DISPUTA

Irodalmi kĂĄnkĂĄn*

Az itt kĂśzĂślt kerekasztalbeszĂŠlgetĂŠs az 1997. mĂĄjus 25-ĂŠn – a szĂŠkelyudvarhelyi Ablak KulturĂĄlis AlapĂ­tvĂĄny, a kolozsvĂĄri Heltai GĂĄspĂĄr KĂśnyvtĂĄralapĂ­tvĂĄny ĂŠs a KolozsvĂĄri TerĂźleti RĂĄdiĂłstĂşdiĂł szervezĂŠsĂŠben, a RomĂĄn MűvelődĂŠsi MinisztĂŠrium ĂŠs a Kolozs Megyei MűvelődĂŠsi FelĂźgyelősĂŠg tĂĄmogatĂĄsĂĄval – NekĂźnk talĂĄlkozni kell-e(tt) cĂ­mmel, a FagyĂśngy '97 ĂŠs az ErdĂŠlyi Dekameron '97 szerzői szĂĄmĂĄra megrendezett talĂĄlkozĂł 120 perces nyitĂłaktusĂĄnak** szerkesztett vĂĄltozata.

A vita rĂŠsztvevői voltak: BalĂĄsi AndrĂĄs, BĂĄlint Tibor, Cs. GyĂ­mesi Éva, DemĂŠny PĂŠter, Fodor SĂĄndor, GyĂśrgy Attila, LĂĄszlĂł GyĂśrgy, LĂĄszlĂł NoĂŠmi, LĂĄszlĂłffy Csaba, LĂśvĂŠtei LĂĄzĂĄr LĂĄszlĂł, Molnos Lajos, MĂłzes Attila, Nagy Attila, Papp SĂĄndor Zsigmond, SĂĄntha Attila, SrĂłth ÖdĂśn, TĂłth IstvĂĄn, Visky AndrĂĄs. MeghĂ­vott volt: Majla SĂĄndor, az Ablak KiadĂł ĂĄltal megjelentetett kĂŠt ĂŠvkĂśnyv/antolĂłgia szerkesztője. VitaindĂ­tĂłt tartott Gergely Edit. A beszĂŠlgetĂŠst RostĂĄs IstvĂĄn irĂĄnyĂ­totta.

GERGELY EDIT: Kedves Egybegyűltek, kedves KollĂŠgĂĄk!

Annak a tĂŠmĂĄnak, amit szeretnĂŠk ma felrĂśppenteni ebben a szűk – mondhatnĂĄm: barĂĄti – kĂśrben, csak itt ĂŠs most van helye, nem a dĂŠlutĂĄni, egĂŠsz nagyvilĂĄgnak szĂłlĂł műsorunkban, ahol illik majd fĂśltenni a jĂłlnevelt vagy ĂŠppen nevelhetetlensĂŠgĂźnkben frappĂĄns ĂŠs eredeti ĂĄlarcunkat; s hallgatĂłink majd mit sem tudva kĂŠtsĂŠgeinkről – a sok miĂŠrtről ĂŠs hogyanrĂłl – fogjĂĄk majd ĂĄtadni magukat (egy teljes Ăłra hosszĂĄig) az irodalom ĂŠdes ĂŠlvezetĂŠnek. De:

MelyikĂźnk nem tette fel magĂĄnak a nagy-nagy ĂŠs ĂĄltalĂĄban megvĂĄlaszolhatatlanul maradt kĂŠrdĂŠst: mi marad utĂĄnam?

Én vagyok Schubert, ki „éhenhalt tĂźdővel” szenvedek ĂĄt a tĂşlvilĂĄgra, hogy szĂĄz ĂŠvre rĂĄ ĂŠbredjenek a koncertre jĂĄrĂł parasztok muzsikĂĄm hallatĂĄn; vagy ĂŠn vagyok Beethoven, a nagy Ăśsszegző, ki sĂźketen Ă­rom műveimet; vagy ĂŠn lennĂŠk Mozart, ki nem ebben a vilĂĄgban szĂźlettem, s izzadsĂĄgkĂŠnt ontom a szimfĂłniĂĄt ĂŠs a versenyműveket? Vagy ĂŠn vagyok Szabolcska, akinek ĂśrĂśk ĂŠletet adott a sors keze. De ha mĂŠg Szabolcska sem vagyok?! Vagy ĂŠppen ő lennĂŠk, bĂźdĂśs-mocskos BĂŠga lakĂłja, csak ĂŠppen Bandika nem lĂŠtezik itt-ĂŠs-most, hogy ĂŠletet leheljen penĂŠszes lelkembe?

Az irodalom – sajnos – nem egy vegytani kĂ­sĂŠrlet. Nem ismerhető meg, ĂŠs nem ismĂŠtelhető. S hiĂĄba vagyunk most kĂŠszenlĂŠtben, kiindulĂł anyagok garmadĂĄjĂĄn ĂĄllva; hiĂĄba az ĂŠltető tűz, a katalizĂĄtorok biztatĂł ereje: az arany nem biztos, hogy megcsillan Ăźstjeink fenekĂŠn. Írunk, mert Ă­rnunk kell, „úr Ă­r” – ezen mĂĄr milliĂłk milliĂłszor elmerengtek, s a nagyhatalmĂş kirĂĄly udvarĂĄban ki meri bevallani, hogy aranyat nem tudunk – mindig – marĂŠkszĂĄm varĂĄzsolni. De inasaink is vannak ĂŠs tanĂ­tvĂĄnyaink, s a fĂŠlig tudott titkot velĂźk is megosztjuk; „BĂślcsek KĂśve” vagy „AranylĂł Higany” kĂłdexĂźnk neve; ĂŠs a pislĂĄkolĂł tĂźzeinkre jĂłl vigyĂĄzunk, s mint engedelmes tĂśrpĂŠk, kovĂĄcsokhoz, pallĂŠrokhoz ĂŠs ĂĄcsokhoz hasonlĂłan mi is ledolgozzuk a kĂśtelező kirĂĄlyi robotot. S ami talĂĄn a legfontosabb: ĂŠltető gőzeink messzire szivĂĄrgĂł illatai csapjĂĄk a lĂĄngot magasba a szomszĂŠd kirĂĄly udvarĂĄban, ha a csodĂĄra ĂŠhes udvari nĂŠp sorstĂĄrsunk kĂśrĂŠ gyűlve nagyszerű lĂĄtvĂĄnyossĂĄgot akarna szemlĂŠlni. Vagyunk, mert meggyőztĂźk magunkat, hogy lĂŠtezĂźnk; s a titkok titkĂĄt Voltaire Ăłta mindenki kĂ­vĂźlről tudhatja: „dolgozni kertjeinket”... Mi is ezt csinĂĄljuk: ĂŠletet jĂĄtszunk az ĂŠlettelensĂŠgbe, aranynak lĂĄtjuk ĂŠs lĂĄttatjuk egymĂĄs csalfa csillanĂĄsait, s gondosan Ăźgyelve mĂ­meljĂźk legendĂĄink vagy tudĂłsainknak minden mozdulatĂĄt ĂŠs gondolatĂĄt.

„Rajzoljunk s ĂźljĂźnk bűvĂśs kĂśrĂśket” – ez maga a mĂĄgia. TĂŠvelygĂŠseink vidĂĄm gyűjtemĂŠnyĂŠt tegyĂźk le mĂĄsok asztalĂĄra is, mert ez lett az ĂŠletĂźnk, de: kellĂźnk-e mĂŠg valakinek? KellĂźnk-e az uraknak, kik kĂśvĂŠr asztalukhoz engedtek egykoron, mikoron lelkĂźk gyĂśnyĂśre hirtelen kicsordula? KellĂźnk-e a szegĂŠnynek, hogy gondolkozva ĂźljĂśn a sĂśtĂŠtben? KellĂźnk-e egyĂĄltalĂĄn magunkon kĂ­vĂźl valaki mĂĄsnak?

(...)

