkos istenĂŠnek.
HiĂĄba szĂĄll magasbra mindeneknĂŠl
Dalom, e tĂşlvilĂĄgi ĂŠnek,

Szokatlan gyarlĂł embereknĂŠl,
Mert csupa fĂŠny ĂŠs csupa lĂŠlek.

„Nem lesz. belőled semmi sem!”
Ezt olvasĂĄm le ĂŠn, igen,
Ezt lĂĄttam Ă­rva minden arcon,
MiĂłta Ăśntudatra ĂŠbredĂŠk;
Megjóslá mindenik kudarcom –
S ĂŠn semmi, semmi sem levĂŠk,
Nincs ĂĄrom a vilĂĄgpiacon.

Nem lesz belőlem semmi sem!
Úszom a végtelen vizen
Az ĂśrĂśk feledĂŠs honĂĄba.
SzĂ­nĂŠn a hĂ­rnĂŠv tengerĂŠnek
Csillog a hitvĂĄny ĂŠs a kĂĄba,
De ĂŠn velĂśk mĂŠgsem cserĂŠlek,
Vonz e magĂĄnyos, bĂźszke pĂĄlya.

Nem lelt belőlem semmi sem.
Nincs cĂŠl, amelyben megpihen
Ez olthatatlan szomju szellem.
Hol annyi mĂŠltatlan ragyog,
Ragyogni szinte szĂŠgyenlettem:
Jobb is, hogy semmi sem vagyok,
Ha minden nem lehettem.

Ne legyek inkĂĄbb semmi sem!
EnyĂŠsszen el vĂŠgkĂŠpp hirem,
TĂśrĂźljetek ki a vilĂĄgbĂłl,
Semhogy magamat megtagadjam,
S mi bennem oly lobogva lĂĄngol,
Elfojtsam s lelkemet eladjam,
KĂ­nĂĄlva cenket italĂĄbĂłl!

Ne legyek inkĂĄbb semmi sem!
Hisz meg van Ă­rva kĂśnyviben
Lelkem magasztos istenĂŠnek,

Hogy bĂĄrha ismeretlen, vak homĂĄlyban,
Ne tĂśrjĂśn meg e bĂźszke lĂŠlek,
Bontsam ragyogva ĂŠgi szĂĄrnyam,
Mert ĂŠn vagyok a lĂŠny, az ĂŠlet!

A homĂĄlybĂłl

Ki lĂŠny vagyok, homĂĄlyban ĂŠltem.
VilĂĄg elől elrejtezĂŠm;
Nagy, ismeretlen messzesĂŠgben
MagĂĄnyosan lobogtam ĂŠn.

MĂ­g mĂĄs napok ragyogtak egyre,
S imĂĄdta őket mind a nĂŠp;
Addig szĂ­vem nem lĂĄtta egy se.
Nem ĂŠrzĂŠ tiszta, nagy hevĂŠt.

Sugaramat nem verte vissza,
Magamban ĂŠgő lĂĄng valĂŠk;
VilĂĄgomat gyĂśnyĂśrrel itta
CsupĂĄn a kĂśnnyű, tiszta lĂŠg.

CsupĂĄn a boldog csillagokra
NĂŠztem fĂśl a nagy ĂŠjszakĂĄn,
VelĂźk keringve ĂŠs lobogva
Epedtem fensőbb lĂŠt utĂĄn.

De mostan szĂ­vem szerteĂĄrad,
GĂĄtjĂĄt szakĂ­tva szĂŠtomol,
Keresve fĂśldi, ĂŠgi tĂĄrsat,
Kire borulni szent gyĂśnyĂśr.

Melege, fĂŠnye szĂŠjjelomlik
Elűzve a sűrű homĂĄlyt,
És miilió sugárra foszlik,
Hogy minden szivet jĂĄrjon ĂĄt.

Rohanj a lelkek tengerĂŠbe,
Lelkem, te bĂźszke nagy folyam!
Szakadj a boldog ĂśsszesĂŠgbe,
HovĂĄ minden vilĂĄg rohan!

Halj ĂĄt az ĂŠletĂłceĂĄnba,
És mindenekbe halva élj!
A szellemek rokon vilĂĄga
Szavadra rĂŠg figyel: beszĂŠlj!

Ölelni vágyom a világot,
És sírni milliók szivén;
Beoltani e tiszta lĂĄngol
VĂĄgyom milljĂłk szivĂŠbe ĂŠn.

Óh, jöjjetek velem repülni,
Velem zokogni, zengeni,
Egy ĂŠrzelemviharba dűlni,
Egy indulatba rengeni!

Szivembe’ hordom én a lángot,
Szivembe’ hordom a napot;
Óh, gyújtsatok rokon világot!
Én látok; ti is lássatok!