Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 1997. november, VIII. évfolyam, 11. szám »
Nagy Attila
Duende
Az égen színes csíkok
Alkonyi átkelőhely
A csillagok és titkok
És minden más előjel
Bizonytalanná vált már
A jelen – így az emlék
Most sejtből sejtbe átjár
S ha mást már nem is tennék
Csak gondolnék tavaszra
Örömre, sok szakaszra
A mindennapi versből
Hogy minden el- vagy feldől...
Nos, veled lennék boldog –
S míg ténfergek és forgok
És halkul minden utca
S külön pályáját futja
Minden társ és égitest:
Ujjad, ajkad égni kezd
A tested is belobban
Ott fenn a csillagokban
Itt lenn az éjszakában
Semmisül meg a lázban
A jelen és az emlék
Hogy nem lehet már s nem még
Blanche
A szív egy nagy virág
Beporozza a bánat
De szirma, lám, kivár
S kinyílik újra nálad
Az öröm kékes permete
Mely szemedből hull
Eljátszadozik most vele
Szelíden, vadul
„A szív magába zár“
Az újabb nagy kalandon
Hűséged mintavár
Fogadjon – s menni hagyjon
Giselle
A kéz rózsája s arcod
Nem hajol fölém
Az alkohol s az álom
Szép kevert ködén
Halassz másnapodra
Bakfis öledben én
A megmérettetést már
Jövő koroknak zengeném
Utánad lódulok majd
Ha lelépsz egy hajnalon –
De miért hozna rád bajt
A konyakom és dalom