ROSTÁS ISTVÁN: Volt egy ilyen a meghĂ­vĂłban, hogy kanonizĂĄciĂłs kĂŠnyszerek, hogy van-e valamifĂŠle kritĂŠriumrendszer – amikor antolĂłgiĂĄban-ĂŠvkĂśnyvben gondolkodunk – arra, hogy ki ĂŠs mi jelenik meg egy kĂśtetben? Hogy időkĂśzĂśnkĂŠnt az a '96-os, '97-es, akĂĄrhĂĄnyas kiadĂĄs mennyire tĂźkrĂśzi vagy nem tĂźkrĂśzi azt, ami tĂśrtĂŠnik ErdĂŠlyben, RomĂĄniĂĄban, a romĂĄniai magyar irodalomban egy bizonyos fokon, szinten. És talĂĄn azt is meg kĂŠne nĂŠznĂźnk – ĂŠs akkor, gondolom ĂŠn, hogy ennek a talĂĄlkozĂłnak, ennek a kerekasztal-beszĂŠlgetĂŠsnek meglesz a maga kis summĂĄzata, vagy legalĂĄbbis egy rĂŠsze – hogy egyĂĄltalĂĄn, ha kĂźlső szemmel, szĂł kerĂźl itt arrĂłl, hogy „erdĂŠlyi” vagy „magyarorszĂĄgi irodalom „... ez megint egy kedves kis kĂźlĂśn vita, hogy lĂŠtezik, hogy lĂŠtezik Ăśsszmagyar irodalom, de: hogyha egy (teszem azt) TorontĂłbĂłl hazaĂŠrkezett, vagy akĂĄr MagyarorszĂĄgrĂłl hazaĂŠrkezett atyĂĄnkfia belĂŠp egy kĂśnyvesboltba, kezĂŠbe veszi ĂŠs azt olvassa, hogy,, kortĂĄrs romĂĄniai magyar kĂśltők „ illetve,, Ă­rĂłk „, akkor mennyire relevĂĄns szĂĄmĂĄra az (tegyĂźk fel, hogy mĂŠg ĂŠrdeklődik is az irodalom irĂĄnt, tehĂĄt nem csak pusztĂĄn azĂŠrt veszi meg, mert a korondi edĂŠnyek mellĂŠ nagyon jĂłl mutat, ha egy kis Ă­rott szĂłt is visz magĂĄval), mennyire lesz az relevĂĄns szĂĄmĂĄra, hogy tĂŠnyleg ez tĂśrtĂŠnt '96-ban, '97-ben. Én azt hiszem, hogy talĂĄn errefelĂŠ kellene egy kicsit kanyarodni a vitĂĄban, a beszĂŠlgetĂŠsben ahhoz, hogy: a dolgokrĂłl beszĂŠljĂźnk – kĂśrĂźlĂśtte is lehet jĂłcskĂĄn, de talĂĄn most ĂŠppen rĂłla kellene. FelvetődĂśtt az, hogy ki ĂŠs hogyan szerkeszt. Majla SĂĄndor emlĂ­tette, hogy „volt egy megegyezĂŠs”, azt is tudom, hogy bizonyos fokĂş hĂĄtkritikĂĄk vagy legalĂĄbbis „fenntartĂĄsok” jelzĂŠsszerűen, informĂĄlisan azĂŠrt elhangzottak, hogy azĂŠrt mĂŠgiscsak egy kissĂŠ presziőz ez az alcĂ­m... ĂŠs ehhez hasonlĂłk. SzĂłval ezekre a kĂŠrdĂŠsekre lennĂŠk – ĂŠs talĂĄn nemcsak ĂŠn – kĂ­vĂĄncsi.

SÁNTHA ATTILA: Akkor engedjĂŠtek meg, hogy megosszak egy-kĂŠt dolgot gazdag ĂŠlettapasztalatombĂłl. ArrĂłl kellene beszĂŠljĂźnk, hogy: kanonizĂĄciĂł. TehĂĄt aki ebben a kĂśnyvben benne van, azt jelenti, hogye egyfajta szintet megĂźtő szerző, ĂŠs ezĂĄltal egyfajta legitimĂĄciĂłt nyer egy ilyen kijelentĂŠs, az alcĂ­m, hogy romĂĄniai magyar Ă­rĂłk illetve kĂśltők. Minden ilyen FagyĂśngy-szerű dolog, vagy SzĂŠp Versek kĂśtet, ami MagyarorszĂĄgon jelenik meg, egyfajta kanonizĂĄciĂłt vagy kanonizĂĄciĂłs előkĂŠszĂ­tĂŠst jelentett a szerzők esetĂŠben. Nekem egyĂĄltalĂĄn az ilyen ĂĄtfogĂł antolĂłgiĂĄkkal van bajom: ugyanĂşgy, ahogy nem szeretem a SzĂŠp Verseket, ugyanĂşgy nem szeretem a FagyĂśngyĂśt sem, mert szerintem tĂşlsĂĄgosan ĂĄltalĂĄnos akar lenni. Az ĂŠn kĂŠrdĂŠsem az: lĂŠteznek-e olyan kritĂŠriumok, amelyek alapjĂĄn lehet egy ilyen teljesen ĂĄtfogĂł antolĂłgiĂĄt szerkeszteni ĂŠs a tetejĂŠbe mĂŠg egyetlenegy ember ĂĄltal, mert azt esetleg el tudnĂĄm kĂŠpzelni, hogy szerkesztĂźnk egy ilyen ĂĄtfogĂł antolĂłgiĂĄt, de akkor Ăşgy, hogy „vilĂĄgnĂŠzeti alapon”, „irodalmi hovatartozĂĄsi alapon” szerveződve, tehĂĄt: minden terĂźletre van egy szerkesztő, ĂŠs az vĂĄlogat. Mivel van az ĂŠrtĂŠkek relativitĂĄsa, tehĂĄt senki sem tudja a mĂĄsik helyzetĂŠbe belekĂŠpzelni magĂĄt, ĂŠs a mĂĄsik szemĂŠvel nĂŠzni a dolgokat, akkor Ă­gy le kĂŠne bontani a dolgot, ĂŠs Ăşgy vĂĄlogatni be a műveket ebbe az antolĂłgiĂĄba. EzĂĄltal lehetne valamifĂŠle legitimĂĄciĂłt adni egy ilyen FagyĂśngy-szerű dolognak. Hogyha ez nincs meg, akkor csak azt lĂĄtom, hogy Majla prĂłbĂĄlja magĂĄt megsokszorozni, azt az irodalmat veszi be nyilvĂĄn, amit szeret ĂŠs ezenkĂ­vĂźl azt, amit nem szeret, de mĂĄs szemĂŠvel prĂłbĂĄlja nĂŠzni azokat a verseket nyilvĂĄn, hogy nem fog sikerĂźlni neki, tehĂĄt a vĂĄlogatĂĄs nem lesz a legjobb.

MAJLA SÁNDOR: Szerintem termĂŠszetes mĂłdon egy ilyenfajta ĂŠvkĂśnyvnek – inkĂĄbb felejtsĂźk el azt, hogy antolĂłgia, maradjunk az ĂŠvkĂśnyv szĂłnĂĄl, mert jobban fedi azt, ami ez a kĂśnyv lĂŠnyegĂŠben – ĂĄltalĂĄnosnak kell lenni, ugyanis mindenki benne van a legidősebb Ă­rĂł/kĂśltőtől a legfiatalabb MĂşmiĂĄig, ĂŠs mindenki a sajĂĄt kĂźlĂśn stĂ­lusĂĄval. Én nem azt mondom, hogy nem lehet mĂŠg kĂźlĂśn antolĂłgiĂĄkat, szak-antolĂłgiĂĄkat kiadni, hogy „a legĂşjabb hullĂĄmnak az antolĂłgiĂĄja”, vagy „a legidősebbek antolĂłgiĂĄja”, vagy „a nők antolĂłgiĂĄja”, ĂŠs sorolhatnĂĄm, hogy kiknek... Ă­gy el lehet kĂźlĂśnĂ­teni. Na most mĂĄr: ki kerĂźl bele, ki nem kerĂźl bele? TermĂŠszetes dolog, hogy valahol egy hatĂĄrt kellett szabni. Az alsĂł hatĂĄr, Ăşgy gondoltam, hogy jelenjĂŠk meg annak a fiatalnak (vagy ĂŠppen nem fiatalnak) a kĂśtete: prĂłza- vagy verskĂśtete. (MegtĂśrtĂŠnik ellenben, hogy valamifĂŠle okbĂłl kifolyĂłlag kiadĂĄsra kĂŠsz a kĂśtet, de mĂŠg nem jelenhetett meg.) TehĂĄt: az első belĂŠpő, hogy legyen kĂśtete az illetőnek. Valamennyien emlĂŠkezhettek erre: a tĂĄrsasĂĄgnak egy rĂŠsze mĂĄr az elsőben benne volt – tehĂĄt megvolt a kĂśtete –, s ahogy a kĂśtetek jelentek meg, nagyjĂĄbĂłl szerepeltek benne a fiatalabbak is. Nos, az, hogy nem tĂśkĂŠletes egyetlen kiadvĂĄny sem, főleg az ilyenek, nem mentsĂŠgkĂŠnt mondom, de ez termĂŠszetes: hiszen nem is lehet tĂśkĂŠletes! Hogy lĂŠnyegĂŠben most szerzőkĂŠnt vagy szerkesztőkĂŠnt nekem szubjektĂ­v a vĂŠlemĂŠnyem: Ă­gy van, viszont nagyon prĂłbĂĄlok arra figyelni, hogy ki az a szerző, akivel ĂŠppen akkor dolgozom, prĂłbĂĄlom megismerni (vagy mĂĄr ismerem) a stĂ­lusĂĄt, mert ĂŠszre lehet venni a vĂĄltozĂĄsokat egy szerzőnĂŠl... SzĂłval prĂłbĂĄlom nem teljesen a szememre bĂ­zni az egĂŠsz vĂĄlasztĂĄst. VĂŠlemĂŠnyem az, hogy ilyen jellegű ĂŠvkĂśnyveket feltĂŠtlenĂźl kritikus, vagy kritikus csoport kellene hogy kiadjon, na mĂĄr most, ha ez nem tĂśrtĂŠnt meg, ĂŠs ĂŠn Ăşgy ĂŠreztem, hogy baj van az erdĂŠlyi irodalommal, ĂŠs ezzel egy kicsit gyĂłgyĂ­thatunk rajta, akkor ez az ĂŠn bűnĂśm, viszont az nekem is tapasztalatom (jĂł mĂŠly ĂŠlettapasztalatom), hogyha csoport fog egyĂźtt munkĂĄlkodni, az nagyon hamar szĂŠtmegy – vitĂĄk ĂŠs hasonlĂłk kĂśvetkeztĂŠben – ĂŠs megszűnik az, amit cĂŠlul tűztek ki.

