DISPUTA

A kiĂĄltĂł kĂśvek

Fazakas LĂĄszlĂł: Kő kĂśvĂśn. A Protest AlapĂ­tvĂĄny kiadĂĄsa, Budapest, 1996.*

A kĂśnyvcĂ­m mindig Ăśsszegző bemutatkozĂĄs, s itt ĂŠs most kĂźlĂśnĂśsen az. A margittai reformĂĄtus lelkĂŠsz első megjelent verseskĂśtetĂŠről lĂŠvĂŠn szĂł (a tervezett elsőt 1981-ben elutasĂ­tottĂĄk), igen fontos a kĂśtődĂŠsek megjelĂślĂŠse, amely hĂĄrom irĂĄnyban hatĂĄrozhatĂł meg, amint azt a cĂ­mlapon szereplő versszak is Ăśsszefoglalja:

... Lehet

kő kĂśvĂśn nem marad

de lelki kĂśvekből Ăśsszenő

Isten szava s a nemzet

Ige s igekĂśtő...

Az első lĂŠnyeges kapcsolat a bibliai szĂśveg hagyomĂĄnyĂĄhoz valĂł viszony, a mĂĄsodik a magyar kĂśltĂŠszet nagy elődeinek tudatos vĂĄllalĂĄsa ĂŠs kĂśvetĂŠse, a harmadik az anyanyelv lehetősĂŠgeinek felfedező ĂśrĂśme ĂŠs megtartĂł erejĂŠnek hirdetĂŠse az erdĂŠlyi kisebbsĂŠg sorsĂĄban, helyzetĂŠben ĂŠs vilĂĄglĂĄtĂĄsĂĄban.

A kő konnotĂĄciĂłs mezeje hatalmas a BibliĂĄban. Kő volt a szikla, az oszlop, a szobor, a tĂĄbla, az oltĂĄr, a fal, a veder, a sĂ­r anyaga. Szikla volt a vĂ­zfakasztĂĄs helye, kő DĂĄvid fegyvere, s kő zĂĄrta a sĂ­rt. A kőszikla, kőszĂĄl, kővĂĄr Isten szinonimĂĄja a Biblia nyelvĂŠben, PĂŠter pedig, tudjuk, kősziklĂĄt jelent. A kő a kemĂŠnysĂŠget, a nehĂŠzsĂŠget, a beszĂŠlyt, a nĂŠmasĂĄgot asszociĂĄlja; a megkĂśvezĂŠs a halĂĄlbĂźntetĂŠs egyik formĂĄja volt. Az ĂŠpĂ­tők ĂĄltal megvetett kő szegeletkővĂŠ vĂĄlik, a falba ĂŠpĂ­tett kő kiĂĄltani is tud, a kőszikla erős alapja a hĂĄznak. A PrĂŠdikĂĄtor kĂśnyve szerint „Ideje van a kĂśvek elhĂĄnyĂĄsĂĄnak ĂŠs ideje a kĂśvek egybegyűjtĂŠsĂŠnek“ (PrĂŠd 3:5); JĂŠzus azt jĂłsolja, hogy „jőnek napok, amelyekben kő kĂśvĂśn nem marad, mely le nem romboltatnĂŠk“ (Luk 21:6); PĂŠter apostolnak pedig az a kĂ­vĂĄnsĂĄga, hogy „Ti magatok is mint ĂŠlő kĂśvek ĂŠpĂźljetek fel lelki hĂĄzzá“ (1 PĂŠt 2:5). Az idĂŠzett versszak a hĂĄrom utolsĂł szĂśvegrĂŠszen alapul, ĂŠs ennek tanulsĂĄgait aktualizĂĄlja.

