Bogdán László

ÁTIRATOK MÚZEUMA

Petre Stoica-shaw

Zene, magánjog s geometria.
Nem őrzik többé rendben e világot:
Esőköpenyben jár az éj fia
Vadmacska n s borzonganak a virágok.

MÁRAI SÁNDOR

Kecsesen lógó nyelvem

a téren ahol néhány pillanat múlva kivégeznek sasok

és rókák asszisztálnak kínjaimhoz grafológusok könyvelők

e viva! jönnek Napóleon dobosai és a pillanat is elközelg

a pillanat amikor végérvényesen torkomra szorul a hurok

hány konyakfolyó csurgott le már rajta végeredményben jogosan

végeznek ki túl hevesen rajongtam a filatéliáért az igaz

muskátlikért nem hallgattam meg az ágak suttogását nem is bánom

hogy meghalok! hol valahai múzsám hogy elárulja

ki vajon ki bámulja majd meg kecsesen lógó rózsasziromként

lengedező nyelvem: hamarosan merev leszek

és méltóságteljes bátorságomat hagyom reátok addig is

sztyuádesz kisasszony felajánlhatok egy rövid kéj utazást

Egy boldogtalan váltóőr mellékvágányon

halálom után tegyétek arrább a követ

rokonszenves tintával írott üzeneteket találtok alatta

és elmondhatjátok hát igen mégiscsak költő volt írástudó

madárakadémiák kitüntetettje részeges de

szalmakoszorút viselt a bélyegzők finomkodásait utálta

és ördögökön lovagolt miközöttünk miért? miért?

aszályos napokon rohanó gőz-tricikliket vezetett

könnyezett tömjénnel felszentelt ostobaságokon

mi dirigáltunk és ő boldogtalan váltóőr mellékvágányon

tavaszi esőkkel tűnt ki köreinkből

koponyájából sáskák bújnak elő de

amúgy is a mások karfiolját zabálják fel tehát

fogadhatjuk

Íme

apokrif

itt látható a világ legjobban őrzött palotája

panoptikumunk a balkán az udvarban hátul láncos

kutya morog óriástörpék törpeóriások

rohangálnak a tükörbagolytól óvakodjatok!

a nimfomán nimfák is veszélyesek ősszel!

hullunk akárha nyári konyha előtt

hullanak a tragédiák ilyen az élet! íme az élet! bejárjuk

néhány másodperc alatt a mindenséget pepszisüvegek

gyűlnek az asztal mellett konyakosak és az ideológia

megtörténik! akarjuk nem akarjuk mindegy csak ne nézz

ennyire éppen ennyire hidegen azokról a nem is létező

fotográfiákról johnnie walker pedig hadd meneteljen

mi közünk hozzá? majd rájön az ostoba hogy hazája

gömbölyű hogy körbe kereken kőszál négyszögű üvegen

Vásárolhattok egy álmoskönyvet

ha időben érkeztek meg az őszi vásárra

ki ne hagyjátok a sátramat akár életfelfogásom

is megvizsgálhatjátok íme hölgyek íme tisztelt

dalárok itt a borkán benne az irodában kitenyésztett

homunkulusz és van tiszta lelkiismeretet mutató

tükröm is reszelőt is vehettek amikor csak akarjátok

reszelgethetitek intelligenciátok és a tormát a bájt

s a védőszentet sem érintheti meg semmi vásárolhattok

álmoskönyvet is (a rózsákat álmodjátok a hamarosan

feldübörgő tankok hernyótalpa alá) jutányos áron

szállíthatom teozófus káplárok portréit kiváló minőségű

gázálarcokat is kaphattok nyugodtan illeszthetitek

arcotokra amikor hajnalban vidáman indultok

gombászni az erdőre ezer bocsánat drága hölgyeim és

uraim! mivel a papagájok is importcikkek

csakis titokban húzhatják ki a planétákat

Vidám dióhéjak

a csókák fekete seregei lassan

elfoglalják a városszéli kerteket is egy

papírsárkány csüng az ágakról a szél

régi banális verseimből olvas föl magának

a természetben ebben a költői képben már

benne vagyok én is vidám dióhéjak szóródnak szét

idilli szüzek illata a fűben

mint kiszikkadt mell lengedez a lopó

melyből a hallgatás tejét szívja a perc

és az utolsó libegő levél a feléd közeledő

angyal szemhéja lesz te betoncelládból kilépő szépfiú!