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND: Én mĂŠgis abban lĂĄtom ennek az ĂŠvkĂśnyvnek a jĂśvőjĂŠt, ha csoport adnĂĄ ki, mert az egyik legnagyobb baja ennek az ĂŠvkĂśnyvnek az, hogy nem kĂśveti a recepciĂłt, tehĂĄt akiről a legtĂśbb kritika megjelent az utĂłbbi Ăśt ĂŠvben – ezt adatokkal is tudom bizonyĂ­tani –, akiről a legtĂśbbet Ă­rtak, MolnĂĄr Vilmos nincs benne egyetlen Dekameronban sem, pedig neki kĂśtete is van. Hogy lehet ez? Szerintem mĂĄr megkĂŠrdőjelezi az antolĂłgia hitelessĂŠgĂŠt az, hogy nemzedĂŠkĂźnk – ha lehet nemzedĂŠknek nevezni – szerintem legeredetibb egyĂŠnisĂŠgĂŠnek egyik Ă­rĂĄsa sincsen benne. MĂĄsik pĂŠlda a FagyĂśngynĂŠl egy ilyen dolog: JĂĄnk KĂĄrolynak szinte leghamarabb jelent meg ebből a nemzedĂŠkből kĂśtete, DemĂŠny PĂŠterrel ĂŠs VidĂĄval egyetemben. Nos, ő csak most kerĂźlt be a FagyĂśngybe, negyedik alkalomra. Ez is egy hasonlĂł eltolĂłdĂĄs. Az ilyenfajta bakik – nem tudom mĂĄskĂŠppen nevezni – nagyon megkĂŠrdőjelezik ennek a szerkesztĂŠsnek a mĂłdozatĂĄt. Szerintem az lenne nagyon jĂł, ha figyelne a szerkesztő, figyelnĂŠnek a szerkesztők arra, amit az erdĂŠlyi recepciĂł ezekről a kĂśtetekről mond.

MAJLA SÁNDOR: MolnĂĄr Vilmos egyszerűen nem akart benne lenni, mert nem Ă­r. NĂĄla jĂĄrtam szemĂŠlyesen CsĂ­kszeredĂĄban. JĂĄnk KĂĄrollyal pedig, ő... igazad van, igazad van, viszont itt volt egy olyan is, hogy idĂŠn pĂŠldĂĄul elĂŠggĂŠ nagy nĂŠzeteltĂŠrĂŠseket szĂźlt, hogy az Előretolt HelyőrsĂŠg csoport nevĂŠben Ă­rta nekem a kĂŠrőlevĂŠlre OrbĂĄn JĂĄnos, hogy „igen”, a nĂŠvsort felĂ­rta, ĂŠs hogy ő beleegyezik a kĂśzlĂŠsbe „a csoport nevĂŠben”, mert nehĂŠz Ăśsszeszedni a tĂĄrsasĂĄgot, hol Szegeden, hol Kukutyinban, hol Nemtudomhol vannak... TehĂĄt ilyen dolgok is vannak. Ez egy harmadik vĂĄltozata az okoknak a bele- vagy bele nem kerĂźlĂŠs esetĂŠre.

ROSTÁS ISTVÁN: TalĂĄn mĂŠg mindig azt kellene egy picit megbolygatni, hogy az, amit Majla SĂĄndor mond arrĂłl, hogyha egyszemĂŠlyes vĂĄllalkozĂĄsban kĂŠpzeli el a dolgokat, illetve azt prĂłbĂĄlta leszűrni, hogy amikor szerkesztősĂŠgek vagy csoport munkĂĄjĂĄban kĂŠszĂźl egy antolĂłgia vagy ĂŠvkĂśnyv (most egyre inkĂĄbb ĂŠvkĂśnyv), akkor a hatĂŠkonysĂĄg szempontjĂĄbĂłl, technikailag sokkal egyszerűbb: szĂŠtkĂźldi a leveleket, megkĂŠri az embereket, hogy „kĂźldjĂŠtek be, illetve ajĂĄnljatok”, ĂŠs akkor ő bevĂĄlogat, kivĂĄlogat valamifĂŠle szempontrendszer szerint; ĂŠs akkor ezt technikailag nagyon egyszerű letenni az asztalra. Én kĂŠtelkedem, vagy enyhe kĂŠtelyeim vannak (de lehet, hogy idővel fel fognak erősĂśdni) azirĂĄnt, hogy miĂŠrt nem lehet ezt kiscsoportos foglalkozĂĄskĂŠnt elvĂŠgezni – ĂŠs most semmifĂŠle malĂ­cia nem kapcsolĂłdik ehhez; de hĂĄt valĂłszĂ­nűnek tartom, hogy nem Majla SĂĄndor az egyedĂźli, aki abban gondolkodik, hogy ĂŠvkĂśnyvszerűen megjelentessen irodalmi termĂŠst, irodalmi jelensĂŠget itt ErdĂŠlyben. Most nem azt javasolom, hogy „prĂłbĂĄlj mĂĄr nĂŠhĂĄny tĂĄrsat keresni magadnak”, hanem egyszerűen felteszem ĂşjbĂłl a kĂŠrdĂŠst, hogy akkor most ez Ăşgy tekintendő, hogy Majla SĂĄndor ĂŠszrevette, hogy itt nincs ilyen tevĂŠkenysĂŠg, nincs ilyen igĂŠny, vagy ha van: elsikkadt ĂŠs nem jelent meg konkrĂŠtan, ĂŠs akkor „én belevĂĄgok”, vagy pedig tĂŠnyleg lĂŠtezik valahol –akkor pedig fĂśl kell fedezni ĂŠs lehetőleg elĂŠg gyorsan – egy olyan fĂłrum vagy mĂĄsfajta igĂŠny, ahol emberek gondolkodnak (akĂĄr tĂśbben is egyszerre), ĂŠs megbeszĂŠlik azt, hogy mitől ĂŠs hogyan kell mĂŠg egy antolĂłgia, vagy egyĂĄltalĂĄn hogyan lehet kĂśtetbe szerkeszteni Ăşgy irodalmat, hogy – ne mondjuk azt, hogy reprezentatĂ­v, de hogy – valamit kĂśzĂśljĂśn is arrĂłl, amihez mi irodalomkĂŠnt viszonyulunk itt ErdĂŠlyben?

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND: Vannak a folyĂłiratoknĂĄl kritikai rovatok, fĂśl kellene vetni a kapcsolatot e rovatok szerkesztőivel, akiknek mĂŠgiscsak rĂĄlĂĄtĂĄsuk van. LĂĄng Zsolt ĂŠs Selyem Zsuzsa alakĂ­tottak ki egy kritikai csoportot a LĂĄthatatlan KollĂŠgiummal egyĂźttműkĂśdve, ahol rendszeresen figyelnek arra, hogy az utĂłbbi hĂĄrom ĂŠvben milyen művek jelennek meg. TőlĂźk lehetne egy ilyen, Ăşgymond „jelentĂŠst” kĂŠrni, Ă­gy ki lehetne szűrni, azaz inkĂĄbb meg lehetne hatĂĄrozni azt, hogy kik kerĂźljenek be, ĂŠs kik nem.