A „kő kĂśvĂśn“ egyszerre idĂŠzet ĂŠs cĂ­m: nemcsak a kĂśtet, hanem az első ciklus cĂ­me is, s egyben visszatĂŠrő, kĂśtetszervező motĂ­vuma Fazakas LĂĄszlĂł verseinek, amelyek egyik legfontosabb darabja, a DiaszpĂłra-sors, a „kő kĂśvĂśn nem maradt“ sorral kezdődik ĂŠs a cĂ­mlapon szereplő versszak mĂłdosĂ­tott vĂĄltozatĂĄval fejeződik be. A KĂŠsőbbi siratĂł cĂ­mű, JĂłzsef AttilĂĄhoz szĂłlĂł (egyik legjobb) vers indĂ­tĂł helyzetĂŠben „mĂĄr ĂśrĂśkre nĂŠmĂĄk e kĂśvek“; az 1989 karĂĄcsony hetĂŠben, tehĂĄt tĂśrtĂŠnelmi időszakban, kĂźlfĂśldĂśn Ă­rt Adventi farsang pedig a „Lapis Christus missus est“ felidĂŠzĂŠsĂŠvel zĂĄrul. A Siralmas krĂłnika szerint „orvoslĂĄs nem jĂśhet/faragjunk hĂĄt kĂśvet“; a menni vagy maradni kĂŠrdĂŠsĂŠt elemző VĂĄlaszĂşton kĂŠpsorĂĄban a „kő kĂśvĂśn emlĂŠkek temetők“ is megjelennek; a Krisztust idĂŠzve mĂĄsodik rĂŠszĂŠben pedig ez ĂĄll:

meglĂĄtjĂĄtok nem lesz csak kő kĂśvĂśn

vagy kő kĂśvĂśn se

velĂźnk vĂĄltozik a tĂĄj a volt haza

a hontalan otthon

az idő sĂźrget nĂłgat

ĂĄldjĂĄtok meg az elmenőket

s az idehaza maradĂłkat

darabjaira hullt a mĂşlt

minden

kő kĂśvĂśn

elvitt s megmaradt darabokban

gyĂśnyĂśrkĂśdĂśm

bĂĄr fĂĄj akĂĄr kimondani

megvĂĄltozik a tĂĄj te is ĂŠn is

mindent belep a nefelejcs

a KĂĄrpĂĄt gerincĂŠig

A RogĂŠriusz siralmĂĄban „az ĂĄrtatlan vĂŠrt mĂĄr nem mutogatja a fĂśld / magukon hordjĂĄk ideig mĂŠg a kĂśvek“; a JĂłtĂĄm mesĂŠjĂŠben versszervező sor az „egy kĂśvĂśn Ăśltek le hetven fĂŠrfit ki tudja mi vĂĄr ma“; a FosszĂĄtok ki Egyiptomot a bibliai esemĂŠnyt aktualizĂĄlja: „kőszikla masszĂĄnĂĄl meribĂĄnĂĄl / s nem ad vizet kurgĂĄn tetejĂŠn“; az Éden egyszerre visszhangozza JeruzsĂĄlem rombolĂĄsĂĄt ĂŠs a Himnuszt: „kővĂĄr / ami volt / kőhalom / ami van“.

Az idĂŠzetek nemcsak a kĂśtet tudatos szerkesztĂŠsĂŠt ĂŠs a jelentĂŠsek gazdagsĂĄgĂĄt mutatjĂĄk, hanem jelzik a tovĂĄbbalakĂ­tĂĄs fő irĂĄnyait is, s bevezetik az olvasĂłt Fazakas LĂĄszlĂł kĂśltĂŠszetĂŠbe. MegőrzĂŠs ĂŠs megmaradĂĄs, ĂŠpĂźlĂŠs ĂŠs ĂŠpĂ­tĂŠs felelőssĂŠge ĂĄll a kĂśzĂŠppontban, egyĂŠni, tĂśrtĂŠneti ĂŠs tĂśrtĂŠnetfeletti otthon ĂŠs utazĂĄs, teremtĂŠs ĂŠs szenvedĂŠs nagy ĂśsszefĂźggĂŠseinek feszĂźltsĂŠgĂŠben.

