TALÁLT VERS

Illyés Gyula
(1902–1983)
9, Rue Budé
Mint egy igazi költő, e padlás-szobában
éltem három évig. Föl-alá járkáltam,
hajamat turkáltam s asztalomnak esve
egy végtelen verset írtam főleg este.
Egy nagy hőskölteményt, amely egyre hosszabb,
egyre kegyetlenebb lett és egyre rosszabb.
Ugy vívtam vele, mint Szent György a sárkánnyal.
Éjről éjre egyre izzóbb harci lázzal
dobtam magamat rá, ott a tetők felett
ég és föld között, míg a kis nyulánk sziget,
Szent Lajos szigete bárkaként recsegett
alattunk a szélben s szinte utnakeredt,
tajtékos habokon – ahogy a jövendőt
képzelik és írják a fiatal költők –
Akiért a harc folyt, a szelid pórleány
hetente változott. Az idők folyamán
csendes megadással cserélgette haját,
arcszínét, az arcát, lábait, sóhaját –
nőtt, majd összement –, mord hőseim mögötte
méltó ámulattal bámulhattak össze,
ha közöttük büszkén, emelt fővel tovasietett – mert lelke, a lelke, az soha
nem változott semmit, hasonkép hűsége –
Egy Kutnyánszky Liza nevü lengyel nőbe
voltam szerelemes, majd Germaine Joyeusebe,
majd Odette Lacosteba, Levinson Lujzába,
Manon De Chambartba, Marie Trépinardba,
s a legszebbe, a szép kalapvarró lányba,
Orosz Annába és annak a hugába
és emlékezetből Leveszy Pannába,
legtöbbjükbe, sajna, egészen hiába.