CS. GYÍMESI ÉVA: Én nemcsak ezzel kapcsolatban szeretnĂŠk hozzĂĄszĂłlni. Azt hiszem, hogy egy ĂŠvkĂśnyvtől nem lehet elvĂĄrni – nevezzĂźk akĂĄr antolĂłgiĂĄnak, akĂĄr ĂŠvkĂśnyvnek –, nem lehet elvĂĄrni azt, hogy az első intrĂĄdĂĄra mĂĄr egyfajta kanonizĂĄciĂłt jelentsen, illetve: ĂŠn ezt nem Ă­gy kezelem. ÉvkĂśnyvet vagy antolĂłgiĂĄt – mint aki szerkesztett ilyet –, tudjuk, hogy azĂŠrt csinĂĄlunk, hogy legyen mit szidni; mert nincs olyan ĂŠvkĂśnyv vagy antolĂłgia, amiben ne talĂĄlnĂĄnak hibĂĄt a szerzők, akik hiĂĄnyoznak belőle, vagy esetleg azok, akik benne vannak, hogy „miĂŠrt van nekem csak hĂĄrom versem ĂŠs a mĂĄsiknak Ăśt”. TehĂĄt nincs olyan antolĂłgia, amit ne szidnĂĄnak, akĂĄr a kĂśzĂśnsĂŠg rĂŠszĂŠről is. Én ĂŠrtelmes dolognak tartom azt is, amit LĂĄszlĂł GyĂśrgy fĂślvetett, ugyanis az sem mindegy, hogy egy ĂŠvkĂśnyv (vagy egy antolĂłgia) milyen kĂśzegbe kerĂźl. TehĂĄt ĂŠn egyĂĄltalĂĄn nem tartom utolsĂł szempontnak a BĂĄlint Tibor ĂĄltal is fĂślvetett kĂśzĂśnsĂŠgi viszonyulĂĄst, tehĂĄt azt, hogy az embereknek vagy nincs vĂĄsĂĄrlĂłereje, vagy megszűnt az ĂŠrdeklődĂŠse a kultĂşra irĂĄnt egyĂĄltalĂĄn – nemcsak az irodalom irĂĄnt, Tibor –, mert ez Ă­gy van a zenĂŠvel, a kĂŠpzőművĂŠszettel, mindennel, tehĂĄt: a művĂŠszetek irĂĄnti kĂśzĂśny. Hol menjen vĂŠgbe a kanonizĂĄciĂł, ha a kĂśzĂśnsĂŠg egyszerűen nem mĂŠrtĂŠkadĂł, a kĂśzĂśnsĂŠg egyszerűen nem vĂŠgzi azt a szelekciĂłt, amit mĂĄr az is jelent, hogy megveszi-e a kĂśnyvet, vagy sem? Az is egyfajta vĂĄlogatĂĄs: elfogadĂĄs vagy visszautasĂ­tĂĄs. TehĂĄt nem műkĂśdik pozitĂ­van az olvasĂłi kĂśzeg, mĂĄsfelől pedig a kritika sem műkĂśdik, ĂŠs itt szerettem volna azĂŠrt fĂślhĂ­vni a figyelmet, ha mĂĄr szĂłba kerĂźlt a LĂĄthatatlan (ĂśrĂźlĂśk, hogy ezt nem ĂŠn vetettem fel): van valami nyoma, hogy műkĂśdik. LegalĂĄbbis a LĂĄtĂłban ĂŠs a Korunkban fĂślfutott egy olyan kis raj, amely legalĂĄbb harminc kritikĂĄt tett kĂśzzĂŠ az utĂłbbi hĂłnapokban – csak oktĂłbertől errefelĂŠ. Nem kis szĂĄm. Mi ezt valĂłban programnak tekintjĂźk, ez azt jelenti, hogy fĂślvettĂźk a kapcsolatot az irodalmi folyĂłiratok kritikai rovatvezetőivel. CsodĂĄlkozom, hogy a Helikon nem kapott ezen az ajĂĄnlaton, hogy nem harapott rĂĄ, mert ĂŠn Ăşgy gondolom, hogy a Helikon azĂŠrt (mint gyakrabban megjelenő időszaki folyĂłirat) sokkal dinamikusabb lehetne, mint a LĂĄtĂł meg a Korunk. Én meghĂ­vtam SzilĂĄgyi IstvĂĄnt arra a talĂĄlkozĂłra, ahol erről volt sző, ĂŠs nagyon vĂĄrtuk, hogy SzilĂĄgyi IstvĂĄn toborozni fogja, illetve hĂĄt Fekete Vince maga, aki a fiatalok mellĂŠkletĂŠnek a szerkesztője, ĂŠlni fog azzal a lehetősĂŠggel, hogy itt van egy csomĂł fiatal szerző havonta, szinte penzumszerűen Ă­rjĂĄk a kritikĂĄt, ĂŠs rendszeresen, nemcsak az itteni, hanem az anyaorszĂĄgi irodalomrĂłl is. Nem mindegy, hogyan megy vĂŠgbe a kanonizĂĄciĂł ĂŠppen a kritika rĂŠvĂŠn, ide akartam visszakanyarodni, hogy nem elĂŠg, hogy megjelenjĂŠk egy antolĂłgia. Annak idejĂŠn a VitorlaĂŠnek is megjelent ugye, hĂĄny elfelejtett szerző van? Ki emlĂŠkszik SoĂłs LĂĄszlĂłra, az egyik VitorlaĂŠnekbeli szerzőre?

MOLNOS LAJOS: Itt most kĂŠt irĂĄnyban gondolkozunk. EgyrĂŠszt ĂŠn lĂŠnyeges kĂźlĂśnbsĂŠget tennĂŠk antolĂłgia ĂŠs ĂŠvkĂśnyv kĂśzĂśtt. Ez az ĂŠvkĂśnyv minden ĂŠvben ĂŠvkĂśnyv akar lenni, se tĂśbb, se kevesebb. Az antolĂłgia arra van, amit ĂśsszevĂĄlogat egy vĂĄlogatĂł bizottsĂĄg, amely adott esetben kanonizĂĄl. Ez az ĂŠvkĂśnyv – vĂŠlemĂŠnyem szerint: – nem azt akarja. A vĂĄlogatĂĄs mĂĄr eleve ott tĂśrtĂŠnik meg, mikor a szerző megkapja a levelet, (mert mindenki megkapja a levelet), hogy kĂźldjĂśn el a sajĂĄt legjobbnak vĂŠlt Ă­rĂĄsaibĂłl egyet-kettőt-hĂĄrmat, tehĂĄt a szerző maga a vĂĄlogatĂĄst megejti. Ha tĂ­zet kĂźld, akkor termĂŠszetesen Majla SĂĄndorra hĂĄrul a feladat, hogy vĂĄlogasson. Ha pedig ezt egy bizottsĂĄg kellene elvĂŠgezze, akkor ez egy intĂŠzmĂŠnyt feltĂŠtelez. Ebben az esetben Majla SĂĄndor ez az intĂŠzmĂŠny, de azĂŠrt dolgokat ne felejtsĂźnk el, mert olyan prĂłzaian kezdődik ez az egĂŠsz, hogy kik azok, akik egyĂĄltalĂĄn időben vĂĄlaszolnak erre a felhĂ­vĂĄsra? ugyanis meg merek eskĂźdni, hogy Farkas ÁrpĂĄd is kapott, hogy mĂĄst ne mondjak, egy ilyen felkĂŠrő levelet, ĂŠs valamilyen okbĂłl kifolyĂłlag a szĂśvegeket nem kĂźldte el, tehĂĄt nincs benne ebben az ĂŠvkĂśnyvben. Innen kezdődnek a dolgok. Én nem akarom vĂŠdeni Majla SĂĄndort, de ezt az Ablak nevű intĂŠzmĂŠnyt, amit ő kĂŠpvisel, ezt Ă­gy kell elfogadni, szerintem ez: Ă­gy van ĂŠs Ă­gy jĂł.

SÁNTHA ATTILA: Így van, de így rossz.

MOLNOS LAJOS: Ez a te véleményed, hogy ez így rossz. Nagyon hamar lehet ezen változtatni: tessék nekiállni és megcsinálni, ami ennél jobb. Én azt mondom, hogy jó írásokat kell küldeni Majlának, ha kéri, s akkor biztos vagyok benne, hogy attól lesz jó vagy rossz ez az antológia, és nem attól, hogy ötön szerkesztik-e vagy tízen. Húszan is tudnak nagyon rossz évkönyvet szerkeszteni.

_{SÁNTHA ATTILA: A jĂłindulat nem elĂŠg. TehĂĄt az, hogy Majla SĂĄndorban vagy} bĂĄrkiben megvan a jĂłindulat, hogy most valamit csinĂĄl... JĂłszĂĄndĂŠk, az nem jelent semmit. Itt arrĂłl van szĂł, hogy ha mĂĄr csinĂĄltĂĄl egy ilyen vĂĄlogatĂĄst, ĂŠs nĂŠgy ĂŠvig ĂŠltetted, tehĂĄt sikerĂźlt az alapokat megteremteni, akkor azt csinĂĄld meg, vagy csinĂĄltasd meg mĂĄsokkal Ăşgy, hogy az minĂŠl jobb legyen. Itt nem arrĂłl van szĂł, hogy a szerzők bekĂźldjĂŠk a verseket, ĂŠs most ők sajĂĄt maguk mondjĂĄk meg, hogy ők mit akarnak kanonizĂĄlni, mert a szerző szerintem ĂźljĂśn le a seggĂŠre ĂŠs hallgasson, mert – szerintem – nem ő a fontos, hanem az olvasĂł. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a szerzőnek egy szava ne legyen, hogy mi kerĂźl bele a kĂśtetbe, hanem legyenek azok az emberek – az a nĂŠgy, Ăśt, hat –, ahĂĄny irodalom ma van ErdĂŠlyben, tehĂĄt szerintem nĂŠgy, Ăśt vagy hat irodalom van ErdĂŠlyben. Minden irodalom legyen „lefĂśdve”, ĂŠs akkor az emberek vĂĄlogassĂĄk ki, hogy mi kerĂźljĂśn bele az antolĂłgiĂĄkba.

MÓZES ATTILA: Nem akarom MajlĂĄnak a pĂĄrtjĂĄt fogni, de egyet tudunk a tĂśrtĂŠnelemből is, s ez vonatkozik mindenfĂŠle csoportos munkĂĄra, s amit csoportok kanonizĂĄlnak – van egy ember ĂĄltal kanonizĂĄlt munka is, most a Majla esetĂŠben –: a termophĂźlei csatĂĄt akkor is MiltiadĂŠsz nyerte meg, a tĂ­z hadvezĂŠrből. Ez tĂŠny.