A BibliĂĄhoz valĂł viszony jellege Ăśsszetett: a kĂśtet kulcsszavainak jelentős rĂŠsze innen szĂĄrmazik. Emellett szĂĄmos bibliai tĂśrtĂŠnet, helyzet jelkĂŠp, metafora, cĂŠlzĂĄs vagy nyelvi fordulat jelenik meg Fazakas LĂĄszlĂł verseiben – főkĂŠnt a harmadik, Az Úr temploma ajtĂłfĂŠlfĂĄjĂĄra cĂ­mű ciklusban –, amelyeket kĂźlĂśn tĂ­pusokba lehet sorolni aszerint, hogy a kĂśltői ĂŠs a bibliai szĂśveg hogyan viszonyul egymĂĄshoz: az első mennyiben verses mĂĄsa, illetőleg ĂĄtĂŠrtelmezĂŠse a mĂĄsodiknak. A MessiĂĄsi prĂłfĂŠciĂĄk kĂŠt darabjĂĄban a KĂĄroli-biblia szĂśvege ismert reformĂĄtus egyhĂĄzi ĂŠnekek dallama szerint alakul ĂĄt, Ăşj ĂŠnekkĂŠnt. Egy mĂĄsik csoportban a biblikus hĂĄttĂŠrre valĂł utalĂĄs megelĂŠgszik a felismerĂŠs bizonyossĂĄgĂĄhoz szĂźksĂŠges minimummal, s azt alakĂ­tja tovĂĄbb. A kĂśltő itt a mĂĄr ismert szĂśveg kulcselemeit variĂĄlja, elegendő alappal a fĂŠlre nem ĂŠrtĂŠkelĂŠshez ĂŠs elegendő szabadsĂĄggal az ĂşjrafogalmazĂĄshoz, poĂŠtikailag kĂŠtsĂŠgkĂ­vĂźl ĂŠrdekesebb verstĂ­pust teremtve (ilyen pĂŠldĂĄul a LĂĄny Hastingsből, DiaszpĂłra-sors, a PogĂĄny ĂŠnekek (II.) vagy a Szeplőtelen. A kĂŠt megjelĂślt tĂ­pus kĂśzĂśtt szĂĄmos tovĂĄbbi csoport kĂźlĂśnĂ­thető el. Az imĂĄdsĂĄgok (ezeken belĂźl is az ironikus: Hangos imĂĄdsĂĄg, a kĂśzĂŠpkori szemĂŠlyhez kĂśtĂśtt: Celanoi TamĂĄs imĂĄja, a szemĂŠlyes: OlajfĂĄk illatĂĄval, ÉvvĂŠgi imĂĄdsĂĄg, HazatalĂĄlĂĄs, CsalĂĄdi imĂĄdsĂĄg), az egyes bibliai kĂśnyvekhez fűződőek (az elvontabb: DĂĄniel kĂśnyve margĂłjĂĄra, a – Dsida nyomĂĄn – zsoltĂĄrszerű: Psalmus Transilvanicus, a zsoltĂĄrfordĂ­tĂłkat ĂŠs Adyt kĂśvető Ének. DĂĄvid zsoltĂĄra. BĂşjdosĂł, az exodus-ĂŠlmĂŠny fĂślĂśtti FosszĂĄtok ki Egyiptomot, a szintetikus MalakiĂĄs kĂśnyve). A sor kiegĂŠszĂźl az egyes konkrĂŠt textusrĂŠszek inspirĂĄlta versekkel, amelyek előtt mottĂłkĂŠnt a bibliai idĂŠzet helye szerepel (ilyen a Statisztika, a JĂłlĂĄm mesĂŠje, az Éden), az egyes Ăźnnepek alkalmĂĄval Ă­rottakkal (Halottak napjĂĄn, Maran atha, Golgota), ĂŠs az olyan verstĂ­pussal, amely egy bibliai jelenetet ĂĄbrĂĄzol egy kivĂĄlasztott szemĂŠly nĂŠzőpontjĂĄbĂłl (TĂĄbor-hegyi panasz).

Ezt a csoportosĂ­tĂĄst a kĂśltői jelentĂŠstannak olyan vĂĄltozatai kombinĂĄljĂĄk, amelyek kĂźlĂśnbĂśző fokĂş, de ĂĄltalĂĄban igen erős egyĂŠni ĂŠs kollektĂ­v aktualizĂĄlĂĄssal jĂĄrnak, mĂĄsrĂŠszt a hazai kĂśltĂŠszet hagyomĂĄnyaihoz valĂł kapcsolĂłdĂĄs ĂĄrnyalja a versek stĂ­lusĂĄt, korĂĄntsem kegyeskedő hangon: ellenkezőleg, inkĂĄbb annak kritikĂĄjakĂŠnt. A kegyes szóÜzĂśn, mint az ĂĄlszentsĂŠg ironikus bĂ­rĂĄlata jelenik meg (Hangos imĂĄdsĂĄg), a hitet, vallĂĄst ĂŠs egyhĂĄzat elkĂźlĂśnĂ­teni tudĂł ĂŠs merő felismerĂŠs vĂĄllalĂĄsĂĄban:

az egyhĂĄz Ăźzlet non stop virĂĄgzĂł papiipar

privatizĂĄlt

egyeseknek kettőskĂśnyvelĂŠsű mennyei fĂśldi valutĂĄs

kĂŠrjĂŠtek ĂŠs adatik nĂŠktek

ne ezt –

valami mĂĄst

(PrivatizĂĄlt egyhĂĄz)

