Részegész?

Erdélyi szép szó 2000. Szerkesztette Fekete Vince. Pro-Print Könyvkiadó, 2001. 366 oldal, ár nélkül
A Szép versek és a Körkép mintájára készült ez az antológia, 54 romániai magyar szerző múlt évben lapokban megjelent verseit és elbeszélő prózáit tartalmazza. Az elmúlt évtizedben voltak hasonló jellegű verses illetve prózai válogatások, de ebben a formában ez az első. Remélhetően ezután évente újabb jelenik majd meg.
Ferenczes István a könyvhöz mellékelt könyvjelzőn foglalja össze azt, amit szerinte e kiadványról tudni kell. (Aki viszont nem tudná, ő kicsoda, csak a legutolsó oldalon lévő kolofonból fogja megtudni: a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal és a Pro-Print Könyvkiadó két igazgatójának egyike. Mellesleg öt verssel szerepel a válogatásban.) Ferenczes azt írja, többször felmerült egy reprezentatív erdélyi irodalmi antológia kiadásának gondolata, és ez az igény „alapjában véve jogosnak is tekinthető, ha arra gondolunk, hogy az egyetemes magyar irodalom egészén belül az Erdélyben születő szépliteratúra egy jelentős részegészt képvisel”. Nem értem a részegész szót, de az kétségtelen, hogy vannak jelentős erdélyi írók, akiknek a munkáiból lehet és érdemes antológiákat szerkeszteni, ezt mutatja a mostani kötet is. Ugyanakkor szerintem minden magyarul megszólaló író közvetlenül az egész magyar irodalom „része”, és ha valaki akarna és tudna, publikálhatna ad absurdum kizárólag Pozsonyban. Jellemző a könyvjelző mondata: „Válogatásunk az erdélyi és magyarországi kulturális és szépirodalmi lapok, folyóiratok... számait alaposan áttekintve készült.” Magyarul: mondjuk a pozsonyi Kalligramot nem nézték meg. Félreértés ne essék, ettől nem lenne másmilyen az antológia – bár lehet, hogy Kovács András Ferenctől vagy Láng Zsolttól még egy írás bekerülhetett volna –, csak talán nyitottabbá válhatna az irodalomról való gondolkodás. Gyakorlati megfontolások miatt indokoltnak tűnik (amint Ferenczes írja), hogy a versek és a prózai szövegek ne külön-külön kötetben legyenek, bár az összeválogatott anyag, ha jól látom, végül majdnem olyan terjedelmes lett, mint a két szokásos budapesti antológia együttvéve.
A szerkesztő Fekete Vince (aki szintén jelen van itt négy verssel) alapos munkát végzett. Nem baj, hogy bőséges a válogatás, az sem feltétlenül baj, hogy gyengébb szövegek is bekerültek. Az összkép mindenképpen tanulságos. Aki a magyar irodalomnak ma Romániában élő alkotóira, azok múlt évi teljesítményére kíváncsi, innen sok mindent megtudhat. Ugyanakkor mondjuk Orbán János Dénesnek a műveiben sokkal több köze van, teszem azt, Térey Jánoshoz vagy Szálinger Balázshoz, mint Farkas Árpádhoz vagy akár Szőcs Gézához. Láng Zsoltnak ebben az értelemben több köze van mondjuk Márton Lászlóhoz, Darvasi Lászlóhoz, mint Bálint Tiborhoz vagy Lászlóffy Csabához. De ez így jó.
Feltűnő, hogy nem szerepel Sütő András és Szilágyi István. Feltehetően nem publikáltak 2000-ben szépprózát a lapokban. A közelmúlt egyik legjelentősebb nagyprózai teljesítményének, a Hollóidőnek a fejezetei tudtommal tényleg nem jelentek meg külön-külön. Kár, hogy emiatt a Szilágyi-próza hiányzik innen. Milyen jó lenne itt látni a regény valamelyik fejezetét (mondjuk a IX. fejezet kereksége, terjedelme és erőteljessége miatt is jól jönne ide) – erősítené a prózaanyagot. A másik, ami feltűnhet az olvasónak, hogy több írás megjelent azóta a szerzők saját köteteiben (Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes novellája, Király Zoltán versei, Kovács András Ferenc verseinek egy része), ezt az átfedést nyilván nem lehet teljességgel elkerülni ma, amikor nagyon gyorsan, néha túl gyorsan megjelennek az induló szerzők kötetei is.