BÁLINT TIBOR: Megvan a magam vĂŠlemĂŠnye erről. GondoljĂĄtok vĂŠgig a nagy magyar folyĂłiratokat, a Nyugatot: hogy Babits szerkesztette – Babits Ă­zlĂŠse szerint szerkesztődĂśtt; kĂŠsőbb ĂĄtvette MĂłricz Zsigmond: nem pofĂĄztak bele, mert nem volt joguk. Nem BĂĄrdos B. ArtĂşr szerkesztette az Utunkat sem, hanem GaĂĄl GĂĄbor, ĂŠs az ő Ă­zlĂŠse dĂśntĂśtt: jĂłl vagy rosszul. Áttekintve ezt a kĂŠt ĂŠvszĂĄmot, ezt a kĂŠt Dekameront, akkor legyen annyi bizalom benne, hogy egy embernek az Ă­zlĂŠse irĂĄnyĂ­tja. A kollektivizmus a kommunizmus egyik fertőzĂŠse.

SÁNTHA ATTILA: Az, hogy nem tudunk elkĂŠpzelni csoportos munkĂĄt, ĂŠppen az a kommunizmusnak a fertőzĂŠse, mert teljesen el akarjuk hatĂĄrolni magunkat – amiről nincsen szĂł.

ROSTÁS ISTVÁN: Én azt hiszem, hogy az Ăźzletet most hagyjuk ki, mert nem ĂŠppen Ăźzletről van itt szĂł; tehĂĄt ezt tegyĂźk egy tĂśbbszĂśrĂśs zĂĄrĂłjelbe. A mĂĄsik dolog meg az, hogy ha ez mĂĄr kerekasztal-beszĂŠlgetĂŠs, akkor nyilvĂĄn jĂł, ha jelzőket hasznĂĄlunk, de ĂŠn nem hiszem, hogy Majla SĂĄndor akĂĄr egy „kis helyi Istennek” gondolnĂĄ magĂĄt... nem Ăşgy nĂŠz ki. No de bĂĄrkinek joga van a vĂŠlemĂŠnyhez, joga van bĂĄrkinek tĂĄmadni vagy vĂŠdekezni ellene, ĂŠs akkor mĂŠg csak annyit fűznĂŠk hozzĂĄ, hogy Fodor SĂĄndorĂŠ a sző.

FODOR SÁNDOR: Nekem is az az ĂŠrzĂŠsem, hogy azĂŠrt mĂŠgiscsak a szerző az illetĂŠkes a sajĂĄt dolgaiban. Én mĂŠgis azt hiszem, gyerekek, nagyon komolyan azt hiszem, hogy dĂśntő mĂłdon a szerző vĂŠlemĂŠnyĂŠt kellene meghallgatni egyfelől; mĂĄsfelől pedig, ami az ĂŠvkĂśnyvet illeti: mennyiben ad kĂŠpet a romĂĄniai magyar irodalomrĂłl, mert mint ahogy nem szeretem azt, hogy „szĂŠkely himnusz”, ugyanĂşgy azt, hogy romĂĄniai magyar irodalom mint ĂśnĂĄllĂł entitĂĄs; mint a magyar irodalom, mint a szlovĂĄk irodalom... nem. Mi a magyar irodalom rĂŠszei vagyunk, azĂŠ a magyar irodalomĂŠ, amit RomĂĄniĂĄban Ă­rnak. Na most: ezek az antolĂłgiĂĄk – higgyĂŠtek el nekem – nem jobbak, ĂŠs nem is sokkal rosszabbak, mint amilyen a mi irodalmunk egĂŠsze ĂĄltalĂĄban.

GERGELY EDIT: Én mĂĄr megint a „kis hiĂĄnyĂŠrzetemmel” jĂśnnĂŠk, amit a vitaindĂ­tĂłban prĂłbĂĄltam kikerĂźlni. Nekem ezzel a kĂśnyvvel az a bajom, hogy ez egy sima kĂśnyv (ld. fĂłlia borĂ­tĂĄs), a FagyĂśngy s a Dekameron is. Viszont ĂĄtlapozva is egy-egy „sima” kĂśnyv. Nincsen műfaji megjelĂślĂŠs, de oda van Ă­rva, hogy kĂĄbĂŠ kik lennĂŠnek benne, ezĂĄltal kanonizĂĄl – ha akarod, ha nem –: „romĂĄniai magyar Ă­rĂłk illetve kĂśltők”. Te szerkeszted anĂŠlkĂźl, hogy odaĂ­rnĂĄd: miĂŠrt (hĂĄt ettől sima: se elő-, se utĂłszĂł), hogy ki miĂŠrt kerĂźlt bele, ki miĂŠrt maradt ki. BĂĄr „új fiĂş vagyok a csapatban”, azĂŠrt ĂŠn is „jĂłtanĂĄcsokkal” jĂśnnĂŠk. Ha bevĂĄlogatsz olyan szĂśvegeket, amik „lejĂśttek” az ĂŠvi sajtĂłtermĂŠsben, akkor oda kellene Ă­rnod, hogy hol jĂśttek le, ezĂĄltal ĂŠn tudom, hogy az illető hol kĂśzĂśl, ezĂĄltal tudom, hogy kĂĄbĂŠ a kĂĄnonon belĂźl hol mozog. TehĂĄt nem te kanonizĂĄlsz, hanem a szĂśveg kanonizĂĄlja ĂśnmagĂĄt. Itt azonban van benne egy lista a nevekkel, „simĂĄn”, aztĂĄn meg „fut a kĂŠp”; ott meg nincsenek ĂŠletrajzi adatok, egy dĂĄtum nincsen, ellenben vannak olyan kĂŠpek, amiken nem ismersz fel embereket. VĂŠgĂźl is... magĂĄnĂźgy, hogy ki milyen imidzsĂŠt aktualizĂĄlja vagy vĂĄllalja. A tovĂĄbbiakban: nincsenek ĂŠletrajzi adatok, sem ĂŠletműre valĂł utalĂĄsok: nem tudom, hogy ki hol ĂŠl. Mert ezĂĄltal tudnĂĄm akkor, hogy miĂŠrt Ă­r esetleg extranszszilvanista stĂ­lusban, vagy miĂŠrt Ă­r ĂŠpp posztmagyarul...

MÓZES ATTILA: Ettől jobb lenne az antolĂłgia? Ettől pont' olyan lenne az antolĂłgia, csak lennĂŠnek adalĂŠkok is...

GERGELY EDIT: Jó, de akkor lehet, hogy megvásárolná a korondi, ha látná, hogy van benne egy korondi. Akkor azt mondaná, „jé, itt egy hazámfija, no lássuk, hogy mit ír”.

TÓTH ISTVÁN: Elsősorban, ami az ĂŠvkĂśnyv terjesztĂŠsĂŠt illeti. VĂŠlemĂŠnyem szerint nekĂźnk, erdĂŠlyi embereknek egy nemzeti intĂŠzmĂŠnyĂźnk van a legalacsonyabb foktĂłl a legmagasabb fokig: az EgyhĂĄz. Nem klerikĂĄlis szellemben akarok beszĂŠlni, de mint szervezĂŠsi formĂĄt, el kellene fogadnunk az egyhĂĄzak kultĂşratĂĄmogatĂł-szĂĄllĂĄsadĂł szerepĂŠt. VĂŠlemĂŠnyem szerint lehetne mindegyik nagyobb egyhĂĄz keretĂŠben irodalmi kĂśrĂśket ĂŠs olvasĂłkĂśrĂśket szervezni ĂŠs kellene. Ezek lehetnĂŠnek azok a fĂłrumok, amelyek egy művelt olvasĂłkĂśzĂśnsĂŠget teremtenĂŠnek. MĂĄsodsorban: ĂŠn nem lĂĄtom olyan rendkĂ­vĂźl megoldatlan kĂŠrdĂŠsnek a kritikĂĄt. VĂŠlemĂŠnyem szerint: vannak hĂĄzi kritikusok, vannak kinevezett ĂŠs felkĂŠrt kritikusok minden szerkesztősĂŠgben ĂŠs bizony, nagyon sokszor nem jut szĂłhoz az, akinek mĂĄs a vĂŠlemĂŠnye. InkĂĄbb itt van a hiba.

MÓZES ATTILA: Én a kritikai rovatnĂĄl kezdtem annak idejĂŠn Marosi PĂŠter famulusakĂŠnt az Utunk nevű lapban. Na most: akkor a kritikĂĄnak volt ĂŠrtelme. Ugyanis ez egy nem tĂşl lĂĄtvĂĄnyos, de munka, sőt időigĂŠnyes munka. Na most mĂĄr, gyere csak ĂŠs legyĂŠl nekem kritikai rovatszerkesztő a HelikonnĂĄl, ahol egy-kĂŠt skolasztikus esettől, barĂĄti gesztustĂłl eltekintve: senki nem Ă­r senkiről. És nem azt mondom, hogy irigysĂŠgből nem Ă­rnak egymĂĄsrĂłl az Ă­rĂłk – mert ki mĂĄs Ă­rna? Az ilyen ĂĄllat, hogy „kritikus”, mĂĄr kihalt (lĂĄsd engem; s ĂŠn is azĂŠrt Ă­rĂł volnĂŠk; a rosszabbik felemmel . Na, prĂłbĂĄl rĂĄvenni valakit, hogy Ă­rjon egy... mit mondjak, mint annak idejĂŠn LĂĄng GusztĂĄv (hogy csak egy igen jĂł nevet emlĂ­tsek) tizenĂśt oldalas tanulmĂĄnyt egyetlen jelensĂŠgről, teszem azt: ÁbrahĂĄm JĂĄnos PiculĂĄjĂĄrĂłl, ami tĂŠnyleg egy jelentős dolog; vagy BĂĄlint Tibor BĂĄbel toronyhĂĄzĂĄrĂłl. MĂŠg van egy-egy felmĂŠrĂŠs jellegű dolog az olyan divatban lĂŠvő gyerekekről – most ne sĂŠrtődjetek meg ezĂŠrt, ezt a kifejezĂŠst hasznĂĄlom „divatban lĂŠvő”. AztĂĄn elmĂşlik a ti divatotok is, mĂĄrmint a SerĂŠny MĂşmiĂĄsok divatja, az Előretolt HelyőrsĂŠg divatja, ĂŠs ugyanott lesztek kritikailag, ahol BĂĄlint Tibor, ahol ĂŠn (mi azĂŠrt adunk ki kĂśnyveket is). LĂĄszlĂłffy Csaba minden hĂŠten kiad egy kĂśnyvet, hol MagyarorszĂĄgon, hol itthon: mi jelent meg rĂłla? BocsĂĄnat, mi jelent meg rĂłla? Fodor SĂĄndornak ott van az ĂŠletművĂŠnek első kĂśtete, a NovellĂĄk: szĂŠp kiĂĄllĂ­tĂĄs, jĂł kĂśnyv, minden. MelyikĂśtĂśk vĂĄlallja fel? Ez nem feladat: ez szĂ­vĂźgy! SzĂ­vĂźnk pedig mĂĄr nincs hozzĂĄ.