A kĂśtet nagy tĂŠmĂĄi, amelyeket megalapoznak ĂŠs ĂĄt- meg ĂĄtszőnek a bibliai pĂĄrhuzamok ĂŠs a magyar kĂśltĂŠszet ĂŠs tĂśrtĂŠnelem analĂłgiĂĄi: a „Hol az Otthon“, a haza; a „maradni menni hova“ (Psalmus Transilvanicus); az „Itt vagy ott – ?“ (TĂĄvolbĂłl); a „BĂĄrhonnan jĂśttĂŠl, hoztad a hazĂĄd“ (Sereggyűjtő ĂŠnek); az „anyĂĄtlanorszĂĄgbeli kĂśzĂśs sorsunk“ (Az vilĂĄghoz szabott ĂŠnek); a „hitet hazĂĄt eszmĂŠnyt nem adnak mĂĄsok“ tudata (UtĂłhang); az „én mindenkit feloldozok / menjen akinek van hova“ megbocsĂĄtĂĄsa; az „5 temetĂŠsre 3 szĂźletĂŠs“ (Statisztika); a „sok vallĂĄsos kevĂŠs a hĂ­vő“ igazsĂĄga (SĂźket magyaroknak); az „álmodra a fĂŠlelem vigyĂĄz“ lelkiĂĄllapota (Szeplőtelen).

SzĂźksĂŠgszerű, hogy az utazĂł – aki, mint az Adventi farsangbĂłl megtudjuk, Ăśt ĂŠvig vĂĄrt arra, hogy kiengedjĂŠk – ezĂşttal is ĂśsszehasonlĂ­tson, s mĂĄs szĂĄmĂĄra is meghatĂĄrozva ĂśnmagĂĄt, felhĂĄborodjĂŠk azon az ĂŠrtetlensĂŠgen ĂŠs azokon a kegyes hazugsĂĄgokon, amelyekkel egyesek a szabadnak nevezett vilĂĄgban fogadjĂĄk. A kettős szorĂ­tĂłban: a kĂźlső ĂŠs a belső szabadsĂĄg lĂĄttĂĄn szĂźlető gondolatok formĂĄja az irĂłnia, amely szervesen ĂśsszefĂźgg a nyelvvel valĂł kĂ­sĂŠrletezĂŠssel. Az első ciklusban ĂśsszegyűjtĂśtt versek jelentős rĂŠsze ennek a tapasztalĂĄsnak ĂŠs ennek a kifejezĂŠsmĂłdnak az eredmĂŠnye.

A mĂĄsodik rĂŠszben, amely az EzerszĂĄz ĂŠve... cĂ­met viseli, a tĂśrtĂŠnelmi mĂşltban tĂśrtĂŠnő időbeli utazĂĄs emlĂŠkeit talĂĄljuk. A csodaszarvas korĂĄtĂłl a jĂśvőbeli perspektĂ­vĂĄkig terjedő nagyĂ­vű kapcsolatkeresĂŠsek a stilĂĄris regiszter szĂĄmos ĂĄthangolĂłdĂĄsĂĄval jĂĄrnak: ez a rĂŠsz a tĂĄltosĂŠnektől ĂŠs a Halotti BeszĂŠdtől kezdve Anonymuson, Rogeriuson ĂŠs a XVI. szĂĄzadi kĂśltĂŠszeten ĂĄt Szenci MolnĂĄr Albertig, VĂśrĂśsmartyig, Adyig, DsidĂĄig (az előző ciklusban pedig JĂłzsef AttilĂĄig ĂŠs RatkĂł JĂłzsefig) jut el, s a Posztmodern kontinuitĂĄs eszkĂśzeivel is kĂ­sĂŠrletezik. Kiemelkedik kĂśzĂźlĂźk Rogerius, akinek hangjĂĄt a Siralmas krĂłnika ĂŠs a RogĂŠriusz siralma cĂ­mű vers is kĂśveti, Szenci MolnĂĄr Albert, akiről kĂźlĂśn kĂśltemĂŠny szĂłl, Ady, akiről a kĂśtet tĂśbb helyen is megemlĂŠkezik, akĂĄr nĂŠv szerint, akĂĄr rĂĄ jellemző fordulatokkal, akĂĄr az Üzenet egykori iskolĂĄdba analĂłgiĂĄjĂĄval, ĂŠs Dsida, a harmadik ciklusban szereplő Psalmus Transilvanicusszal. KĂŠtsĂŠgkĂ­vĂźl hatalmas igĂŠnyű kitekintĂŠs ez, amely leginkĂĄbb erőteljes stĂ­lusvĂĄltozataiban valĂłsul meg: ilyen a Magyar csalĂĄdnevek kezdete, az Önmaga nevĂŠre versfői, Az vilĂĄghoz szabott ĂŠnek Ady-reminiszcenciĂĄi ĂŠs a NĂĄpolyi gĂĄlya falĂĄra Balassi-strĂłfĂĄi:

