Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 2002. április, XIII. évfolyam, 4. szám »
Bábjáték!
Egyed Emese: Kacor! Es más bábjátékok. Mentor Kiadó, 2001. 103 oldal, 1200
Ft
Kacorról minden gyermek tudja: király. Király és macska. Ha meg egy bábjátéknak
az a címe: Kacor!, akkor nyilván valami történik ezzel a király macskával.
Egyed Emese Kacor!-játéka Vasárnap méhkirálynő és udvartartása: Hétfő, Kedd
satöbbi bemutatásával kezdődik. Már az olvasás legelején kiderül, hogy a játékban
a sorolást, a satöbbit, nem az előre kitalált szereplőknek kell folytatni, hanem
a játék vendégeinek, a kiszámíthatatlanoknak, akik éppen ott vannak a bábelőadáson,
vagy éppen ezt a báboskönyvet veszik a kezükbe. Ezek a kiszámíthatatlanok pedig
mégiscsak kiszámítható dolgokat mondanak: szerda, mondják, meg csütörtök. Mert
azt, hogy a hétfő-kedd után mi következik, nem a szerző találta ki nagy kucifántosan,
nem, a szerző pusztán azt találta ki, hogy Szerda a méhkaptárt építő, Csütörtök
a mézhozó, Péntek a mézbegyűjtő, Szombat a kaptárőrző, miként a Vasárnap is
valaki lett ebben a bábjátékban: a méhkirálynő.
Ahogy olvassa a bábjáték kiszámíthatatlanja a szöveget (persze, a szöveg azt
szeretné a leginkább, ha az a kiszámíthatatlan nézné az előadást, még inkább:
részt venne benne, és méltán szeretné), azonnal megjelennek (lelki vagy testi
szemei előtt) a fenti sorrendben a méhek a megfelelő szerelésben. És akkor javában
itt az ideje gyanakodni: ha már a csütörtök nem a lehető legvacakabb hétköznap,
hanem szögmérős, távcsöves, kosarakkal felékesített lábú méh, akkor lehet, hogy
a Kacor sem király és macska. Vehetjük akár sorban a könyv bábjátékait, mind
a hetet, mert hét játszanivaló szöveg van itt: Lúdas Matyi, Rózsa és Ibolya,
Kincskereső kisködmön, Szegény ördög, Történetek a rajzfüzetből, A boldog királyfi
és persze a Kacor! – azt fogjuk látni, hogy egy meglévő nyelvi konstrukció
– mint amilyen a hétfő-keddszerda... vagy a Lúdas Matyi hexameterei, vagy Arany
János felező tizenkettesei – hogyan kezdi újra magát azáltal, hogy szigorúan
párbeszédes formába kerül, és azáltal, hogy bábjáték párbeszéde lesz, bábjátéké,
vagyis minimális az olvasók (nézők/résztvevők) részéről elvárt előzetes tudás,
azt viszont, azt a kevés előzetes tudást kéretik szépen használni: ha tudod,
mondjad: szerda; ha tudod, sejted, hogy a lámpa mi lehet egy mesében, akkor
mondjad: Aladdin csodalámpája?; ha tudod, sejted, mi lehet egy fekete ember,
akkor találgassad: kéményseprő? Péter apó, a bányász!
Aztán játék közben kiderülhet, hogy tévedtél: a szerda nem szerda, hanem egy
méh neve, a lámpa nem csodalámpa, hanem a Küsmödi nevű szegény emberé, és semmi
másra nem jó, mint világításra – ez ilyen mese, mert a kisködmön igazságmutató
tündéréről szól, így Egyed Emese bábjátékában nem is jelenik meg semmiféle tündér,
hanem a Küsmödi nevű tanult csodabogár lámpája világít.
Igen: ez a csoda, hogy nem jelenik meg a tündér. Nem indul be a csodaipari attrakció,
mely amúgy olyan jól fest a bábszínházban. A csoda, hogy a lámpa: lámpa. Tegyük
kezünket a szívünkre, és mondjuk: ha olvasunk róla vagy ha a színpadon lámpát
látunk, nem kezdünk-e el spekulálni, gyáván reménykedni, majd önmagunkat felbátorítva
másoknak arról fecsegni, hogy a lámpa mi is valójában? Aladdinra célozgatva?
Mindezzel csak arra céloznék, hogy milyen simán elkezd az ember válaszolgatni
a szövegnek, mert azt hiszi: tud valamit, és ennek a tudásának ott helye van,
és helye is van, meg tényleg tud is valamit, de aztán a bábjáték végére ez a
tudás átváltozik: teste lesz, meg neve, mint a fekete macskának (Pajtás), vagy
ami ennél is nehezebben követhető metamorfózis: a lámpa lámpa lesz, és ezt az
olvasó vagy néző láthatja, mi több: észreveheti. Visszatérve Kacorhoz: nem király,
és nem macska. Hanem papagáj. Pontosabban egy elveszett papagájnak a hangja.
Ezt is csak azért, hogy a fenti testesülés-nevesülés spekulációmat romba döntse.
És persze jogos: a cím Kacor!, felkiáltójellel, tehát egy percig sem ígéri,
hogy róla lenne szó, csak a szólítás, hívás, keresés van, Kacor annak a neve,
akinek a nyomán járnak. Miklósi Dénes tele is rajzolta a könyv borítóját madárnyomokkal,
ráadásul ha becsukjuk a könyvet, látni fogjuk a Kacor-hiányt is, a papagáj alakú
nyomtalan síkidomot, amiről most, visszatartva a spekulációt, mondjuk azt csupán:
szép papagáj alakú hiány. Amit az a két papagájkereső rajzolhatott ki, akik
amiatt nem találják meg Kacort, mert nem értik meg Csütörtök, a kosaras méh
táncát, ami arról szólna, ha értenék, de ki érti?, hogy hol látta azt a madarat.
Nemcsak a néző/olvasó nem tudhatja mindenről, mi mit jelent: a méheket már Micimackó
sem értette. Éppen ezen segít az a párbeszédes forma, melyet olyanoknak írtak,
akik bátran elhiszik magukról, hogy minimális az előzetes tudásuk: bábjáték!
2001. 7. 13.
SELYEM ZSUZSA