NAGY ATTILA: Elsősorban: nagyon sajnĂĄlom, hogy a vĂĄsĂĄrhelyi profik nincsenek itt: a LĂĄtĂł megint tĂĄvol maradt, mint egyĂŠbkĂŠnt Udvarhelyről is. Én ajĂĄnlanĂŠk valamit: hogy valamilyen mĂłdon felkĂŠrni, de nem kĂŠnyszerĂ­teni senkit... hogy vĂŠgre a LĂĄtĂł is legyen ott, mert enĂŠlkĂźl nem lehet megtartani egy ilyen talĂĄlkozĂłt, s ugyanoda lyukadok ki – mint ahogy Pista bĂĄcsi is emlĂ­tette a helikoni talĂĄlkozĂłt, ahonnan igen sok ember tĂĄvol maradt – tehĂĄt: csak ha minden fĂłrumot legalĂĄbb egy ember kĂŠpvisel, csakis akkor lehet egyeztetni a nĂŠzeteket ĂŠs a dolgokat. A mĂĄsik: nem szabad elfelejteni – amit Cs. GyĂ­mesi tanĂĄrnő mondott – az ĂśsszekĂśtő szerepĂŠt sem abban, hogy az irodalmat mikĂŠppen veszi ĂĄt a kĂśzĂśnsĂŠg, ĂŠs mikĂŠppen adja tovĂĄbb, ĂŠs mit tart ĂŠrtĂŠknek, mit nem. A romĂĄniai magyar irodalombĂłl kivĂŠrzett 25-30 ember a hatĂĄrokon tĂşlra; egy olyan Ă­rĂłi generĂĄciĂł, amelynek a szerepe nagyon fontos lenne itt ĂŠs most: egy ĂśsszekĂśtő szerepe. Itt van egy nagy hiĂĄtus, ha kĂśrĂźlnĂŠzĂźnk: vannak, akik maradtak, akiket – elnĂŠzĂŠst kĂŠrek – nem nevezhetĂźnk fiataloknak mĂĄr egyĂĄltalĂĄn, viszont letettĂŠk a garast rĂŠgen; ĂŠs van egy Ăşj generĂĄciĂł, aki a '90-es ĂŠvekben debĂźtĂĄlt, de – s most lehet, hogy rĂśhĂśgni fognak rajtam a fiatalok, ĂŠlettapasztalatom mĂĄs tĂŠren is ezt mondatja velem – ez egy igen fontos tĂŠnyező: nincs kĂśzvetĂ­tĂŠs. Ne tessĂŠk elfelejteni, hogy 1980-tĂłl '90-ig egy mortĂĄlis magyar nyelv-, magyar kultĂşra-, magyar irodalomellenes hangulat uralkodott az orszĂĄgban. MagyartanĂĄrainkat kirĂşgtĂĄk a Duna-deltĂĄba (lĂĄsd Cseh Kati stb.). Itt nem a marakodĂĄsnak lenne a helye; ki tett le kĂśzĂźlĂźnk az asztalra mĂŠg ilyen termĂŠszetű kĂśnyvet? Senki. TehĂĄt tessĂŠk segĂ­teni Majla Sanyit. VisszatĂŠrve pedig az eredeti gondolathoz: ennek a generĂĄciĂłnak, akĂĄr SerĂŠny MĂşmia, akĂĄr ez, akĂĄr a LĂĄtĂł – fiatal kritikusi gĂĄrda –: igenis tessĂŠk Ăşgy tevĂŠkenykedni, hogy hassunk vĂŠgre oda, hogy MarosvĂĄsĂĄrhelyen egy Bolyai Farkas kĂśzĂŠpiskola – mely egykoron igen hĂ­res volt arrĂłl, hogy milyen embereket nevelt ki – oda jutott, hogy a magyartanĂĄrok nem viszik el irodalmi estekre a gyermekeket: soha senki szinte; hogy a kĂśnyvbemutatĂłkon lĂŠzengĂźnk hĂĄrman-nĂŠgyen... ez a helyzet: nincsen tartĂĄs, nincsen kultĂşra, nincsenek nevelők. És isszuk ennek a tĂ­z ĂŠvnek a levĂŠt. Ezzel kellene foglalkoznia minden lapnak, hogy vĂŠgre – nem azt mondom, hogy beterelni, mint egy nyĂĄjat, de – kanalizĂĄljuk, egyszer ĂŠpĂźljĂśn a csatorna, aztĂĄn vĂŠgĂźl szintĂŠzis legyen belőle... ez hiĂĄnyzik ĂŠs ezen kĂŠne gondolkodni.

SÁNTHA ATTILA: Az, hogy valaki megmondja nekĂźnk, hogy „hassunk oda, hogy Ăşgy Ă­rjanak”, vagy hogy „a fiatalok Ăşgy Ă­rjanak”... ezt nekĂźnk ne mondja meg senki. Én nem lĂĄtom olyan tragikusnak az irodalom helyzetĂŠt, lehet, hogy egy-egy irodalmi talĂĄlkozĂłn hĂĄrom ember lĂŠzeng, viszont hogyha a HelyőrsĂŠg elmegy egy-egy helyre a SzĂŠkelyfĂśldĂśn vagy Udvarhelyre vagy bĂĄrhova: ott a terem megtelik mindig. TehĂĄt ilyent ne mondjanak, hogy az irodalom az „le van szakadva” – nekem ezzel mĂĄsak a tapasztalataim. A mĂĄsik: itt elhangzott egy olyan javaslat, hogy az egyhĂĄzaknak az ernyőjĂŠt jĂł lenne fehasznĂĄlni. JĂł. Ezt talĂĄn hasznĂĄljuk fel, ha az egyhĂĄz kĂŠpes elfogadni minket, csak az EgyhĂĄz, nem tudom, hogy egy szabadabb szĂĄjĂş, mĂĄsfajta irodalmat mennyire fog tĂĄmogatni. Itt – legyen vilĂĄgos – nem MajlĂĄnak a rekvizitĂłriuma folyik, mĂŠg ha itt kĂśzbe-kĂśzbe Ăşgy is tűnt, ĂŠs elfutottak az indulatok; tehĂĄt itt a FagyĂśngyről beszĂŠlĂźnk, meg a DekameronrĂłl ĂŠs arrĂłl, hogy ezeket hogyan lehetne jobbĂĄ tenni. Itt most mĂĄr mindegy, hogy milyen szempontbĂłl nĂŠzzĂźk a dolgot – ĂŠn pĂŠldĂĄul nagyjĂĄbĂłl egyetĂŠrtek Barthes-tal, aki azt tartja, hogy a szerző „halott”, tehĂĄt nem a szerző a fontos, hanem az olvasĂł a fontos, akinek a fejĂŠben az irodalom, a szĂśveg megszĂźletik – ĂŠn azt mondom, hogy annak ellenĂŠre, hogy itt tĂśbbnyire szerzők vannak ebben a teremben, ne a szerző dominĂĄljon egy ilyen antolĂłgia megszerkeztĂŠsĂŠben, hanem az olvasĂłnak az igazĂĄbĂłl a kĂŠpviselői, a kritikusok. TehĂĄt a kritikus valĂłjĂĄban valahol az olvasĂł kĂŠpviselője kĂŠne hogy legyen, ĂŠs az olvasĂłk felĂŠ kĂŠne nĂŠzni, nem pedig magunk felĂŠ.

