Pro, kontra, pálma

Amióta Ligeti Ernő megírta a Súly alatt a pálma című könyvét, amelyet az erdélyi irodalomtörténészek „a kisebbségi sors hiteles krónikája”-nak neveznek, azóta a könyv címében idézett mondás igen népszerű lett.
Súly (vagy teher) alatt nő a pálma
Pro és kontra.
A „pro és kontra” a trianoni egyezmény utáni, az anyaországi kultúrától hirtelen elszakadt erdélyi értelmiségiek által gerjesztett „Lehet – Nem lehet” vita ismeretelméleti változata. Amikor Makkai püspök úr kivágta a „Nem lehet”-et, mármint azt, hogy nem lehet kisebbségben megőrizni a személyes és kollektív identitást, és átköltözött abba az országba, ahol kollektív identitása megegyezett a többségével – akkor azt lehetett gondolni, hogy kollek-. tív identitása megegyezik a többségével, még akkor is, ha Erdélyben több igen intenzív emberi kapcsolatát hagyta maga mögött. Ez az út máig járható és járatott: nem lehet, következésképpen lehet többségben.
A „pro és kontra” ezzel szemben egy toporgás, svedlározás, döntésképtelenség, tubíornattubí: nem következik belőle utazás, mert ha netalán végre összegyűlhetne annyi érv, amivel már el lehetne indulni, azonnal ott támad százannyi ellenérv.
„Pro és kontrában” élni nem lehet, rengeteg energiát felemészt – nem lehet „pro és kontra” nélkül csak lefokozottan, szimplifikáltan, tehát: kisebbségben élni. Az viszont ostobaság, hogy mindenütt rossz. Mert lehetne mindenütt pro és kontra.
De hát miféle pálmáról van szó?
Pálma egy aranyos kis csacsi volt, a gyerekek kedvence, de gazdája szerette volna, ha komolyabb munkára foghatja. A mérleg súlyait ráaggatta a hátára (a csacsiéra), és hagyta, hogy azok éjjel-nappal lógjanak rajta. Hadd nőjön, legyen nagyobb, mint egy ló! Később már a szenes vasalót és a lyukas vaslábast is rákötözte. Pálma pedig szépen megnőtt. A lábai ugyan kurták maradtak, de a teste akkorára dagadt, mint egy vízilóé. Amikor i-ááázni kezdett, lepotyogtak a cserepek az istállótetőről, és ijedten kotkodácsolni kezdtek a tyúkok.
Súly alatt a pálma, vagyis kisebbségben élünk, de attól csak jobb nekünk, ezt jelenti a mondás. Vagy jelentheti azt is, hogy bár megnyomorodunk, de a végső győzelem pálmája a mienk lesz. És azt is jelentheti, hogy a szamárból is lehet komoly igavonót nevelni. Ne törődjünk velük (a súlyokkal). Viseljük el, ha ránk aggatják őket. Sőt, mondjuk azt, hogy kutyagumi, és mi magunk aggassunk minél többet magunkra. És semminek nincs akkora súlya, mint a súlytalanságnak. Egy hatásos kis beszéd a torokszorongató kitartásról, az utolsó darab kenyérként megosztott reményről (sarok a markodba!), az egységben megbúvó erőről... felér három tonna szenes vasalóval. I-ááá!!!
De nem volna jó Ligeti Ernőről a gúny vagy az irónia hangján szólni. A többségi lét is elég butító tud lenni. 1940 után Ligeti a sok prótól kissé megszédülve, Budapestre költözik. Aztán egy téli délelőtt néhány karszalagos a lakásából családjával együtt kilökdösi a Jókai térre (pár lépésnyire a mai Írók Boltjától), aztán egyikük letérdelteti, aztán arra kényszeríti, hogy hímtagja feltárásával bizonyítsa, nincs megjelölve, aztán egyszerűen agyonlövi (családjával együtt).

MERNYEI RÓBERT