Dobozi Eszter
Töredékek

Marcus Aurelius feljegyzéseiből
I.
Ellenségem, a rejtező,
arcul fordul, erőből tör, üt – egyre – rám;
itt a méz, vegyed, édesen
idd a bölcs nedűt, ízleld; s etetett előbb
még bőven tenyerén hozott
érett epreiből. S ő, ki ma tőrbe csal.
II.
Most én szánjalak. Esküdet
álnok mód szövöd! Érdemtelen védtelek
és tartottalak. Éveket,
féltett álmokat éltél el előlem is.
III.
Mind gyűlöl valakit, magát;
Isten csínyeiért bünteti, kit lehet.
IV.
Mondják, hulljanak a fejek.
Nem szenvedhetem a vért. Ki elárulóm
voltál, értelek. Így fizetsz:
lassú életed árán. De nem űzlek el.

Marcus Aurelius
elveszejtett jegyzeteiből
I
Hív akolmeleg. Pedig
csak futsz magad elől. Magasb helyekben
hírelik: a köz javáért vonszolódsz. Bizony csalóka mentség!
II.
Hogy sokan belőled élnek?
Mind-mind elárulód – baráti mezben.
III.
Szolgahad, mit körbe vesz?
Látszólag úr: te vagy valódi szolga!
IV.
Hogy benyelt egészben az
ármány! Szövetkezel gonosszal is? S jónál is jobbakat remélsz?
Nem sejtve, hogy magad maradsz az ős Rossz!
V.
Félnek ők? A híveid.
Ámítanak! A reszketés tiéd. Mind
Őrödül szegődne. Így
van függelem, hiába hív urának
birtokod. Egész világ
les rád, uszul. S keresztre vonni vágynak.
VI.
Önmagadnak ellenében tudsz szeretni még hiút, butát, s ki
gyilkol, őt megérteni...?
Bölcselmeim! S te, józan ész, segíthetsz?

San Diegóban Márai...
Édes-sós levegő zúdul a partra és
az árkádok alá. Fel se fogom, hogyan
torlódik, tarajoz s feltöri végtelen
óráim fövenyét a víz.
Mert oly végtelen ég a tükör, melyet
hátán éjszaka holdfényben az óceán
hord. Lassan, nehezen mozdul a kéz, a láb:
súlyos mozdulatokban él
itt mindaz, ki rokon nélküli, s így szabad.
Olvasmányaiban hosszan időz, kihűlt,
száműzött szavakat mondogat. Égetik
káromlások, imák – belül;
és feltornyosulón pár ige, visszanyelt
főnév – ékezetes – legbelül émelyít.
Végül semmi se kell. Óra se. Száll időm
méretlen, tova. Senki sem
szólít, senki se hív. Képzeletem se tud
megbirkózni veled, városom. Elfogyott
utcáim, tereim! S otthonom! Elveszejt
mindent bennem az irgalom.
Még elnézem, ahogy vár bevetésre száz
és száz tengeri jármú, hadigép, ezer
vérszomjas repülő. Énekem elragad,
s többé meg haragom se tart.