ROSTÁS ISTVÁN: VĂŠgĂźl is ez a kĂŠt tĂŠmakĂśr volt, amit lĂŠnyegĂŠben ĂŠrintenĂźnk kellett volna, mĂŠlyebben is talĂĄn... Nem is vĂŠletlenszerű az, hogy ennyire szĂŠtszĂłrĂłdtak a vĂŠlemĂŠnyek, illetve elfutott egy kicsit ez a beszĂŠlgetĂŠs ĂĄltalĂĄnos, de idevĂĄgĂł kĂŠrdĂŠsek irĂĄnyĂĄba. Viszont tĂŠnyleg elgondolkodtatĂł az, ami hellyel-kĂśzzel megfogalmazĂłdott: egyrĂŠszt az, hogy jelenleg minĂĄlunk a tĂĄjĂŠkon egy ilyen vĂĄllalkozĂĄs van, ami felmutathatĂł, nĂŠgy ĂŠvig műkĂśdĂśtt, ĂŠs valĂłszĂ­nű, hogy Majla SĂĄndor nem riad vissza ettől a talĂĄlkozĂłtĂłl semmikĂŠppen. MĂĄsrĂŠszt: van egy olyasmi, hogy szĂŠtnĂŠzni, tĂĄjĂŠkozĂłdni, tudni egymĂĄsrĂłl, tehĂĄt nem az informĂĄciĂłhiĂĄny, hiszen ha belegondolunk, akkor (akĂĄr Gergely Editet idĂŠzhetem) hogyha lett volna egy kis cĂ­m meg egyĂŠb, akkor akĂĄr egy kis „telefonkĂśnyvkĂŠnt” is lehetett volna hasznĂĄlni, ugye, mĂŠg hasznos is: ismerkedni kĂźlĂśnbĂśző generĂĄciĂłk szintjĂŠn. TehĂĄt van egy ilyenszerű igĂŠny, aminek a megfogalmazĂłdĂĄsa bizonyos szintekig eljutott, de tovĂĄbb nem tudunk lĂŠpni. EzĂŠrt a mi egynapos rendezvĂŠnyĂźnknek is a furcsĂĄra mĂłdosĂ­tott cĂ­me: „NekĂźnk talĂĄlkozni kell-e(tt)”, vagy hĂĄt... ebbe bele lehet gondolni. És a harmadik dolog, hogy: nincs alternatĂ­va, illetve nem lĂĄtom azt, hogy megjelent volna ĂŠvkĂśnyv – most maradjunk mĂŠg mindĂŠg az ĂŠvkĂśnyvnĂŠl, tehĂĄt ne antologizĂĄljunk – akĂĄr szerkesztői gĂĄrda kezĂŠből, vagy munkĂĄja eredmĂŠnyekĂŠnt. TĂŠnyleg van olyasmi, ĂŠs el kell mondani azt, hogy ez az alcĂ­m („romĂĄniai magyar kĂśltők” illetve „romĂĄniai magyar Ă­rĂłk”) egy picit elgondolkodtatĂł ĂŠs egy kicsit eltĂĄjolja az olvasĂłt, tehĂĄt ha valaki Ă­gy talĂĄlkozik – mondom: teszem azt, kĂźlfĂśldről ĂŠrkezvĂŠn – a magyar irodalommal: kicsit „nem tudja hova tenni”, ugyanakkor pedig nincs mĂĄs, ami – hĂĄt ne a Ki KicsodĂĄkat olvassuk, ha mĂĄr irodalmi tĂĄjĂŠkozottsĂĄgra akarunk szert tenni, az kell ĂŠs jĂł, ha ott a polcon, de – a fogyasztĂłra gondolva nincs mĂĄs, ami megjelent volna ilyenszerűen. És azt hiszem, hogy Majla SĂĄndor is Ăşgy ĂŠs akkĂŠnt fogadta ezeket a meglĂĄtĂĄsokat meg kritikĂĄkat, szemrehĂĄnyĂĄsokat – itt most lehet fokozni a szinonimĂĄkat –, hogy ettől csak jobb lesz a kĂśvetkező. És ettől fĂźggetlenĂźl lehet egy mĂĄsikat kĂŠszĂ­teni, akĂĄr szerkesztői csoportban, akĂĄr egyĂŠnileg; ĂŠs ĂŠn azt hiszem, hogy csak akkor lesz ĂŠrdekes ĂŠs ĂŠlvezetes ez a – fĂŠlig-meddig belterjes, de mindenkĂŠppen lĂŠtező – irodalmi ĂŠlet, hogyha decemberben megjelenik „X” antolĂłgiĂĄja, utĂĄna megjelenik egy mĂĄsikfajta antolĂłgia ĂĄprilis 11-edikĂŠre – ha jĂłl tudok időzĂ­teni – a FagyĂśngy... TĂŠnyleg, lenne egy spektrum, lehetne vĂĄlogatni, ĂŠs ott van kint apolcon.

MAJLA SÁNDOR: Az utolsĂł előtti szĂł jogĂĄn mondanĂĄm: az imĂŠnt szĂł volt arrĂłl, hogyha egy magyarorszĂĄgi megveszi, akkor milyen kĂŠpet lĂĄt a romĂĄniai Ă­rĂł-kĂśltő gĂĄrdĂĄrĂłl ĂŠs az irodalomrĂłl ĂśnmagĂĄrĂłl. Én azĂŠrt felteszem a kĂŠrdĂŠst: fontos ember, aki tĂŠnyleg lĂŠnyeges, vajon hĂĄny hiĂĄnyzik ezekből az „antolĂłgiĂĄkbĂłl”? Azok kivĂŠtelek, akik vagy nem Ă­rnak egyĂĄltalĂĄn – Farkas, MarkĂł ĂŠs Ă­gy tovĂĄbb –, vagy egyszerűen azt mondtĂĄk, hogy ők nem akarnak szerepelni. TehĂĄt mĂŠg egyszer: vajon ki az a fontos ember, az a sok, nagy hĂĄnyad fontos ember, aki lĂŠnyegĂŠben nagyon negatĂ­van, hiĂĄnyĂĄval befolyĂĄsolhatnĂĄ az antolĂłgiĂĄt? A kĂśnyvek jĂśvőjĂŠről: amint a kĂŠrőlevĂŠlben Ă­rtam valamelyikĂśtĂśknek, az fogalmaztatott meg, hogy „beleegyezem, hogy Majla SĂĄndor vĂĄlogasson az adott ĂŠv sajtĂłban megjelent Ă­rĂĄsaibĂłl, ĂŠs mindaddig beleegyeztem, amĂ­g azt Ă­rĂĄsban vissza nem vonom”. Amikor mĂĄr akkora lesz a hiĂĄnyszĂĄzalĂŠk, akkor tĂŠnyleg befejezem az antolĂłgiĂĄk kiadĂĄsĂĄt. De addig, amĂ­g a tĂśbbsĂŠg tĂĄrsszerző akar lenni, addig mĂŠg prĂłbĂĄlom nem befejezni. A mĂĄsik ĂŠs elĂŠggĂŠ lĂŠnyeges dolog, amiről ma tĂĄrgyaltunk, hogy: kinek milyen verse/szĂśvege megy bele, vagy ki szerepel benne, ĂŠs elhangzott az, hogy „Majla SĂĄndor kedvenc versei”. HĂĄt ha Majla SĂĄndor kedvenc versei kellene hogy legyenek, akkor biztos, hogy mĂĄr itt is tudnĂŠk mutatni egynĂŠhĂĄny embert, aki nem lenne benne. HĂĄt muszĂĄj nekem szeretni – ugye nem haragszol, SĂĄntha –, hĂĄt muszĂĄj nekem szeretni a SĂĄntha verseit vagy a MolnosĂŠt vagy a harmadikĂŠt?... ne haragudjatok. Nem muszĂĄj nekem szeretni senki verseit, de Ăşgy ĂŠrzem, hogy jĂł versek, ezĂŠrt benne vannak.

GERGELY EDIT: Én azt kĂŠrdeznĂŠm meg Majla SĂĄndortĂłl, hogyha – fĂŠligmeddig feljogosĂ­tva vagy nem feljogosĂ­tva – Ăşgy ĂŠrezte, hogy joga van egy ilyet ĂśsszeĂĄllĂ­tani, akkor miĂŠrt nem tette azt meg, hogy listĂĄzta volna azokat, akiket be szeretett volna tenni, ĂŠs akiket nem szeretett volna betenni – „fontosakat” ĂŠs kevĂŠsbĂŠ fontosakat, ĂŠs – akkor odaĂ­rja, hogy „MolnĂĄr Vilike nem adott szĂśveget”, vagy „XY nem kĂśzĂślt az illető ĂŠvben”... TehĂĄt nem az ilyenszerű talĂĄlkozĂłkon kellene neked magyarĂĄzkodnod, hogy ki ĂŠs miĂŠrt hiĂĄnyzik...

TÓTH ISTVÁN: Sok antolĂłgiĂĄt olvastam el, mĂĄr csak azĂŠrt is, mert Ăśssze kellett ĂĄllĂ­tanom őket, francia, nĂŠmet antolĂłgiĂĄkat: sehol, ahol valaki ki akart maradni, annak a nevĂŠt nem Ă­rtĂĄk be mĂĄr csak a reklĂĄm szempontjĂĄbĂłl sem; mert az a kĂśnyvre vonatkozĂłlag rossz fĂŠnyt vetne, vagy jĂł fĂŠnyt a kimaradt szerzőre... tehĂĄt ezt nem szoktĂĄk.

FODOR SÁNDOR: Ennek ellenĂŠre, ne haragudjatok, nem butasĂĄg, amit a kislĂĄny mondott, mert egy esetleges bevezető szĂśvegben, fĂźlszĂśvegben, zĂĄrĂłszĂśvegben azt megemlĂ­theti, hogy „sajnos nagyon szerettĂźnk volna XY-tĂłl is, de...”