ĂĄgaskodĂł vĂślgyĂśn

porlĂł anyafĂśldĂśn

ĂśltĂśzhetnĂŠk kĂĄmzsĂĄba

mĂŠgsem ĂśltĂśzkĂśdĂśm

inkĂĄbb kĂśltĂśzkĂśdĂśm

reĂĄnk vĂĄrĂł gĂĄlyĂĄba

vizek utcahosszĂĄn

ennĂŠl jobb az ozmĂĄn

nemes nĂŠpet szĂĄllĂ­tunk

szĂźlőfĂśldtől tĂĄvol

ĂŠjszakĂĄban szĂĄmolj

nappal pedig ĂĄlmodunk

Fazakas LĂĄszlĂł kĂśltői nyelvĂŠnek forrĂĄsai a BibliĂĄbĂłl ĂŠs a magyar irodalombĂłl ismert stĂ­lusok gazdagsĂĄgĂĄtĂłl Ăşj, eddig rejtett jelentĂŠsek felismerĂŠsĂŠig terjednek. Az egyhĂĄzi ĂŠs vilĂĄgi latinsĂĄg emlĂŠkein tĂşl a gĂśrĂśg is szerepet kap: „minden ember kriptokeresztyĂŠn“ – olvassuk a Golgota cĂ­mű versben. A Maran atha idĂŠzĂŠse ĂĄltal az arameus nyelvig jutunk el, a nyelv csodĂĄjĂĄig, mondhatnĂĄnk, hiszen ezt a szĂłkapcsolatot (a Die Religion in Geschichte und Gegenwart cĂ­mű vallĂĄstĂśrtĂŠneti lexikon segĂ­tsĂŠgĂŠvel) nĂŠgyfĂŠlekĂŠppen fordĂ­thatnĂĄk: „Urunk, jĂśvel“; „MegjĂśtt az Úr“; „Az Úr itt van“; „Az Úr szĂźntelenĂźl jĂśn“. Az ĂŠvenkĂŠnt visszatĂŠrő KarĂĄcsonyrĂłl lĂŠvĂŠn szĂł, a logosz csodĂĄja ĂśnmagĂĄnĂĄl tĂśbbről szĂłl.

A Magyar csalĂĄdnevek cĂ­mű vers azt mutatja be, hogy „neveinkben egy szĂŠp orszĂĄgot hordunk / hatĂĄrok nĂŠlkĂźli nemzetet el nem mĂşlĂł hazĂĄt“, s a SzĂŠkely, SzĂĄsz, OlĂĄh, Lengyel, TĂłth, HorvĂĄt, NĂŠmeth, TĂśrĂśk, TatĂĄr, Orosz, RĂĄcz ĂŠs a Somogyi, JĂĄszi, UngvĂĄri, ZĂĄrai, Zombori, TrencsĂŠnyi, TemesvĂĄri, Budai, Pesti nevek illusztrĂĄljĂĄk ezt. A lĂŠlek gyĂłgyĂ­tĂĄsĂĄhoz „egyetlen szer az anyanyelv“ – hirdeti az ÁtfogalmazĂĄs:

