Nichita Danilov

KILENC VARIÁCIÓ ORGONÁRA

Mert valóban, a mindennemű dolgokban rejlő jó rész megközelíthető sok szó által, kevés szó által, vagy akár szavak nélkül is, adott lévén, hogy róla nem tudunk beszélni és ismereteink sincsenek, és ő a természetfölötti körébe utal mindent, kitérők nélkül nyilatkozva meg, leplezetlenül és egészében mindazon dolgok által, amelyek mind a tisztátalan, mind a tisztaság fogalmát meghaladják, és a legszentebb csúcsokig emelkednek, elhagyva az isteni fényt, hangot és az égi szavakat is, elmerülve az ismeretlen homályban, ahol ténylegesen megtalálható az, aki mindenekfölött való. És azt mondjuk, hogy ez a rész sem nem lélek, sem nem szellem... Nem szám és nem rend, nem nagyság, nem kicsinység, egyenlőség vagy egyenlőtlenség hasonlóság vagy másság... Semmi nem abból, ami a nem létező körébe, és semmi sem abból, ami a létező körébe utalható: a lények nem ismerhetik akként, amilyen önmagában, mint ahogy ő sem ismerheti a lényeket úgy, ahogyan azok vannak.

DIONYSOS AREOPAGITA

Kirill

Kirill, a szerezetes egy kút belsejében fekete zsoltárkönyvbe ír. Még Konstantin idejéből maradt itt. Körülötte a víz kissé félrehúzódott. A kút belseje mégis nyirkos és hideg. Egy mécses lángjánál időnként megmelegíti a kezét. Az asztalán edény áll, jobbra egy vak madár az edényből kölest szemelget.

Én a kút fölé hajolva figyelem minden mozdulatát: abból, amit ő leírt, új zsoltárkönyvet írok. Néha felnéz rám, de nem szól semmit.

Van, hogy a víz zavarossá lesz, olyankor nem látom, mit ír. Olyankor mélyebben le kell hajolnom.

Máskor enyves, ragacsos a víz, mint az agyag és felrepedezik.

Máskor forró, mint a láva, és tüzet fröcsköl.

Megint máskor fokozatosan lehűl, és kővé keményedik, olyankor várok. Leülök a kút peremére, és várok, míg a kő vízzé változik újra.

Időnként hull a hó.

Nagy pelyhek hullanak a kútba, de nem olvadnak el a vízben, réz- és ezüstpénzzé változva Kirill borotvált koponyájára tapadnak.

Ő ír, anélkül, hogy érezne valamit. Én nagyon figyelmesen követem szemmel: nem szabad elszalasztanom egyetlen szavát sem. Abból, amit ő leírt, új zsoltárkönyvet írok.

Előttem homokóra, a belőle csorgó homokba mártom a tollam, és írok. Nagyon körültekintőnek kell lennem. Bármilyen szél összekuszálhatja, amit írtam.

Fölöttem is van valaki, hajlottan figyel engem, és átírja, amit leírok. Ha véletlenül felnézek rá, a könyve mögé bújik, mint aki elmélyülten olvas.

Jócskán hasonlít Kirillre is meg rám is.

Gyakran olyan mélyen hajol a kútperemre, hogy figyelmeztetnem kell: könnyen az aknába eshet.

De csak nevet, ész nélkül hahotázik rajta.

Ő Ferapont szerzetes.

Ferapont

Tehát fölöttem ott van Ferapont szerzetes. Derékig érő szakállt növesztett. Szünet nélkül figyeli mit, írok. Bő orosz ing van rajta, középen hársfakéregből készült övvel összefogva. Hasonlít nagyon Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijre.

Ha valahol hibázom, kis kavicsot ejt a fejemre.

„Légy figyelmes, légy figyelmes, Nichita testvér, mondja olyankor. Légy figyelmesebb, sokba kerülhet még neked, ha hibázol."

Mikor habozom, hogy hova kell pont vagy vessző, ő kijavít mindig.

„Ennek már nincs jelentősége, mondom, a modern zsoltárokban nincs már a központozáson hangsúly."