Nincs is kanárink

apokrif

mi történik veletek ti szomorú Ólomkatonák

menetellek a kerti asztalon carmen silva

bevonulása óta menetellek a huszárok lankadtabbak

már káromkodnak a tüzérek a gyalogosok összeszorított

szája mínuszjel néha feltűnnek a viaszbabák is

és olvad a szívük kedvesem ellenőrizhetetlen

mozgás ragadja karjaiba őket lendület

suhogjon rajtad az átlátszó ing ha majd felém jössz

nyomodban illatfelhő lebegjen és a kanári

megérezve a szokatlan történések hangulatát fütyöljön

valamit a nászindulóból esetlég lehet vivaldi is

Verseim

jaj mennyire csalódtok majd bennük

verseim nem csillognak mint a pávatollak

nincsen mandulaízük sem

bocsásson meg ilfovi szép kisasszony

tudom hogy parfümtől bűzlő költeményekért rajong

és nézze el nekem kedves gimnáziumi tanár

sejtem hogy él-hal az ezoterikus poémákért

anélkül szigorú szemöldökét sem képes összevonni

még azokban a pillanatokban sem amikor szeret

és mindannyian bocsássatok meg ti is ott az erkélyen

akik várnátok hogy torkomból

tradicionális fülemületrillák törjenek elő

komolyan mondom ez a helyzet!

verseim a föld nyerseségét árasztják

sáncba dobált virágok bűzét

füstös lámpáké csillogásuk

nyikorognak – kenetlen múlt századi talicskák

csukamájolaj ízük van

illatuk vad gyümölcsöké

lemondó életeké

csőben elhagyott gyermekek verseim

fagyott ujjak

rongyos zsákok

és verseim igen én glóriás verseim

ha nem tetszenek

fújjatok ki az orrotokat

és hajítsatok el őket agyő

Napló

havazik ebben az idillikus helyiségben is amelynek
ígérik hamarosan lesz egy telefonja is
mily szép is a tél minálunk a balkánon
emblémája egy szalonnabőr

az ablakból bámulom a jécsapokat
a gyermekkor kalitkájából megint
amikor aszaltszilva-kompótot ettem és
tengerésztiszt szerettem volna lenni

most elnyűtt férfi vagyok akinek a kocsmában

a falusiak gúnyosan mondogatják „egészségire poéta úr!”

nem is én választottam ostoba mesterségem

a párkák áldozata vagyok

a majorság rég elpihent

kavarognak az emlékek a víz megfagy

parasztkályhámban arany nyelv a tűz.

mesékből susog félmondatokat

pauline fésülködik forralt cujákát iszunk és

a strukturalizmusról cseverészünk meg eljövendő csigatenyészetemről

ebben a kifinomult csöndben remekművek írásának idején

mégis lepihenek és lassan lassan

elszenderedek álmomban szánkó röpít

a Nagy Események kapuja felé amelyen hiába dörömbölök

Az el nem küldött levél

apokrif

(p. s. szőcs géza verseket olvas nyersfordításban)

kedvesem a múlt héten érkeztem balcsillagzatom

sivár fényénél egyedül imbolyogtam végig

a múlt kertjének elágazó ösvényein

van amelyik a semmibe vezet van amelyik máshová

nagymama nem várt rám az állomáson ő már nem fordulhat

vissza ezekről az elágazó ösvényekről

téged természetesen hiába vártalak csak a márciusi

hóhullásban sárgán világló napraforgók idézték arcod

ki és honnan hordhatta ide ezeket a

melankolikus aranyló tányérokat?

de amikor délelőtt végre megjelent a napkorong

virágaim nem fordultak leire makacsul

délnyugat felé fordultak és én döbbenten jöhettem rá

számomra a te valahonnan sejtett arcod a nap

ültem régi szobánkban s miközben a kályhából

a senyvedő fa román krónikákban elföldelt macskák

dinasztiáinak panaszát imitálta elképzeltem hogy felém jössz

kis kék pettyes ruhádban a behavazott

kerten és és délnyugatnak fordultam én is

A hajad már majdnem romantikus

igen megint itt vagyunk falun

félretoljuk a kivágott szívekkel ékes zsalugátert

és a tél szent pora tárgyaink fölé emelkedik látod

ők még tudnak magukban hinni az aranyozott gipszangyal

hiányukban a nagyszülők képéhez fohászkodott

emlékezz nagymamára kandiscukrot hoztunk neki

milyen boldog volt amikor feltettük a recsegő

Columbia lemezt ó mért is halt meg caruso? miért

figyelnek a sarokból borsószemű egerek?

te melankolikusan állingálsz szembe a hullámzó tükörrel

már majdnem romantikusan lengedez a hajad egy robbanó

vagy éppenséggel szelíd ünnep felé míg én elhelyezkedek

húsvét jácintillatú pohara mellett délután kisétálunk

és csodáljuk a hamuban szavaló tyúkokat biciklizünk

és boldogok vagyunk hiszen dianára hasonlítasz aki

valamikor ott aludt a ligetben

A mesebeli rozmaring felé

Itt vagyunk megint falun

vizet fát sütőtököt hordok a házhoz

a kutyák álmaikat osztanák meg velünk

és elbóbiskolnak a szent barlang tüze mellett

fényt gyújtok s egy pillanatra az ikon tündére léssz

és mert ősz van bűzlik a lámpaolaj

az almáknak a komódról örökkévaló az ízük

későig silabizáljuk a régi kalendáriumot

minden sárga vagy kávészínű és felejthetetlen

mi magunk is betűkké változunk az oldalak koporsóiban

de ne ijedj meg hamarosan felnyerítenek

a felső képen szán elé fogott paripák

és elragadnak fehér mezőkön

a mesebeli rozmaring felé

1996. július 7-8.