Térey János
Paulus
(Részlet)

Kaput zár a hacker-vadász,
Éjszakába készül az Ász.
Sovány falat a Liszt Ferenc tér,
Kicsiny pálya harminc körül.
Brókerarcok közt mit keresnél?
Paulus másként üdvözül.
Segít fensőbb ismeretség,
Átpörget hét-nyolc SMS-t még...
Ez biz a primadonna lesz!
Akit rajongással övez
Az őswagneriánus ügynök;
Őt hallotta Waltrauteként,
És transzba esve jószerént,
Páholyából bravót üvöltött.
Hozsanna, túli láthatár!
Oszlik a spleen. Operabál.
A pubertás korába lépve,
Nem találtam magát a bált!
Acidpartik zörömbölése
Kínált bús alternatívát.
Prosztókáim seregelése,
Újgazdag ábránd repdesése
Produkált új estélyeket;

Vállalkozó-gittegyletek
Járatták le a báli eszmét,
Szekundér lakodalmakon
Sírtam vissza arszlán-korom;
Inkább a Goa-parti esték!
Út jobblét páholyaiba?
Biztos pont csak az Opera.
Szabóhoz járni próbatétel,
Elsőbálozó lomhaság,
Ez alól Pálunk sem kivétel:
Nem varrat, készen vesz ruhát.
A Blomberg’s készletét kevesli,
De éjszín öltönyét beszerzi,
És Waltrautét tárcsázza épp,
Alakul a télesti kép:
Férje is jön, a lusta festő,
Piktúra fenegyereke,
Olaj & Vászon mestere.
Hogyha lazul ügynöki gyeplő,
Mértékadó művészkörök
Szívében Pál gyakran pörög.
Telt ház. A páholyok ragyognak.
Vezérel a hostess-csapat,
Sodrása alles Walzer-blokknak
Egekbe aligha ragad.
Pál – hal a vízben – lelkesebben
Lubickol ismerős közegben,
Ő a krédó Pilátusa,
Ám a ház régről otthona.
Amott őrgróf Pallavicini,
Emitt ittas fővédnökök;
Menyasszonykának öltözött
Kislányok készülnek kiinni
Édeskés Bailey’s-poharat.
A Bálkirálynő hol marad?
Ám a legbénább öltözetben
– Sajnos! – katonatisztjeink
Pompáznak, szép hitük töretlen,
De kimenőjük randa, mint
Lomtárak avas regimentje,
Zsinóros-pitykés, kincstári mente.
Pálék – konyhából netovább –
Kezdik a Gundel-vacsorát:
Mőcsényi Tramini kiséri
A libamájpástétomot,
Fa füstjén pácolt lazacok,
Tormás almasaláta, égi,
Majd kemencében sült karaj
S trombitagomba, hajh!
Új bort! Testes villányi Merlot
Főétel oldalán a pár,
S a desszerthez nem híg ezerjó:
6 puttonyos aszú dukál.
Puding ül a szőlőlevélre,
Fütyülős barack és vidéke
Kápráztatja el Paulust,
Megáldja hát az őshumuszt:
Hány ínyencség sarjadt belőle!
Emeljünk rá új poharat.
Kesernyés kommentárokat
Mormol, nem tekint úrinőre,
Csak hostesseknek kurizál
A jóllakott, vékonyka Pál.
Közben méhkasként zsong a szála,
Csárdások vannak műsoron;
Fintort pazarlunk Bálkirályra,
Látcsövezés páholysoron.
Pál a monokróm alkotóval

Szidja a népet, bús baloldal...
„E grandiózus bálterem
Mégiscsak méltó hátterem.
S az aranytorkú Waltraute!
Becsüld meg pompás kebleit.”
Pál ekképp szertelenkedik.
Berúgni Bayreuthban tanult-e?
Mit sok újdonász „dáma” súg,
Zenébe fúl. A szála zúg.
S Pál? Besokall a poharaktól,
Uj szintekig merészkedik,
Kakasülő-tájon csatangol,
Elveszíti barátait;
Pár tokás magánénekessel
Kötözködik – „Köszönj le, mester!” –,
Majd elillan a folyosón,
Derül egy dagadt szófosón;
És bálzsivajtól elgyötörten
Távozni kész, indul haza,
Már hívogatja vánkosa.
Elmarad márciusi ködben
High society óbora,
Jótékonysági tombola...
Kabátot vesz a foyer-ban,
Soha többé zwackos barack,
Telítődött, de bora még van,
Hóna alatt teljes palack;
Életre kelti telefonját,
Üdvözli Terpszikhóre szobrát
S különösképp a szfinxeket,
Átszellemülten integet:
„Hajrá, oroszlántestű kőnő!
Megülök csiszolt hátadon,
Rút penzumaim átka nyom,
Eszmélkedem, strázsán az őrző.