„Te mégis használd, használd őket. Soha nem lehet tudni. Ki tudja, milyen időket érünk meg! Nagyon figyelmesnek és előrelátónak kell lenned. Ezért többet kellene böjtölnöd, és jobban odafigyelni magadra. Kevesebbet gondolj a nőkre. Igazi sztárec legyen belőled."

„Mindennek ma már nincs jelentősége, válaszolom. Más szelek fújnak, sok minden megváltozott. A világ már nem böjtöl. Ami meg a nőket illeti..."

„Te mégse feledd, amit mondtam. Légy nagyon körültekintő..."

Ferapont testvérnek szelíd kék szemei vannak.

Annak ellenére, hogy mindig szomorú, sírni sohasem láttam.

Vastag hangján rendszerint zsoltárokat énekel.

Szeretném megmártani benne a tollam, és leírni szomorú tekintetét. De ő magasan fölöttem van, és bármennyire is nyújtóznék, nem érnék fel a szeméhez.

Ferapont testvér fölött ott van Lázár.

Lázár

Ferapont testvér fölött ott van Lázár.

Lázár testvér fölött nincs más senki. Ő tényleg nagyon egyedül van. Nem néz se ki, se be, mégis mindent lát. Fölötte nincs több akna.

Ő szomorúbb még Krisztusnál is. Minden héten leválik egy darabka róla, és a kútba hull.

Ferapont testvér az ő sebeibe mártja a tollát, és írja zsoltárait.

A sebei tiszták, mint az ivóvíz, és nem büdösödnek, nem is fájnak. Ő nem ír.

Csak vére folyik a sebekből, és megtölti az egész kutat.

Szomorú tekintete és szelíd hangja hozzám is eljut, de ő nem dorgált meg soha.

Egyike az ő sebeinek a kút is, amelyben írok. Időről időre kinyitja szemét, megkeresi tekintetével a másik Lázárt, lenn a mélyben.

A másik ugyanolyan sovány, mint ő.

Dániel

Dániel testvér még nagyon fiatal, és a környező mezőn bolyong. Ő még nem szállt le a kútba.

Még a bajusza sem nőtt ki.

Lenszőke haja van, és nem ismeri az asszonyt.

Most nyomást érez a mailkasában, és a mezőn bolyong. Néha elővesz egy kis zsoltárkönyvet, és lapozgatja, anélkül, hogy értené. Mindig vele van egy madár. Valamilyen sólyom lehet, de oroszlánfeje van és kígyófarka.

A madár a jobb vállán ül vakító szemmel.

Olvasni tanítja Dánielt.

Kiterjesztett szárnyai alatt, hónaljtájban időnként áttűnik egy-egy nő teste. A madár homokkal él, és Lázár sebéből vizet iszik.

Kirill madarára emlékeztet, de annál sokkal okosabb.

Minden újholdkor leszáll az aknába, és egy új zsoltárt hoz fel. Ő a bölcsesség madara.

Épp április vége van, alkonyodik.

A másik Kirill

Kirill testvér alatt egy másik Kirill is van.

Másik aknában másik zsoltárkönyvet ír.

Fordítva ír, mint az első Kirill. Egyik kezével ír, a másikkal a rézpénzt számolja, ami az első Kirill zsebéből hullott ki. Nagyon sovány, és hétnaponként csak egyszer eszik.

Egy patkány elrágta a saruját, és most a talpát rágja a bal lábán. De ő nem érez semmilyen fájdalmat. Vér sem folyik a sebből, mintha halott lenne.

Rövid, szürke szakálla van és csőrszerű orra.

A szemhéjai vörösek a sok írástól, és a keze minden betűnél remeg. Valamivel idősebb, mint az első Kirill, és ravaszabb is annál.

Titkon a pénzét számolja, és halkan nevetgél.

Inkább a hold fényénél ír, és a saját vérét használja, annyira fösvény. Nagyon apró betűi alig olvashatóak.

Alatta ott van Antichin testvér.

Antichin

Antichin testvér nem hasonlít rám, hanem Ferapontra, aki fölöttem van.

Antichin olvas, és mindent kijavít, amit a másik Kirill ír. Nincs szakálla, de a haja a második Kirill celláját súrolja. A körmeit nem vágja, így azok hosszúra nőttek, és a húsába mélyednek.

