Szálinger Balázs

Első pesti vérkabaré
A kabarék átka
És kérem, úgy novemberére
röhögni kezdtük sodrát az évnek– – –
a halált, a mindent, s a metsző hidegben
egész táborunk röhögve ébredt.
Kabaré nyílott a nyolcas barakkban,
ahol a kápolna működött addig,
liszt volt a belépő, s régóta faltunk,
mint attól kezdve, kenyeret, annyit.
Szikrát szórtak az elmés riposztok,
minden vendég művész volt egyben:
commedia dell’arte: lépj föl
holnap úgyis megdöglesz-elven.
A lelkész konferált, és a haldoklók
haldoklókat alakítottak;
a lelkész kérdezte: biztos, hogy jó ez?
s ők azt felelték, hogy soha jobbat,
s jött száz ellentábori vendég,
vengerka-nyelven nem is beszéltek;
a lelkész kérdezte: jöhetnek ők is?
s mindenki mondta: éppen beférnek,
s mind többen jöttek, a tábort kinőttük,
bévül már csak a színpadnak volt hely,
s mind több kalandor ült velünk szemben,
megannyi csimpasz, léhűtő korhely,
békemosollyal, de persze azt el
fegyverrel döntötték, ki hová üljön,
s a lelkész újra a világot látta
a barakkon kívül: a nézőterünkön.