Kőrössi P. József

Sarkonleső
sarkonlesőt játszunk zárt óvodaudvar körül
kilencéves vagyok
(annyi leszek majd akkor is amikor költözünk)
kerítés
kerítés
kerítés mindenütt
az van ami van
jég (páncél) borítja a kispiacot
alatta homok víz nyál és krumplikő
épül mellette gyár, ahol majd sakkozunk
testvériség
sarkonleső,
számháború fogó és hunyó keveréke
a fűben vagy a rácskerítés mögött mindig eltűnünk
nap mint nap döglünk egy nagyot
vagy meghalunk egy kicsit mint egy csecsemő
testvériség
te vagy tóthguszti* a hunyó, mindig te vagy
te meg lászlóernő* a buzi véglényben a vég
a budiban kabátzsebedből kovászos uborkát veszel elő
előveszed megmutatod hogyan kell beléharapni
beléharapsz és mutogatod hogyan kell feldugni neki a
feldugnivalót
testvériség
nincsenek még zudorjánosi idők
erdőhátiévát fellököm az iskolaudvaron
hajrá fiúk lábunkban a jövő
zudorjános* még nem húzhatja meg
magát abban a kazánban* ami van
testvériség
zudor jános
zudorjános vagyok egyszer én is
máskor meg sarkonleső
ami a számháború a fogó meg a hunyó keveréke
játék vagy játék – valamelyik
biztosan és választható

Ezerkilencszázhatvannégy
megláttam
és megszöktem apámtól
két síkos sziklapart között
hosszú út hatolt belé
hosszú?
végtelen!
párolgott habzott
szívott tolt lüktetett
és egy másik:
száraz, sófoltos és élettelen
ami mellette vitt
vele párhuzamosan
vitt?
hozott!
egészen hazáig
s ott porzott
párzott közöttük
két, a végtelenben szöget bezáró tengely
tengely és combok között
apám és énközöttem
(a tenger)
amit akkor láttam
ezerkilencszázhatvannégyben
tizenegy évem életnyi magzatvize

December 31-én, 1981-ben
december harmincegyedikén
ezerkilencszáznyolcvanegyben
este hét és nyolc óra között egy liftben utazom
egyesegyedül a toronyházban a földszint és a hatodik
emelet között
egyetlen gombnyomásra föl-le
le és föl megint és vissza
föl, le megállás nélkül
négyszer hatszor tizenkétszer mindig egyedül
valamivel több mint két és fél hónap múlva
ezerkilencszáznyolcvankettő március huszonharmadikán
emigrálok
barnaimre szerint ugyanazon a kultúrán belül budapestre
szerintem kívül minden kultúrán ami belül
egyik emeleten, ahol a páncélozott ajtót sejtem
külső nyomásra – szilveszteri kaland közeleg mindenütt –
kirántom a belsőt, a sínen futkosó biztonsági nyílászárót
a szekrény megáll
a külső ajtó nyílását éppen középen kettészeli
ott állok liftbe öltözve kettészelt ajtó előtt, ahol kibújni kell
s amíg bujkálok
hason csúszva két kezem előretolva,
kétrét görnyedve meséből gömböcként kifelé
és várom, hogy a kívül állók majd meglincseljenek
arra gondolok mi van akkor, ha emigrációm előtt két és fél
hónappal
ugyanazon a kultúrán belüli térben,
amely inkább kívüli tér
elindul velem egy másik gombnyomásra ez az élettér, ez a
másik
– ez a tér a térben –
(ami vagyok)
amiben már csak félig vagyok ott
mert éppen kibújófélben
de még ott vagyok
alattam aknatér fölöttem tér az akna csúcsa
mindkettő toronyba rakva
ahová mindenképpen ildomos lenne magamat örökre
függőlegesen beállítani
mi van akkor ha míg hason fekszem két élettér között
mint rossz helyre rosszul beágyazódott
magzat még vagy már csecsemő
elindul az élettérlift és kettészeli azt, ami én
marad egy bent
egy meg kívül azon
ugyanazon a kultúrán belül
ami én ahol még emigrálhatok