A cellájában kicsinyke ablak, melyen át a mezőre látni.

A mezőn most a másik Dániel bolyong.

Időről időre kidob egy-egy lapot az ablakon, és várja, hogy a másik Dániel észrevegye. De őt teljesen lefoglalják a gondolatai, nem lát semmit maga körül.

A madár viszont titkon elolvassa mindet, majd összerágja, és lenyeli, nehogy Dániel kezébe jussanak.

Antichin testvér nem fösvény, viszont sokat gondol a nőkre. Sokszor van, hogy a tollal női combokat és melleket rajzol.

A jobb kezében kis méretű nagyító.

Alatta második Ferapont ír.

A másik Ferapont

A másik Ferapont félig-meddig rám hasonlít, félig-meddig az első Ferapontra. A jobb szeme azonos az én jobb szememmel. A bal szeme kék, és a másik Ferapontéhoz hasonlít.

Lehajtott fejjel ül, és úgy tűnik, elmélyülten meditál valamin. Sokkal búskomorabb, mint az első Ferapont.

A hátán szárnyak vannak, és egy súlyos kereszt.

Szakállt visel, és egy pókhoz hasonlít. Ül, és átírja mindazt, amit Antichin írt.

Szomorú, sötét az arca, nem láttam még soha mosolyogni.

Igazi grammatikus.

Hosszasan mérlegel, fontolgat minden egyes frázist, mielőtt zsoltárba írná. Az írása nagyon pedáns.

Ő aranyba írja a zsoltárt.

Miután ily módon teleírt egy oldalt, meggyújtja a mécses lángján, és a pernyét Lázár sebeire szórja. A második Lázár sebeire.

A másik Lázár

A másik Ferapont alatt van a másik Lázár.

A másik Lázár alatt nincs más senki. A hamu a sebeire hull, és belepi a testét. Ő nem ír semmilyen zsoltárt. Annyira sovány, hogy írni sem bírna.

Már ahhoz sincs ereje, hogy a szemeit nyitva tartsa.

Nagy ritkán egy-egy pillantást vet az első Lázár felé, aztán behunyja szemét, és elfordítja arcát.

Hamu borítja a sebeit.

Minden sebében kút van.

Az egyikben ülök én, és

folytatom az írást.

A teste csupa csont és bőr.

Sápadtabb még Krisztusnál is. Szétnyílnak kissé fehér ajkai, és azt suttogja:

„Vizet, vizet... egy kevés vizet." Csak ennyit.

A második Ferapont nyugodtan elégeti zsoltárait, és víz helyett hamut szór a sebeire. Ebbe a hamuba mártom a tollam, és folytatom az írást.

Dániel testvér mindebből semmit sem tud.

Még alig tanult meg olvasni. Egy kis zsoltárral a kezében jár, és szótagonként silabizálja.

Április vége van, és hamarosan leszáll az éj.

A madár a válláról elszállt.

Dániel veszi majd át a helyem.

Dániel alászállása

Véget ért az április és március következett el. Dániel a kút pereméhez lépett. Lenézett, és hátrált néhány lépést. Péntek éjszaka volt, hétfő felé. Csukott szemmel bámult le a mélységbe: még így sem tudott szabadulni a másik Dániel látványától.

Hétfőn egész nap ült és sírt

a másik Dániel fölé hajolva.

Teste megzöldült és a bőrén kígyópikkelyek tűntek elő. A kezein tollak nőttek, csak a szárnyai nem akartak kinőni. Egész nap zokogott.

Alatta zokogott a másik Dániel is.

A tollakat és pikkelyeket tépte a testén, a nimbuszát cibálta, és zokogott, egyre inkább a kút fölé hajolva.

Az aknából Kirill szerzetes szomorúan nézte őket. A könnyeikbe mártotta tollát, és csendesen írta tovább zsoltárait. A mécses lángjánál időnként megmelegítette a kezét, és dolgozott tovább. A vak madár az oldalánál továbbra is a kölest szemelgette az edényből.

A másik madár Dániel válláról már régen elrepült.

Fekete szombat volt, mely soha nem ér véget.

JÁNK KÁROLY fordítása