Balázs Imre József

A buszsofőr hármasba vált
Buszdohogásra vár a lány a peronon,
ám előbb a betonon még szájon csókol valakit.
Most búcsúzik, gyakorlatképp, hisz utazik
a másik is, ki vele várt a buszra,
s ki itt volt már időben, 12.20-ra.
– Beszállás, köhint a buszsofőr,
a motor bőg, a lány egy másik fiú mellett
arról beszél, a húgával mi lett
és mi lehetne,
s hogy ő merre menne inkább,
vágyaihoz honnan venne tintát,
beszél, dohog, beszél,
előrepillant a buszsofőrre,
ki épp hármasba vált,
és arra gondol, hogy ő merre menne.

A buszsofőr a villamossíneken
Felriad a buszsofőr hajnal felé,
izzadt trikója visszavonja,
fölkel mégis, ablak elé könyököl,
lenéz, a fényekbe tekint.
Végül legyint, hogy álmát
hiába keresi, vállán, bőrén
csillagnyomokat hagyott a paplan,
egy darabig őket dörgöli unottan.
Álma az útra vitte őt, sínek közé,
ott csillogott a fény az utca közepén
a síneken, s azon az éjjelen
nem járt semmi lenn az úton,
nem döcögött sárga szörny a vonalon.
De a buszsofőr, ki ott botolt
a síneken, miközben jobbra-balra dőlt,
látta messziről a hosszúfényeket,
s ahol nappal a drótokon trolik szikrázó csápja jár,
látta, ott suhan egy villamos batár
sápadt arcokkal az ablakánál -
egy könnyű hintó, sárga, fényes,
s arcra hullott akkor, sínek közé, a sárba,
nedves arca, mint a gyűrött párna,
érdes kezekkel nyúlt volna felfelé,
és mintha visszalökték volna valakik,
mielőtt felriadt s eltámolygott az ablakig.