KIS LÍRAI ANTOLÓGIA

A fiatal Illyés
Van az induló Illyés Gyula verseiben – úgy gondolom, a cím sem véletlen: Nehéz föld – valami nehézkesség; az indázó, befejezhetetlenül áradó sorok Füst Milán szabad verseire hajaznak, de érezhető az ősminta Berzsenyi is; olybá tűnik, mintha valami fel akarna emelkedni, el akarna szakadni a földtől, de nem tudna, nem, mert visszahúzná valami állandóan; az elszakadás és a kötöttség mágneses erőteréből indul ez a költészet, és csillogó Illyésesszéjében Tandori Dezső is figyelmeztet rá, hogy e versek „...olyan nyitott vonatkozási rendszert jelentettek mindig, hogy a legközelebbi állomásuk kétségkívül a másik Illyés vers volt, pontosabban idézték a másik vers által már megismert élményt. A hangsúlyok, a felkiáltások, az elhalkulások igazi ereje megannyiszor ebben a visszhangtérben találta meg összhangzattanát, erre épített, Illyés a birtokolhatóság fogalomkörét is végigjárta: mi lehet s hogyan a miénk, haza, föld, mindenség: Európa, kultúra, metafizika; harc, szabadság, kompromisszum; mindennapok, gazdagság, mulandóság; tárgyak, kontempláció, csönd.” (Tandori Dezső: Az erősebb lét közelében. Olvasónapló, Gondolat, 1981.)
Ilyen értelemben nem véletlenül válogattuk pontosan ezt a három verset Illyés rendkívül termékeny és gazdag első korszakából. A Koldusok döbbenetesen fejezi ki a nyomorgó ország „jelképei”-nek, a koldusoknak a jelenlétét, megjelenését, vonulását. Igen, ez a koldus-menetoszlop vonul, vonul, megállíthatatlanul, és elsodor. A Szegénység, örökös éhség váratlanul az önéletrajz felől, élményszerűen hitelesíti a koldusokról szóló, még egyszer ismételjük, döbbenetes mozgóképsort, míg az Óda egy hivatalba lépő afgán miniszterhez szarkazmusa igyekszik „megtalálni” is a szegénység, a nyomor okát, a korrupt, velejéig romlott és hazug kormányzatban.
A három vers – s még számtalan másikkal lehetne kiegészíteni (találomra a Nem menekülhetsz-szel, a Haza a magasban-nal, A kacsalábon forgó várral stb.) – legyezőszerűen is egy irányba mutat a háború után íródott első nagy számvetés, a Nem volt elég felé, ahol a költő hallucinatórikus felsorolásában is arra keresi a választ, hogy mi és miért nem volt hazának elég! A patrióta Illyés keserű, elégedetlen, lázító számvetése ez, s a másik nagy viviszekció, az Egy mondat a zsarnokságról felől értelmezhető. Itt ugyanis a plebejus demokrata csalódásáról van szó – s ez felülírja az 1934-es oroszországi útinaplóját, továbbá, oroszországi útja alkalmából írott, nem kevés, orosz élményekből ihletődő versét is, mutatva, hogy Illyés igenis látta, amit látnia kellett, de akkor még bizonyos megfontolásokból nem írta le. Az első számvetés, a Nem volt elég a virtuális és imaginárius és mélykonkrét, földszagú hazát siratja el, amelyet már Dózsa György is gyászol a ceglédi piacon, a patrióta háború utáni megkeseredett önvizsgálata ez; a másikban a fiatal magyar demokrácia csúfos bukása és a Rákosi-rendszer beinduló embertelen tombolása idején a respublikát és éltetőjét, ihletőjét, létrehívóját, a szabadságot...
Ezek után még sok minden következik a terjedelmes illyési életműben, de ez a két számvetés mindenképpen a magyar líra két kikerülhetetlen „állomása”...

BOGDÁN LÁSZLÓ