fehĂŠr ĂźrĂśm kĂĄlvinista taplĂł

borongĂłvirĂĄg pĂĄsztortĂĄska

vĂŠrĂĄztatĂłfű bĂźdĂśs bĂźrĂśk

hideglelĂŠsfű puskaporfa

kĂśmĂŠnymag nĂŠmet tĂśrĂśk

Olyan Ăşj vagy megvĂĄltozott jelentĂŠsű szavakra talĂĄl a versolvasĂł, mint „segĂŠlybeĂśltĂśzĂśtt“ (16.) „rĂŠzkarclik“, „álpĂłtlĂŠk“ (18.), „vendĂŠgizĂźletes“ (28.), „igekĂśtő“ (29.); a nyelv olyan lehetősĂŠgeire, mint „papiipar“ ĂŠs „sĂ­rĂĄs(ĂĄs)ra“ (16.). A „magvetĂŠs / ĂŠs / megvetĂŠs“ (32.), a „megtĂŠrĂŠs / ĂŠs / megĂŠrtĂŠs / vagy / fordĂ­tva“ (33.) egĂŠsz verset tesz ki: az első ApostolsĂĄg, a mĂĄsodik Tolerancia cĂ­met kapott. Ehhez hasonlĂł a „gyalĂĄzat“ ĂŠs „alĂĄzat“, az „igazsĂĄg“ ĂŠs „gazsĂĄg“ egymĂĄshozrendelĂŠse (47.), a „csinos“ ĂŠs „csintalan“ (12.), a „jĂśttek nyĂĄjak ĂŠs nyĂĄjasok“ (78.), a „pallĂŠrok“ ĂŠs „pillĂŠrek“, a „tallĂŠrok“ ĂŠs „fillĂŠrek“ versformĂĄlĂł szĂłjĂĄtĂŠka (81.), a „trĂłjai faló“ ĂŠs a „magyar-faló“ reklĂĄmszĂśvege (75.).

A szóÜsszetĂŠtelek kĂźlĂśnleges alkalmat nyĂşjtanak a jelentĂŠsteremtĂŠsre: „kiszszenthĂĄromsĂĄg“ (20.), „bűntudathasadĂĄsos“ (43.), „hegykoszorĂştlan“ (56.), „anyĂĄtlanorszĂĄgbeli“ (57.), „vĂŠsztĂśrvĂŠnytervezet“ (58.), „manĂśkenorszĂĄg“ (62.), „sper-MAMA-gyar“ (108.), „szentlelketlensĂŠg“ (110.), „kĂśzműjegyzĂŠkszĂĄm“ (126.), „NabukodozorszĂĄg“ (134.). A hasonlat ritka, de sokatmondĂł: „zizeg a fű dunadeltanĂĄdkĂŠnt“ (26.).

Arany JĂĄnos segĂ­tsĂŠgĂŠvel foglalhatjuk Ăśssze a kĂśtetről alkotott vĂŠlemĂŠnyĂźnket, aki a kĂśvetkezőket Ă­rta: „A vallĂĄsi kĂśltĂŠszet, mely a fĂśldi ember legszentebb, legmagasztosabb ĂŠrzelmeit Ăśleli ĂĄt, nemcsak nincs kirekesztve a szĂŠpnek birodalmĂĄbĂłl, sőt a legfĂśnsĂŠgesebb, mi utĂĄn a kĂśltő tĂśrekedhetik. [...] De szĂźksĂŠg, hogy e faja a kĂśltĂŠszetnek megtartsa sajĂĄt jellemĂŠt.“ – Úgy lĂĄtjuk, Fazakas LĂĄszlĂł legjobb verseiben megtalĂĄlta azt a hangnemet, amely egyedi ĂŠs felismerhető mĂłdon tesz eleget a kĂśvetelmĂŠnynek. A Kő kĂśvĂśn szerzője szavait bizonyĂ­tja: „pap ĂŠs kĂśltő megfĂŠr egyĂźtt“, s az előszóírĂł KomlĂłs AttilĂĄt ĂŠs a Protest AlapĂ­tvĂĄnyt dicsĂŠri, hogy a versek kiadĂĄsĂĄt lehetővĂŠ tettĂŠk.

KOROMPAY H. JÁNOS

*Az itt elemzett kĂśtetről 1997 februĂĄri szĂĄmunkban OrbĂĄn JĂĄnos DĂŠnes tollĂĄbĂłl kĂśzĂśltĂźnk kritikĂĄt.