Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 2002. április, XIII. évfolyam, 4. szám »
Orbán János Dénes:
A találkozás elkerülhetetlen
(Erdélyi Híradó, 1996. 104 oldal, ár nélkül)
Orbán János Dénes afféle élvezkedő olvasó lehet. Van itt emlékkönyvvers, kupié,
operett-dal, Schubert-dal, ballada, prózavers, Énekek éneke, József Attila,
Ady, Nagy László, Szőcs Géza, Dante, Villon, Poe és Shakespeare és Rejtő – szép
kis kavalkád. A találkozás elkerülhetetlen a huszonnégy éves kolozsvári
költő második kötete (az első, a Hümériáda 1995-ben jelent meg); igaz,
néhol ez is inkább induló kötetnek hat. Például, amikor a költői én mítoszának
felépítésén fáradozó gyengébb darabok megfeledkeznek a máskor megidézett irodalmi
elődökről, s reflektálatlanul sorakoztatják fel egy század eleji allúziókban
bővelkedő mitikus szcéna meglehetősen közhelyes kellékeit: a nincstelen s így
pénzért író, ámde misztikus aurájú költő figuráját, cigarettafüstös kávéházat,
kártyát, tangót, cédát. Vagy csalódást okoz azoknak a részeknek az irodalmi
naivitása is, ahol a privát mítoszok a valóság kegyetlen kopárságával kényszerülnek
szembesülni. Élvezeteket ígérő Ex librisembe persze nem a fanyalgás élvezete
végett vettem fel a kötetet, hanem mert figyelemre méltónak találom azt a humort
és eleganciát, ahogy a versszövegekben akármi anyaggá válhat, amit valaha leírtak,
felettébb szórakoztatónak azt a szemérmetlenséget, ahogy Orbán János Dénes a
közhellyé vált verssorokat olvassa és újra írja. A szemérmetlenség sokszor a
legtestiesebb értelemben értendő, az első, főként József Attila-parafrázisokból
összeálló ciklus (Judit) például egy lágy, szőke és másfél mázsás nővel
folytatott szerelmi viszony részletes taglalása. A parafrázisnak, az idézet-montázsnak
juttatott kitüntetett szerep a verseket a Szilágyi Domokostól máig, például
Kovács András Ferencig nyomon követhető erdélyi költészeti tradícióhoz kapcsolja,
ugyanakkor Orbán János Dénesnél eufemizmus volna új értelmező kontextusba helyezésről
beszélni, sokkal inkább az alapszövegek kiforgatásáról, eszközzé tételéről,
az eredeti kontextus és a kanonizált értelem rituális kioltásáról van itt szó
– legalábbis ami a „magas” költészet darabjait illeti. A referenciapontok között
vannak kevésbé kanonizált szövegek is, a kötet Vanek úr itt-ott című
ciklusa, akárcsak korábban a Hümériáda, újabb adalék a kortárs irodalomban
másutt is megjelenő Rejtő-reneszánszhoz, amit az olvasás gyönyörűségén túl például
a sztereotípiák szövegalkotó szerepe iránt megnőtt érdeklődéssel is kapcsolatban
lehet. Arra érdemes odafigyelni, hogy Orbán János Dénes tulajdonképpen nem tesz
mást, mint hogy az irodalmat a Rejtő-mitológia szemszögéből olvassa. Ebből a
szemszögből minden nyelvből kreált világ egymás mellé rendelődik esendőségében,
a Sír Lajos-verseket író Ady felsorakozik társai mellé a Párizsban szerencsét
próbáló Rejtő-hősök egyikeként.
1997. 2. 14.
GÁCS ANNA