MAJLA SÁNDOR: A mĂĄsodik FagyĂśngy antolĂłgiĂĄban ez megvolt. Én Ăşgy gondolom, hogy ezt minden ĂŠvben nem kell, mert hat ĂŠven, hĂŠt vagy bĂĄr tizenĂśt ĂŠven ĂĄt kellene ezt megjelentetni, vagy meg lehetne; tizenĂśt előszĂłt elĂŠg nehĂŠz Ă­rni. És nekem az a vĂŠlemĂŠnyem, hogy hĂĄrom ember lenne, mondjuk, ErdĂŠlyben, aki ezt megĂ­rnĂĄ – nem megĂ­rhatnĂĄ: megĂ­rnĂĄ –, tehĂĄt nem szerzője neki; kritikus, irodalomtĂśrtĂŠnĂŠsz nĂŠgy-Ăśt lenne, s akkor kezdenĂŠnk elĂślről?... nem lehet ezt.

GERGELY EDIT: De miĂŠrt ne lehetne szerzője, ĂŠvente mĂĄs ĂŠs mĂĄs – mondjuk, sorshĂşzĂĄssal? Te miĂŠrt nem vagy szerzője?

MAJLA SÁNDOR: Én azĂŠrt nem vagyok szerzője, mert ĂŠn sajĂĄt magamtĂłl nem akarom bevĂĄlogatni a legjobb verseimet (mert nagyon szeretem őket)...

BÁLINT TIBOR: Nem lehetne áthidaló megoldás egy sor, egy slágerszöveg, hogy: „Ha megcsalsz is imádlak én?”

MÓZES ATTILA: Azaz, „ha megversz is!...”

ROSTÁS ISTVÁN: Ezen majd ebĂŠd kĂśzben el lehet filozofĂĄlgatni. Én kĂśszĂśnĂśm azt, hogy ilyen szĂŠp szĂĄmban ĂśsszegyűltĂźnk, ĂŠs maximĂĄlis erőfeszĂ­tĂŠssel feszĂźlten odafigyeltĂźnk egymĂĄsra – ez az egyik kĂśszĂśnet. A mĂĄsik kĂśszĂśnet pedig Pillich LĂĄszlĂł felĂŠ, hisz a Heltai GĂĄspĂĄr KĂśnyvtĂĄri AlapĂ­tvĂĄny vendĂŠgeikĂŠnt is vagyunk itt, e helyisĂŠgben.

PILLICH LÁSZLÓ: (zĂĄrszĂł) Az egyik gondolat, amiről szĂłlnĂŠk, az – ami mĂĄr szinte egy ĂŠvtizedes tapasztalatkĂŠnt leszűrhető –, hogy ĂŠrdemes-e Ă­rni vagy egyĂźtt lenni, vagy egyĂźtt gondolkodni, NekĂźnk talĂĄlkozni kell-e? a gondolatban, szĂśvegben vagy Ă­rĂĄsban, az irodalomban; ez fĂźggetlen attĂłl, hogy a kĂśltĂŠszet vagy a prĂłza oldalĂĄrĂłl tevődik fel ez a kĂŠrdĂŠs. Az alapproblĂŠmĂĄja ĂŠs dilemmĂĄja ennek az elmĂşlt hĂŠt esztendőnek az, hogy a valamikori nĂŠpmegvĂĄltĂĄs helyett valamifĂŠle ĂśnmegvĂĄltĂĄs időszakĂĄba lĂŠptĂźnk. IgazĂĄbĂłl ez egyesek szĂĄmĂĄra valahol menekĂźlĂŠs, mĂĄsok szĂĄmĂĄra: mĂŠg ki nem taposott Ăştnak a keresĂŠse. Ez a fajta szembesĂźlĂŠs ĂŠs egy ilyen jellegű antolĂłgia kĂŠrdĂŠse manapsĂĄg talĂĄn amiatt fontos, mert az Ăśnmagunkkal valĂł szembesĂźlĂŠs mellett az egymĂĄssal valĂłs szembesĂźlĂŠsre is mindig szĂźksĂŠg lesz. TalĂĄn amiatt, mert itt egy ĂŠrtelmisĂŠgi csapdahelyzet kezd Ăşjraalakulni, mert itt igazĂĄbĂłl az a nagy gond, hogy fennĂĄll a veszĂŠly, hogy bizonyos ĂŠrtelmisĂŠgi beidegződĂŠs alapjĂĄn megprĂłbĂĄljuk ebben a mai helyzetben is valahol megint az embereket Ăşgy befolyĂĄsolni, hogy mi „eladhatĂłk” legyĂźnk, olvashatĂłk maradjunk; tehĂĄt megprĂłbĂĄlnĂĄnk megint a piacot magunkhoz igazĂ­tani. EzĂŠrt van az, hogy egy kicsit az ĂśnmegvĂĄltĂĄs szerepkĂśre az, ami elhatalmasodott. Nem lehetsĂŠges, mert csak attĂłl lesz jĂśvője bĂĄrmilyen alkotĂĄsnak vagy irodalomnak, ha azokra a legĂşjabb kĂŠrdĂŠsekre is vĂĄlaszt ad, jelzĂŠst ad az emberek felĂŠ, akiktől elvĂĄrnĂĄ, hogy olvassĂĄk. Ez a nagy dilemma, a mĂĄsodik kĂŠrdĂŠs: hogyan fogunk mi Ăşgy szĂłlani az emberekhez, hogy nem igazĂĄn Ăşgy „nĂŠpmegvĂĄltĂłkĂŠnt”, de eligazĂ­tĂłi legyĂźnk bizonyos olyan kĂŠrdĂŠsekben, ĂŠs vĂĄlaszt adjunk bizonyos felvetĂŠsekre, problĂŠmĂĄkra olyan keretek kĂśzĂśtt, amelyekre csak az irodalmi megfogalmazĂĄs ĂŠs megkĂśzelĂ­tĂŠs kĂŠpes. Vannak olyan kĂŠrdĂŠsek az ĂŠletben – ezt nemcsak alkotĂłkĂŠnt, hanem olvasĂłkĂŠnt, befogadĂłkĂŠnt tudjuk –, amire semmifĂŠle rigurĂłzus megkĂśzelĂ­tĂŠs nem adhat vĂĄlaszt. Vannak olyan kĂŠrdĂŠsek az ĂŠletben, amelyekre csak kĂśltői vagy prĂłzaĂ­rĂłi vĂĄlaszt lehetne – őszinte vĂĄlaszt – megfogalmazni, ĂŠs igazĂĄbĂłl meg kell keresnĂźnk erre a lehetősĂŠget a tovĂĄbbiakban is, mert ez az egyetlen lehetősĂŠg arra, hogy egy leszűkĂźlő keretben nyilvĂĄn –, mert az Ăśsszes mĂĄs fogyaszthatĂł kulturĂĄlis alkotĂĄs kĂśzĂźl az irodalomnak is beszűkĂźl valamelyest a pĂĄszmĂĄja; be fog szűkĂźlni – ez mĂĄshol is Ă­gy van a vilĂĄgban. És hogy mennyire fog ez beszűkĂźlni – hogy miĂŠrt olyan fontos ez a jelzĂŠsrendszer –, ez attĂłl fog fĂźggni, hogy mennyire lesz kĂŠpes megkeresni azokat az irodalmi vĂĄlaszokat, olyan kĂŠrdĂŠsekre, amelyekre mĂĄs eszkĂśzĂśkkel nehezebb vĂĄlaszt adni, nehezebb hiteles, őszinte vĂĄlaszt adni. TalĂĄn ezzel zĂĄrhatnĂĄm: ĂŠn hiszek az ilyen FagyĂśngy-szerű dolgokban, fĂźggetlenĂźl attĂłl, hogy kik vannak benne, vagy kik lesznek benne, vagy kik maradnak ki belőle. Vannak mĂĄr FagyĂśngyĂśk, ha mĂĄr a hatodik ĂŠvfolyama fog megjelenni, akkor mĂĄr attĂłl is fĂźgg, hogy ki lesz benne, hogy ki keresi meg. TehĂĄt vĂŠgĂźl is van egy ilyenfajta pozitĂ­v szelekciĂł is ebben, hogy akik nagyon ellenzik, azok biztos mĂĄr azon gondolkodnak, hogyan fognak egy ellen-FagyĂśngyĂśn szĂśvetkezni.

Szerkesztette GERGELY ZSUZSA ĂŠs GERGELY EDIT

* VĂś. KassĂĄk Lajos: Novemberi kĂĄnkĂĄn.

**A Heltai Klubban helyet kapĂł vitĂĄt 16 ĂłrĂĄtĂłl a KolozsvĂĄri RĂĄdiĂł koncerttermĂŠből Hozzon

egy sort,- egy mondatot címmel egyenesbe sugårzott egyórås felolvasódÊlutån  kÜvette.

HĂĄzigazdĂĄk voltak a KolozsvĂĄri RĂĄdiĂł magyar osztĂĄlyĂĄnak szerkesztői: Gergely Zsuzsa ĂŠs

RostĂĄs IstvĂĄn. A talĂĄlkozĂłt A parttalansĂĄg nĂŠha jĂłl esik-re keresztelt irĂĄnyĂ­thatatlan tsevely

zĂĄrta.