JĂĄnk KĂĄroly

HĂĄrom torony
HĂĄrom torony ĂŠl bennem.
Az első törékeny, vézna,
lehetne szĂ­nes, de sĂĄrga,
szĂ­ven Ăźt porladĂĄsa.
Harminc akna ĂĄll benne,
s amikor vacog ĂŠs fĂĄzik,
legfelső ablakából
a mĂĄsodik toronyra lĂĄtni.
A mĂĄsodik torony tiszta,
fehĂŠr ĂŠs odabenn gyertyĂĄk,
az ĂĄrnyĂŠk itt nem talĂĄlt helyet,
a harmadik toronyhoz ment ĂĄt.
A harmadik torony tĂĄvol,
kĂśzte ĂŠs kĂśztem mĂŠly csend,
valamikor a tĹąz volt,
de kĂśzelebb mĂĄr a vĂ­zhez.
Ahol a kĂśrkĂśrĂśs fĂśldsĂĄnc
a legmagasabbra ĂŠr fel,
az utolsó kilőtt fényjel
kialszik ĂŠs sĂśtĂŠt lesz.
Az első toronyban jártam,
a mĂĄsodik, amiĂŠrt ĂŠlek,
s az, amit megtagadtam,
a harmadik, lakhatatlan.
HĂĄrom torony a vĂĄram,
hĂĄrom torony, mĂĄs semmi.
Levegőt talál a véső,
ahol a vĂĄrfalat sejti.

Start
1. Repülővel útra kelni annyi, mint fogni magunk és
elszakadni mindentől, ami a gravitáció erejével a
múlthoz köt. Túltenni a nehézkedési erőn. Mert sohasem lehetünk biztosak önmagunkban, csak ha utazunk.
2. A lapulĂł szĂśgesdrĂłtok fĂślĂśtt az akadĂĄly maga az
élet. Feltartóztathatatlanul áll előttünk.
3. Az idő zuhanása és az anyag állhatatlansága között nincs különbség. Körforgás, melynek üres közeiben a tekintet százfelé gurul. Innen a legtöbb
ellentmondĂĄs.
4. Egy repülő bogár útját követem. Emberek bukkannak
fel, a leáldozóban levő nap alatt az eget kémlelik.
HajszĂĄlon fĂźggnek valakinek a jĂłindulatĂĄtĂłl.

Süllyedő Atlantisz.
A kirĂĄlylĂĄny ĂĄlma
HĂ­vĂł szĂł: szĂĄrnyliget,
vérképverőfény, nádostor szava lecsonkolt penge a sásban.
Hová bújnál szitakötőlány?
Pernyéről pernyére szállsz,
ĂĄrnyĂŠkod liliomporral megmintĂĄzva.
MifĂŠle szem kĂ­vĂĄn el tĂŠged?
MifĂŠle szem tĂśvisszĂşrĂĄsa
apasztja lelked, koronĂĄd?
S borĂ­t-e ĂŠrzĂŠs, mondd?
Érzése kint, éjszaka közepén
a nincstelen Ăştra hajlĂłnak.

HatĂĄrokig
Két út között a megérkezés azonossága –
hatĂĄrokig kiterjesztett kĂŠt szemĂźnk,
melyek felezőpontjain mindig a dél áll:
ĂśrĂśk verem ĂŠs megvĂĄltĂł oltĂĄr.

Ballada a limeszen tĂşlrĂłl
HĂĄrman indulnak a limeszen tĂşlra,
kétoldalt őrszemek fala áll,
asztalok sora borul fel Ăşjra,
ahogy a hĂĄrom arra jĂĄr.
FehĂŠr pĂĄszma a fekete kĂśrben,
ĂŠs innen most nincs tovĂĄbb.
HĂĄrman indultak s a tĹązbe lĂŠptek.
Gyenge huzat, kĂźlĂśnben minden ĂĄll.