Látó -
szépirodalmi folyóirat
összes lapszám » 2002. július, XIII. évfolyam, 7. szám »
Páll Lajos
Triolett
a bevert templomablakról
Dörögj csak, zokogj, reszkető üveg,
Heródes parancsba fagyott történet,
ha félsz tőle, kínzó lesz a többlet,
dörögj csak, zokogj, reszkető üveg,
így tépj szívet, te gótikus üteg,
jéggolyót ont az égi ütközet,
dörögj csak, zokogj, reszkető üveg,
Heródes parancsba fagyott történet.
Ólomkeretben kegyesek a szentek,
remény nélkül is meghallja más,
úgy nyomja mellét egy-egy látomás,
ólomkeretben kegyesek a szentek,
itt az éjért nem angyalok vívnak,
nem köröz a holdon hagymázos máz,
ólomkeretben kegyesek a szentek,
remény nélkül is meghallja más.
Ki tizedelt e látomás mögött,
mi csörömpölve országos zene,
üvegbe öntve a tettesek neve,
ki tizedelt e látomás mögött,
ki ád a kincshez annyi ördögöt,
életét félő még el is rejthesse,
ki tizedelt e látomás mögött,
mi csörömpölve országos zene.
Bolyong...
„Én nem találok célt sehol”
Makay Emil
Bolyong a gesztenyesor, a házat nem találja,
bolyong a Maros partjai közt, mit visz az árja,
térdig sötétben bokáznak a nyárfák, ha szólsz,
takácsmácsonya fájdalmas rajza, Óz vagy te, Óz.
Az éghez közel, a földtől mindegyre távolabb,
tücskök, kabocák zápora, hozzád méltó vonat.
Ölnyi magasban, gyomos rétek fölött miért jársz,
arcodon árkokat szabdalt a késő tanítás,
tornyok falazott magányban vonulnak ellened,
pogány keresztek sétálnak melleden, ne feledd
bújtat minden mindent, nekem a rejtett szabadság
bont még olajágat, nyomodon Ezópusz ballag át,
példáit viszi s az állatsereglet mind vele
bolyong, a Maros s a többi csupa halott mese,
nem Hellász ez, hol emberek csalnak csodákat,
por, homok, iszap s az ég kísértet-tárlat.
Velencében ’74 kora tavaszán
A város most a felbukó napnak
megunt ékszere, szennyes és sivár,
a hajók a vizeken kotyognak,
hogy oda a tél, s messzi a nyár.
Dohos kapualjak és széljárta
árkádok hány gyilkosság tanui,
böjtöl, reszket, minden hiába,
s nem meri senki még kimondani,
hány nap is van a feltámadásig,
mert nem lesz, ki értünk pokolra száll,
sem Alkésztisz, a fájdalmas királylány,
kerülhet bárkire nesszuszi ing.
Óvjon jártodban mélység angyala,
szűk a csatorna, s messzi a haza.
Ég és pokol között
A legrosszabb az árva istennőknek
Olimposz s a Hádesz-álom között,
még nem hajóznak, rögös földön lépnek,
sarujuk durva szíjjal kötözött.
Ha boldog bolondok meg-megkergetik,
úgy menekülnek, mint a földi lények,
nyomukon háló s a villogó zenit
marad, akár a többi szegénynek.
Hogy ki ítélte ily úttalan útra,
hogy maga is egyszer e sorra jutna
ez nem ér el soha tudatukig.
Bűnük se tudják, csak a végtelenre
aggatnak jelzőt, s az, mint drága kelme
bokájuk köré úgy tekeredik.
Menekülés Egyiptomba
Kész van a jóslat, menekülj, Mária,
az öröm jóst ad, amiben nincs soha
csak csupa álom, suttogó angyalok,
intenek, hogy szamáron indulj meg, gyalog.
Nyomod a homok s a gaz betemeti,
nád közt a kátyu vízzel lesz teli,
legelők, gázlók, pálmafa-ligetek
mind fölindulnak, híven elrejtenek.
Légy boldog, amit kimérettek, úgyis
előtted jár, másfelé út nem visz,
menekülj, Mária, bolyong a jóslat,
amit kiraknak virággal a percek,
ártatlan vérrel, mosolygással vesz meg,
aki egy éjre is most betakargat.
Búcsúsok
Korond felett, Kalonda tetején
mentek a búcsúzó keresztek,
itt-ott még kankalin remegett,
mint omlott az éles ünnepi fény!
Lent a faluban harangok zúgtak,
ekkora béke itt nem terem,
ki itt kísért égi tereken,
ma nem vádol mást, csak kegyelmet ad.
Erre emlékezz Pünkösd hetében,
még három nap, s oda a félelem,
örömében reszket a felkelő nap,
van, ki tündöklő asszonyt lát benne,
karján intő mindenség szerelme,
s a kígyó sziszeg a talpa alatt.