DELEATUR
Fotóalbum. Az Éneklő Borz

Pinás fesztiválnak nevezték sokan, mert többször elhangzottak nyomdafestéket nem tűrő szavak a színpadon. Akkor esett meg az a nevezetes és egyszeri árverés is (Balla Zsófia harisnyakötőjével, Kányádi Sándor „kilépő” öltönyével, többek között). A kép az állomáson készült. Párok, hármas és négyes csoportok. Ott vagyok én is, most mellékes, ki mellett, és épp mit csinálok. Ha nevekre vagy kíváncsi, hát vannak nevek is, felismerhető Esterházy Péter, Márton László, Visky András, Szijj Ferenc. Kali Kingával szemben, nekünk háttal valószínűleg Farkas Zsolt. Károlyi Csaba Viskyvel kezet fog. Szilágyi Márton utazótáska vállpántja alatt görnyedez. Gulyás Jutka már a lépcsőn áll, onnan integet Salat felé. Az ott meg Tamás Gáspár Miklós. Ja, nem, csupán egy ismeretlen, aki épp átsiet a képen. A kocsi oldalára felfüggesztett zománcozott tábla is kivehető, legalábbis annyi, hogy „Claudiopolis”.
Úgy tűnik, az elmenők búcsúzkodnak, holott valójában a maradóké ez a búcsú. A Borzé. Hiszen ettől a naptól kezdve, ha ment is a dolog előre, lefelé ment.
Sok kérdést fel lehetne tenni, de ne tedd fel. Nagyon unom már őket. Kérdezzétek a többieket, de ők nem fognak válaszolni. Rájöttem, rajtam kívül senki sem akarta igazán... KAF el se jött Kolozsvárra. Jakabffy? Nincs a képen. Salat Levente ott van, talán anyagilag is támogatta a műsort, vagy nem, nem támogatta. Komolyan soha fel nem merült, hogy letépje a hivatalnoki könyökvédőt, és a tettek mezejére lépjen. De nem csupán a pénzen múlott. Egy lap, egy kiadó, egy színház, alig kerül pénzbe... Az Éneklő Borz rettenetes összevisszaság volt. Csigavérű kopreikalitás. (Ezt majd lehet idézni.) De pénz, az tényleg nem volt. Selyem Zsuzsa azóta is olyan színházról álmodik, amely egy bérelt tömbházlakásban működik. Felesleges arról beszélni, mit jelent egy négyszer ötös kicsiny térben játszani, harminc ember előtt: hogy hová repítené ez a játék a színházat! Tompa? Na, hagyjuk. Visky András azt mondta: folyóirat, nem csupán magyarul, hanem románul is. És könyvek. Irodalmi ügynökség. Jakabffy: a minőség iróniája! Mindenkinek volt valamilyen dédelgetett álma. Vagy legalábbis egy lavór dagadt ruhája.
A fényképen nem látszik ebből semmi, hacsak abba a kerekek alól kicsapódó hatalmas gőzfelhőbe nem látunk bele egy hatalmas, egyesített sóhajt...
Ez a kép egyebek miatt tanulságos.
Önkioldóval készült, vagyis olyan szerkezettel, amely lehetővé teszi, hogy a fotós is filmre kerüljön. Hát így működött a Borz, önkioldóval. Mindenki rajta akart lenni a képen. Persze nem feltétlenül ugyanazon. Elfutott a masina mellől, az meg magától elkattant. Egy ideológiát szemléltető relikvia tehát ez a fotó. Még akkor is, ha a Borznak nem volt ideológiája. Mert nagyon nagy következetlenség lett volna „az egyéni boldogulást” beseperni a kollektív toposzok alá.
Egy embercsoport, ám a kép talán mégsem csoportkép. Ennyi a válaszom.

LÁNG ZSOLT