TALÁLT VERS
Márai Sándor
(1900–1989)
Mint a hal vagy a néger

Egyszer decemberben megálltam Pesten
Az Emke előtt és szédülve álltam
S gondoltam: ez is a hazám itt. –
(Ahogy forradást tapogat az ember
Homlokán s mondja: ez is én vagyok,
Vagy mint a néger Londont nézheti,
Ahol véletlenül megszületett.)
Villamosok mentek és este volt,
Szemergő, vörhenyes eső esett
a Keleti fölött; egy nagyapám
Negyvennyolcban csakugyan elesett
A hazáért és Viktor Gorlicenél
A fűbe harapott s én kenyerek
S füves mezők és lányok illatára
Emlékeztem hazámból vissza német
Utcákon és Luxorban elsápadtam
Egy sötét téren, mert magyar szavakkal
Szólított egy arab s néha gorombán
Feleltem franciáknak s kiabáltam,
Hogy én magyar vagyok, mifene más?...
Az Emke előtt álltam és szemergett
A vörhenyes fényben a téli felhő,
Lovak mentek, újságot kiabáltak,
Egy plakát virított, valami szappan.
Egy nő azt mondta: jere, kicsikém,
Majd valami speciálist csinálunk
És egy fény folyton ordította: Baksör!...
S valami egyre rángott és csilingelt,
Akkor mégis elszédültem s megálltam
S néztem magam körül, akár a néger
Londonban, mint a hal a nápolyi
Halaskosárban, mint az ember nézhet
Itt a földön.