Kinde Annamária

Eszter királylány
semmit sem üzen

Fal mellett heverő bohóc
szakadt göncén
számolgatja a barna foltokat.

A drót végén idegen bolygó,

barikád.

A nyelv kihull a csend túloldalán.

Nem támogat, csak köt,
halálba szólít.
Gyilkos hiány hevít.
Terjed a folt.

Immaculata nővér
emlékirataiból

Vézna volt, törékeny.
Övé lettem volna.
De féltettem, attól
törne gyenge csontja.
Mondtam: inkább élne,
semmint belém halna.
El is ment zokogva,
megnősült a balga.

Vett más feleséget.
Eddig a történet.

Visszahívnám mostan.
Ágyam könnyben ázik,
sóhajoktól foszlik
lepedőm.

Ti lányok!
Emlékezzetek rám,
mikor fogadjátok
a csók kapujába
délcegen érkezőt.
Amikor tűzvihar
perzsel dombot, mezőt,
s aki azt eloltja...

De ilyenre mostan
még csak gondolni is!
Hogy elszomorodtam...

Az illető

A túlsó partról átüzen

az illető, hogy érkezik.

S míg nézlek, hosszan, áhítattal,

ő mustrál, és azt fontolgatja,

hogy bírod-e majd a strapát.

Én álmodom a szebb jövőről,

ő számolgatja: mennyi jön ki.

Tebenned úgyszintén rejtőzik
egy illető, meg ne feledkezz róla.
Néz, és bólogat,
miközben vigyorog kajánul,
hogy meglesz majd a böjtje is

ennek a szelíd szerelemnek,
a túlsó partról átüzen.

Nem lehet elzavarni őket.
Hisz ott tanyáznak legbelül.
Rendezzünk kerti ünnepséget,
amin mindenki részt vehet,
ahol mindenre fény derül,
próbáljunk élni emberül.

Szeretni kell az illetőket.

Alagútban

ha mégis kinyílik a szem
vakító fényben hunyorog
mindjárt elüt a gyorsvonat
ne ugorj félre tűrd tehát
rázd meg magad jó kis kakas
túlélőművész oktatás
csak épp tervezni nem szabad
sunyíts hát csöndben hajts fejet
de észrevétlen mert ha nem
ismét elüt a gyorsvonat
telik a múlt jövőtelen
szó hangtalan vers súlytalan
ártalmatlan lánczörgető
kísértetek tanyája ház
túléléstár panoptikum
ébreszteni az álmodót
itt műhiba ezt meg ne tedd
közelg megint a gyorsvonat
tartsd hát elé a tenyered

Denevérsimogató

1.

Még olyan voltál, mint a többi magzat.
Erősödött, halványult a belső derengés.
Várakozó időbe készültél megszületni.
Dráma. Előbújt egy szárnyas ujjú rém.

Korán elhulltak a tejfogaid.
Még nem vitt, de már egyre nőtt a szárnyad
S vele a lehetséges katasztrófák árnya.
Mászva kutattad remény menedékét.

Rettegtek tőled, bár sohasem láttak.
Mosómedve, borz, kígyó, prérifarkas
Vadászott rád. S valaki megszámlálta,
ezeregyszázat ver percenként a szíved.

2.

Vakrepülés, zavaró hullámok kísérnek.
Értelem nélkül hullámzó jelek.
Kihagy a radar. Tévedni emberi
Síkos, hullámzó kőfalak között.

Vadászni, élni kell, és nincs kapaszkodó.
Nem áll ellent a kalmárok hadának,
Tündér Ilona lehunyja szemét.
Dönthetnek immár tettről, feladatról.

Az üzleti terv elfogadható.
Sikonghatsz üzenetről, hivatásról.
Régi nóta. Most más írja a kottát.
Beteg a fül, s az egyensúly biceg.

Angyalszárnyon

1.

Állsz ordítva az udvaron.
De ki őrzi a titkokat?
Körötted hó, kő, víz, homok,
mosópor és ruhacsipesz.

Míg toporzékolsz a zepén,
emelkedik a hangulat.
A szomszéd eresz alatt
nők fésülködnek, fulladoznak,
gömbölyödnek bő nevetésben.

2.

Szó üres csatornáin
gyűlölet mérge száguld.
Késik a megbocsájtó
feloldozás, az áldás.
Pedig a szíved ma is
ugyanazt mondaná csak.

3.

Felveszed majd azt a ruhát.
Rajta apró, hímzett virágok.
A fogasról a szárnyadat
leakasztod, újra felöltöd.
Elszállsz az égbe ismeretlen.