SzabĂł GyĂśrgy

Órák
Múlását az időnek az ember mérni akarva,
sok szĂŠp szerkezetet szĂĄzadok Ăłta csinĂĄl.
Rég az időt a napóra mutatta serényen a népnek,
ĂĄm a helyĂŠbe hamar mĂĄr homokĂłra kerĂźlt.
VĂĄrosokon lĂĄthatni gyakorta ma is toronyĂłrĂĄt,
kĂŠszĂ­tette vala egykor a mesteri kĂŠz.
Ritkán látni olyant, hol a kis kakukknak a csőre
megszólalva jelez: száll az idő rohanást.
Egykor a kĂşria dĂ­sze: az asztali Ăłra, zenĂŠlt is,
régi melódia jött szerkezetéből elő.
SzintĂŠn ritka az ingĂĄval jĂĄrĂł faliĂłra,
ĂłrĂĄnkĂŠnt ĂźtĂśget, nĂŠha a hangja vidĂĄm.
Nagy kincs volt a zsebóra – aranyból – a régi korokban,
szép láncon fityegő, volt az Apámnak is egy.
MostansĂĄg mĂĄr kisgyerekĂźnknek is ott van az Ăłra
karjĂĄn, bĂźszke reĂĄ, nĂŠzi, ha kell, ha nem is.
Persze, az Ăłra bĂĄrmilyen, Ăşgyis mĂŠri a percet,
s egyre csak arra mutat: már letelőben időd.