Vajon egészség, akarat
Sok mulatság közt ép maradt?...”
A kapuban: fáradt nagyasszony.
Rágyújt az árkádok alatt.
Taxira vár kései placcon,
Szeme Pálunkon megakad.
Rózsás, Andrássy úti hajnal,
Megkoszorúzva e duhajjal,
Post festa, idényvégi kép.
Puritán nagyestélyijét
Igazgatja – semmi defektus -,
Lásd, infrával nem volna gond
Belőni azt a telefont...
Ugyan, aszfaltbetyári gesztus!
Szfinx hátán korhely lovagol,
S a hölgy már látta valahol.
Ő Ludovika. Józan ájer,
Amely most versemben lebeg,
Szakmáját nézve pszichiáter,
Ám maga is kedélybeteg,
És szeme körül szarkalábak,
De bőre frissebb, mint az átlag
Húsa, ha negyven év letelt,
Lába parádés, melle telt,
S bár érzem, elválaszthatatlan
E névtől ódonság szaga,
Akadémia-aula,
Mégis zengés van benne, dallam,
Empire szobák hangulata.
Talányos terapeuta.
Tehát Ludovika. Akárki
Lássa, a bálért nem hevül,

S ő itt szobrozik egyedül.
Ajándék a másodvirágzás,
Más kéjekre nyílik kilátás:
Agyába vendéget akar.
Kőszénfényű, fekete haj
„Sátora omlik homlokára”,
Mondhatnám békebelien,
Ívelt szemöldök, kék a szem,
Nem kommersz-kék; kobalt ragyogása.
Rabbi-ősökre – az se baj –
Az orr rajzolata utal.
Rég lelte örömét a nászban: ,
Férjét, a pénzügyi mogult
Begyűjtötte nagylánykorában,
Fiút szült, csörtékből okult;
Viszont a belbudai praxis
Virul, s mi nekem katarzis
Műve, neki a gyógyítás,
Számos agorafóbiás
Páciens látta rendelőjét,
Vacogó pánikbetegek
Őtőle kaptak új hitet,
Éber lelki házkezelőség...
Depresszióra biztos ír:
Zoloftot s Rivotrilt fölír.
Pál – free styler az utcaszinten –
Észreveszi a ritka nőt.
Mint Liv Tyler az Anyeginben:
Ontja a kéregmélyi hőt,
Izzás és bálias pirosság.
Ím, a testet öltött bizonyság:
Az élet él, élni akar,
Bővített kiadást takar
A rókaprém s a perzsabunda.

Pál hagyja kedves szfinxeit,
Posztjáról lekecmeredik,
És kisvártatva orra bukna,
Ha nem fogná föl most a nő.
Hat óra. Első próbakő.
Perc telik – szótlan szemezéssel.
Fegyverténynek ez épp elég.
Pál dohányt kínál – mit merészel! –,
Átnyújtja márkás üvegét;
Mindketten kortyolnak belőle,
Maximum két lépés előre.
Mondatna mást velük a hév,
De marad a két puszta név;
Paulusé és Ludovikáé.
– Hová? – „Északra. Újlipót.”
Pál bemondja az ultimót;
A nőé a karcosabb finálé,
Nem követheti a fiút,
Előtte lágymányosi út.
Pajtás, az élet jó borából
Habzsoljatok hát, míg lehet!
Nyájas, literátori tábor:
Felém a semmi integet.
S mint dühöngő, tarzuszi Pálom,
Magam is fordulatra vágyom,
Óhajtok szebb életvitelt,
S hogy pikírtségem elviseld...
Damaszkuszi szolgalmi úton
Járok, ez második köröm,
Aludni küldtem ügynököm,
S talán most sikerül berúgnom.
Mű végeztével, nem hiba,
S legyen ez a kádencia.
Szerettem sok forrást citálni,
Összehordtam hetet-havat,
De Paulusom túllicitálni
Embert próbáló föladat,
Mely nem sok reménnyel kecsegtet:
Üzenem pár sóvár keszegnek!
A létező a létben áll
S babérért olykor perbe száll.
POÉTA nem vagyok valóban,
Mint volt nagyságos Puskinom;
Népem ügynökként buzditom,
S ha örömet lelsz páli szóban,
Jusson eszedbe Térey,
Ki Pál lépteit mérte ki.