A szövegek közül műfajilag leginkább Domokos Géza Lapozás a vörös plajbászról szóló albumban című visszaemlékezése lóg ki, mert ez nem elbeszélő próza, hanem napló, értekezés és esszé elegye. (Domokos a cenzúrával kapcsolatos emlékeit foglalja össze, arról beszél, szándéka szerint tárgyilagosan és árnyaltan, hogyan látta ő – a Kriterion Könyvkiadó igazgatójaként – a cenzúrával való viaskodást.) Nem érdektelen szöveg, de akkor más esszéknek, értekezéseknek, naplóknak is helye lenne. Kilóg Fodor Sándor munkája is, amely szintén nem szépprózai igénnyel íródott (egy mesélős dokumentumfilmben elhallgatnám az anekdotáit). Leginkább billegnek még ebből a szempontból Kozma Mária, Lakatos Mihály, Sebestyén Mihály szövegei, bár lehet, hogy azok szerzőik szándéka szerint irodalmi igénnyel készültek.
A novellák között kevés felvillanyozót találtam. Érdekes Bogdán László, György Attila, Orbán János Dénes, Vida Gábor írása, ez utóbbi – a Navigare necesse... című – talán a legizgalmasabb itt a maga műfajában. Molnár Vilmos és Nagy Koppány Zsolt itteni szövegei nem túl erősek. Bálint Tibor és Sigmond István némiképp rokon elbeszélései közül számomra az előbbi még az utóbbinál is kigondolatlanabbnak és kidolgozatlanabbnak tűnt. Sajnos ebben az antológiában sok az olyan prózai szöveg, amely nincs rendesen megírva. Mintha elég volna elmesélni mondjuk egy medvevadászat történetét, és kész.
Külön kell beszélni a regényrészletekről. Demény Péter Sziszüphosz kamerája címen ad közre egy nyilvánvalóan nagyobb prózai munkából származó részletet, bár ennek tényét nem közli. A mutatvány finoman kidolgozott, szép munka. A narráció áradó, mégis takarékos, személyes, mégis viszszafogott. Ügyes, profi szöveg, kíváncsi vagyok a további fejleményekre.
Láng Zsolt a Bestiárium Transylvaniae egyik részletével szerepel, A naphal című fejezettel. Ennek a nagyszabású munkának az első része már megjelent könyv alakban, a többi viszont – mint itt is látjuk – még most készül. Annyi mindenképpen látszik az újabb részletekből, hogy vannak tematikai és poétikai elmozdulások is az eddigiekhez képest. Ez esetben a kíváncsiságunk mindenképpen indokolt. Papp Sándor Zsigmond (lepke lepke hátán) című írása részlet a Margarita tegnapjai munkacímet viselő regényből. Néhány jó bekezdés és ugyanakkor problematikus építkezés jellemzi ezt a fejezetet, nekem egyelőre minden kicsit kusza, de várjuk ki a végét, és legyünk kíváncsiak továbbra is.
A versírók közül Kovács András Ferenc és Visky András áll hozzám legközelebb. Örömmel nyugtázom, hogy Szőcs Géza is tudott írni tavaly egy verset. Ez nagy dolog, mert Markó Béla minden bizonnyal – és érthető okokból – nem tudott. Jó, hogy jelen vannak a pályakezdők (például Gáll Attila, Király Zoltán), és a már nem is annyira kezdő fiatalok, mint például Balázs Imre József, Jánk Károly, László Noémi vagy Lövétei Lázár László. (Orbán most jobb versben, mint prózában, Demény épp fordítva.) Jó még az, hogy Kányádi Sándor is játékos versekkel szerepel. Versek esetében egyébként hajlamos vagyok az engedékenységre: egy-két rövid darab erejéig sokan megmutathatják magukat egy antológiában olyanok is, akik valaha jelentősebb teljesítményre voltak képesek, és olyanok is, akiktől még többet várhatunk.
Jó, hogy a szerzők fényképe is ott van. Látszik, hogy Gáll Attila milyen fiatal, látszik, milyen a 45 éves Nagy Attila, látjuk Szakács István Péter csokornyakkendőjét is, Lászlóffy Aladár hózentrógerét, és Orbán János Dénes fülében a fülbevalót. Jól látszik a különbség Király László és Papp Sándor Zsigmond kecskeszakálla között, Szőcs Géza és Láng Zsolt szemüvege között, Kinde Annamária és László Noémi frizurája között.
Az viszont nem jó, hogy ez az antológia nem nagyon kapható Budapesten, még az írók Boltjában sincs.
2001. 11. 30.

KÁROLYI CSABA