Láttatott lét

Ungvári Zrínyi Ildikó: A látott lét dramaturgiája. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000.
Ez egy nagyon szerencsésen megszerkesztett könyv, hiszen kiválóan ötvöződik benne bemutatás, feltárás, polémia, vagyis a klasszikus szerkesztésmód: van tézis, antitézis és szintézis. Sőt, a könyv az általános módszertani megfontolásokkal kezdődik, ami amellett, hogy hasonló doktori értekezések megadott licensze szerint épül, ezen túlmenően valóban megfelelően betagolja azt az abszurd színházat, amelynek kibontásáról az elkövetkezőkben szót kerít. Tulajdonképpen a tárgyalt abszurddal így kerül motivikus kapcsolatba, mert ott is kiválóan szerkesztett formajegyekkel találkozunk, pengeélesen illeszkednek benne a részek, annak ellenére, hogy a vágások alapvető sajátosságát adják. Az alfejezetek címei egyben az értelmezés alapjait is tartalmazzák, úgymint: az identitás, a test, a nyitott és zárt tér, a mindennapiság, az elfojtott halál. Ez utóbbi egyben azt is jelzi, hogy Ungvári Zrínyi Ildikó számára milyen súllyal esik latba a másoknál nem ennyire kiemelt pszichoanalízis, bár nem szentel külön fejezetet neki, kiemelt témáival ő is elmélyülten foglalkozik. Ez mindenképpen új szempont (bár Derrida hasonló szellemben nyúlt a kérdéshez).
A harmadik fejezetben a kötet rátér a színpadi értelmezés tárgyalására, az abszurd dramaturgiájára. A szerzővel együtt megállapíthatjuk, hogy az abszurd színház sikeresen kigyógyult a hagyományos esztétikából, és ebben nagy segítségére van a „rút esztétikája” (Karl Rosenkranz sugallata). Egyfajta tótágas ez, és a jól ismert világképben elsősorban a metafizikai jelleg érvényesül, hiszen a fejen álló számára az ég válik áthidalhatatlan és fenyegető szakadékká.
Ez egy fontos észrevétel, mert ezáltal eljuthatunk ahhoz a felismeréshez, hogy az abszurd is összetett minőséget jelent, amelynek lényege nem az erőltetett harmónia, attól távol áll, hanem a feloldhatatlan ellentétek elfogadott jelenléte. Ennek az összetett esztétikai minőségnek a szemléltetése Ungvári Zrínyi Ildikó könyve, és különösképpen két kategória kiemelt bemutatásával igyekszik célját elérni, az egyik a fenséges, a másik a katarzis. Ezzel azt is eléri, hogy az abszurdban is jelen lévő, méghozzá nem csekély mértékben kimutatható ideológiát félretehesse, kimutatva, hogy az ideológia nem elégséges semmilyen értékminőség megragadásához.
Az abszurd dramaturgia tárgyalása során a szerzői program szépen megvalósul a darab-(újra)értelmezések során, ami együtt jár a dolog természetéből adódóan reflektált olvasatukkal, más művekhez való kapcsolódások feltárásával, más művészeti ágakkal való kölcsönhatások kimutatásával, ami nélkül a munka nem volna elvégezhető. Ezzel még azt is eléri, hogy az újraértelmezések nem kioltják a régieket, elfedik, végzetesen megsemmisítik, hanem azok továbbgondolását jelentik.
Mi mondható el még e rövid recenzióban összegzésképpen erről a kötetről? A lényegéhez tartozik az átgondoltság és a komplexitás, minden feldolgozott részlet egyben az egészre reflektál, és a tanulságok mindkét irányban működnek és felhasználhatók. Számottevő ismeretekkel rendelkezik az abszurd színházat illetően (a könyvészet is ezt tárja elénk), benne is van ez a tájékozottság, de szervesen épül bele, a szerző tudomást vesz mindenről, minden elolvasott megállapításról, de válogat, miközben nem zár ki semmit. Tényként kezeli az ismereteket, miközben dialógust folytat velük, egyben dialógust folytat saját magával. Ezért lesz ez az eredetileg száraz tudományos disszertációnak készült mű izgalmas, élő olvasmány.

NAGY ANDREA